Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-08 / 106. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAQYARORSZÁQ HÉTFŐ, 1995. MÁJ. 8. Tóth István kiállítása Szentesen A Cegléden élő fotóművész, Tóth István képeiből nyílik gyűjteményes kiállítás holnap, kedden délután 5 órakor Szen­tesen, a Kossuth téri Galériá­ban. A kiállító művész, sereg­nyi díja között az. Évszázad Kiváló Fotóművésze cím is szerepel, amelyet 1980-ban kapott New Yorkban. Szentesi tárlatát Patkós Irma (képün­kön) érdemes művész.nek, a közkedvelt, szintén Cegléden élő 95 éves színművésznek ajánlja. Megnyitja Bárányi Ferenc költó. A hosszú élet titka a bor? A mértékkel fogyasztott bor jó védelmei jelenthet a koszoníér­és egyéb megbetegedések ellen, ugyanakkor ez. nem érvényes a sörre vagy más alkoholos italokra - derül ki a British Medical Journal című brit kiadvány pénteki számában megjelent egyik tanulmányból. A orvosi lap a koppenhágai betegségmegelőző intézet kutatásának eredményeit idézte. Ezek szerint annak, aki napi 3-5 pohár bort iszik, 50 százalékkal nagyobb az esélye, hogy tovább él mint azok, akik soha nem fogyasztanak bort. Ezzel szemben, akik naponta ugyanekkora mennyiségű sört vagy más alkoholtartalmú italt gurílanak le a torkukon, azok várhatóan rövidebb ideig élnek mint azoknak, akik soha nem fogyasztanak alkoholt. A vizsgálatokat több mint 13 ezer, 30 és 79 év közötti férfi és nó körében készttették. LOTTOSZAMOK Hatoslottó 8,10,18, 80, 37, 40, a pótszám: 4. Hattalálatos szelvény nem volt, az 1 darab 5+1 találatosra 2 milló 357 ezer 243 forintot; az 5 találatosokra 58 ezer 931; a 4 találatosokra 1726; a 3 találatosokra 181 fo­rintot fizetnek. A követ­kező hétre átvitt 6 talála­tos - nettó - nyeremény­összeg: 25 millió 102 ezer 461 forint. Ötöslottó 14, 39, 40, 55, 75. lokerssám: 246238 Öttalálatos szelvény I darab volt, a nyeremény összege 100 millió forint; a 4 találatosokra egyen­ként 717 ezer 369; a 3 találatosokra 6 ezer 252; a 2 találatosokra 248 fo­rintot fizetnek. A követ­kező hétre képzett - nettó - nyereményösszeg: 50 millió forint. Joker­telitalálatos sorsjegy nem volt. Ausztria lottó 1,10,15, 28, 38, 42, pótszám: 31. Jokerszám: 784 574 m Továbbtanulási lehető­ségek a SZOFI Számítástech­nikai Oktatóközpontban - szá­mítógépkezelő; - számítógépes szaktitkámő (alapfokú) - szoft­verüzemeltető (középfokú) ­rendszerprogramozó, - rend­szerszervező (felsőfokú) állami szakképesítést nyújtó tanfolya­mok. Intenzív számítógép­kezelő-szövegszerkesztő, Win­dows, Winword, Excel tanfo­lyamok már 4900 Ft-tól. Tele­fon; 62/322-859. (x) * j orbóla mérsékelt pillantást vetett a / * •* tisztáson a lovas emberre, aki erre megcsavarta a bajszát. Tavasz volt. de a lovas ember azt mondta, hó. A ló úgy megállt, mintha befalazták volna. A lovas ember felemell állal és oldalra ve­tett fejjel stlrölte Borbálát, aki üveg­szilánkokat szedegetett a fűszálak közül és néha ki-kivillantotta fehér fogsorát a hóna alatt, hogy lássa, miként rostokol a lovas ember megette. A lovas ember nagyon elbízta magát, benyúlt a szütyő­jébe és egy marék üvegszilánkot hintett Borbála mellé. Borbála úgy tett, mintha észre se venné, fölegyenesedett, meg­nyomkodta medencecsontját, majd ki­tartóan fürkészte az ezüstnyársor hegyén az eget. A lovas embert is magával ra­gadta Borbála iszonyú kíváncsisága, de amint felemelte a fejét, hogy az eget lesse, takk!, nekiment a homlokának egy bögöly. A lovas ember nagyot hadoná­szott, amit a lova úgy értett, hogy gyí. Podmaniczky Szilárd RMmm Meg is indult a ló az ezüstnyársor felé, csakhogy ekkor a fák közül előtoppant Borbála mostohája egy szatyor üres üveggel és egy szekercével. A lovas em­bernek hirtelen szöget ütött a fejébe, hogy mi történik itt? Leszállt a lóról és a hasa alatt várta az eredményt. A mosto­ha megripityázta a szatyornyi üveget a szekercével és az üvegszilánk-morzsalé­kot belehintette a fűbe, majd rápa­rancsolt Borbálára, hogy ha este nyolcig nem szedi össze a szilánkokat, akkor nem mehet el a bálba. A mostoha hango­san óbégatva bevette magát az erdőbe, Borbála nyöszörgött a rossz sorsa miatt, a lovas ember pedig kisvártatva fel­ajánlotta segítőkészségét. Borbála elő­ször húzta a száját, de végülis lemon­dóan bólintott igent. Ekkor a lovas em­ber elrohant gyeptégláért, mert belátta, a megoldás csakis az lehet, ha az üveg­szilánkos parcellát újra begyeptéglázza. Borbála ez idő alatt halkan sírdogált és simogatta a ló fülfii. A lovas ember már nagyon megbánta, hogy úgy szeméf­kedett Borbálával, de mikor befejezte a gyeptéglázást, helyre állt a lelki egyen­súlya. Na Borbála, mehetünk a bálba, mondta a lovas ember, de Borbála meg­rázta a fejét, hogy ebben az üvegszedő ruhában ő biz nem hogy bálba, de még hajóvontatónak se menne el. Ekkor a lovas ember elővett egy gyönyörű ruhát a nyerge alól és nyomban rá is adta Bor­bálára, akin olyan jól állt a ruha, mintha rávarrták volna. El is indultak a bálba a lóval árkon és bokron keresztül, és még ma is mennek, ha meg nem haltak. P/f AUDIO- ES VIDEOKAZETTÁK Ü 1 AUXO| I SZEGED, i I Fax: 326-SW széles választéka a Belvárosban a legkedvezőbb árakon! Ü 1 AUXO| I SZEGED, i I Fax: 326-SW MIKSZÁTH K. U. 17. Tel.: 62/322 342. 1. Ny.: hét#At6l péntekig, 9-17, u.: 9-12-ig. « Á (Ujf tlut (rrcurudL -fuuxr Q fflo gcrcfocjbitxx, ]j * -ÜXTVÜ. <jo£tatu, tif lyj&i. >ukttjl ^^ ' W W u. Vrf^ napok A Szegedi Egyházzenei Napok hangverseny-sorozatá­ban május 8-án 19 órakor a Szent Imre Kollégium kápol­nájában (Kossuth L. sgt. 13.) a Szent Imre Kollégium Ének­kara és Kamarakónisa lép fel. Műsoron gregorián énekek, magyar gregoriánum, motet­ták, spirituálék. Vezényel: Galauner Magdolna. Hozbor Éva, Kővári Réka, Krizmanich Edina. m Kiállítás aulában • Clinton „prezigyent" 3 vodkacimken Ukrajnában az amerikai elnök jövő heti látogatása al­kalmából a zsitomiri szeszgyár ukrán nemzeti viseletbe „öltöz­tetett" Clinton-portréval látott el kétezer, a legkiválóbb mi­nőségű vodkát tartalmazó üve­get. A Prezidentszkaja (Elnöki) nevet viselő alkalmi palacko­kat hamarosan Kijevbe szállít­ják, ahol Clinton ott-tartózko­dása idején, csütörtökön és pénteken lesznek kaphatók. A fekete-arany vodkaemblé­mán egy szélesen mosolygó, csengővel díszített kozáksüveet és prémkaftánt viselő Clinton látható, hímzett ingben. TŰZIJÁTÉK * LEZER-SHO W ESKÜVŐKRE * REKLÁMCÉLOKRA • VÁROSI RENDEZVÉNYEKRE TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS, SZAKSZERŰSÉG, VILÁGSZÍNVONAL 30 nap előjegyzés Egy ragyogó ötlet! Tel.: (30)432-057 6701 Szeged, Pf.: 2383 Tiltakoznak a nagycsaládosok Utcai demonstrációt szervez Budapesten május 14-én, vasár­nap 11 órától a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a Nemzet­közi Családnap alkalmából. Az V. kerületi József nádor téren, a Pénzügyminisztérium épülete előtt várnak mindenkit, aki nem ért egyet a kormány gyermek- és családellenes, a nemzet jövőjét súlyosan érintő, tervezett intézkedéseivel. Az egyesület számít a családalapításra készülők, a kis- és nagycsaládosok, a szülök és gyermekek, nagyszülők és unokák részvételére. Céljuk, hogy pártzászlók és pártjelvények nélkül vonulnak át a Kossuth térre, a Parlament elé, hogy méltóságteljes tüntetéssel fejezzék ki tiltako­zásukat a családokat sújtó, tervezett intézkedések miatt. Debreczeny Zoltán veszp­rémi festő kiállítását nyitja meg Bencze Balázs egyetemi hallgató ma 16 órakor a JATE aulájában (Dugonics tér 13. szám). A művész a Frekven­ciák nevű nemzetközi képző­művészeti csoport alapftó tag­ja. • Hétfő esti magazin Mi történik déli országhatá­rainkon túl? Mi az oka a dél­szláv konfliktusnak? Hogyan élik meg mindezt a vajdasági magyarok? Mi tehet egy sze­gedi sebész a szarajevóiakért? E kérdésekről is szó lesz a Városi Televízió hétfő esti magazinjában, ma este 20 óra után. • Államilag elismert szakképesítést adó varró szak­munkás tanfolyamot indítunk május végén. Felvilágosítás: Iparszövetség Oktatási Köz­pont, Szeged, Tisza L. krt. 83. III. em. Tel.: 62-313-596. (x) A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mimfcnaap 16 IS óz kn/Mt W.9 MII/ cn u UAXt HILS hüIhmtxKwuil Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. TeL: 325-930. 323-811 Tel/f ax: 491 119 Azon morfon­díroztunk kollé­gámmal, hogy hány tabló van a Belváros kiraka­taiban? Húsz, harminc vagy an­nál is több. Aztán megegyeztünk ab­ban, hogy negy­vennél többre tehető a számuk. A Kárász utca Klauzál tér felőli részén, a kirakat­ban lévő egyik ilyen tabló előtt álldogált a kíván­csiskodók na­Tabló gyobb csoportja. Főleg diákok, semmiképpen sem negyedikesek, ez elejtett félmonda­taikból is kitűnt. Megjegyzéseket tettek egyik-másik diákra, tanárra. Egyik oktatójuk­ról vihogva je­gyezték meg, hogy: Hű, de ra­matyul néz ki­Szó, szót köve­tett, majd hirtelen elcsendesedtek. Kiderült az is, hogy miért: tud­niillik az a tanár is beállt a sorba, akiről a suttogás szólt... Aztán egyik fiú a cso­portból hangosan megjegyezte: Sze­rintem a legro­konszenvesebb: .... a tanárok kö­zött! Jól áll neki ez a mosoly. Hangos, he­lyeslő moraj fu­tott végig a „tö­megen ". K.F. I5xi .490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYÁI Tempó taxi törzskártyája garancia az olcsó utazásra. • Tiszatáj - Pompeji Ma este 8 óra 25 perckor a TV2 Laptár című műsorában két szegedi folyóiratot - szer­kesztőit, szerzőit -, mutatnak be: a Tiszatájat és a Pompejit. A házvezetőnőt felakasztották, a miniszterek lemondtak Fidel Kamos, a Fülöp-szi­getek államfője szombaton elfogadta Maria Nieves Confesor munkaügyi és fog­lalkoztatási miniszter le­mondását, aki már a máso­dik távozó vc-zctő politikus azóta, hogy Szingapúrban felakasztottak egy 42 éves Fülöp-szigeteki asszonyt. Korábban Roberto Romulo külügyminiszter távozott önként hivatalából. Klor Contemplarión ház­vezetőnőt néhány hete ket­tős gyilkosság vádjával vé­gezték ki Szingapúrban, ám a Fülöp-szigetek közvéle­ménye kételkedik bűnössé­gében. A két miniszter az ítélet végrehajtása után tá­madások kereszttüzébe ke­rült; azt vetik a szemükre, hogy nem tettek meg min­den tőlük telhetőt a vádlott megmentése érdekében. A Nap Ura csontjai A maja birodalom egykori fontos központjában, Copán romvárosban kutató régészek kiásták a földből az egyik je­lentós uralkodó csontvázát ­jelentette be Dávid Sedat, az ásatások egyik amerikai veze­tője. A holttest minden bizonnyal Kinich Ah Pop (a Nap Ura né­ven is ismert) királyé, aki a co­páni maja dinasztia második uralkodója volt. és 437-ben vette át a trónt. Kilétére bizonyíték, hogy az ásatások tanúsága sze­rint vele együtt jelentős mennyi­ségű jade- és kerámiatárgyal te­mettek el. testét pedig mérgező higanyszulfáttal kenték be, amely mélyvörösre festette a csontokot. A sír továbbá csupán néhány méterre fekszik a dinasz­tia alapítójának, Yax Kuk Mának a nyughelyétől, amelyet két évvel ezelőtt fedeztek fel. A történé­szek szerint a copáni maja di­nasztia összesen 16 uralkodóból állt. Vezetésükkel a mai Hondu­ras keleti részén fekvő város a maja birodalom egyik központja lett, amíg a kilencedik században belső viszályok miatt össze nem omlott. n Lomtalanítás A 20-as számú választó­körzet (Szeged-Makkosháza) képviselőjének megbízása alapján a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városgondnoksága értesíti a lakosságot, hogy május 12-én, 13-án és 14-én lomtalanítási akciót szervez- A fenti napokon a kirakott konténerekbe a ház­tartási hulladékot, mellé az összevágott, összekötözött fa­gallyakat, különrakva a fém­hulladékot kérik elhelyezni. Ezek elszállításáról a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft., megrendelés alapján, intézke­dik. A kijelölt gyűjtőhelyek az alábbiak: Gyöngyvirág u. 6. sz. épület elé. Gyöngyvirág u. 20. sz. épület mellé. Gyöngyvirág u. 12 sz. épület mögött, Hont Ferenc u. 14. sz. épület mellé, Ortutay u. 5. sz. épület elé, Csongrádi sgt. 20. sz. épület elé. Csongrádi sgt. 91. sz­épület mögé, Hont Ferenc u. 13. sz. épület elé. Gát u. 8. sz. épület mellé. Gát u. 11. sz­épüld mellé, Lomniczi u. 38. sz. épület mellé. 1 • Hagyományőrző Szeged Táncegyüttes Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes vezetője lesz a Közéleti Kávéház ma esti ven­dége. Beszélgetőtárs: Vásár­helyi László koreográfus, köz­reműködik az együttes kama­racsoportja. A/, esemény 19 órakor kezdődik a Virág cuk­rászdában. n Öngyilkossági kísérlet Öngyilkosságot kísérelt meg a veterán kínai politikus. Teng Hsziao-ping felesége, Csuo Lin - jelentette az AFP a Tokyo Shimbun című japán lapra hivatkozva. A beszámoló szerint a 79 éves asszony azért akart véget vetni életének, mert 43 esztendős fia korrupciós botrányokba keveredett. Rész­letek nem ismertek, csak annyi, hogy az idős hölgy gyó­gyulóban van. Csuo Lin a Ja­pánnal vívott honvédő háború idején ment férjhez Tenghez. T Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak jelentős közlekedési ak­cióra a járművezetők ­Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Makó: 9 és 14; Hódmezővásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőr­ség a változtatás jogát fenntartja! KENŐANYAG DEPÓ SZEGED, Dorozsmai út 33. Tel./lax: 62/36! 855 e Kis- és k Nagykereskedelem VARHATO IDŐJÁRÁS Az Országos Me­teorológiai Szol­gálat előrejelzése szerint ma estig napos idő várható, a felhőátvonulások­ból futó záporok el­vétve fordulnak elő, jobbára a Dunántú­lon. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 20-25 fok között alakul országosan, a déli megyékben előfordulhat 25-nél magasabb délutáni érték is. RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON:

Next

/
Oldalképek
Tartalom