Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-22 / 94. szám
8 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. ÁPR. 22. • Kaput kellene nyitni Kiszombornál m Az utolsó lonó nyár Nagylakon Határkérdések Dávid Károly ezredes. (Fotó: Gyenes Kálmán) Díjeső a Krúdyban Néhány évvel ezelőtt'a sorkatonai szolgálatukat töltő fiatalok ütötték be a pecsétet az útlevelébe. A határőrök között persze akadt mutatóba néhány tiszthelyettes és tiszt is. Ez volt, ma pedig szinte valamennyi átkelőnél hivatásosak fogadják a ki- és belépő forgalmat. Az Orosházi Határőr Igazgatóság vezetőjével néhány aktuális témáról beszélgettünk. • Hivatásosak ellenőrzik a határátkelők forgalmát. Milyen előnyük származik ebből az utazóknak? kérdeztük Dávid Károly ezredest. - Igazgatóságunk átkelőinél a hivatásos állományra való áttérést '92 decemberében kezdtük meg - mondta. Következő év tavaszától pedig a személy- és teherforgalom ellenőrzése teljes egészében így történik. Sokkal gyorsabbá és kulturáltabbá vált a munka, ennek bizonyára örülnek az utasok. De az is fontos, hogy az ország biztonságpolitikai érdekeit hatékonyabban lehet érvényesíteni. A változtatás időszerű volt, ezt az elmúlt két év bebizonyította. Az átkelőhelyeken történik a jogellenes cselekmények döntő hányada, a fegyvercsempészettől a lopott járművek külföldre vitelének kísérletéig. A szervezett bűnözés ellen pedig csupán a hivatásosak képesek felvenni a harcot. A sorállomány 12 hónapot szolgál, ennyi idő alatt képtelenség felkészíteni a fiatalokat ilyen szintű feladatok ellátására. • Valószínű, a hivatásosaknak is fel kell kötniük az alsónadrágot, amikor nem is olyan soká beindul a nyári csúcs az átkelőkön. Nagylaknál várható-e kedvező változás az elmúlt esztendők gyakorlatához, a tizenórás várakozásokhoz képest? - Sajnos sok jóra nem számíthatunk '95 nyarán - válaszolta az igazgató. - Remélhetőleg az utolsó nagy rohamot kell átélnünk, levezényelnünk. Bízunk abban, hogy a Biharkeresztes, Gyula, Nagylak vonalon már csak az idén lesz feszített a helyzet. Az első negyedév tapasztalatai azt mutatják, hogy ebben az évben a személy- és a teherforgalomban is növekedésre kell számítanunk. Ráadásul Nagylakon megkezdődött az átkelő korszerűsítése mindkét oldalon. Ez szűkíti az áteresztő képességet. Jó lenne, ha Battonya mihamarabb bekapcsolódhatna a forgalom levezetésébe, ez sokat segítene Nagylakon. • Mi várható Kiszombornál? Lesz-e ott valaha állandó átkelőhely? - Konkrét információm nincs, hiszen döntés nem született ebben az ügyben. Szakmai véleményemet el tudom mondani. A keleti határszakasz elmaradottsága szempontjából indokolt lenne a Kiszombor-Csanád közötti átkelőhely. Bízom benne, hogy 2-3 éven belül ez megvalósul. Mindenképp szükséges lenne - hangsúlyozta Dávid Károly. Az igazgató szerint tehát már csak ezt a nyarat kell kibírni Nagylakon, jövőre más lesz. Ha tényleg így van. akkor ezt a szezont akár guggolva is átvészelik a határőrök, a nagylakiak és azok, akiket még érint. V. Fekete Sándor Eredmények: Kereskedelmi szak - Áruismeret: 1. Regőczi Ildikó (Eger), 2. Németh Mária (Szombathely), 3. Szepesi Krisztina (Eger); Kereskedelmi ismeretek: 1. Simity Zoltán (Baja), 2. Thuza Nóra (Budapest), 3. Bérezés Gabriella (Miskolc). Vendéglátó szak Élelmiszerismeret és gyakorlat: 1. Schweickhardt Eszter, 2. Adamecz Péter, 3. Libiczki Ádám (mindhárman budapestiek); Idegen nyelv: 1. Könnyid László (Eger), 2. Füzesi Róbert (Budapest), 3. Bata László (Eger); Vendéglátó és gazdálkodási ismeretek: 1. Pápai Anikó (Sopron), 2. Polyák Bernadett (Keszthely), 3. Horváth Tamás (Sopron). Idegenforgalmi szak - Idegenforgalmi és idegenvezetési ismeretek: 1. Tapolczay Tímea (Győr), 2. Olekszik Melinda (Budapest), 3. Szamosi Andrea (Budapest). A szegediek közül Urszuly György élelmiszerismeret és gyakorlat tantárgyból 5. helyezést ért el, ezzel főiskolai felvételt nyert és e tantárgyTegnap ért véget a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben a kereskedő, vendéglátó és idegenvezető tanulók országos szakmai tanulmányi versenye. A zsűri hét Nívódíjat és számtalan, a szegedi önkormányzat és a szegedi vállalkozók által felajánlott különdíjat nyújtott át a versenyzőknek. ból az érettségije is jeles. Urszuly György elnyerte továbbá a legjobb szegedi vendéglátós címet is, s ezzel a Bounty Pub különdíját. A szegediek közül Ilosvay Gergely az önkormányzat pénzjutalmát, Koncz Dorottya a Jóbarát Vendéglő tárgyjutalmát, míg Körmendi Csaba az Alma Mater Diákönkormányzat ajándékát kapta. Áprilisban megnyílt új üzletházban üzlethelyiségek folyamatosan bérelhetők 1000 Fthm irányár. Szeged, Budapesti krt. 5. Telefon: 474-046 Nyitva: 10-19 óráig. I-CD VIDEÓ TORONTO Videokazetta-kölcsönző CD-lemezszaküzlet és híradástechnikai szerviz. Újszeged, Vedres u. 13. Tel.: 434-260 Nyitva tartás: hétlő-vasárnap: 10-21-ig. CD-ajánlatunk: Charlie: Mindenki valakié (Új!) 1550, Dávid Gilmour: I., II. 2190/db. Machine Head: Burn Myeyes 2090, Depeche Mode sorlemezek 2090. Filmújdonságaink: - Ha a Férfi igazán szeret (Andy Garcia) - Stephen King: Cujo - Ruby Cairo (Liam Neeson) - Az arcnélküli ember (Mel Gibson). Katalógusból több ezer CD és kazetta közül rendelhet. felvétel a DM-be! ( Mindennap: 10-21 óráig) DUNABANK RT BEFEKTETESI TAJEK0ZTAT0 DUNA Értékjegy / Bemutatóra szóló beteti okirat, mely a tökéletes biztonság mellett teljes névtelenséget biztosít elhelyezőjének. / Fix kamatozású, így pontosan kalkulálható a befektetés hozama. / Futamideje alkalmazkodik az Ön igényeihez, a futamidőn belül - fél év - bármikor felvehető, az eltelt napok után arányosan fizet kamatot. • Hozama: 31-90 nap között évi 23,5% 91 -182 nap között évi 25,0% 183 napra évi 27,0% DUNA Takarékjegy •/ Névre szóló betéti forma, melynek tőkéjét és hozamát csak a betét elhelyezője, vagy az általa meghatalmazott személyek jogosultak felvenni. / Fix, sávos kamatozású, így minden eltelt hónap után egyre magasabb kamatszázalékkal kamatozik. Abban az esetben kedvező, ha nem tudja biztosan, hogy csak néhány napra, vagy több hónapra tudja pénzét befektetni. / Hozama: 1-30. nap között 15% 31-60. nap között 23% 61-90. nap között 27% 91-120. nap között 32% 121-150. nap között 36% 5 millió forint felett kérje egyedi kamatajánlatunkat! Szegedi fiók 1. sz. Kirendeltség Szeged, Gutenberg u. 5. Szeged, Dorozsmai u. 5-7. Telefon: 484-784, 484-600 Telefon: 324-329. Nyitva tartás: hétfő-szerda: 8-15.30, csütörtök: 8-17.30, péntek: 8-12, szombat: 9-12. Válasszon magának járatot! Budapest—London—Budapest naponta kétszer \ MALÉV új, második londoni járata minden reggel az első, amely Londonból Budapestre hozza az utasokat. Március 26-tól, amikor életbe lép a nyári menetrend, Ön választhat: London - Budapest 07:30 - 10:55 12:45 - 16:10 Budapest - London 10:00 - 11:40 19:25 - 22:05 Sokan utaznak Angliába, üzleti célból éppúgy, mint turistaként. Az ő igényeiknek kívánunk még jobban megfelelni, amikor bevezetjük a második napi járatot Európa kiemelkedően fontos nemzetközi üzleti központjába, egyben kedvelt turisztikai célpontjába, Londonba és vissza. yl/tdUE^Hungárián Airlines^ Összhangban az igényekkel. Jegyek válthatók a MALÉV jegyirodákban Budapesten: V. Apáczai Csere J. u 19. Telefon: 267-4505, V. Dorottya u. 2. Telefon: 266-5616, Telefon-helyfoglalás: 267-4333, Szegeden: Jókai u. 7. passzázs. Telefon:(62)471-669,(62)471-871.