Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-06 / 81. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1995. ÁPR. 6. Volt egyszer egy vetélkedő KI OLVASÓSZOLGÁLAT A Ki tud többet Magyaror­szágról? cfrruí televíziós vetél­kedő 1995. március 4-én le­bonyolított döntője úgy téma­választásában. mint lebonyo­lításában önérzetünket sértő módon történt, nem méltó a Magyar Televízió hagyomá­nyos színvonalához. Mellé­kelten csatoltam a vetélkedőt rendező LP-Félix Film Kit. igazgatójának küldött levelem, melyben részletesebben vázol­tam a mindennapinak nem ne­vezhető visszásságokat. Részletek a levélből. „A Ki tud többet Magyarországról? című televíziós vetélkedő sze­gedi csapatának egyik tag­jaként néhány megjegyzésemet fűzném a döntőhöz, illetve a játékhoz. Merthogy játék volt, azt elfogadom, de azért mi, játékosok több tiszteletet ér­demeltünk volna a rendező szerv részéről. E vetélkedő honismereti jelleggel indult az elődöntők során, majd több­nyire színvonalas, lényeget érintő kérdésekkel folytatódott a középdöntőkben. Ezek után érthetetlen számunkra, hogy miért csapott át az országis­mereti vetélkedő a döntőben történelmi témájúvá, ráadásul igen kicsinyes színvonalon. Ez a dönlű nem azt állapította meg, hogy ki tud többet Ma­gyarországról, hanem két hét alatt ki tud többet bebiflázni az 1848-49-es eseményekről. Nem tudom, milyen apropó­ból szállították le a színvonalat ennyire, hogy akár egy érett­ségizett kampánytanuló is esé­lyes lehessen. Ha ludom. hogy ez lesz a téma, akkor nem is indulunk. Ezek után nem lett volna meglepő, ha a magyar lótenyésztésből, lóversenyből, sőt fésűgyártásból tesznek fel kérdéseket. Két héttel a döntő előtt, amikor megtudtam a döntő témáját, kértem a szege­di önkormányzatot, hogy ne kelljen részt vennem ebben a nevetséges színjátékban, de óhajomat a csapat összeté­telének megváltoztathatatlan­ságára hivatkozva elutasították. Aztán szombaton a furcsa kérdések, feladatok egyszerűen sokkolták csapatunkat. Mint tanár, helytállásra, a stabil ér­tékrendek, a tudás tiszteletére és lényeglátásra nevelem tanít­ványaimat, hallgatóimat. Ugyanakkor itt, a televízióban, az ország előtt, hogy lehet Ma­gyarország ismeretét a '48-49­es eseményekre redukálni? Volt már Magyarország úti­könyv annak kezében, aki e témát választotta? Időnként szégyelltem, hogy részt kell vennem a döntőn, s megalázta­tásom akkor hágott a tetőpont­jára, amikor Antal Imre záró­mondata elhangzott: „Tehát a debreceni csapat tudja a leg­többet Magyarországról!" ­bár ezzel az ő ostobaságát, illetve hozzá nem értését is minősítette. így állhatott elő az a kényes szituáció, hogy a négy csapat közül talán a legesélytelenebb csapat ült be az autóba. I)r. Somorjai Ferenc Tandíj máshol Egyik este egy kiírás jelent meg az egyik diákotthonban a következő szöveggel: „Tandíj csak itt - Sehol máshol. 1998 tói az európai közösség tag­államaiban megszűnik a tan­díjfizetési kötelezettség". El­gondolkodtam ezen a nyil­vánosan kifejezett állításon. Tandíj pl. van az Egyesült Államokban és nem is kevés. Szó sincs arról, hogy a tandíj az USA-ban ne folytatódna. Az, hogy az Európai Unióban nem lesz tandíj az az ő ügyük. Egyelőre Magyarország még Levél a hivatalnak Tisztelt Sz. M. J. V. Pol­gármesteri Hivatal! Tisztelt Rózsa Ágota ügy­intéző. Tisztelt dr. Dékány Géza osztályvezető! (a jegyző meg­bízásából) Egy töredelmes beismerő vallomással tartozom Önök­nek. Nagy az én vétkem: 1994. június l-jén vásároltam egy 865 kg-os személygépkocsit. Törvénytisztelő ember lévén, a második félévre esedékes 900 forint súlyadói augusztus 22-én befizettem. A csekket a postán kértem. Itt nagyot hibázl im, mert a II. emeleten köteles lettem volna egy A/4-es mé­retű lapot is - adóbevallásként - kitölteni. Ezáltal a Hivatal részére nyilvántartásba vehe­tővé vált volna édesanyám neve, gépkocsim súlya és még egyéb, rendkívül fontos adatok is. Mulasztásomért ez évben lesújtott rám a magas Hivatal keze. Március l-jén kelt. 8-án tértivevényes postázott ha­tározatukban köteleznek ­precízen citált törvény, sza­kasz. bekezdés... alapján -, hogy fizessek 540 forint mulasztási bírságot. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Szemeteljenek kevesebbet! A Vértői trolimegállón túl, a vasúti átjárónál talál­ható szeméttelep ügyében, a Szegedi Környezetgaz­dálkodási Kft. részérói az alábbi tájékoztatást adjuk. Az idei évben rendelkezésre álló költségkeretből a Polgár­mesteri Hivatal Városgondnoksága nem tudja biztosí­tani a spontán kialakuló vadlerakóhelyek felszámolását. Kérik a Tisztelt Lakosságot, 30%-kal kevesebbet szemeteljenek, mint tavaly, ugyanis kb. ennyivel keve­sebb az önkormányzat által biztosított pénz az idén. Hajósné Bulik Zsuzsa PR-menedzser temperamentummal táncoltak és énekeltek magyarul, szerbül. Nem csoda, hogy jó étvággyal fogyasztottuk a szabadkai konyha ízletes és kiadós va­csoráját, amelyért itallal és belépővel együtt magyar pénz­ben is fizethettünk, fejenként 600 forintot. Jóleső volt hallani, hogy a pódiumról a vajdasági városok küldöttei hol magyarul, hol szerbül üdvözölték az ünnep­lőket, akik szemmel láthatóan egyaránt megértették a két­nyelvű köszöntőket. Asztalszomszédunk. Lázár Dénes 60 éves vasutas volt, és - optimista: - Amikor Horvátország felől idehallatszott az ágyú­• dörgés és a behívott magyar fiatalok közül is többen el­estek, vagy külföldre mene­kültek - féltünk. Ma ez a feszültség oldódott és mi, itteni magyarok ennek szívből örü­lünk... Néhány órás itt-tartózko­dásunk alatt ez a szabadabb légkör volt a legkellemesebb élményünk. A határon, a ju­goszláv büfében és útközben az útirány felől érdeklődve, mindenütt tiszta vagy tört magyarsággal, de készségesen válaszoltak kérdéseinkre. így mi, szegediek a három ország határán élők nemcsak jól szórakoztunk Szabadkán, ha­nem kellemes felismeréssel is gyarapodtunk: a szó legtágabb értelmében enyhülést érez­tünk... Patik István Váltópénz dezett volna valaki, mi ez a pénz csak így magában, be­vallásmentesen?! Erre a köny­velés '95. februárig nem volt kíváncsi. A számítógépes nyil­vántartásban és a telefon­könyvben csak egyetlen ilyen vezeték- és keresztnevű sze­mély szerepel! Egyszerűbb és hivatalosabb is márciusban bírságolni! Mindenki levonhatja a maga következtetéseit az ügyről. Abban azért bízom, hogy a bírság összegét hasznos célok­ra fordítják. Ha nem, akkor van egy szerény javaslatom: szer­vezzenek belőle továbbképzést azoknak az ügyintézőknek, akikből hiányzik az emberség. Tisztelettel: Bakacsi Gábor Szeged, Blaha L. u. 24. 99 Megenyhült a lég... 991 nincs az Európai Unióban. Amint értem, a tandíj beve­zetés arra van, hogy aki képes fizessen és aki nem az pedig segélyben részesül. A tandíj bevezetést az tette szükséges­sé, mert az ország az állam­csőd szélén áll. Itt az ideje, hogy minden magyar állampol­gár azon gondolkozzon, mit tudna tenni országa fellendülé­séért, és ne a saját egyéni kiváltságainak elvesztése ellen küzdjön. Ficsor Gyula Phd-vendégprofesszor A Tarján bisztróban Szénási Pálék vezetése mellett évek óta működik az Egyedülállók Egyesülete. Sokan vallják, hogy a kellemes zene és egy­két pohár ital mellett a beszél­getés, a tánc - sorstársak kö­zött - jobban segít a lelki egyensúly megőrzésében, mint akár egy reklámozott csoda­szer. Nem csoda, hogy még a határon túlról is érkeznek ide látogatók. Néhány napja azon­ban a szabadkai Magányosok Klubja hívta meg a szegedi „testvérszervezetet", hogy együtt ünnepeljék a szabadkai klub megalakításának 10. év­fordulóját. így vágtunk neki, egy autó­nyi kis szegedi csapat, a sza­badkai országútnak és sze­rencsésen megérkeztünk a Pátria Szálló több száz szemé­lyes éttermébe, ahol ismerő­sök, Sáfrány Ferenc és barátai magyaros vendégszeretettel fogadtak bennünket. Bemu­tattak a klub vezetőjének, Emíliának is. - Tagságunk fele magyar ­mondta -, én horvát szár­mazású vagyok, elhunyt férjem pedig Kiss János volt. Az újvidéki zombori, csantavéri, sőt belgrádi testvérklubjaink­ból több száz küldött érkezett autóval vagy különbuszokon. A zenekarunk fele szintén magyar. Erről hamar meggyőződ­tünk, mert a pezsgő ritmusú kólót éppoly szakértelemmel játszották, mint a magyar csár­dást. És a vendégek? Egyforma Felháborodásomnak szeret­nék hangot adni, mivel nem először tapasztalom azt, hogy a város több pontján működő bérlet- és jegypénztáraknál az ott dolgozók képtelenek visz­szaadni sokszor még 100, vagy 500 forintos bankjegyekből. A válasz általában az, hogy épp most volt műszakváltás. Lehet, hogy a fent említett nagyvállalatok megengedhetik maguknak a fent említett okból történő bevételkiesést, hiszen a közelmúltban tapasztalható ellenőr-invázió miatt - és egyéb becsületbeli és lelki­ismereti okokból kifolyólag ­épeszű, és törvénytisztelő ember nem kocáztatja meg a jegy nélküli utazást. Arról niui nem is beszélve, hogy kevésbé tőkeerős cégek mint pl. Mari néni bögrecsárdája, legalább 5-10 ezer forint váltópénzt tart a kasszában. Kíváncsi lennék, miket gon­dolna az ez ügyben illetékes felelős vezető, ha három de­geszre tömött szatyorral a kezében kellene villamos-, vagy buszjegy után végigkaj­tatnia a várost. Ugyanis a régi bevett szokással ellentétben, mostanság már a legtöbb élel­miszerboltban sem árulnak jegyet. Hogy ők szolgálati bér­lettel utaznak és a hiányossá­gokat nem észlelik - ezérf született ez a levél. Suri és Társa Bt. Szeged Mennyiért fütyül a cipő? Március 14-én Szegeden az Aktuell Sportboltban vásárol­tam gyermekemnek egy Nike sportcipőt, 8990 forintos áron. Kétszeri viselést követően a cipő csúnya vízhólyagot tört gyermekem lábán, ezért március 21-én visszavittük a cipőt, hogy tanácsot kérjünk, mit tegyünk, illetve mit lehet ez ellen tenni. Egy nagy ter­metű fiatalemberhez fordul­tunk. aki feltehetően az üzlet­vezető volt. Szinte semmi ta­nácsot nem tudott ajánlani azon kívül, hogy viselje a gyermekem! Hát ezért vá­sároltuk. A beszélgetésünket megszakítva a fiatalember a kollégáihoz lépett és meg­jegyezte: „Ezek azt hiszik, 9000 forintért még fütyül is a cipő." Visszatérve hozzánk azt ajánlotta, vigyük el cipészhez, aki majd tanácsot ad. Én is adnék néhány tanácsot a fiatalembernek: 1. A vevőnek mindig igaza van! 2. Ha kritizálja a vevőket, legalább azt várja meg, míg a vásárló elhagyja az üzletet! 3. Csak olyan sportcikkeket árusítson, amelyről felvilágo­sítást is képes adni a vevőnek! Név és cím a szerkesztőségben Cselekményem különösen veszélyes lehet a társadalomra, ezért bűnhődnöm kell! Fel­lebbezésnek helye nincs, pon­tosabban 1000 forint illeték­bélyeg ellenében 15 napon belül még lehetséges. Én inkább kifizettem az 540 forintot. Belátom, hogy ve­szélyes mulasztásom esetében méltányosságnak helye nincs, bár az ügyfélfogadásnál levő kedves hölgyek februárban ezt feltételes módban megígérték. Remélem emberségükért utó­lag nem kerülnek kellemetlen helyzetbe. Viszont kérdeznék valamit az „Illetékes elvtárstól!" (Kol­tai Róbert után szabadon), hátha válaszra méltatna! Az 1994. augusztus 25-én beér­kező pénz és a nyomtatott nagybetűkkel kitöltött feladó­vevény, amely tartalmazta a nevem, lakcímem, a hátoldalon a rendszámot és azt a közlést, hogy ez a '94. II. félévi súlyadó - miért nem szúrt szemet senkinek?! Legalább annyira, hogy pos­tán levélben (ár 17 forint) vagy telefonon (ár 5 forint) rákér­• Ezt a szívesen invitáló mondatot csak nagyritkán hallja az ember trolin, bu­szon. Ha mégis, akkor az idősektől, akik a náluk is idősebbeknek adját át a helyüket, pedig éppen­séggel... Nem kell töprengeni azon, miért nem ilyenek a fiatalok. Nem, mivel ehhez szoktattuk őket. Nézzük csak meg: felszáll a szülő gyermekével a járműre és a gyereknek keresi a helyet. Ha talál, azonnal oda löki: „Ülj már le, hallod!" A gyerek szétnézve, nincs-e idős, mire a kedves szülő mégnagyobhnt taszít cse­metéjén, meglódítva az ülő­hely felé. Nehogy reggel, de iskola után se tegyük ezt, kedves szülők. Ha mégis, akkor ne várjuk azt, hogy­amikor megvénülünk, ezek az odataszftott - egykori ­gyerekek a helyükre enged­nek majd bennünket... Nyitott szemmel járó em­berek naponta látnak ilyet, de alig van olyan, aki oda­szólna: Kisfiam, kérlek, add át nekem a helyedet. Már hogyne láttam volna, ami­kor egy idős, a nálánál idő­sebbnek kért így helyet, és a gyerek egyből süket lett: megaztán nagyon fontos dolog után nézett kifelé az ablakon, hogy a nyaka majd kilekeredett sze­Tessék helyet foglalni" 99 génynek. De azt már látta, amint a mögötte lévő szé­kéről egy fehér botos felállt, hogy az idős asszonynak átadja a helyét. Es nézte, látta. Mármint a gyerekek, milyen illedelmesek, milyen alázatosak is az emberek, főként ha segítség adásról van szó. A fiatalság túlon túli figyelmetlensége másutt is érezhető. Mondjuk azo­kon az utakon, amelyeken iskolájukba törtetnek. Mert az már nem menés. Még­csak nem is rohanás, hanem törtetés a javából. Hogy hogyan? Széltében. Vagyis, elfogják a gyalogút teljes szélességét, s ha valaki megy/jön velük szemben, eszükbe sem jut, hogy egy fertálynyi utat átenged­jenek néki, inkább neki­mennek. Es, mivel ők már szinte teljes egészében a matek órán vannak, termé­szetesen az sem jut eszükbe, hogy elnézést kérjenek a majd fellökött emberektől. Ha most azt goldolja valaki, hogy személyes sé­relmeimet vetettem papírra, az téved. Nékem nem kell még átadni az ülőkét sem a buszon, sem a trolin, de a fogorvosi váróban sem, ráadásul engem még nem löktek föl az utcán sem. Jó, jó, tudom, még fellök­hetnek... Inkább azért Írtam le ezeket a dolgokat, mert fél­tem a fiatalságot. Féltem őket, mert akiket a kedves szülők erőszakos helyfog­lalásra nevelnek, illetve nem úgy indítják el őket otthonról, hogy „kis­fiam/kislányom, az utcán, járművön illedelmesen vi­selkedj, ismerősöknek előre köszönj, és a járműveken csak akkor ülj le, ha idős ember egy sem áll" - azok­ból sohasem lesz tisztelet­tudó felnőtt! Az iskolákban sem szo­kás ma már a fiatalok ilyen fajta nevelése, hát akkor mi jogon várjuk el tőlünk a jó illemet? Kedves nagyobb testvé­rek, szülők, nagyszülők és kedves pedagósusok, segít­sünk a fiatalokon, szép, szelfd szavakkal: és ne szidjuk őket, hiszen ők ­főként a kicsik - vétlenek még. Ne utasítsuk, ne akar­juk durva szavakkal meg­nevelni őket, és főleg, ne sértsük alakuló személyi­ségüket, mert a durvaságra még durvább szavakkal válaszolhatnak u gyerekek. Sajnos erre is számtalan a példa, ugye kedves fel­nőttek? Kipróbáltam, hogy egy alkalommal, amint fel­szálltam a torlira, rámoso­lyogtam az egyik gyerekre, aki éppen ült. Azonnal fel­kelt és „Tessék helyet fog­lalni" szavakkal kért, üljek le. Mivel azonban a követ­kező megállónál le kellett szállnom, hozzá hasonló udvariassággal megköszön­tem, és meg is mondtam néki, hogy máris le fogok szállni. IJgy is tettem, de lentről még láttam, hogy a gyerek nem ült vissza, mert a mögötte álló idősnek is felkínálta a helyet, talán le is ült, nem láttam. Most, hogy teljes gőzzel folyik a tanítás, zsúfolt bu­szok és trolik követik egy­mást, amelyeken töhh mint a fele diák. Legyünk hát figyelmesek, kedves diákok! Mindegyik idősben szülőn­ket, mamikánkat, tátikán­kat lássuk és adjuk át a helyünket. Az idősek pedig mindig fogadják el és ne felejtség cl, hogy ők is vol­tak fiatalok, csintalanok, akikből azért lehetett ara­nyos idős, mert valamikor őket is szelíd, szép szavak­kal nevelték a jóságra, a figyelmességre és az illemre. Ifj. Lele József

Next

/
Oldalképek
Tartalom