Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-24 / 95. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1995. ÁPR. 24. • Vidéken jobban gurul a bringa Ki a legény nyeregben? Szombaton délelőtt a bringások vették birtokba az újszegedi sportcsarnokot és környékét. Tini lányok és fiúk rótták a köröket, meg a papírra az ikszeket a tesztlapok kitöltésekor. A megyei balesetmegelőzési bizottság idén is meghirdette a kerékpáros Iskola kupát, amelynek megyei döntőjét az elmúlt hét végén rendezték meg. A csarnokban olyan akadálypályát állítottak föl, hogy valóban legénynek kellett lennie a nyeregben annak, aki esés, megállás, támaszkodás nélkül akrta teljesíteni a feladatot. Volt ott billenő palló, farkasfog. Már csak az hiányzott. hogy egy mérges kutyát utánuk küldjenek... Kónya Zsolt, a balesetmegelőzési bizottság előadója, a zsűri oszlopos tagja eképp értékelte tapasztalatait: KRESZ-ből még jócskán akad pótolni valójuk a gyerekeknek, de ahol ügyeskedni kellett, ott már nem volt semmi probléma. Egyébként elméletből a legjobb az egyik kislány lett. A makói, vásárhelyi, szentesi, csongrádi, kisteleki és szegedi A bicikliverseny egyike volt a szombati rendőrnap rendezvényeinek. (Fotó: Nagy László) lányok és fiúk vizsgáztak kint a forgalomban, még rendőri karjelzésre is közlekedtek. Apróbb hibákat kellett kijavítaniuk a kerékpárokon. Összességében jó osztályzatot érdemelnek. Az akadálypályát hiba nélkül küzdötte le a balástyai Longa Karcsi, aki Kistelek színeiben indult a versenyen. • Mióta biciklizel? - Most vagyok 14 éves, kábé 10 éve. • Az iskolába is kerékpárral jársz? - Nem. Ott lakunk mellette. De amúgy sokszor szoktam biciklizni a faluban a barátaimmal. Mindenkinek ugyan azzal a BMX-szel kellett mennie a versenyen. Szokatlan volt nekem, hogy pici, de azért sikerült. • Gyakoriak a kerékpáros gyermekbalesetek? - ezt már nem a balástyai legénytől, hanem a megyei balesetmegelőzési bizottság titkárától, Nagy Attila hadnagytól kérdeztem. - Szerencsére nem, bár sokszor felelőtlenek, de valami csoda folytán megússzák - válaszolta. - Inkább az idős kerékpárosok azok, akik gyakran szenvednek balesetet. Örülünk annak, hogy a már hagyományosnak mondható kerékpáros Iskola kupa iránt az idén is nagy volt az érdeklődés. A legjobbak szép, értékes díjakat kapnak. Köszönetet kell mondani a Prológ Kerékpárüzletnek és a T and D Hűtőgépszervíznek a verseny támogatásáért. Az országos döntőt május közepén Sarkadon rendezik meg. Csongrád megyét a két legügyesebb kerékpáros leány és fiú képviseli majd: Tirla Helga (Vásárhely), Győri Nikolett (Csongrád), Bubor Tamás (Szentes) és Kulik Attila (Csongrád). V. Fekete Sándor ••••••••• Szegedi gyermekszínjátszók diadala Makón Szombaton és vasárnap rendezték meg Makón a Hagymaházban a Weöres Sándor megyei gyermekszínjátszó találkozót. A kétnapos rendezvényen huszonkét csoport huszonnégy darabot adott elő. Szegedről a Tarján III. Altalános Iskola Diákszfnpada Mark Twain Kgy jenki Arthur király udvarában cimű darabjával (képünkön) első helyen végzett, és ezzel bekerült a területi döntőbe. (Fotó: Hárs IMSZIÓ) n Gyerekek és a polgári védelem Whiskas a túlélőcsomagban? (Folytatás az I• oldalról.) - A vetélkedő apropóját az adta, hogy a polgári védelem idén ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját - mondta Dávid István őrnagy, szegedi parancsnok. - Ezek a gyerekek már nem részesültek „hazafias, honvédelmi" nevelésben, (gy ismereteik sem nagyon voltak erről a területről, egészen addig, amíg nem kezdtek el készülni a versenyre. így játékos fonnában ismerkedhetnek meg a polgári védelem szervezetével, feladataival, eszközeivel, azok kezelésével. Megtanulhatják azokat a hasznos tudnivalókat, amelyeket vészhelyzetben kamatoztathatnak maguk és társaik védelmében. • Milyen vészhelyzetre gondol? - Előfordulhatnak balesetek a gyerekekkel is, amikor nem mindegy, hogy tudják-e, mit kell tenniük. Hogyan hívjanak segítséget, kihez forduljanak, mit tegyenek a sérülttel. Vagy: ha tűz keletkezik és a gyerekek vizes textíliát terítenek a szájuk elé. másoknak is ezt tanácsolják, akkor a mérges gázok egy része nem kerül be a szervezetbe. Még lehetne sorolni. milyen haszna lehet annak. ha ezeket a dolgokat megtanulják. A diákok tényleg készültek, mert jól oldották meg a tesztet. Nem dőltek be olyan trükknek, mint a macskaeledel . Ugyanis Whiskast is választhattak volna a túlélőcsomagba. Első lett a Szilléri iskola csapata, második a Tabán, harmadik a Dugonics. A sándorfalvi gyerekek negyedikek lettek, a területi versenyre ők és a Szilléri diákjai jutottak tovább. V. F. S. • Rendkívül értékes Beatlesrelikviára bukkant egy liverpooli fiatalember: padlástakarttás közben egy magnótekercs került a kezébe, amelyről kiderült, hogy a világhírű együttes 1959-ben készttett első. még amatőrfelvételeit tartalmazza. Peter Hodgson nagyapja házának a padlását takarítva lelt rá a szalagtekercsre, amelyre 16 dalt énekeltek a fiúk, akik akkor még csak hárman voltak, és nem is Beatlesnek, hanem The Quarry Man Skiffle GroupBeatlesrelikvia nak nevezték magukat. A három alapító tag, John Lennon, Paul McCartney és George Harrison (Ringó Starr később csatlakozott hozzájuk) főként Rythm and Blues számokat játszott, de már felcsendülnek a szalagon az első közös Lennon-McCartney szerzemények Pro Natura díjak A Föld napja alkalmából Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter szombaton a HM Művelődési Házban tartott ünnepségen átadta a Pro Natura díjakat. Ezt az állami elismerést azok kapják, akik különösen kiemelkedő tevékenységet végeztek a környezetvédelem terén. Baja Ferenc ünnepi beszédében szólt arról, hogy a társadalomnak nagyra kell értékelni azokat, akik a természet védelmének szentelik életüket. A miniszter szerint ugyanakkor a környezet megóvása nem csupán az ő feladatuk, hanem az egész társadalom közös érdeke. A díjátadási ünnepségen elhangzott: az Európai Unió öt éve nyilvánította április 22-ét a Föld napjává, és azóta immár ötödször adják át az állami elismeréseket. ••HMM • Filmősbemutató a tanárképzőn Beszélő gesztusok Ebben talált megfelelő partnerekre tanítványaiban. A négy napig tartó forgatáson tizenhattizennyolc óra nyersanyagot vettek fel, melyből a stúdiómunkák során készítették el a húsz perces oktatófilmet. A viselkedés- és illamtan elegyét alkotó „Beszélő gesztusok" című film nyolc etűdből állt: Várakozás, Utazás vonaton és húszon, Üdvözlési formák, Az étterem, Svédasztalos reggeli, A cukrászdában, Az iskolában, A csigalépcsőn. Tudjuk jól, hogy a beszéd a kommunikáció egyik fontos, de nem egyetlen területe. Nos, ezekben az etűdökben a verbális kommunikációnak, a szóhoz kötött kifejezésnek nem volt se hfre, se hamva. A szereplők, a hallgatók olyan metakommunikatív, szavakon túli kifejezőeszközökkel operáltak mint a gesztusok, a mimika, a testtartás, a járás, de minden idetartozott a ruházkodástól a tekintetig. Természetesen a „Beszélő gesztusok" nem némafilm, hiszen a mozdulatokat és apró rezdüléseket filmbéli narrátor „Beszélő gesztusok" címmel előző héten pénteken tartottak filnió'sbemutatót a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. A film forgatókönyvírója és rendezője, a tanárképző főiskola Neveléstudományi Tanszékének oktatója, Kovácsné Raffai Éva a vetítés előtt elmondta: már régóta foglalkoztatta az a gondolat, hogy filmet készítsen viselkedéskultúránkról. értékelte. Kovácsné Raffai Éva a vetítés végén elmondta: ha a szponzorok is úgy akarják, és anyagilag támogatják, akkor szívesen elkészíti a film második részét. Addig is a „Beszélő gesztusok" első részét a JGYTF Oktatástechnológia Tanszékének videotékájából kölcsönözhetik ki azok, akik oktatási-nevelési célra szeretnék felhasználni. Sz. C. Sz. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 9-18 óráig Föld napja rendezvénysorozat; 16 órakor „Csak úgy gopdókodom" - Sepesszentgyörgyi Ádám diaporáma bemutatója; 17 órakor Ötórai tinitea: babonák; holnap: 17 órakor Természetbúvár klub. Egy zoológus kenyai élményei. Előadó: dr. Janisch Miklós zoológus; 18 órakor: A fekete lyukból a mennybe...?! Beszélgetés Pajor Tamással, az Ámen együttes énekesével. Előtte Xantus János „Rocktérftő" című filmjét vetítik. Varga Bernadett textilművész kiállítása. (dm" PBOGHAMAIÁNLAT MA A PEDAGÓGIAI INTÉZETBEN (Közép fasor 1-3.) 15 órától dr. Ottó Dinger tart továbbképzést. Címe: Schülerorientierter kommunikativer Unterricht. EREDMÉNYHIRDETÉS kiállításmegnyitóval. Az újszegedi ligetben a NYUSZIFUTÁS 1995 eredményhirdetésekor, 17 órakor nyílik a vidámparkban a Délmagyarország által is támogatott Vidám nyuszi rajzpályázat kiállítása. Minden alkotó legalább egy játékjegyet kap jutalmul. HANG-CSEND-JÁTÉK IDŐORSZÁGBAN - zenés fültörővel egybekötött hangverseny gyerekeknek. Rézdomborítások címmel a Liszt Ferenc Konzervatórium rézfúvós tanszakának műsora, délután fél 5-kor, a Bálint Sándor Művelődési Házban. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 6-8.) 18 órától A síron túli viszonyok címmel tart előadást Becsei József klubvezető. A VIDÁMPARKBAN 18 órától a Caffe Cafe zenekar játszik. AZ OLAJIPARI DOLGOZÓK KLUBJÁBAN (Tisza Lajos körút 47.) 18.30 órakor filmvetítéssel egybekötött útiélménybeszámolót tart dr. Soproni Lajos Marokkóról (1. rész). AZ ARANY RÓZSAKERESZT Szellemi Iskolája előadásokat tart 19 órakor, a Bartók Béla Művelődési Központban. A TAMÁSI ÁRON KLUBBAN 19 órától táncház és széki táncrend tanítása. Zenél az üllési Rokka banda. A JATE KLUBBAN 20 órától Troupe du Baratin (Originaire d'Angers) - színházi előadás - a francia művészeti hét rendezvénye; 18 és 20.30 órakor A legényanya cfmű filmet vetítik a videómoziban. HOLNAP 4. OSZTÁLYBAN ANYANYELVET TANÍTÓ PEDAGÓGUSOKNAK továbbképzést szervez a megyei Pedagógiai Intézet 14 órától az Arany János Általános Iskolában (Kukovecz N. u. 4-6.). Téma a verstanftás. Bemutató óra és konzultáció. Tanít: Kónya Lászlóné. INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT működik az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Szolgálatnál (Arany János u. 7., tel.: 310-310). 14-16 óráig. A FŰ-VÉSZ-KLUBBAN 16 órakor kézműves műhely. NAGYOTHALLÓK FIGYELMÉBE! 15 órától klubfoglalkozás lesz a Bartók Béla tér 4. szám alatti klubhelyiségben. Program: kabaré délután. A LEGYÉL A BARÁTOM KLUBBAN (Kossuth L. sgt. 53.) 16 órától előadást rendeznek A környezetkárosító hatások jelentkezése környezetünkben, a környezetvédelem feladatai cfmmel. A VIDÁM PARKBAN 18 órától az Ernő Band játszik. FALUDY GYÖRGY költői estjét rendezik meg a JATE BTK épületében, az Auditórium Maximumban 19 órakor. Házigazdák: Antal Zsolt és Barna Béla. AZ ARANY RÓZSAKERESZT SZELLEMI ISKOLÁJA előadásokat tart a Bartók Béla Művelődési Központban 19 órakor Miért hal meg az ember? A hamis kundalini tüze. A nagy lépés az új életbe címmel. JAKAB HEDVIG orgonahangversenyét rendezik meg 19 órakor az alsóvárosi Ferences Templomban (Mátyás tér). A JATE KLUBBAN Francia művészeti hét rendezvényei - 20 órakor Le Café de l'Absurde - színházi előadás francia nyelven; 18 és 20.30 órakor: Videomozi - Eperjes Károly sorozat: Turné. A TAMÁSI ÁRON KLUBBAN 20 órakor: Vaktyűk is talál szeget. Szemezgetés az abszurd humor gyöngyszemeiből. Előadja Laár András, Dolák-Saly Róbert; 22 órakor: Videomozi: Egerek és emberek. m Görögország, Korfu, repülő, apartman 18 900 Ft/fő/hét Kréta:, repülő+szálloda+félpanzió 36 900 Ft/fő/hét Társasatok: ANTIK ITÁLIA, PÁRIZS, BENELUX Egyéb ajánlat: Tunézia, Ibiza, Mallorca, Szicília, Törökország, Spanyolország, Florvátarszág, Olaszország, Egyiptom, USA # OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK » Wnt Tnvtl 'utazási iacoa WEST TRAVEL UTAZÁSI IRODA, Szeged, Oroszlán u. 1. T.: 62/471 -066, 312-005 FŰRÉSZELT FENYŐ 13 mm-es lambéria 18 mm-es lambéria hajópadló 22 000-35 00 Ft/m3 920 Ft/m' 1080 Ft/m' 1280 Ft/m' ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉS, Bécsi krt. 36. T./f.: 323-609