Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-22 / 94. szám

SZOMBAT, 1995. APR. 22. SPORT 15 • Kosárlabda NB L Győzelemmel búcsúztak csapataink Tegnap délután és este kettős NB l-es kosárlabda-mér­kőzést játszottak az újszegedi Sportcsarnokban, amely során a Szeged TE női együttese a rájátszásban a nagykanizsaiak­kal mérkőzött a 17-18. helyért, míg a Postás férfi csapata a Veszprém gárdáját látta ven­dégül. A kettős mérkőzés sze­gedi szempontból kitűnően si­került, hiszen mind a lányok, mind pedig a fiúk győzelem­mel búcsúztak a közönségtől, mivel ez volt utolsó hazai mér­kőzésük ebben a bajnoki idényben. A lányok repülőrajtot vet­tek, hiszen a 2. percben r#ár 9-0-ra vezettek, s a vendégek csak az 5. percben tudták első pontjukat megszerezni. Ezután felváltva estek a kosarak, de a szegedi győzelem egy pillana­tig sem volt kétséges, annak ellenére, hogy a Domokos-ta­nftványok nem egyszer köny­nyelműsködtek. Szeged TE-Nagykanizsai MÁV 87-54 (42-33) Újszegedi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Balogh, Szalontai. Szeged TE: MISIK (18), Radnóthy (10), LEVICSEVA (18/3), H. Kiss (14), Zsemberi (2). Csere: Tésik (3), BUDA­NOVICS (14/6), Révész (6), Szeles (2). Edző: Domokos Mihály, Vezsenyi Zoltán. A férfiak mérkőzése alkal­mából kedves ünnepségre ke­rült sor, hiszen ezúttal búcsúz­tatták a csapat kapitányát, Vel­csov Istvánt az aktív játéktól, aki nem kevesebb, mint 20 esztendeig játszott a Postásban. A mérkőzés roppant izgal­mas volt. a csapatok végig fej­fej mellett haladtak, s csak az utolsó pillanatokban dőlt el a két pont sorsa a szegediek ja­vára. Az első félidőben még a vendégek vezettek három pont­tal, de a második 20 percben a Postás-fiúk fordítani tudtak, s végül egy ponttal, de megérde­melten győztek. Szegedi Postás-Veszprémi Egyetem 59-58 (30-33) Újszegedi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Bacsfay, Ádám. Szegedi Postás: VITA­SZEK (16), ANTAL (14/3), Zogovics (9), VELCSOV (2), Havasi. Csere: Búzás (5/3), THUMA (9/6), Tiszai (2), Cza­kó (2). Edző: Valaczkay József. • Újrajátsszak a Szőreg-ÜUés mérkőzést Nem a csapatok a vétkesek Maratoni ülésen tárgyalta a CSLSZ Fegyelmi Bizottsága a félbeszakadt megyei I. osztá­lyú Szőreg-Üllés (0-0) kiesési rangadón történteket, valamint a Tanárképző-Kiszombor me­gyei II. osztályú (3-2) mérkő­zés utáni közjátékot. A többszöri meghallgatások, szembesítések és vélemények elhangzása után határozott a fegyelmi bizottság, miszerint Szóregen újra kell játszani a meccset, mert a csapatok bizo­nyíthatóan nem vétkesek a cse­tepatéban. A kiállított üllési Kuhár Vilmos hat mérkőzésre szóló eltiltást kapott, melyből kettőt már letöltöttnek nyilvá­nítottak. A fennmaradó négyet viszont 1996. április 20-ig fel­függesztették. Ez azt jelenti, hogy holnap már a Csanytelek ellen pályára léphet. Az újrajátszás költségeit a mérkőző feleknek kell visel­• •• niük, míg a játékvezetői hár­mas „munkabérét" a CSLSZ rendezi. Valószínű, hogy Pördi játékvezetőre is eltiltás vár... A Tanárképző-Kiszombor megyei másodosztályú mérkő­zés után vendégek voltak a rendbontók. Az öltözőbe tartó Kónya játékvezetőt a kiszom­bori Pipicz testvérpár inzultál­ta, egyikőjük leköpte, a másik pedig megrúgta. A rendőrsé­gen a szembesítés során bizo­nyítást nyert, hogy a „futballis­ták" vétettek az írott szabály ellen, ezért Pipicz Csabát 1997. június 30-ig, bátyját, Já­nost 1996. június 30-ig tiltották el a játéktól. A Tanárképző mindezen felül köteles rende­zői létszámát húsz főre fel­emelni, illetve szövetségi elle­nőrt kérni három következő hazai bajnoki meccsére. B. B. A Tisza-Új otthon, az UTCII. vasárnap játszik A megyei bajnokság I. osztályában vasárnap 17 órai kezdettel a Tisza-Üj hazai pályán, tehát Újszentivánon fogadja a Csanád­palota-Nagylak együttesét, míg a megyei III. osztályban az UTC II. nem szombaton, hanem vasárnap 14 órai kezdettel játszik a Baktó csapatával a Kertész utcai pályán. A Pozsgay-fiúk, a kényszer­szünet ellenére, nem tétlenked­tek az elmúlt két hétben, meg­fogyatkozva bár, de töretlen szorgalommal gyakoroltak. Az időleges létszámcsökkenésért ezúttal nem búslakodott senki, ugyanis Fodor Rajmund a vá­logatottal volt távol, Molnár Tamás és Mód Péter pedig a júniusi világbajnokságra ké­szülőjunior kerettel gyakorolt. - A hiányzók miatt le kellett mondanunk a taktikai elemek gyakorlásáról, a játékrendsze­rünk finomításáról, de azért nem unatkoztak a fiúk - így Pozsgay Zsolt, a szegediek ve­zetőedzője. - Többnyire erőn­léti munkát végeztünk, renge­teget úsztak, erősítettek Gyi­máék, ám a labda is használat­ban volt, a helyzetkihasználást, a kapuralövést sulykolták az itthonievők. • A mostani ellenfél köny­nyű álmot ígér, hiszen a sportiskolások eddig egy so­vány döntetlent értek el, aligha éppen Szegeden sza­kad meg rossz sorozatuk. -Nana! Óva intek mindenkit • Kerékpár Alföldiek a hegyi terepen Az elmúlt napokban tartot­ták meg Pécsett az országos kerékpáros hegyi bajnokságot, amelyet a Magyar Kerékpáros Szövetség rendezett. A szegedi bringások, alföldi létükre, az 5 kilométeres kemény hegyi pá­• Vízilabda OB1. m Ma, 17 órakor: Szegedi VE-KS1 Könnyű „álmot" ígér az ellenfél A válogatott Antibesben nemzetközi tornán vett részt, míg a juniorok Warendorfban edzó'táboroztak, ezért két hétig szünetelt a bajnokság. Szombaton viszont ismét folytatódik a küzdelemsorozat, a Szegedi VE csapatára ­a papírforma szerint - biztos győzelem vár, hiszen a még nyeretlen sportiskolásokat fogadja. lebecsülésüktől, a Fradi is szenvedett ellenük, izzadva, nehezen sikerült kicsikarnia a döntetlent. A sportiskolások ügyesek, mozgékonyak, sokat úsznak, s fiatal koruk ellenére taktikailag is érettek. Persze mindezek ellenére biztos győ­zelmet várok csapatomtól. • Ami azért is jön jól, mert a siker ráhangolhatja a tár­saságot az igencsak ke­ménynek ígérkező sorozat­ra... lyán jól szerepeltek. A Tisza­partiak eredményei: Serdülők: ...6. Kiss András, ...10. Godó Gábor. Ifjúságiak: ...15. Bihari Gábor. Felnőtt férfi nyilt kategória: I. Csorvá­si Zoltán, ...5. Révész Gábor, 6. Nagy András, 7. Ésik Ró­bert, ...10. Dobó Attila. 40 év fölöttiek nyilt kategóriája: ...4. Gémesi József. E hét végén Gyulán a Szu­per Info Kupa országúti ver­seny I. fordulóján vesznek részt a szegedi kerékpárosok. Kézilabda Szombathelyen a SZOTE és a Tanárképző Szombathelyre készül a SZOTE és a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola férfi kézi­labda-csapata. A vasi főváros­ban április 24—25-26-án rende­zik meg az idei kézilabda egyetemi és főiskolai bajnok­ság döntőjét. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ta­valyi győztesként automatiku­san a fináléba került. A Szent­Györgyi Albert Orvostudomá­nyi Egyetem doktorandusai pe­dig a történelemben először kvalifikálták magukat az elő­kelő négyesbe. A két csapat a szombathelyi döntő színhelyére közös busz­szal indul hétfőn, fél egykor a Dóm térről. ,1) Három „boszorkány' a válogatottban A magyar női labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitánya, Bundzsák Dezső három szegedi focistát is meghívott az Auszt­• A napokban megalakult a Talent Sport Club tenisz, fal­labda, kötélugrás, lovaglás, ter­mészetjáró, horgász és vízi­sport szakosztályokkal. Az egyesület célja, hogy tagjai és családtagjaik részére igényes sportolási lehetőséget biztosít­son, és szabadidős programok szervezésével járuljon hozzá az ria elleni csatára készülő keret­be. Az OB l-es bajnokságban eleddig remekül szereplő Bo­szorkányok FC kitűnőségei ­Bugyi Zsuzsanna, Kovács Szil­via, Szabó Tünde - informáci­óink szerint arra is számíthat­nak, hogy tagjai lesznek annak a csapatnak, amelyik megpró­bálja kiharcolni a jövő évi. at­lantai olimpián való részvételt. Talent Sport Club alakult egészségesebb életmód kia­lakításához. A Talent Sport Club köz­gyűlése elnöknek Solti Antalt, ügyvezető igazgatónak Bauda Sándort választotta. • Labdarúgó NB HL m Holnap, 17 órakor: Szeged FC-Gyula Csődhelyzetben a Tisza-partiak? • Miként állhatott elő ez a helyzet? - kérdeztük Czibere Lászlót, a csapat edzőjét. - A 22-es keretből, amit ki­alakítottunk, négyen (Illyés, Lévai, Turján és Gréczi) az el­múlt napokban a HLC erősíté­se végett Hódmezővásárhelyre távoztak, Rácz háromhetes el­tiltását tölti. Török Mezőbe­rényben begyűjtötte harmadik sárgáját, Szurgent kedden még edzett, de szerdára sérültet .je­lentett", Szélpál a csütörtöki edzésen súlyos izomhúzódást szenvedett. Magyar nem jött edzésre, nem lehet tudni, hogy Január elején, amikor a két szegedi együttes, az FC és a Dózsa a jobb szereplés erdekében „egyesítette" erejét, kevesen gondolták azt, hogy április végén nem lesz annyi játékos, hogy az „egyesített" csapat ki tudjon állni bajnoki mérkőzésre... mi van vele. Jelen pillanatban csupán 10 mezőnyjátékosra és a két kapusra számíthatok. De ki tudja, vasárnapig még mi történik? • Azt hallottuk, hogy volt egy viharos elnökségi ülés, ahol a játékosok zsebére me­nő intézkedéseket hoztak... - Koha Róbert elnök csütör­tökön közölte velünk, hogy ez­után egyetlen játékosnak sem adnak fizetést, csupán meccs­prémiumot hajlandók szétosz­tani. Egy megnyert mérkőzé­sért 100 ezer forintot folyósíta­nak számunkra, amit, ha elosz­tunk 18 felé, akkor minimális összeg jut egy-egy személy­nek. • A megoldás az lenne, ha havonta négy meccset nyer­nének... - Ugyan már, ez a gárda nem képes ezt megtenni! Me­zőberényben például úgy játs­zottunk. hogy a végén mi örül­hettünk a döntetlennek. • De ha nincs teljesítmény, akkor minek az igény? - A csapatban családos em­berek játszanak, akik a szezon előtt szerződéses ígéretet kap­tak bizonyos összegre. Más lapra tartozik, hogy minden ellenünk dolgozott, s nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi szerettük volna... • Ezek után nem is kérdez­hetjük az összeállítást? - Ákik kijönnek, azokat kül­döm a pályára. Ha lesznek 11 ­en... P. Sándoi József • •• seink szerint - eredetileg má­jus 6-án nyit az uszoda, ne­künk viszont egy nappal előbb kell(ene) játszanunk a fradis­tákkal... Reméljük, addig ren­deződnek a dolgok, s lesz rá le­hetőségünk, hogy akklimatizá­lódjunk. Gy. E. A bajnokság állása: 1. Vasas 12 1 1 167-85 25 2. BVSC 10 2 2 166-105 22 3. Tungsram 11 ­3 124-95 22 4. UTF. 10 1 3 160-100 21 5. Szeged 9 1 4 127-100 19 6. FTC 8 1 5 165-132 17 7. Szentes 6 2 6 132-133 14 8. Eger 4 2 8 132-138 II) 9. Bp. Spartacus3 2 9 103-136 8 10. Szolnok 1 4 9 111-138 6 11. Hódmvh. 1 1 1 95-213 3 12. KSI 0 113 96-203 1 - így igaz, ugyanis az uszo­da bezárása miatt jócskán hát­rányba kerülhetünk riválisaink­kal szemben. Hogy mikor ve­hetjük igénybe majd ismét a medencét, egyelőre bizonyta­lan. Ezért aztán hétfőn Pestre megyünk gyakorolni, szerdán Szentesen játsszuk a megyei rangadót, csütörtökön és pénte­ken Vásárhelyen edzünk, szombaton pedig utazunk az Újpesthez. Rá egy hétre fogad­juk az FTC-t, holott - értesülé­• Röplabda NB I. • Ma, IS órakor: SZBRE-Ajka Egy héttel hamarabb Az ajkaiak kérésére egy héttel hamarabb, tehát nem április 29-cn, hanem ma, 22-én játsszák a Szegedi DRE-Ajka női röp­labda bajnoki mérkőzést. A találkozót, amely rájátszás az NB I. 7-12. helyéért, az Arany János Általános Iskola tornatermében lesz, 15 órai kezdettel. • Ma: Westel-nap Szegeden „Mozgásban az üzlet, mozgásban az ország 99 Ma, szombaton „Mozgásban az üzlet, mozgásban az ország" jelszóval egész napos vidám, szórakoztató, sok sporttal fű­szerezett napot rendeznek Sze­geden. Az élvezetes programot kínáló rendezvény 8 órakor kezdődik a Radnóti Miklós Gimnázium udvarán, a II. Westel Kupa kispályás focibaj­noksággal, amelyen a Sepsiker, az iroda, az Orcsik műhely, a tévések, a DM újságírók és a színészek csapatai vesznek részt. Délután a Széchenyi tér lesz a fő színhely, ahol a Mol­nár Dixieland megnyitó kon­certje után, 15 órakor rajtol a II. Westel-futás. Ennek 4 km­es távját mindenki játszva tel­jesítheti, s az első 300 befutó nyereménye egy-egy Westel­póló lesz. 16 órakor kezdődik a „Játék határok nélkül" című televíziós vetélkedő, majd egy óra múlva eddig még ismeret­len sztárvendég lép színre, hogy a rendezvény méltó zárá­saként, 18 órakor megkezdőd­jék az utcabál, melynek zenéjét a Volvox együttes szolgáltatja. • Motorosiskola Szegeden Jelentkezhetnek a 4-10 évesek Értékes kezdeményezés szü­letett Szegeden. A Tempó Speedway Club égisze alatt 4-10 éves korú gyermekek (fiúk és lányok) számára moto­ros tanfolyamot indítanak amely­nek vezetője Sike Csaba. Tőle érdeklődtünk a részletekről. • Kik jelentkezhetnek az Ön által irányított szakosz­tályba? - Olyan 4-10 éves gyerekek, fiúk és lányok, akik önállóan tudnak kerékpározni. • De ez nem lesz valami ol­csó mulatság... - Téved, aki azt hiszi, hogy sokba kerül. Klubunk ugyanis a felszerelés (motor, ruha és si­sak) 80-90 százalékát biztosítja a tagok számára. Mindezért csupán 1500 forintos évi tagdí­jat kell fizetni a gyerekeknek. • Mit kapnak a tagsági dí­jért a gyerekek? - Elsősorban közlekedésbiz­tonsági kiképzést, s lesznek felmérő jellegű versenyek, amelyen a kitűntek később ver­senylehetőséget is kapnak. Egyébként a gyerekek elsősor­ban motorkezelési, majd ké­sőbb közlekedési kultúrát sajá­títanak el. • Hol lesznek a gyakorlá­sok és konkératan mikor és hol lehet jelentkezni? - A foglalkozásokat a Cserepes sori piacon, hétfői napokon, 15-17 óra között tart­juk. Jelentkezni lehet minden nap a 491-520-as telefonon. Valahogy így néz ki egy motoros „teljes harci díszben

Next

/
Oldalképek
Tartalom