Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-15 / 89. szám

Révész Róbert felvétele • „A vers olyan kinyilatkoztatás, amiben nem kell hinni" A művészetet a ritmus élteti Egész évben nagyböjt? Petri C.'sathó Ferenc első verseskötete a költészet napján jelent meg a Délinagyarország Újságíró Egyesület kiadásában. A költő idén lesz 50 éves. Nagy a valószínűsége. hogy ezidáig ő volt a legidősebb kötet nélküli, ám mégis folyamatosan dolgozó költő, akit nem kényeztettek el a publikációs lehetőségek, 'i'ehát a vers és a kötet nem igazán talált egymásra. • Hogyan gondolod el egy megírt mii és a könyv viszonyát? - Ezt 25 éve képzeltem el először, amikor egy kész könyvemet - valószínűleg politikai okokból ski. Voltak benne üzenetek, szerepjátszó versek, de nem ezekre hivatkozva kaptam vissza a kéziratot. A pontosság kedvéért hadd meséljek el egy példát: az Új Tükör egyik számának tartalomjegyzékében ott állt, hogy Petri Csathó Ferenc verse. Belül viszont semmi. Szepesi Attilát litvtam - mi történt? Az történt, hogy Benjámin László, aki szakszervezeti elnök volt, kivette abból a számból a versemet, mert azt hitte, hogy róla szól. Persze sokan hitték azt, hogy róluk szól. • Most hogyan látod a műkőiét viszonyt? - A verseket soha nem azért (rom, hogy könyv legyen belőlük. Amikor megjelent a 111 vers, szinte belebetegedtem. Nézegettem. Egyik nap tetszett, a másik nap borzalmasnak találtam. Igy: tetszik-borzulmas-tetszik-borzalmas... De most már el kellett számolnom magammal. Baka István irta rólam a Tiszatájban, hogy én már lemondtam. Temesi a megjelentetett leveleiben adta közre: „Rike eltűnt örökre." Na jó, ez piszkált egy kicsit. De amiért van ez. a könyv: a fiam. Azt mondta: de apa, már minden barátodnak van vagy tíz. könyve, az nem létezik, hogy neked egy se legyen! • \z.t állítod magadról, hogy te igazi viktimológiai eset vagy. - Nézd, ha valaki úgy indul el, hogy magyar serdülő válogatott atléta, de jön egy gerincsérv - az már viktimológia. Aztán mindig kirúgtak valahonnan, mert teljesen kikapcsolt a veszélyérzetem. 1973ban viszont én rúgtam ki magam a Csongrád Megyei Hírlaptól. Akkoriban ez életveszélyesnek számított. Szegedről kétszer kényszerültem elmenni. Erre még két gerincműtét, egy tüdőlyukadás. Nem is sorolom tovább. Mindezen túl azért tartom magam viktimológiai esetnek, mert túlérzékeny vagyok. Látszatra persze eljátszok valami egészen mást. De ha már csak csúnyán néznek rám, nekem az is kétnapos depressziót okoz. • Verseidben elég erős a filozófiai vonal. Bár nehéz különválasztani a versben a költészetet és a filozófiát, mégis vannak-e olyan pillanatok, amikor azért megbillen az egyensúly és az egyik domináns lesz? - Egy kicsit régebbről indítanám a választ. Először úgy gondoltam, hogy orvos leszek, de miután a középiskolában elfelejtettem megtanulni a fizikát, ezt el kellett felejtenem. Pszichiáter se lehettem. Maradt a magyar-történelem szak. Amikor már főiskolás voltam, arra gondoltam, hogy a filozófia irányába megyek el, de bejött az újságírás. Hogy mi mit határoz meg? Ifjú koromban barokkos verseket írtam. Ahogy öregszem, úgy több bennem a filozófia. Meg hát rengeteg filozófiát olvasok. Vannak kedvenceim is: Sartre. Husserl, Wittgenstein... Az a csoda bennük, hogy ugyanúgy nem tudnak semmit, mint a költők. Csak egy másik értékrendszerben próbálják megfogalmazni, hogy miért nem tudnak mit. Küzdelem a világ megértéséért. Mélységesen igaz az a megállapítás, hogy a Platón utáni filozófia: lábjegyzet Platónhoz. Az is igazolható, hogy Arisztotelész óta nem tudunk többet az emberi lényegről. A világ csak technikailag fejlődik. Ezért van értelme a költészetnek meg a filozófiának, ugyanis mindkettő arra törekszik, hogy valamilyen világmagyarázatot adjon. • Hogyan kapcsolódik költészetedben esztétika és ismeretelmélet? Mert számomra úgy tűnik, hogy minden egyes új verssel a világnak egy újabb ismeretlen szeletét fedtük le. - Ez nem biztos, de így gondolja az ember. Én is így gondolom. Különben nem lenne érdemes írni. A Causa sui című versem valóban ismeretelméleti problémát boncolgat, de a többi inkább ontológia, nem gnoszeológia. Csak arról tudok beszélni, hogy én hogyan értelmezem a világot, hogyan hat rám; és ezekből jönnek az egyre keserűbb versek. Közel ahhoz, ahol lakom, ott áll a Lordok háza. Minden nap látom kitódulni az elesett embereket, a kocsmákban a munkanélkülieket, akik poharaikba bámulnak, már csak erre telik nekik. És egyre többen vannak. Én valóban hittem - ezért írtam újságot is -, hogy idővel jobban fognak menni a dolgok. De most már látom: szinte reménytelen. A pártállam után jött egy másik, ami nem jobb, a pénz diktatúrája. Fukujama írja, hogy Ázsiát még mindig Japán uralja, csak most nem fegyverekkel, hanem a yennel. Egy másik, inkább társadalomelméleti probléma. A tervezett társadalom azért nem működik, mert makro szinten nem lehet megtervezni egy társadalmat, hiányzik belőle a motor, az ember. A mikro szintű szerveződésben viszont nincs értelmes terv. Ez az antinómia a működésképtelenség oka. • A képzőművészet nagy hatással van rád. Hogyan fordítódnak le ezek az élmények a vers nyelvére? - Van olyan versem, ami kép. Nem tudok rajzolni, nálam a nyelv a kép. Például rajzból is úgy voltam ötös, hogy a rajztanárom - mivel akkoriban udvarolt későbbi feleségének, és pénteken az utolsó két óra volt a rajz elküldött mozijegyéit, eközben ő megrajzolta a rajzomat. Ötösnél rosszabbat pedig nem adhatott magának. Csodálom a festőket; közöttük találtam meg a legtöbb tiszta embert. Talán azért, mert a képi gondolkodás kevésbé „fertőzött", mint a nyelvi. A képek lefordítása nem olyan egyértelmű. A kötetem borítóját Dér István Törött tükör című képe illusztrálja, van egy ugyanilyen cfmű versem is, de az nem a képről szól, inkább Dér Pista sorsáról.. • Mikor van kész egy vers? - Van olyan versem, ami harminc éve nincs kész, de van olyan is, ami szinte egy pillanat alatt született. Nekem akkor van kész, amikor feje meg talpa van. Arra nagyon vigyázok, hogy ne adjak ki a kezemből olyan verset, ami nincs kész. Még a nyolcvanas évek elején Dlusztus Imre készített velem egy interjút, aminek az volt a címe, hogy A kötet a végleges szavak ügye. Én így gondolom. Amikor az ember ír, ne esztétizáljon, ne legyen okos, mert az életveszélyes, legyen inkább pontos. A mesterségbeli tudást rendkívül fontosnak tartom. Mert ha formabontó akar lenni az ember, akkor előbb nem árt ismernie azt a formát, amit.meg akar bontani. Szabadverset sem könnyű írni. Nem hiszek a hígan folyó kánaánban. Ami a művészetet élteti, az a ritmus. • Olvasol mai magyar költőket? - Olvasok, de nem válogafts nélkül: másik Petrit, Orbán Ottót, Szepesit, Veresst. Rengeteg jó költő van Magyarországon. • Azt hiszem, nem lehet úgy beszélni a világról és a költészetről, hogy Istent megkerüljük. Mit gondolsz arról, hogy sokan a verset is kinyilatkoztatásnak tartják. - Nagyon jól ismerem a Bibliát, a Koránt is, de a kinyilatkoztatásban nem hiszek, bár a vers is az, és ez nem ellentmondás. Hadd meséljek erről is egy történetet. Tizenegy éves voltam, amikor hirtelen bevezették a vallásoktatást. Bejött a terembe egy „Madár" nevű atya és egyszer csak arról kezdett mesélni, hogy Mózes kettéválasztotta a tengert. Fölpattantam és azt mondtam, hogy én ezt nem hiszen) el. Erre megcsavarta a pajeszomat. Szóval egészen más az a kinyilatkoztatás, amiben hinni kell, mint az, amiben nem kell hinni. A vers olyan kinyilatkoztatás, amiben nem kell hinni. De ha valaki csatlakozik a nyájhoz, akkor hinnie kell. Butító, de kényelmes megoldás. Nem kell csatlakozni. • Ezek szerint te csak egy egészen mobil világmodellt tudsz magadnak elképzelni. Mik ennek a szegmentumai? - Lehetséges, hogy a világot irracionális erők (nem ufók!) irányítják. A gazdaságnak is megvan például a természetes ciklikus ritmusa. Ha mindezt lefordítjuk a társadalom képére, akkor nagyon jól látszik, hogy benne minden érvényes, csak a politika nem, mert az a történelem hulladéka. Azok a társadalmi jelrendszerek, amelyek a hazugságra épülnek vagy a hatalom szüleményei, számomra érdektelenek. Végleges dolgokhoz csak a művészeten és a tiszta tudományon keresztül lehet eljutni, csak ezek hozhatnak létre értékeket - és ez ad nekem erőt. Otthon érzem magam a világban, de nem érzem magam jól. Nagyon fontosnak érzem, hogy szegedi vagyok. Valahová mindenkinek tartoznia kell. • Harminc év alatt, gondolom, 111-nél több verset irtál. Mi lesz a többivel? - Körülbelül háromszáz lehet a versek száma?! Dolgozom az új köteten. A múltkor megkérdezték tőlem, hogy van még tartalékom? Van. Amíg történik velem valami, addig van. Podmaniczky Szilárd N

em kenetes beszéd lesz ez, bocsássanak meg, akik arra várnak. Jött a rettenetes hír, böjti szelek szárnyán, hogy sonkát se csinál már az a húsföldolgozó, amelyiknek a gazdája ugyan nemesi ranggal nem dicsekedhet, de címerében furcsa ficam! - az. Isten bárányát hordozza. Állítólag nem éri meg neki a sonka. Na, de mi lesz itt, ha húsvétra még az. sem lesz? Pánik lesz. Milyen kormány az, amelyik sonkát se tud adni? Bukjon meg! Addig-addig ütögette a piacgazdaság apró üzemekkel a nagyokat, amíg évek múltán néhánya magához nem ért. Kezdene eljönni a visszaütögetések ideje? Bánná a fene, mondja ünnepi szózatnak hírből se nevezhető fordulattal a magamfajta, csak a vevőnek legyen jó. De ha sonka sincsen? Éltünk már ilyen esztendőket, elfelejteni lenne jó, nem visszahozni. Sonka, persze, lett. Máshonnan. Drágán. Motyognak bennem a régi idők. • A sarkon volt egy nagy áruház. Sokáig készült, már a telepi környék tömve volt lakóval, és kilométerekről cipelte az ennivalót, de csak készen* lett. Áradoztunk, milyen jó nekünk. Egyszer csak elkezdtek fogyni belőle a pultok. Nem jó jel! Aztán-házasságra lépett az egyik cég a másikkal. Na, majd most! A külföldi tőke az igazi! Szó, ami szó, jobb nem lett, de az általános romlás bordái a házasság törvényszerű romlásával még jobban látszottak. F

ogytak a boltosok, fogytak a vevők. Akkoriban ütötte föl a fejét a kis boltok divatja. Körbe-körbe nyíltak, és éjjelnappal kínálták, amit kínálhattak. Aki kiesett a nagy boltból, kicsit nyitott. Emlékeztünk rá néhányan, azelőtt elindult már az éjjel-nappaliság nagy boltoknál is, nem győzött írogatni róluk az újság, mint a vidéki tespedtség megszüntetőiről, de az azért más volt. Hogy a ménkűnagy bolt kicsike ablakán kinyújtsanak egy veknit, vagy egy zacskó tejet, éjszakai fölárat számítottak föl. A mentség, húsvétkörüli példázattal: a Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. A lényeg: a kicsik éjjel is annyiért adták, mint nappal. Pardon, egy húsvétkörüli bibliai közbevetés: volt egyáltalán koporsója Krisztusnak? Teltek-múltak a hónapok, egyszer aztán azt találtuk, ki se nyit a mamut-bolt. Csődbe ment volna? Most jött jó világ a „garazsasokra". (Egyik-másik garázsból való, de olyan is van, amelyik autójavító műhelyből, fáradt olaj nélkül.) Lett olyan boltos, akivel azonnal elszaladt a csikó, és kezdett ugyanúgy viselkedni, mintha nagy boltos lenne, de volt választék belőlük. Akinek nem tetszett, átment a másik garázsba. Múlt az idő, őröltek tovább a gazdasági változás malmai, egyszer csak megnyílt újra a nagy. Idétlen neve lett nagyon, semmi pénzért le nem (mám, de hatalmas előnye a régivel szemben: diszkont lett. Ha ide bemegyek, jól k^övök! - hogy a Skála-kópé nótáját facsargassam kölcsön. Na, kicsi boltok, most meg fölöttetek húzzák meg a lélekharangot! Ahol éjjel-nappal hosszú sorok kígyóztak, ott egy-két vevő akad csak. Erre mondtuk volna régen, győz a szocialista nagy - a kapitalizmust napról napra újraszülő kisüzemmel szemben. Hogy a kapitalizmus nagyhala eszi meg a kishalakat, azt még nem merjük kimondani. Azért se, mert a legkapitalistább országokban is vannak kicsi boltok, és nincs is rájuk foga a nagynak, de főleg azért nem, mert az új kormányról még mindig nem lehet egészen biztosan tudni, elfogy-e egyszer a türelme. E

gyesek félnek, mások remélve várják, előveszi a régi bunkócskát, és megint odacsap, ahova köll. A munkásököl-vasököl jelszó vissza már nem jöhet, mert annak idején se volt igazi födözete, de azért sem, mert a munkások érzik legjobban. Ha még vannak dolgozó munkások! Az ő nyakukon szorul először a kötél, munkanélküliségből kötve rajta a hurok. Vasököllel se tudják kibogozni. Hogy mit tesz szorultságában a kormány, azt nem lehet tudni, mert kiszámíthatatlan minden pénztelenségi sarokba szorított lény, de a józan elme ott keres menedéket, ahol talál. A fanyar múltban például. Nekem eszembe szokott jutni ilyenkor az az esztendő, amikor miniszterelnökünk szegény Lázárként elkocogott Rómába, és meglátogatta a pápát is. Hatalmas szó volt ez, pápai faltörő kosnak is nevezhettük volna, mert az egész akkori béketáborból ő volt az első, aki hivatalos lett erre a világtörténeti vizitre. Ha ebből se lesz váltás, akkor semmiből se! Hogy miből mi lett, azt hiszem, már nem érdekes, de lett egy tanulságos viccünk. Azt mondta volna szeretetteljes hangon a pápa, hogy a magyarok iránti mérhetetlen rokonszenvtől vezéreltetve egyházi ünneppé nyilvánítja a csak nálunk pirosbetűs április 4-ét. Mégiscsak győz a szocializmus? Nemesmedves kicsi harangszava sokszorozódna a világban? Amikor hatalmak komáznak, az illem is azt kívánja, cserébe legalább akkorát ígérjen a másik is. Hálával eltelve felelte a miniszterelnökünk: mi pedig egész évben nagyböjtöt tartunk! Azóta egyfolytában ezt folytatjuk. Minden évben nagyobbat. Itt kapcsolódik mondókám a mostani sonkátlan húsföldolgozóhoz: ez az egy bevált. M

eddig még? A római pápa se tudná megmondani. Az utóbbi idők minden kormánya két évet jósolt a fölemelkedés kezdetére. Sokan vagyunk, akik félve félünk, a mi időnkben egyik se találja már el. Egész évben megmarad a nagyböjt? De pánikra semmi ok! Horváth Dezső