Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-11 / 85. szám

KEDD, 1995. APR. 11. SPORT 9 Erőemelő OB Csiszár András kilencedszer első! Az elmúlt napokban Gyulán rendezték meg az országos felnőtt erőemelő-bajnokságot, amelyen a szegediek a hagyo­mányokhoz hiven most is kitűnően szerepeltek. Közülük is a legjobban Csiszár András, akit egyesek már szinte „le­írtak", s aki 10 hétig Szabó István edző irányításával intenzíven készült a nagy versenyre. A kitartó munkának meg is lett az eredménye. Az országos bajnokságon a fiatal szegedi erőemelő, aki a Mer­dösz SE versenyzője, saját országos csúcsánál 17 kilóval többet emelve lett országos bajnok a súlycsoportjában. Az új összetett rekord 512.5 kg. Egy másik Tisza-parti erő­emelő, a szupernehézsúlyú Korom László (SZVSE Ko­vács Fitnes-center) úgy lett második helyezett, hogy nyo­máshan kétszer is megjavította az országos rekordot. Az új csúcs mostantól 215 kg és Korom László nevéhez fű­ződik. • Asztalitenisz Továbbra is veretlen a SZAC A Szegedi Asztalitenisz Club NB Il-es női csapata legutóbb 10:4-re legyőzte a Békés együttesét és továbbra is őrzi veretlenségét. SZAC-Békés 10:4. NB Il-es női mérkőzés. A szegediek győzelmeit Fazakas 3, Bárkányi, Bene. Vikor 2-2 és a Bárkányi Bene páros szerezte. A férfi NB Ill-as csapat a Szentesi Kinizsitől 10:5-re kikapott. A szegedi győzelmeket itt Feke 2, Földi, Szemendri és a Földi­Feke páros érte el. • A tavaly első ízben meg­rendezett általános iskolák pólócsatája azzal zárult, hogy jövőre folytatják. Az. idén tfz iskola fiúcsapata nevezett a versenyre, és először vízilab­dáztak leánycsapatok: négy iskola nevezte csapatát. Már­cius 6-án indult ismét útjára a labda. A leányok körmérkőzésen döntötték el a bajnoki cím sorsát. Eredmények: Dózsa Gy. Ált. Isk.-JGYTF 1. sz. Gyak. 1-9, Odessza .11. sz. Ált. Isk.-Kodály Téri Ált. Isk. 16-0. JGYTF 1. sz. Gyak.­Odessza II. sz. Ált. Isk. 1-10. Dózsa Gy. Ált. Isk.-Kodály Téri Ált. Isk. 3-9. Odessza II. sz. Ált. Isk.-Dózsa Gy. Ált. Isk. 15-0. Kodály Téri Ált. Isk —JGYTF 1. sz. Gyak. 6-6. Végeredmény: 1. Odessza II. sz. Ált. Isk. (Testnevelő: Bódi Katalin) 6 pont. 2. Juhász Gy. Tanárkép. Fóisk. 1. sz. Gyak. Ált. Isk. 3, 3. Kodály Téri Ált. Isk. 3, 4. Dózsa Gy. Ált. Isk. 0 pont. Fiúknál a tíz csapat két csoportba lett sorolva a két kiemelt (Odessza II. sz. Ált. Isk. és Radnóti M. Ált. Isk.) mellé. Csoporton belül körmérkőzéseken döntötték el a továbbjutást jelentő első két hely sorsáL A selejtezőket 21 x 12.5 m-es pályán játszották le. • Postabank Suli-Póló Szegeden ismét csatát nyert a sportág Az „A" csoport ered­ményei. Selejtezők: Tabán Ált. Isk.-Ságvári E. Ált. Isk. 8-6, Felsővárosi Ált. Isk.-Fő fasori Ált. Jsk. 12-1, Fő fasori Ált. Isk.-Tabán Ált. Isk. 2-12, Felsővárosi Ált. Isk.-Odessz.a II. sz. Ált. Isk. 1-15, Odessza II. sz. Ált. Isk.-Tabán Ált. Isk. 20-5, Ságvári E. Ált. Isk.-Fő fasori Ált. Isk. 12-2, Felső­városi Ált. Isk.-Ságvári E. Ált. Isk. 11-11, Fő fasori Ált. Isk.-Odessz.a II. sz. Ált. Isk. 3-11, Odessza II. sz. Ált. Isk.-Ságvári E. Ált. Isk. 11-6, Tabán Ált. Isk.-Felsővárosi Ált. Isk. 4-5. Sorrend: 1. Odessza II. sz. Ált. Isk. 8 pont, 2. Felsővároi Ált. Isk. 5, 3. TAbán Ált. Isk. 4, 4. Ságvári E. Ált. Isk. 3, 5. Fő fasori Ált. Isk. 0 pont. A „B" csoport eredményei. Selejtezők: JGYTF 1. sz. Gyak.-Radnóti M. Ált. Isk. 0-12, Kodály Téri Ált. Isk.­Dózsa Gy. Ált. Isk. 8-6, JGYTF 1. sz. Gyak.-Kodály Téri Ált. Isk. 8-8, Dózsa Gy. Ált. Isk.-Radnóti M. Ált. Isk. 3-10, Radnóti M. Ált. Isk.­Kodály Téri Alt. Isk. 5-4, JGYTF I. sz. Gyak.-Dózsa Gy. Ált. Isk. 8-3. Sorrend: 1. Radnóti M. Ált. Isk. 6 pont, 2. Kodály Téri Ált. Isk. 3, 3. Juhász Gy. Tanárkép. Főisk. 1. sz. Gyak. 3, 4. Dózsa Gy. Ált. Isk. 0 pont. Selejtezőkön 17 mérkőzésen a kilenc iskola mintegy száz diákja vett részt. Örömteli, hogy a vízilabdázó diákok mellett más sportágak kép­viselői - elsősorban kézi­labdázók, kajakosok és ke­nusok - is játszottak. A döntőket a Szegedi VE-Tungsram SC OB l-es bajnoki vízilabda rangadó előtt játszották. Ezek a mérkőzések már kisméretű (25x15 m-es) pályán az egyre gyülekező közönség előtt zajlottak. A döntőn részt vett Ba­barczy Roland, a Magyar Ví­zilabda Szövetség elnökségi tagja, ki egyben a Szövetség és a Postabank díjait is átadta a nyerteseknek. A döntők eredményei: Odessza II. sz. Ált. Isk.­Kodály Téri Ált. Isk. 15-5, Felsővárosi Ált. Isk.-Radnóti M. Ált. Isk. 3-5. A harmadik helyért: Fel­sővárosi Ált. Isk.-Kodály Téri Ált. Isk. 6-7. Az első' helyért: Odessza II. sz. Ált. Isk.-Radnóti M. Ált. Isk. 11-4. A végeredmény: I. Odcsz­sza II. sz. Ált. Isk. (Testnevelő: Parobic Haris), "2. Radnóti M. Ált. Isk., 3. Kodály Téri Ált. Isk., 4. Felsővárosi Ált. Isk. A szervezők nevében Papp István, a városi sportigaz­gatóság sportosztályának mun­katársa adta át az érmeket és az okleveleket a nyerteseknek és a helyezetteknek. A leányok és a fiúk verse­nyének győztese (Odessza II. sz. Ált. Isk. leány- és fiú­csapata) szerzett jogot a te­rületi döntőn való részvételre. A jó szervezés és talán a sikeres utánpótlás-nevelés elismeréseként a Suli Poló Országos Szervező Bizottsága a dél-területi döntő rendezési jogát is Szegednek adta, melynek várható időpontja: május 25. Inézést! Elnézést kell kérnünk a Szeged FC focistáitól, mert elvettünk egyet a keservesen megszerzett pontjaikból. Tegnapi lap­számunkban megjelent táblázatunkban ugyanis a Tisza-partiaknak „csak" 29 pontot jegyeztünk, holott nekik kereken 30 van. Szerencsére ez már nem oszt és nem szoroz. Csupán annyit számit, hogy a szegediek egy hellyel feljebb vannak a bajnoki tabellán. Csak feljebb és nem fent van­nak, nem ott. ahova a ta­vasz kezdetén igyekeztek, amiért két csapatot egye­sítettek, számos játékost hoztak és menesztettek. Nem szeretnénk olyan színben feltűnni, hogy ellenségei vagyunk a (szegedi) labdarúgásnak, férfiasan bevalljuk tehát, hogy a táblázat össze­állításánál mi tévedtünk, amikor egy ponttal keve­sebbet írtunk a Szeged FC neve után. Nem azért tetUik, hogy kövessük a Cegléd, vagy a KTE pél­dáját. és pontot raboljunk az amúgy is pontszákében lévő kék fehér-feketéktől... P. S. I. Bowling Kiütéses győzelem a fővárosiak ellen Az elmúlt hét végén Sze­geden, a Vidámpark modern bowling-pályáján tartották meg az OB l-es bajnokság egyik legérdekesebb találkozóját. A szegediek vendége ezúttal a Budapesti Navigátor együttese volt. amelynek soraiban szá­mos országos válogatott ver­senyző lépett pályára. A Tisza­parti csapat tagjai azonban most is kitettek magukért, s olyan sikert értek el (8:0 arányban legyőzték a főváro­siakat!). amelyről szakmai is körökben még nagyon sokat fognak beszélni. íme a győztes szegedi csapat, balról jobbra: Sebők Ferenc elnök, Fehér László. Bolgár Tamás, Ótott Katalin. Pocsai Zoltán, Fekete Attila. Szögi Lajos, Mihály Ferenc ügyvezető igazgató. (Fotó: Gyenes Kálmán) OBI. A széllel szemben nem ment a Bosziknak... Szegedi Boszorkányok-Pécsi Fortuna 2-2 Vidéki rangadót rendeztek vasárnap a Felső Tisza-parti stadionban. Az OB l-es női labdarúgó-bajnokságban a Szegedi Boszorkányok a Pécsi Fortuna csapatát látták ven­dégül. A derbi résztvevői sem egymással, sem pedig az or­kánerejű széllel sem bírtak. Igaz, az. első félidőben, amíg a szegediek a szél támogatásával támadhattak, szinte egykapuz- . tak, csupán egyszer jutottak el a pécsiek a Boszik kapujához, de sajnos abból gól is lett... A másik oldalon viszont ha négy­öt gólt lőnek a Molnár-lányok, az sem lett volna meglepetés. Szegedi találat azonban csak kettő született, s ebből az egyik igen korszerű támadás végén. A 9. percben ugyanis Vidican nagyszerűen húzott el a jobb oldalon, majd pontosan adott középre és a jól érkező Baliné a hálóba küldte a labdát. 1-0. Tíz perc múlva, a pécsiek egyetlen épkézláb akciója végén Fodor akart menteni, de olyan balszerencsésen ért a labdához, hogy az a lábáról a saját kapujába vágódott, l-l. Két perc elteltével újra ve­zettek a Boszik. Egy magas előreívelést a pécsiek kapusa elvétett, s a szemfüles Bor­bélyné a hálóba küldte a lab­dát. 2-1. Fordulás után a szegediek játszottak az erős széllel szemben, s ennek köszön­hetően a a 60. percben a pé­csiek egyenlítettek, 2-2. Szegedi Boszorkányok-Pé­csi Fortuna 2-2 (2-1). Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Gábor. Szegedi Boszorkányok: Redeczky - Fodor - Nagy, Bugyi, Craciun, Gécziné ­Baliné, Kovács, Szabó ­Vidican, Borbélyné. Edző: Molnár Ferenc. Jók: Kovács, Craciun, Szabó. Vidican. • A mérkőzés előtt beszél­gettünk a pécsiek vezetőjével, aki a többek között elmondta, hogy csapatuk 8 millió forint (!) támogatást kapott az ön­kormányzat által elosztott 130 millióból. Milyen jó Pécsen sportolónak lenni... Kosárlabda NB 1. Vereség Pécsett Az első tíz percben kiegyen­lített volt a játék (11 perc: 18-18), de már ekkor látszott, hogy a kiesés elkerüléséért küz-' dó hazaiak jobban akarják a győ­zelmet. Pécsi VSK-Szegedi Postás 80-64 (39-32). Pécs, 200 néző. Vezette: Csizmadia, Ebergé­nyi. Szegedi Postás: Vitaszek (11), Antal (10/6), Zogovics (6), HAVASI (11/6), Búzás (6). Cse­re: Lestár (2), Thuma (9/3), Cza­kó (4), Ország (5). Edző: Va­laczkai József. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 14. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 3 061 430 forint. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 722 838 forint, 11 találatos szelvény 205 darab, nyereményük egyenként 16 925 forint, 10 találatos szelvény 2030 darab, nyereményük egyenként 2 753 forint. Góltotó: Első nyerőosztályba sorolt szel­vény nem volt. Az clsó nyerőosz­tályban a következő bélre átvitt nye­remény összege nettó 5 212 844 forint. A második nyeróosztályba sorfát szelvény 1 darab, nyereménye nettó 288 173 forint. A harmadik nyeróosztályba so­rolt szelvény 23 darab, nyereményük nettó 3000 forint. Duplázódott a nyeremény A 2+1-es góltotójátékunkra nem érkezett egyetlen olyan szelvény sem, amelyen mind a két főmérkőzést eltalálta volna valaki. így a jövő héten már 80+20 darab kéthasábos totószelvényt lehet nyerni. r­i n i Végeredmény 1. Kiskundorozsma-Kecskeméti SC — 2. Gyula-SZVSE + Sándorfalva-Tisza-lJj ­Pótmérkőzés: Szőreg-Szentesi B. ­NÉV LAKCÍM A beérkezés határideje: április 14-én déli 12 óra. Címünk: Délmagyarország, 6740 Szeged Stefánia 10. A levelezőlapra kérjük ráírni: 2+1, sportrovat. HÚSVÉTI PÉNZTÁRGÉ 35 OOO Ft+áfa. Minden kedves pénztárgép-vásárlónk 5000 Ft értékű vásárlási utalványt kap. Az APEH által térített 25 OOO Ft az árból levonva. viiá^téfetcwroaíZ'a 6723 Szeged, Szamos u. 4. Telefax: 62/478-265

Next

/
Oldalképek
Tartalom