Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-07 / 82. szám
PÉNTEK, 1995. ÁPR. 7. A VÁROS 5 Ki olthat veszettség ellen? mm eszelt küzdelem folyik a veszettség ellen Pasteur óta. W Amióta tudják, hogy a betegséget megelőzni lehet, de ha már kitört, gyógyítani nem, azóta állami intézkedések egész sorával igyekeznek elkerülni. Kérdés azonban régtől fogva: ki olthat veszettség ellen? A hivatalos ész pofonegyszerüen intézte el a dolgot. Ha hatósági föladat a védekezés, akkor hatósági állatorvos legyen a letéteményese. Könnyebb is kézben tartani az ügyet, az ellenőrzésnek kitaposott útjai vannak, és az is biztosítható, hogy az emberorvos is idejében kapjon jelzést, ha megmart valakit a veszett kutya. (Sajnálatos esetként jött a hír nem-is olyan régen, valamelyik orvosunk nem ismerte föl a bajt, és ennek súlyos emberáldozata lett.) Nincsen azonban az a hivatalos út, amelynek kátyúi ne lennének. A Magyar Állatorvosok Lapjában a közelmúltban körültekintő írás jelent meg dr. Kerekes Bálint minisztériumi főmunkatárs tollából. Nem akarja egységes szerkezetbe foglalni a hatályos jogszabályokat, ezt a hivatalos közlönyök vagy megtették, vagy megteszik, a mindennapi gyakorlat tapasztalatai alapján elmélkedik csupán a problematikusnak tűnő dolgokon. Beszél ebzárlatról, az állami kártalanítás megkülönböztető rigolyáiról, de szól arról is, ki olthat. Veszettség elleni eboltást köztisztviselői jogviszonyban lévő állatorvos végezhet - szögezi le egy 1992-es rendelet. Szerzőnk ezt ellentétesnek tartja az állategészségügy szemléletével, szakmai fölfogásával, és a társadalom igényével, ennélfogva módosítását sürgeti. Szerinte maga a védőoltás beadása nem tartozhat a hatósági föladatok körébe. Ütközik a szabad állatorvos-választás elvével is. Ha valaki háziállatait - tudományosabb pontossággal: házi húsevőit - bármelyik állatorvossal gyógyíttathatja, akinek arra jogosítványa van, akkor értelmetlennek látszik éppen ezt kivenni a csomagból. Ha harcolnunk kell valami ellen, ne rakjunk gátakat magunk elé! Fölösleges utánjárás előzné meg éppen azt a beavatkozást, amelyet valóban kötelező minden állatnál idejében és rendszeresen elvégezni. De ha mégse oltja be idejében a választott állatorvos?! Ki vállal érte akkor felelősséget? Nincs kézben a gyeplő, sőt zabla sincsen a szájban, mint kóbor szabadcsapatok, úgy garázdálkodnak némely orvosok - erre hivatkoztak eddig azok, akik a hatósági jogkört ruházták föl csupán a sorozatmunkák elvégzésével. Kerekes Bálint írásából szebben fogalmazva az is kiderül, a zabla is a szájban van, és a gyeplő is kézben, hiszen aki vétene a kötelezettségek ellen, az egytől-egyig bírságolható, tevékenysége szüneteltethető, de föl is függeszthető. És a mulasztó emberorvos is felelősségre vonható, tesszük hozzá mi. Ha nem ismeri föl a hajt, akkor nem ért a szakmájához, tehát ne is gyakorolhassa. H. D. Lezuhant a Blamik, meghalt a pilóta A Hármashatárhegyen csütörtökön délután a Budapesti Műszaki Egyetem Repülőklubjának Blamik típusú vitorlázó repülőgépe felszállás közben lezuhant. A gép pilótája a helyszínen életét vesztette, utasa súlyos sérülést szenvedett. A légirendészet vizsgálja a baleset okát és körülményeit - tájékoztatta a sajtót az Országos Mentőszolgálat és a rendőrség sajtószolgálata. Hamis pecséttel „szolgáló" rendőrök Közokirathamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményezett két rendőr-tiszthelyettes ellen a Heves megyei Rendőrfőkapitányság. A vizsgálat során megállapították, hogy az Egri Városi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő B. Cs. és N. A., anyagi ellenszolgáltatásért, hamisított rendőri pecséttel, olyan kategória megnevezéseket ütöttek be több személy vezetői engedélyébe, amelyekre ügyfeleik nem voltak jogosultak. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az egri rendőrkapitányság vezetője a két rendőr szolgálati viszonyát megszüntette. • Valamivel vontatottabban kezdődött, azt követően pedig úgy is folytatódott a szegedi képviselőtestület tegnapi ülése. A városatyák előbb csaknem egy órán át vitatkoztak a napirendről, újabbnál újabb témákat javasoltak felvételre, s csak tíz óra után kezdtek az érdemi munkához. Ekkor viszont, lévén személyi ügyekről szó, az ülést levezető dr. Szalay István (MSZP) polgármester zárt ülést rendelt el. Ezen döntöttek a Bábszínház igazgatójának kinevezéséről (Kövér Lászlót nevezték ki), a bírósági népi ülnökök megválasztását is itt ejtették meg, majd tárgyaltak az önkormányzati hatósági ügyekkel kapcsolatos fellebbezésekről, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal egyik törvényességi észrevételéről, továbbá itt vitatták meg a Délmagyarország által is felvetett parkolási problémákat. A városatyák egyébként korábban levették napirendről a Pszichiátriai Gondozó kialakításának beruházási engedélyével kapcsolatos előterjesztést, s nem támogatták azt a javaslatot sem, hogy a közgyűlés tárgyaljon a regionális agrárcentrumról. A zárt ülést követően a városatyák hozzáláttak a napirenden szereplő kérdések megvitatásához. Először a közterülethasználat engedélyezéséről Zárt üléssel kezdődött Utcai harcosok, kíméljetek! szóló rendelet megalkotásáról folytattak hosszú eszmecserét, s el is fogadták az előterjesztést, majd az ebédszünetet követő délutáni ülésen az 1994. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló szerepelt napirenden. E téma rendkívül élénk vitát váltott ki, úgyhogy 15 óra 20 perckor dr. Aradi Antal (PSZE) képviselő javasolta, hogy a felszólalásokat a polgármester úr szabja meg 3 percben. Ezt azonban csak részben sikerült betartani. A vita során dr. Szilvásy László, a Kulturális, Közművelődési és Sportbizottság elnöke javasiolta, hogy a Felső-Tisza parti stadion és a jégpálya fenntartási és üzemeltetési költségéből „takarítsanak meg" ebben az évben mintegy 23 millió forintot a sportalap javára. így Szeged sportja idén 73 millió forint támogatást kapna. Javaslata azonban a név szerinti szavazáson nem talált megértésre a városatyák körében. De nem fogadták el az 1994. évi pénzmaradvány felosztásáról szóló előterjesztést sem. Este hat órakor került sor az interpellációkra. Sokan éltek az interpelláció lehetőségével, s mondták el a város működésével, tisztaságával stb. kapcsolatos észrevételeiket. Radics István (MSZP), Dobó János (független), dr. Aradi Antal (PSZE), Gila Ferenc (MSZP), Tűhegyi József (SZDSZ), Rákos Tibor (Fidesz), dr. Molnár Zoltán (SZDSZ), Kiss Tamás (MSZP) és Kalmár Ferenc (KDNP) interpelláltak. Kisebb vitát váltott ki Kalmár Ferenc képviselő előadása, amely a közelmúltban Újszegeden rendezett utcai harcosok vetélkedőjére vonatkozott. Ebben a képviselő sajnálatát fejezi ki, s egyben frakciója álláspontját közvetíti, miszerint : „ Nem értjük, miért kell egy ilyen agresszivitást hirdető rendezvényt a város tulajdonában lévő sportcsarnokban megrendezni, és miért nem tiltotta meg a város e be nem jegyzett sportág versenyét a sportcsarnokban"? Dr. Szalay István polgármester emlékeztetett arra, hogy egy ilyen verseny lebonyolítására nem maga város adja ki az engedélyt, hanem az az intézmény, amelyben rendezik a vetélkedőt. Egyébként Kalmár képviselő úr felvetésével sokan egyetértettek, hangsúlyozva, hogy nincs helye ennek az agresszív sportnak környezetünkben. Este került napirendre Szeged, Vadaspark és környéke Részeletes Rendezési Terv programja. A legtöbb frakció kisebb kiigazításokkal, módosításokkal elfogadhatónak találta a tervet és a közgyűlés egyhangúlag el is fogadta az előteijesztést. Az ezt követő téma, a Szegedi Vadaspark hosszútávú fejlesztési terve, már nagyobb vitát váltott ki. Három önkormányzati bizottság is támogatta a tervet, az illetékes iroda azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy : „Szeged önkormányzata nem tudja a fejlesztési terv elképzeléseit finanszírozni, ezért azt a jelenben elveti." A napirenddel kapcsolatos vita lapzártakor még folyamatban volt. Indul a Napka Dániába indult tegnap reggel tizennégy munkanélküli fiatal. Ők az Állás Pont Liga szervezésében, a Napka környezetvédelmi projekt keretében három hónapon át napkollektor szerelést tanulnak a dániai Give városában. Vladiszavlyev András, a Csongrád megyei Munkaügyi Központ igazgatója búcsúzott a fiataloktól, méltatta a program jelentőségét. Ha a csoport visszatér, átképző programja folytatódik: négy hónapon át itthon gyakorolja az elsajátított ismereteket. Ennek keretében Szeged, Bordány, Mórahalom, Ópusztaszer és Pusztamérges kommunális és szociális létesítményeiben szerelik fel az ajándékként kapott 14 dán napkollektort. Mire jó a népszerűségi lista? A Kisgazdapárt nem érti a kormánypártok, különösen az SZDSZ félelmét a népszavazástól. Lányi Zsolt, a párt frakciójának szóvivője sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Göncz Árpád a népszerűségi listán első helyen áll és a felmérések szerint a választópolgárok többsége jó államfőnek tartja. MA KÖZÉLETI NAPLÓ A KERESZTENYDEMOKRATA NÉPPÁRT a Victor Hugó u. 3. szám alatti székházában ingyenes jogi tanácsadást tart 16-17 óráig. RÓZSA EDIT országgyűlési képviselő „Közvetlen kapcsolat órája" címmel várja választópolgárait 16-17 óráig a megyeházán, (Rákóczi tér) az I. emelet 108-as termébe. A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT fórumot szervez 17 órakor a Szeged, Teleki u. 3. szám alatti székházában. Vendég: dr. Gidai Erzsébet egyetemi tanár, aki tájékoztat a magyar gazdaságpolitika és adósságállomány helyzetéről. AZ MDF székházban (Római krt. 31.) 17 órától dr. Varga László jogi tanácsadást tart. • Ekhopharma, Szeged Gyógyszerészeknek a zűrzavaros helyzetről • Kerékpár kerestetik. A 488-235-ös telefon tulajdonosát március 14-én rosszullét miatt az utcáról vitte el a mentő. Az Ipoly sor környékén hagyott lezárt kerékpárját azóta sem találja. A fekete színű, újrafestett, női, hajlított vázú biciklire gazdájának nagy szüksége lenne, ezért kéri a megtalálót, értesítse ót a megadott számon. • A takarékszövetkezetből üzenik. A Szőregi Takarékszövetkezet elnöke reagált egyik olvasónk panaszára. Az illetékes szakember ezúton tudatja a hitelfelvevővel, hogy a részletek befizetésének fizetési határideje minden hónap 10-e! Az eddig be nem fizetett részlet miatt a szövetkezet maximum 25-éig ad türelmi időt. Olvasónk és w CSÖRÖG A k((«P>)))))))) WlESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Pacsika Emíliával oszthatják meg, aki hívásaikat a 06-60-327-784-es telefonszámon várja, munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14-től 15 óráig. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van a Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. kezesei ezért kaptak 28-án jogos felszólítást. • A Napos úton keresse. A 325-513-as telefonról jelentették, hogy az XLX 32l-es rendszámtábla tulajdonosa a Napos üti pébégáz-csereteiepen keresse autója elvésztett tartozékát. • Gazdára vár. Telefonálónk három hete talált egy fiatal németjuhász kant a Vedres utca környékén. A kutyát megsajnálta és magához vette, de szeretné, ha a gazdája jelentkezne. Ha a gazda nem jelentkezik, a megtaláló a kezes, szelíd állatot ingyen odaadná annak, aki ilyen kutyát szeretne. A gazda vagy az örökbefogadó a 401-235-ös telefonon érdeklődhet. • Életveszély a betonoszlop miatt. A Kecskeméti és a Csuka utca kereszteződésében egy rosszul elhelyezett beton villanyoszlop miatt több súlyos baleset is történt az elmúlt hetekben. Az áramszolgáltató vállalat illetékese elmondta, hogy tudnak az esetekről és szakembereik szívesen eltávolítanák, vagy arrébb telepítenék az oszlopot, de ez a munkálat igen költséges lenne. Az önkormányzatnak áldoznia kellene arra, hogy ez a baleseti forrás megszűnjön. A szakmai kiállítások és rendezvények szervezésével foglalkozó Ekhopharma Debrecen és Pécs után Szegeden is megrendezi háromnapos rendezvénysorozatát, amelyen az orvosi műszeripar legújabb termékeit, illetve korszerű gyógyszerkészítményeket mutat be. A kiállítással egy időben előadások hangzanak el elsősorban a háziorvosok és gyógyszerészek tájékoztatását, továbbképzését szolgálandó. Az egyetem Dugonics téri központi épületében tegnap kezdődött rendezvény sajtótájékoztatóján a Magyar Gyógyszerész Kamara vezetőségét képviselő Hávelné Szatmári Ilona azt tartotta fontosnak megemlíteni, hogy a március l-jétől életbe lépett új gyógyszertámogatás és -rendelés minden negatívuma érezhető a gyakorlatban, amit az előkészítés idején a kamara felvetett. Az állami gyógyszertárak privatizációjával kapcsolatban elmondta: március 31-én lejárt a határideje annak, hogy az önkormányzatok bejelentsék a gyógyszertárak, illetve a gyógyszertári központok tulajdonlásával kapcsolatos igényüket. A települési önkormányzatok többsége 100 százalékban kéri a gyógyszertárait, míg néhány megyei önkormányzat részvénytársaság létrehozását tervezi, amelyek aztán lebonyolítják a privatizációt. A rendezvény védnöke, dr. Varró Vince professzor, a Magyar Belgyógyász Társaság elnöke több okot is felsorolt, amiért fontosnak tartja az Ekhopharma szakmai kiállítását és továbbképzését. A rendezvény lehetőséget ad az orvosoknak és gyógyszerészeknek, hogy a mára megszaporodott gyógyszerkészítményeket, s azok hatásait alaposan megismerhessék. Emellett a gyógyszerészek a tisztánlátást segítő tájékoztatást kapnak a pillanatnyilag zavaros gyógyszerhelyzetről, méghozzá első kézből, hiszen szombaton dr. Matejka Zsuzsanna országos főgyógyszerésznek tehetik fel kérdéseiket. A professzor külön kimelte annak hasznát és jelentőségét, hogy e rendezvények végre vidékre, legalábbis a regionális központokba is eljutnak. K. K. FURDOSZOB^ II. o. padlóburkolók 799 Ft Padlóburkolólapok - csempék DM- és VVK-kártyára, lakásépítési kedvezményre jogosultaknak 5% kedvezmény. SZEGED, KÁLVÁRIA SGT. 102., TEL.: 62/478-093 Kereskedelmi kft. felvesz - gyakorlattal rendelkező, főiskolai vagy mérlegképes végzettséggel és adózási ismeretekben jártas KÖNYVELŐT önálló munkavégzésre -továbbá 1 fő TB-ÜGYINTÉZŐT tb-, bér-, munkaügyi feladatok ellátására, számítógépes ismerettel. Pályázatokat „Belváros 1524" jeligére a Sajtóházba kérjük.