Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-06 / 55. szám

a Medikémia a kapuban áll fi Szántás már révbe árt, Lassan egy évtizede annak, hogy táptalajra talált Magyarországon is a női vízilabda. Hiába teltek el az évek, a sportszakemberek többsége ma is fintorogva beszél a hableányokról. Amikor Európa-bajnok lett a magyar női pólósválogatott még mindig a létük forgott kockán. Aztán következett a Szentes BEK­győzelme, s talált a Kurca-parti együttes két stabil szponzort. Az olaszországi vb előtt dr. Tóth Gyula a sikeres szereplésért imádkozott, hátha megmarad a sportág gyengébb nem által előadott produkciója. A szentesi mágus óhaja teljesült, mert a világot le­győzve a magyar csapatsport hosszú idő óta egyetlen világbajnoki címét szerezték meg a címeres mez tulajdonosai. Egy hét múlva a Szentes újabb nemzetközi erőpróbán képviseli a magyar sportot, s Hollandiába már egy jó ajánlólevéllel, az újabb bajnoki arannyal érkezik... * S. J. • Teke Szegedi sikerek a területi döntőn Szombaton és vasárnap a Postás csarnokban tartották meg a felnőtt tekézők területi döntőjét, amelyen a nőknél 38-an, mfg a férfiaknál 40-en álltak rajthoz. A lányoknál teljes szegedi siker született, hiszen az Egységes és a Postás fiatal­jai uralták a mezőnyt. A férfiaknál szolnoki ver­senyző lett az első, de a továbbjutók között szá­mos szegedi tekézó is van. Eredmények. Nők: 1. Csiszár Emőke (SZESK) 455, 2. Bo­zó Melinda (SZESK) 438, 3. Lonkai Tünde (Postás) 430, 4. Naschlitz Katalin (Postás) 428, 5. Bödőné (SZESK) 424, 6. Vidácsné (SZESK) 422. Továbbjutottak 17-en, plusz Török Mari­ann, aki mint nemzeti válogatott szerezte meg ezt a jogot. Férfiak: 1. Tudor Vaszil (Szolnok) 939, 2. Karsai László (Szegedi Postás) 928, 3. Karsai Ferenc (Postás) 918, 4. Deák István (Postás) 915, 5. Tihanyi Csaba (Szolnok) 911, 6. Fehér László (Postás) 908. Továbbjutottak 18-an a Debrecenben megrendezendő Kelet-Magyaror­Szág bajnokságának a döntőjébe. Atlétika Dudás Gyula teljesítette Q vb-szintet A Magyar Atlétikai Szövetség szombaton rendezte meg az idény­nyitó gyalogló verse­nyét a Népstadion be­tonkörén. A rendez­vényen az SZVSE és a Szeged TE gyaloglói is részt vettek, s ott nagyszerűen szerepel' tek, hiszen többen egyéni csúcsot gyalo­goltak. Az eredmé­nyek közül kiemelke­dik Dudás Gyula telje­sítménye, aki 1:21:35 perces idővel teljesí­tette a világbajnokság­ra való kiküldetési szintet. A szegediek eredményei. 20 km férfiak. 1. Dudás Gyula (SZVSE) 1:21:35 p., ...3. Cso­bán László (SZVSE) 1:31:17 p. ...5. Bondor Csaba (Szeged TE) 1:35:50 p. 40 km fér­fiak: ... Lengyel Gá­bor (Szeged TE) 3:16:22 p. 10 km nők: ...4. Pesti Mónika (Szeged TE) 48:16,0. 8 km nők: ...7. Pavel­ka Krisztina 50:31. 10 km serdülő „A" fiúk: 1. Papp László (SZVSE) 50:21, 10 km serdülő „B", fiúk: 1. Papp Ferenc (SZVSE) 43:46. Petheő hatalmas bombája ellen most sincs ellenszer... (Fotó: Gyenes Kálmán) Szokványos „házi föladat" volt csapán... • Női vízilabda-bajnokság Ismét aranyosak lettek a szentesiek Medikémia Szeged-ZTE 3:0 A vendégek fegyelmezett játé­kának egy javukra megítélt 4 méteres volt a bizonyítéka, amit Stieber értékesített. A har­madik negyed piros-kék talá­lattal kezdődött. Tóth Gabi ezt a cselekedetet azonban két gól­lal „büntette". S erről a szoká­sáról még a negyedik hét perc­ben sem feledkezett meg, mert ismét élményszámba menő lövéssel gyarapította csapata csapata góljait. A Vasas fellán­golás csak egy gól erejéig tar­tott, amire Tóth G. és Stieber még a találkozó lefújása előtt válaszolt. Amikór pedig Szakadáti László, a szövetség főtitkára kiosztotta a bajnoki aranyérmet az Arisona-Hungerit Szentesi SC játékosainak, az együttest elkísérő lelkes Kurca-parti szurkolótábor olyan ünneplést produkált, amin a fővárosi szurkolók is elámultak. Vasas-Petroland-Ariosona­Hungerit SC 4-10 (1-3,1-2,1-2,1-3) Hajós Alfréd uszoda, 200 néző. Vezette: Székely, Né­meth. Vasas: Sós - Molnár 1, Fe­renczi, Gyuris 1, Dubriczki, TIBA 2, Varga Z„ Tiborcz, Gál, Varga D„ Dóka, Fülöp, Serfőző. Edző: Szűcs Péter. Szentes: HUFF - TÓTH G. 4, SÍPOS E., TÓTH N. 2, STIEBER 3, VINCZE 1, SZREMKÓ, JUSTIN, RÓNA­SZÉKI, ERDŐHÁTI, DEBRE­CZENI, PENGŐ, SÍPOS 1. Edző: DR. TÓTH GYULA, FÜLÖP TIBOR. Gól - emberelőnyből: 4/1, ill. 7/4. Négyméteresből: 0, ill. 2/2. Túl sok izgalmat nem ígért a szegediek utolsó mérkőzése, hiszen az alapszakasz első he­lyét már korábban biztosították maguknak. Ellenfelüknek sem kellett feszülni, mert az előző fordulótan eldőlt, hogy a zala­egerszegiek ott lesznek a leg­jobb hat között, tehát részt ve­hetnek a play off-ban. Ezért döntött úgy Nyári Sándor, a medikémiások mestere, hogy új összetételű hatosnak ad al­kalmat a bizonyításra. Erről elöljáróban csak annyil, a bizalmat kapottak éltek a le­hetőséggel. I. játszma (19 perc). Melni­csuk látott neki a pontgyártás­nak. Előbb remek sánccal sze­rezte meg csapatának az ado­gatási lehetőséget, ezután pe­dig parkettát forgácsoló leüté­sével, majd okos ejtésével jut­tatta előnyhöz a Medikémiát. A folytatásban is szegedi mu­tatványok színezték a játékot, Petheő „tyúkászkodása" után Belik és Úrfi jelezte háríthatat­lan lecsapással, hogy rájuk is illik figyelni. A biztos vezetés után (5:1) pár pontot a vendé­gek is szereztek a hullámzóvá vált játékban. Forgást forgás követett, a hazaiak ugyanis többször elszerválták magukat (10:6), ám az időkérés után már nem sokat kellett várni a térfélcserére. II. játszma (17 perc). A szegedi „új" fiúk a kezdeti iz­galmakat levetkőzve újfent lát­ványos megoldásokkal szóra­koztatták a nagyérdeműt. Lát­szott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak. Kása például - vég­húzzon a Medikémia (9:4). A továbbiakban hosszú labdame­neteket élvezhettek a szurko­lók, ezeknek viszont az volt a szépséghibája, hogy - Schild­kraut szórt feladásainak követ­keztében - rendre a jól sáncoló vendégek szereztek pontokat (10:10, 10:11). A hajrában az­tán fordult a kép, megint a sze­gediek kerekedtek felül. A mérkőzés végén a látotta­kat Nusser Elemér jellemezte legtalálóbban: a szokványos házi feladatot különösebb megerőltetés nélkül oldotta meg a csapat... Nyári Sándor: - Fél éven át példásan dolgozott a fiatal csapat, munkánk gyümölcse kezd beérni. Őszintén remé­lem, a folytatás is hasonló lesz. Zaborszki János: - A Me­dikémia igazolta jó hírét, gra­tulálok és további sok sikert kí­vánok a szegedieknek. A mérkőzés jegyzőkönyve. Medikémia Szeged-ZTE 3:0 (6, 5,12). Férfimérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 700 néző. Ve­zette: Selmler, Szabó. Medikémia Szeged: ÚRFI, KÁSA, Belik, MELNICSUK, Polgár, Petheő. Csere: Rácz, SOMODI, Takács, Hulmann. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. ZTE: Horváth Zs„ NIKO­NOV. Radó, Horváth Cs„ Czotter, Trifonov. Csere: Péter. Edző: Zaborszki János. GY. E. A szentesi női vízilabda­csapat olyan magabiztos győ­zelmet aratott a pénteki első összecsapáson a Vasas ellen, hogy már mindenki lefutottnak ítélte az aranyérmet eldöntő vasárnapi visszavágót. Az Ari­sona-Hungerit SC játékosai is óvatosan nyilatkoztak. Stieber Mercedes megnyugtatott min­denkit, hogy a visszavágón is mindent megtesznek a siker érdekében, de egy percig sem biztos, hogy ez elegendő lesz a győzelemhez. Dr.'Tóth Gyula edző pedig kijelentette, hogy még pezsgőből sem spájzolnak a buszba, nehogy előre igyanak a medve bőrére... Amikor az egyezségünknek megfelelően tegnap 18 óra 10 perckor telefonon hívtuk a Hajós Alfréd uszodát, az öröm­től Sóti Lajos alig tudott meg­szólalni. Ebből már nem volt nehét arra következtetni, hogy az elmúlt évhez hasonlóan, a bajnoki aranyérmet ismét az Arisona-Hungerit SC női csa­patának nyakába akasztották... Amikor pedig a hű „fegyver­hordozót" arra kértük, hogy valahogyan szerezze elő dr. Tóth Gyula vagy Fülöp Tibor edzőt, a technikai vezető szinte könyörgőre fogta a dolgot: „Csak ezt ne kérje tőlem, mert a leányok mindkettőt éppen most dobták a medencébe." Megértettük, hogy ez olyan nyomós érv, amit tudomásul kell venni... A Kurca-parti együttes ott folytatta a játékot, ahol pénte­ken abbahagyta: Tóth Noémi már az első támadás végén megzörgette Sós hálóját. A vá­lasz nem sokat késett, mert Ti­ba centerből egyenlített. Ez azonban nem törte le a szente­sieket, mert Vincze kapásol­dalról bevette a Vasas kapuját, majd Stieber találata zárta a negyedet. A második játékrészt ismét Tóth Noémi gólja vezet­te be, amire Molnár válaszolt. Látod, Péter! Nem beszélni, haneni dolgozni kell... (Fotó: Gyenes Kálmán) re - felszabadultan röplabdáz­va bizonyította, hogy ha kon­centrál és képes levetkőzni kis­hitűségét, mindenkor méltó ve­télytársa lehet az olykor szerte­len Schildkrautnak. De nem okozott csalódást Úrfi és a tö­rött ujjal is mindenáron ját­szani akaró Somodi sem. Ké­sőbb szerephez jutott Rácz is, aki ezúttal sorozatos rossz nyi­tásaival no meg „méteres" out­jaival hozta edzői és a szur­kolók tudomására, hogy ő is pályán van... Mindezek ellené­re az egerszegiek változatlanul nem sok vizet zavartak, így az­tán ez a szett se tartott sokáig. III. játszma (32 perc). Az első pontokat a vendégek sze­rezték, majd a hazaiak vették át a vezetést. (0:2, 3:2). Ekkor az egyik törzsszurkoló, aki nem volt más, mint egy fiatal hölgy, sztentori hangon uta­sította a szegedi csapatot: „Fiúk, hagyjuk itt őket!" Kéré­se a ZTE-nél talált meghallga­tásra. mert újra a vendégek jutottak előnyhöz (3:4). No nem sokáig, mert megint meg­villantak a szegediek, Hul­mann, Somodi és Melnicsuk gondoskodott arról, hogy el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom