Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-21 / 67. szám
6 A HELYZET DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. MÁRC. 21. - mondja a fogyasztóvédelmi egyesület megyei elnöke Dr. Csada l.ászló. (Fotó: Nagy László) • Március 15-én volt 10 éve annak, hogy az ENSZ elfogadta a Fogyasztói Jogok Alapokmányát. Az évforduló megünneplésére március 13-19 között Fogyasztók Hete néven rendezvénysorozatot szervezett az Ors/ágos' Fogyasztóvédelmi Egyesület. Dr. Csuda László, az egyesület Csongrád megyei szervezetének elnöke a Csongrád Megyei Tanács Kereskedelmi osztályának vezetőhelyetteseként ment nyugdíjba, azóta aktivistája a társadalmi egyesületnek. Mint beszélgetésünkből kiderült, anyagi eszközök és jogosítványok nélkül erőtlen szélmalomharcnak tűnik küzdelmük. - 14 évvel ezelőtt alakult meg a Fogyasztók Országos Tanácsa, amely társadalmi érdekvédelmi szervezetként a fogyasztók érdekeit, jogait kívánta védeni. Öt éve ugyan a szervezet neve megváltozott Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület lett de a célkitűzései megmaradtak. Az országgyűlés minden évben meghatározott összeggel támogatja a társadalmi egyesületeket, a mi szervezetünk évek óta 1 millió forintot kap. Ebből kellene az országos központunkat és a megyei szervezeteket működtetni. Nem nehéz kitalálni, hogy ebből az összegből az egyre növekvő postai és utazási költségekre is csak nagyon szűkösen futja. Önálló helyiséggel, telefonnal csak az országos központ rendelkezik. Csongrád megyében a Társadalmi Egyesülések Szövetsége biztosítja számunkra a minimális működési feltételeket. • Mit tudnak tenni? - Tapasztalatot gyűjtünk a lakossági szolgáltatások minőségéről, jelezzük ezeket az intézkedésre jogosult szerveknek. Az országos központunkat is értesítjük, amely - ha több megyéből érkezik hasonló panasz, és országos tendenciát vél felfedezni bizonyos jelenségeknél - megkeresi az illetékes országos főhatóságokat, és felkéri őket, hogy a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Tevékenységünk másik ága, a fogyasztók felAz üj vámokról Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, valamin) a Pénzügyminisztérium közös rendelete hétfőn lépett életbe. Ennek alapján vezették be a 8 százalékos általános vámpótlékot. A Vám-Zoli cfmű lap különkiadása részletesen ismerteti a miniszteri rendeletet; a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokának utasítását, amely tartalmazza az új intézkedések alkalmazásával kapcsolatos valamennyi tudnivalót. Az eligazító alkalmi kiadvánv részletesen ismerteti azokat a vámjogszabályokat is, amelyek alapján az import egy része mentesülhet a pótlék alól A kiadvány számítási láblázatot is közöl arról, hogy március 20-tól miként számolják ki a vámot, a vámkezelési dijai, a statisztikai illetéket, továbbá mi képezi az általános forgalmi adó alapját. A Vám Zoli különkiadása tájékoztatást ad: a beruházási visszatérítésekről, a devizával kapcsolatos előírásokról, a forint-leértékelési rendszerről is. EGLO LUXVSa VILÁGÍTÁSTECHNIKA ••••• Európa vezető világítástechnikai vállalata fiatal, nagy munkabírású, dinamikus, vevőorientált területi képviselőt keres Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megye területére. Sikeres munkavégzés esetén az előrelépés Kelet-Magyarország területi vezetőjeként biztosított. Német nyelvtudással rendelkezők előnyben. Jelentkezéseket várjuk: fényképpel ellátott önéletrajzzal Németh Ágnes részére. Cím: 2120 Dunakeszi, Fő út 143/a. világosítása még gyerekcipőben jár, az intenzívebb munkához több pénzre lenne szükségünk. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a fogyasztói érdekeket sértő jogszabályok, rendelkezések korszerűsítésére felhívjuk a figyelmet. A fogyasztóvédelem rendszerét is modernizálni kellene, az önkormányzatoknak is nagyobb szerepet kellene ebben vállalniuk. Úgy érezzük, hogy például a vállalkozói jogosultság megszerzése túl könnyű. Csak a büntetlen előélet, a felnőtt kor és az állandó lakhely a követelmény, azt nem vizsgálja senki, hogy tud-e írni-olvasni a vállalkozi kívánó. Ha szigorúbbak lennének a törvényi előírások, sok visszásságot meg lehetne előzni. • Milyen a kapcsolatuk a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséggel? - A felügyelőség jelenlegi vezetője korábban a munkatársam volt, ennek ellenére a kapcsolatunk meglehetősen laza és egyoldalú. A megbeszéléseinkre meg szoktuk hívni a felügyelőséget, de ez a gesztus nem kölcsönös. • Milyen szintű ma Magyarországon a fogyasztói kultúra? - Az emberek még mindig nem elég körültekintők a vásárláskor. Például a tartós fogyasztási cikkek esetében gyakran csak egy-két hónap elteltével otthon veszik észre, hogy nincs minden rendben a termékkel. Akkor jut eszükbe, hogy elfelejtettek számlát kérni, nincs jótállási jegyük, ezért semmit sem tudnak tenni. Saját érdekeiket sokkal jobban meg tudnák védeni, ha jobban odafigyelnének a vásárlás során. Épp ezért egyik fő célunk, hogy a lakosságot minél gyakrabban tájékoztassuk. Ehhez az önkormányzattól és a médiától nagyobb támogatásra lenne szükségünk, hiszen az anyagi lehetőségeink meglehetősen szűkösek. Úgy hiszem, a fogyasztók érdekeit úgy lehetne legeredményesebben védeni, ha'a lakosság többsége önmaga válna elsődleges fogyasztóvédővé. • Hogyan lehet az egyesülettel kapcsolatba kerülni? - A szegedi szervezetünk vezetője a MÉSZÖV elríöke, dr. Hotya Líviusz. A megyei szervezet vezetősége is Szegeden dolgozik, így hozzánk is bizalommal fordulhatnak. Jelenleg a TESZ székházában, a Mérey utca 6/b-ben, az első emelet 6-os szobájában találhatnak meg bennünket, hétfőn délelőtt mindig ott vagyunk. H. Zs. könyvtárban Sándor János, a Szegedi Nemzeti Színház rendezője mutatta be most megjelent könyvét, melyben. Az elfeledett színigazgató • Újkígyós kiadta Aradvégi magyar mondák Megjelent Kovács Ferenc: Aradvégi mondák című népköltészeti gyűjteménye. Az aradi kutató kéziratban megmaradt, mindmáig kiadatlan Aradvégi magyar népköltészet című, az ötvenes években született terjedelmes kéziratából ízelítőt adó kötetet az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola adta közre. Az aradi magyar mondakincset bemutató kötet bevezető tanulmánya megismerteti az olvasót Kovács Ferenccel, az ügyvédből és tanárból lett íróval s népköltészeti gyűjtővel, akinek 1958-ban látott napvilágot Iratosi kertek alatt című népköltési gyűjteménye. Ezt követően Aradon látott hozzá a városszéli - aradvégi - , akkor még nagyobbrészt magyar lakosságú negyedek népköltészeti kincsének a feltérképezéséhez: az aradi magyar hétosztályos iskolák tanárainak és diákjainak a közreműködésével gyűjtötte össze a város magyarságának népmeséit, mondáit, találós kérdéseit, népdalait. Kovács Ferenc aradvégi magyar népköltészeti munkája eddig nem jelenhetett meg, egy sokadik (alig olvasható s némiképp hiányos) példányban megmaradt kézirat nyomán adja most közre a gyűjtemény egyik legérdekesebb, legértékesebb fejezetét az újkígyósi népfőiskola. Bemutatkozik a lakásügyi bizottság A Bartók Béla Művelődési Központ rendezvénysorozatot indított „A bizottságok bemutatkoznak" címmel. E fórum jellegű előadássorozat lehetőséget teremi arra, hogy a választók megismerjék a bizottságok elkövetkezendő négyéves munkájának irányelveit, és ezekkel kapsolatban kérdéseket tehessenek fel. A Lakásügyi Bizottság 1995. március 22-én 18 órától a Bartók Béla Művelődési Központ (Szeged, Vörösmarty u. 3.) nagytermében mutatkozik be. A bizottság tagjai: Kónya Gábor (elnök), Dobó János (alelnök). Terhes Boldizsár, dr. Tichy-Rács Csaba. dr. Dohai Dezső, dr. Takács Mária. Czombos Tamás (tagok). A fenti bizottság dönt például a lakások értékesítéséről, ütemezi az eladásokat, kijelöli az értékesítést lebonyolító szervet. A lakások korszerűsítéséről, összevonásáról, a szociális lakások iránti kérelem besorolását ellenőrzi és jóváhagyja stb. Véleményezi a lakásberuházási célokat, programokat, az önkormányzati tulajdonban lévő telkek - lakásépítésre történő - elidegenítését, az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről és béréről szóló rendelettervezetet stb. (F)eltűnő tévéműsorok Megjelent Sándor János könyve Az elfeledett színigazgató" Tegnap este a Somogyi címmel, Makó Lajosnak állít emléket. A szerzővel Gyuris György, a könyvtár igazgatója beszélgetett. (Fotó: Révész Róbert.) (Folytatás az I. oldalról.) Az intézkedés az egyéni vevővel felszerelt nézőket érintheti kellemetlenebből, ők ugyanis a MultiChoice csomaggal együtt vehetik majd ezután az MTV Europe adását. Ez egyébként azt jelenti, hogy a FilmNet - magyarul feliratozva a Discovery Channel, a CMT Europe, a QVC és az MTV Europe fél éves 16.920 forintos ún. „csomagáron" fizethető elő. Az újdonságokról és friss hírekről rendszeresen olvashat mindenki az MTV Text 310. oldalán. Néhány hete - kísérleti jelleggel - új műsor tűnt fel a városi kábelhálózaton, a Spektrum TV, nem indult azonban új adó. A látszólagos ellentmondás oka, hogy ezen a csatornán az HBO által gyártott és forgalmazott természettudományos filmeket sugároznak - természetesen szinkronizálva. A műsor nem vehető minden kábelhálózaton, hiszen az egyes cégek különkülön állapodnak meg arról, hogy igényt tartanak-e rá. Az adás a HBO-tól eltérően dekóder nélkül is fogható, ám mivel mindenképpen pluszt jelentő szolgáltatásról van szó, a műsorcsomagok kialakítása után - az MTV Europe adásával együtt - az emelt díjtételű kategóriába kerül majd. T. V. u mert előfizető ELŐFIZETŐI ^ KLUBKÁRTYAJÁTÉKUNK ' HETI NYEREMÉNYE: FILTE RE S"Á VÉ FÖZÖ ajándéka! A készülék megvásárolható: Szeged, Takaréktár u. 5. Tel.: 62/313-948 Szeged, Petőfi S. sgt. 40. Tel.: 62/326-227 TEKINTSE MEG A TOVÁBBI KÍNÁLATOT! KULONAJANDEK: A SZEGEDI _ NEMZETI SZÍNHÁZ^ db jegy, a márc. 24-i • Pillangókisasszony c. előadásra. fi A Tisztelt Klubtagunk, Kártyatulajdonosunk! Ezen a héten Kiskörössy Halászcsárda, (Szeged, Felső Tisza pari 336. T.: 32Q-410) vacsora meghívását sorsoljuk j ki, 2 fő részére Figyelje csütörtöki lapszámunkban a szerencsés nyertesek nevét!