Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-17 / 64. szám

8 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1995. Márc. 17. Talán az 1954-es foci vb-döntője vagy az első ember Holdon való sétája kapott hasonló publicitást, mint a Horn-kormány vasárnapi döntése. A svájci világbajnokság hozott talán számunkra ilyen elkeseredést, lehangoltságot. S ennyi kommentárt. Mindenki erről beszél, ezt a döntést elemzi. Még ma is, és így lesz ez valószínűleg még sokáig. De mit mond a politikus és a gazdasági szakember az említett kormányintézkedésekről? Most erre is választ kapunk két ismert szegedi közéleti személyiségtől. Erőn leiül finanszíroztuk a szociálpolilikál • Botka László országgyűlési képviselő a kormánycsomagról A tandíjra nem lenne szükség Eddig kiigazító árfolyampolitikát folytatott a Magyar Nemzeti Bank, utánakullogott az inflációnak, kicsit mindig felül volt értékelve a forint mondja Szentgyörgyi Pál, aki ezúttal közgazdászként a hétvégi drasztikus forintleértékelés kapcsán nyilatkozott lapunknak. - Eddig a kamatpolitikára helyeztük a hangsúlyt a monetáris politikán belül, s az árfolyampolitika valamelyest háttérbe szorult. Úgy tűnik, ez most egyensúlyba kerül. A legutóbbi leértékelés előtt nagy volt a várakozás, amit súlyosbított a nemzetközi fizetési mérleg hiánya, illetve a költségvetési deficit. Februárban különösen elúsztunk, s amúgy is az átlagosnál importigényesebb az ország. A leértékelés elkerülhetetlen lépésnek látszott, túl azon, hogy kicsit ki akarták fárasztani a valutaspekulánsokat. • Mi történik az ilyen látható-várható leértékelések előtt? - Az exportőrök nem váltják át a kapott valutát, forinthiány keletkezik, megugranak a bankközi pénzpiaci kamatok. Ez a felfokozott várakozás pedig senkinek sem jó. A kilencszázalékos leértékelés után a reális árfolyamhoz közeledett a forint. A drasztikus kiigazítás mellé jött még a. nyolcszázalékos vámpótlék, s ha mindent összeszámolunk, a húsz százalékot is eléri az import drágulása. • Milyen mértékben inflációgerjesztő ez a csomag? - Az import fogyasztási cikkeknél ez szinte teljes mértékben áremelésben jelentkezik. A termelői áraknál olyan mértékű lesz az emelkedés, amilyen arányban bedolgozzák az importot. A csomagban azonban -a Fotó: Schmidt Andrea erős keresletkorlátozás is található, a költségvetés is önkorlátozó, s nem csak a bérekre vonatkozóan. Ezek fékezhetik az inflációt. Nem szabad elfeledkezni a leértékelés pozitív hatásairól sem, ami a magyar iparvédelemben, a mezőgazdaság erősítésében jelentkezik. Kell a termékválaszték, de nem biztos, hogy csak holland joghurtot szabad fogyasztani. Ehhez a másik oldal, az exporttámogatási rendszer nem elég erős. • Megszűnik a kötelező deviza-beszolgáltatás. - Eddig az exportálónak el kellett adnia a márkát, majd amikor importálni akart, vásárolni kényszerült. Minden márkán bukott néhány forintot: a vételi és az eladási árfolyam különbségét. Ezután saját számláján tarthatja az exportőr a valutát, s onnan hívhatja le az importhoz szükséges összeget. • Kiszámíthatóak lesznek a leértékelések. Vége a spekulációnak? - Izraelben, Latin-Amerikában volt már példa követő bérre és követő árfolyamváltozásra. A mechanizmus nálunk még nem ismert, a mérték azonban már igen. Előre kiszámolták az inflációt, ezt elosztják úgy, hogy egy-másfél százalékos leértékeléseknél ne legyen szükség nagyobbakra. Ezzel elejét lehet venni az árfolyamspekulációknak. • Árfolyampolitikánk lesz, de mi történik a kamatokkal? - Azért olyan magasak a kamatok, mert az államháztartásnak nagy a hiánya, így nagy a pénzigénye is. Az állam a legnagyobb gazdaságon kívüli szereplője a gazdaságnak. Elvonja a forrásokat a beruházásoktól azáltal, hogy felveri a kamatokat. Ez meg is látszik a gazdaság műszaki színvonalán. Igaz, volt valami beruházásélénkülés, de ez inkább csak számokban jelentkezett. Vízierőmű-gátat bontunk, fenékküszöböt építünk, de előrébb nem nagyon jutunk. • A közeljövő gyakorlata erős szociálpolitikai megszorításokat hozhat. - Erőn felül finanszírozta az állam a szociálpolitikát. Ezt egyszer be kellett látni. Az USA sem dicsekedhet állampolgári jogon járó egészségbiztosítással. Nálunk a teljesítőképesség felett finanszíroztuk az oktatást, a szociálpolitikát, az egészségügyet. A Bokros-programban benne van, hogy hozzányúl a humán infrastruktúrához, és visszavesz szerzett jogokat. A társadalmi igazságosság pedig az adózók körének kiterjesztését jelenti az új pénzügyminiszternél. Ebbe a képbe illeszkedne például az ingatlanadó is. A feketegazdaság utolérése is. Viszatérve a megszorításokra, a nagy menetek, a mértékek meghatározásai még hátravannak. K. A. A múlt vasárnapi kormánydöntés ugyancsak felbolygatta a közvéleményt. Botka László, szegedi országgyűlési képviselő a már ismert intézkedésekkel kapcsolatban azt szerette volna elmondani, hogy ő miként éli meg ezeket a dolgokat. - A vasárnapi kormányülés után két ízben is volt frakcióülés az MSZP-ban, s úgy érzem, a képviselők nézőpontjai nem esnek túl messze egymástól... Egyébként az a véleményem, hogy a vasárnap hozott rövidtávú stabilizációs intézkedések nem jelentik csak azokat a lépéseket, amelyeket akkor bejelentettek. Nagyon fontos előzményei voltak ennek. • Például melyek? - A múlt héten a nemzetbiztonsági kabinet által hozott döntések, amelyekkel egyébként a tegnapi ülésen is foglalkoztak. Arról van szó, hogy az ország, vagyis a költségvetés olyan helyzetbe került, hogy napi likviditási gondok vannak, ami, ha így megy tovább, teljes belső államcsődhöz vezethet! • A frakcióban bizonyára beszéltek arról, hogy milyen megoldási lehetőségek vannak. - Három eszközt ismer a világtörténelem, s mind a hármat alkalmazták és alkalmazzák is már a világon. Az első, amelyet közvetlenül a világháború után alkalmaztak: a kormány beindítja a bankóprést. Ezt nyilván semmilyen kormány nem vállalhatja társadalmigazdasági hatása miatt. A második, s erre az USA-ban is volt példa: ha a költségvetés bejelenti, hogy teljesen fizetésképtelen és 10-20-30 napra hazaküldi a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket és nem fizet semmilyen számlát. Nyilván ez is kivitelezhetetlen. A harmadik: ez az ami lényegében megvalósult, mégpedig, hogy nem lehet elodázni azokat a döntéseket, amelyeket már évekkel ezelőtt meg kellett volna hozni. Fotó: Schmidt Andrea • A kormány tehát lépett és meghozta az ön által harmadikként említett a döntéseket. Hogyan jellemzi ezeket? - Három dolgot tudnék a kormánycsomaggal kapcsolatban kiemelni. Az első, a feketegazdaság ellehetetlenítése, minden eszközzel, tehát nem csak rendőrségi, közigazgatási, hanem nemzetbiztonsági eszközökkel is. • Ez Szegedet is érinti, kiváltképpen, ha a gazdasági bűncselekményekre utal... - Igen. Elsősorban az olajszőkítés, a privatizációs szférában tapasztalt visszaélések területén. Több ilyen vizsgálat és per folyik már, s dgy érzem ennek társadalmi elfogadottsága és az igény e terület rendezése iránt, igen nagy. Sajnos, ezek az ügyek olyanok, hogy büntetőjogi jelentőségük miatt nem jelenhetnek meg a nagy nyilvánosság előtt, csak akkor, ha lezárult az ügy. • A döntéssel kapcsolatosan három dolgot említett... - A fenti mellett a második: a közigazgatás átszervezése és a létszám csökkentése. Ez már folyamatban van, de folytatni kell. • S a harmadik? - Az pedig, amiről a múlt vasárnap végképp eldöntött a kormány: a 9 százalékos forintleértékelés, és a vámpótlék javaslat, valamint a szociális kiadások lefaragása. • •• • Ezt sokan kifogásolják. Különösen az ellenzék részéről... - Azt hiszem, mindenki, de különösen a gazdaság szereplői, de az ellenzék számára is világos volt, hogy ezt meg kellett tenni. Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben az ellenzék felelőssége jóval nagyobb, mint ami a parlamenti létszámarányából következne. Nagyon sok félreértelmezés jelent meg a döntésről. A családi pótlékkal, a gyessel, a gyermeknevelési támogatással, a várandósági pótlékkal kapcsolatban egy olyan stratégiai döntés született, ami srerint a jelen költségvetési kondíciók között nem lehet fenntartani azt a rendszert, amelyben ezek a juttatások alanyi jogon mindenkinek játjának. más a tandíj ügye? - A kormány határozatában egy elemet nagyon gyengének tartok: s ez a tandíj! Ezt szakmailag sem tartom megalapozottnak s igazából az érveket sem tudom elfogadni, amit a kultuszminisztérium hangoztat. Két ellenérvem van. Az egyik: közgazdaságilag nem látszik megalapozottnak, másfelől, a jelenlegi struktúrában sok olyan költségtényező van, amit a költségvetés alanyi jogon juttat a hallgatóknak. Ezenkívül: nem tudom elképzelni, hogy 1995. szeptemberéig bármiféle hatékony szociális ösztöndíjrendszert ki tudjunk dolgozni! S még valami, ami jellemző a magyar felsőoktatásra: egyszerre jelentkezik a forráshiány és a pazarlás is. Ez persze, nem szegedi sajátosság. Az egész felsőoktatás struktúráján kellene változtatni, ésszerűsíteni. • Az említett döntések után két miniszter lemondott... - Én tisztelem és becsülöm a két volt minisztert. Kovács Pált és Katona Bélát. Azt hiszem, ők felmérték, hogy jelenlegi szerepüket nem tudják ebben a szituációban betölteni. Kisimre Fsranc • Jelenleg a nemzeti jövedelem közel harmada származik onnan, amit én fekete-, illetve szürkegazdaságnak tekintek abból a szempontból, hogy akár legálisan, akár erkölcsösen, akár létérdekből, akár féktelen meggazdagodási vágyból nem, vagy csak részében adózik. Erre az értelmezésre azért volt szükség, mert a költségvetési hiány okát elsősorban nem a túlköltekezésben, még kevésbé a túlfogyasztásban látom, hanem abban, hogy a gazdaság azon része évek óta, és kormányzatoktól függetlenül, zsugorodik, amelyik fizeti a normatív adókat. Viszont egészségesen gyarapodik az, amelyik vagy nem, vagy csak részben hoz eleget a kötelezettségének. Nem az a baj, hogy az ilyen értelemben vett feketegazdaság gyarapodik, hanem az, hogy a legális gazdaság a felső vezetés vagyonfelélő gazdaságpolitikájával szűkíti azt, amire a költségvetésnek támaszkodni lehetne és kellene. Tény, hogy nem minden fekete- vagy szürkegazdaság egészséges jelenség a beteg gazdaságpolitika viszonyai között. Egészséges azonban minden olyan feketegazdaság, amelyik nem jött volna létre. A jelen kormányzat keresztes hadjáratot hirdetett a feketegazdaság ellen. Elhatározták, hogy azt végre keményen megadóztatják. Most is, mint annyiszor az fordult elő, hogy előbb akarnak vágni, mint mérni. Abban a tekintetben ugyanis teljes a bizonytalanság, hogy mit értsünk e keresztes hadjárat célja szerinti fekete gazdaság alatt. és nem maradhatna működőképes, ha a hatóságoknak sikerülne rajtuk minden normatív adót behajtani. Ma azért élhetünk úgy, ahogyan a nagyon mostoha, vagyonfelélő, nadrágszíjmeghúzó politika ellenére élünk, mert van feketegazdaságunk! Ki az igazi ellenség? m Vélemény a „keresztes háborúrél" Mi a feketegazdaság? Természetesen, ahol van egészséges és hasznos fekete gazdaság, ott van parazita is. Minden szigort én is kevésnek tartok ezek ellenében. Gazdaságpolitikánk alakítóinak mindenekelőtt azt kellett volna tisztázniuk a feketegazdaság elleni „keresztes hadjáratuk" beindítása előtt, hogy ki ebben a népes táborban az ellenség és ki a barát. Ebből a szempontból a feketegazdaságon egészen mást kell ugyanis érteni, mint amit ők értenek. Egészséges jelenség a beteg gazdaságpolitikai viszonyaink között minden olyan fekete gazdaság, amelyik csak azért él, azért létezhet, mert részben, vagy egészben ki tud bújni az adóterhek alól. Márpedig becslésem szerint jelenleg a feketeés szürkegazdaságban termelt jövedelem 90 százaléka így keletkezik. Remélem nem tekintik számlaadásra és adózásra kötelezett feketegazdaságnak azt, hogy vidéken az emberek egymásnak eladják azt a terméküket, amelyikből feleslegük van és megveszik mástól, ami meg nekik nincsen? Vagy akik munkát végeznek annak, aki nem ért hozzá, de nem volna pénze legális iparossal elvégeztetni? Ha ez nem volna, illetve, ha ezt felszámolnák, még nagyobb lenne a szegénység ott, ahol így is a legnagyobb. Már eddig is megpróbálták lefülelni azokat a bejelentett kisiparosokat, taxisokat, akik valakinek nem adnak számlát, pedig ők csak azért váltották ki az iparengedélyüket, mert nem volt lehetőségük a munkavállalásra. Ezeknek 90 százaléka csak azért tud megélni, mert nem mindenre ad számlát és nem mindent vall be. Ilyenek pedig sokan vannak. Például: egy faluban 120 olyan kisiparos van, aki korábban a nagyiparban dolgozott, onnan bocsátották el őket, és ma is visszamennének, de nincs rá lehetőségük. Ezek mindegyike bizonyos mértékben feltehetően adócsaló, mert az autójavító kijavítja az asztalosnak a gépkocsiját, az pedig elkészíti számára az ablakokat. Egyikük sem kér számlát, ha kérne, mindketten elállnának az üzlettől. Ez esetben mondom: szerencséjükre és mindnyájunk szerencséjére tudnak adót csalni! Sajnos kis számmal vannak olyanok, akik már valóban kisvállalkozók, de csak azért nőhettek fel idáig, mert ők sem adóznak mindenért a pénzügyminiszterek előírásai szerint. Amikor nem a gazdaság fekete Végül a töredék százalékról, akik tízmilliós kocsikat vesznek, 50 milliós villákat építenek és százmilliókat tartanak a bankban. Többségük gazdálkodását, adózását nem is annyira az adóhivataloknak, hanem a rendőrségnek kellene vizsgálni. Mégis közülük kerülnek ki a hangadók, őket kérik fel a jótékonykodásra, ezek a megbecsült mecénások. Az <5 esetükben azonban nem a gazdaságuk fekete, hanem ők maguk. Leleplezésük a közvélemény előtt is széles támogatásra találna. Az adóellenőrök azonban a zöldségeseket, a fagylaltosokat, a taxisokat akarják leleplezni, azért csak őket, mert az igazi cápáktól joggal félnek. így viszont választ vár a kérdés: az a kormányzat, amely csak a létükért küzdő kisemberek ellen indít „keresztes háborút", hogyan vallhatja magát szocialistának? Kopátsy Sándor