Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-03 / 29. szám

6 SPORT DÉLMAQYARORSZÁQ PÉNTEK, 1995. FEBR. 3. • Bronzérmes lett a szegedi Dózsa iskola csapata A kajak-kenu még a grundbirkózásra is jó A nagy grundbirkózó hagyományokkal rendelkező Kiskunhalas adott otthont a sportág, utánpótláskiválasz­tásában nagy szerepet játszó verseny, területi küzdel­mének. A Bács-Kiskun megyei városban három megye első két helyezettje mérte össze egymással az erejét. A hat iskolai együttes a következő volt: Kiskunhalas, Solt­vadkert, Békéssámson, Mezőhegyes, szegedi Dózsa és Záporkerti. A négy órás adáz küzdelmekről Kása Fe­renc. a Dózsa általános sikola testnevője számolt be. Sportműsor - Már rutinos grundbirkó­zóknak számítunk, annak ellenére, hogy a mi iskolánk fő sportága a kajak-kenu, de még bennünket is meglepetés ért a helyszínen, mert a rendezők a parketten jelölték ki a küzdő­teret. Eddig mindig szőnyegen vetélkedtek a gyerekek, így joggal féltünk a súlyosabb sé­rüléstől. Elárulhatom, hogy egy karcolás nélkül megúsztuk a kirándulásunkat, s ezt már félsikemek vettem. • Milyenek voltak az ellenfelek? - Nagyon felkészültek, hiszen rajtunk kfvül vala­mennyi suliban vagy a birkó­zás, vagy a cselgáncs a „fő tan­tárgy". Mellé még az új ver­senykiírás sem kedvezett ne­künk, mert a korosztályi határt egy kicsit kitolták. Nálunk pedig most volt az őrségváltás. Jövőre leszünk igazán jók. Ebben az esztendőben már har­madik alkalommal rendezik meg a Fina Kupa elnevezésű kispályás te­remfoci-bajnokságot, amelyre most is igen sok csapat jelentke­zett. A szervezők a részlvcvőkcl tizenkét csoportba osztották: I. csoport: Keverő, Seblapasz­tók. Pagoda, II. csoport: Ub 40, Rókus, Groupe-Scheidcr, III. cso­port: Zöld-Fehér, IKARUSZ, Tá­pé. IV. csoport: SZKV I„ Szila­Press, Zátony-Dab, V. csoport: FINA. Fieak. Böllérck. VI. cso­port: Nyári Mikulás, Alles Bt., • Ne csigázza tovább a fantáziámat, hanyadik he­lyen végzett a két szegedi iskola? - A versenyt, immáron so­kadszorra, a házigazda iskola csapata nyerte, a szintén Bács megyei Soltvadkert előtt. Mi állhattunk a dobogó harmadik fokára, míg a negyedik helyet a szegedi cselgáncs utánpót­lását biztosító Záporkert sze­rezte meg. Nem akarom a Kenusok, Silstar, VII. csoport: Első Beton, HS Budaber, Szeged Press, VIII. csoport: Orton Bt., Zsombó, Tépé ifi, IX. csoport: 1 %. Pele Doro, Arany Ászok, X. csoport: Boss, Algyő, Vízöntő, XI. csoport: Délfém Kft., Cserepes sori bikák, Pistikék, XII. csoport: Bag, Macibarlang, Uver­Betli, SZKV II. A mérkőzések a Lila Iskolában és az Etelka sori munkacsarnokban szombaton és vasárnap 8 órakor kezdődnek. szerepünket túlértékelni, de a Halas estik ellenünk nem tudott 9:0-ra nyerni, a mi tanulóink közül ketten az összecsapáson győztesen hagyták el a küzdő­teret. • Elérhetetlen volt az ezüstérem? - Egy hajszállal maradtunk le a dobogó második fokáról. A Soltvadkert elleni találkozót egyetlen mérkőzés döntötte el - 5:4-re kaptunk ki. Mint ••••••••••••••••••••• • Valaha élénk sportélet volt jellemző Deszkre, ahonnan ­az idősebbek bizonyosan jól emlékeznek még - neves fo­cisták kerültek más városokba, történetesen Szegedre. (Erről ódákat tudna mesélni például az őslakos fociimádó. Szeged labdarúgásának sorsát [is] féltő rajongással figyelő idős Varga András és a hatvanas éveihez közelítő Novkov Iván...) A településről származik például a '45-ös korszakváltást meg­előző generációhoz tartozó ka­pus, Frányó Ferenc, az „újkori történelem" pedig Pipicz La­jost, dr. Hevesi Ferencet, Széli Jánost - hogy csak egy pár nevet említsünk az ismerteb­bek közül - bocsátotta útjára Deszkről. Most, a jelekből ítélve, a „makai" országút mellett el­terülő községben megint mo­corog az emberekben a sport iránti vágy. Bizonyság erre, hogy a közelmúltban az ön­kormányzat, a helyi sportcent­mondottam nálunk sok ötö­dikes szerepelt a csapatban, jö­vőre biztosan jobbak leszünk, bár ezzel a bronéremmel sincs szégyenkezni valónk. • Azt hiszem, érdemes megörökíteni a sikerková­csok nevét... - Örömmel sorolom fel a csapat tagjait: Rácz Attila. Rácz Mihály, Gyúró Róbert, Káli István, Takó Gábor, Vaj­ter Máté, Farkas Gábor, Már­kos Szilárd, Trényi Marcell, Faragó Norbert, Gondos Gá­bor, Horváth Endre, Végh Ta­más, Papdi Kristián, Takács Akos. • Vajon ebből profitálhat a szegedi birkózás is? - Nagyon remélem, hogy a halasi versenyen résztvevő 34 szegedi gyerek közül né­hánnyal a birkózócsarnokban is találkozhatnak a sportág irán érdeklődők. Én mindenesetre ezügyben felvettem Csikós Ferenccel, a Szegedi VSE ve­zetőedzőjével a kapcsolatot. Nagyon örülnék annak ha egyetlen tehetség sem kallódna el, ez pedig rajtunk, sportszak­embereken múlik... Süli lózsef rumot korábban kialakító Gyorgyev Vladimír testnevelő kezdeményezésére - társadal­mi alapon - létrehozta a közsé­gi sportbizottságot. Első ténykedésükként ala­kuló közgyűlésre invitálták a helység lakóit, akik közül százhúszan jelentek meg az összejövetelen. Az össze­gyűltek meghányták-vetették, mit és hogyan kellene csinálni, s az alapszabály elfogadása után 91 fővel megalakították a Deszki SC-t. Elnökévé Simicz Józsefet, ügyvezető elnökévé Kovács Istvánt, Lőrincz Fe­Póntek Kézilabda NB I. Nők. Szegedi Egysé­ges SE-Szekszárd, újszegedi Sportcsarnok, 18. Kosárlabda NB I. Férfiak. Szegedi Pos­tás-MALÉV SC, újszegedi Sportcsarnok, 16. Szombat Labdarúgás Előkészületi mérkőzés. Szeged FC-Baja, Felső Tisza­parti stadion külső pályája, 11. rencet és Szilágyi Józsefet választották. És ami ugyancsak fontos, nem elhanyagolandó szem­pont, szponzorok is jelentkez­tek, úgymint a Verpack Kft., a New Flowers Bt. és a Start Bt. A támogatók rögvest felaján­lottak a majdani, ősztől a me­gyei III. osztályban szereplő labdarúgócsapatnak egy garni­túra, komplett szerelést, ráa­dásként pedig százezer forin­tot. A jövőt illetően az elnökség tényeket tárt a tagság elé, ne­vezetesen azt, hogy rendbehoz­Teremfoci Fina Kupa. Lila Iskola tor­naterme és az Etelka sori munkacsarnok, 8. Teke Szuper Liga. Nők. Szegedi Egységes-Tatabánya, Egysé­ges SK-csarnok, 10. Szuper Liga. Férfiak. Sze­gedi Postás-Pápa, Postás-csar­nok, 11.30. Vasárnap Teremfoci Fina Kupa. Lila Iskola tornaterme és az Etelka sori munkacsarnok, 8. zák a „libalegelővé" változott egykori labdarúgópályát, és új öltözőt építenek mellé. (A hozzávaló téglát a régi óvoda lebontásából biztosítják.) A foci mellett, tömegsport szin­ten óhajtják támogatni az asz­taliteniszezőket, a női kézilab­dázókat és a sakkozókat. Teszi mindezt azért az ön­kormányzat, mert a köz­gyűlésen kiderült, a községben óriási igény van a szervezett sportéletre, amiért - fiatal és idős egyaránt - tenni akar, és nem is keveset. 6y. E. Pelé nem támogatja Romáiiot Tokióban jótékony célú labdarúgó mérkőzést rendeznek a köbei földrengés károsultjainak megsegítésére. Ezen a találkozón pályára kíván lépni a világbajnok brazil válogatott kitűnősége, Romário. akit a sport­ágban tevékenykedő szövetségi kapitányok nemrég választottak meg a világ legjobb játékosának. Erre reagálva a nagy előd, a jelenleg sportminiszterként dolgozó Pelé szerint a japánoknak nincs szükségük külső segítségre, saját erőből is képesek megoldani a gondokat. Ugyanakkor felhívta Romário figyelmét: sokkal jobban örülne, ha a világhírű futballista a nagyon rossz körülmé­nyek között élő, szegénységben tengődő honfitársai megsegítésén fára­dozna. Holnap kezdődik a Fina Kupa Horgászhirek A Zsigmondi Vilmos Olajbányász HE február 4-én (szombat) 8 órakor tartja éves közgyűlését Algyőn, a horgásztanyán. • A Szegedi Hermán Ottó HE két márkás orsót sorsol ki azok között, akik március elsejéig kiváltják egyesületi területi engedélyüket. A sorsolást nyilvánosan ejtik meg a márciusi közgyűlésen. • A februári börzenapokat továbbra is délután fél 5 és este fél 7 óra között az egyesületi irodában (Szentháromság u. 61. sz.) tartják keddenként, tehát 7-én, 21-én és 28-án. • Klub alakult Deszken m Ősztől nagypályás locicsapat is lesz a településen u Mái vannak támogatók Igénylik a szervezett sportéletet Szentes és környéke telefonra várakozói! Azonnali telefonhoz jutási lehetőséget kínálunk önnek mi, a Westel 900 GSM. Amennyiben élni kíván a felkínált lehetőséggel, hívja fel üzletkötőnket, akitől lakásán vagy munkahelyén - az Önnel megbeszélt időpontban ­egy működő, digitális mobiltelefont vásárolhat meg. CSAK EGY TELEFON! A Westel 900 GSM üzletkötője: (06-30) 303-930 Értékesítési hálózatunk legközelebbi pontja: PR0F1C0L0R Szentes, Kossuth tér 5. Westel 900 GSM. A kapcsolat. Üzlethelyiséget, vagy annak kialakítható területet, épületet keresünk Szeged Belvárosában. Feltételek: jó megközelítés, forgalmas hely, 200-600 nm össz. terület magántulajdon. .Készpénz 311'jeligére a Sajtóházba. TÉLI VÁSÁR GYERMEKCIPŐ GALÉRIÁBAN Minden téli cipő, csizma és hótaposá nagy árengedménnyel lft-tól 4l-es méretig. Kígyó u.-Fekete sas u. sarok SÍOVERÁL­VÁSÁR gyermektől az extra felnőttig SAS BUTIK Szeged, Fekete sas u. 28. Nyitva: 10-18,9-13. 7-15-ig:) (Csak felárral és gyászközlemények) 8-12, 14-17-ig: il péntekig várjuk hirdetését g fenti leleíonszámokonl PAPIR-IROSZER NAGYKER vevőismerettel, vállalkozói engedéllyel, személygépkocsival ndelkező üzletkötőt keres Bérezés tiszta jutalékos rendszerben. Jelentkezéseket: „Azonnal betölthető 461" jeligére a Sajtóházba. VIDEÓ TORONTO Videokazetta-kölcsönző CD-lemezszaküzlet és híradástechnikai szerviz. Újszeged, Vedresu. 13. Tel.: 434-260 Nyitva tartás: hétfő-vasárnap: 10-21-ig. CD-tartó (lapozható) 2x20 db-os 750 Ft CD-ajánlatunk: Pharao: Pharao 1990 Ft. Sting Best ot 1850. Presser: Csak dalok 1590 Ft. J. M. Jarre: HONG KONG 3890 Ft. CREEDENCE C. R. Verv Best Of (dupla) 3490 Ft. Filmajánlatunk: ­Szellem a gépben - A bolygó neve: Halál (Sigourney Weaver) - Kalifornia (BraaPitt) - Amerikai szív (Jeff Bridqes). Katalógusból több ezer CD és kazetta közül Ihet felvétel a DM-be! Mindennap: 10-21 óráig TOTÓTÁJÉKOZTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja Tisztelt Fogadóit, hogy az 5. heti olasz totómérkőzések elmaradnak, helyettük angol mérkőzések kerülnek a totóműsorba. A fogadók az SzRt által kiadott biankószelvényekkel játszhatnak. Azok a Tisztelt Játékosok, akik már megtették fogadá­saikat az 5. hétre, ha gépi fogadással játszottak: ugyan­abban az értékben új fogadást köthetnek, - hagyományos szelvénnyel játszók szelvényeit értékük­ben megfelelő biankószelvényekre cseréljük, - kollektív szelvénnyel játszók szelvényeit értékükben cseréljük ki. Ha valaki nem kívánja újra megtenni fogadását, ez eset­ben az általa megadott tippek az új totóműsorra érvé­nyesek. Itt adjuk meg az 5. heti érvényes totóműsort. 1. Coventry -Chelsea angol 2. Wimbledon -Leeds angol 3. Everton -Norwich angol 4. Ipswich -Crystal Palace angol 5. Nottingham -Liverpool angol 6. Leicester -West Ham angol 7. Manchester United -Aston Villa angol 8. QPR -Newcastle angol 9. Sheffield Wednesday -Arsenal angol 10. Southampton -Manchester City angol 11. Falkirk -Hearts skót 12. Kilmarnock -Aberdeen skót 13. Motherwell -Celtic skót +1 mérkőzés 14. Tottenham -Blackburn angol SZERENCSEJÁTÉK RT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom