Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-21 / 44. szám
KEDD, 1995. FEBR. 21. A VÁROS 5 • Filmjegyzet Egy kihűlt pikáns angolna S Z angol humorra mindig lehetett számítani, ezért mM igencsak ígéretesnek bizonyult a Négy esküvő és egy temetés című angol film, amely a filmvígjáték kategóriában tépkedte magának a babérokat. Vagy éppenséggel ezzel próbálkozott. Kiszivárogtatott infók nyomán lehetett tudni, hogy játszik benne Mr. Beán is, a minden porcikájában frusztráltan mozgó komikus. Csakhogy Mr. Beán igazán felcsigázó mellékszereplésén kívül alig akadt dolgunk az úgynevezett angol humorral, aminek két oka lehet: 1. vagy hiányzott a filmből, 2. vagy a fordító végzett ordenáré munkát. Csak találgathatunk. Annyi viszont bizonyos, hogy a helyenként zajos párbeszédekkel tarkított filmnek olyan rossz volt a hangminősége, hogy a botfülűek még az ép hallásúakra sem támaszkodhattak. így aztán nem maradt más hátra, minthogy szépen sorban kivártuk a négy esküvőt és az egy temetést, ami igencsak egyszerű szerkezetet kerített a filmnek. Még akkor is, ha a negyedik esküvő egy felrúgott esküvőből, és egy nem megkötött esküvőből állt össze. És persze mindvégig erre az egy nem megkötött házasságra vártunk, mint egy rossz étteremben a pikáns angolnára, és mire kihozták, már minden ízében kihűlt. Néha az az érzésünk keredkedhet felül minden más érzésünkön, hogy a film készítői nem tudják eldönteni, hogy a röhej tárgyává akarják-é tenni az angol, nagypolgári családosdit, vagy pedig valami példázatot akarnak arról sugallni, hogy bizony milyen boldog is egy minden porcikájában közhelyes, naiv alapozású családi élet, vagy pedig egy új családeszmény megalapozásán fáradoztak? Ezt mi eldönteni nem tudjuk, csak ha nagyon akarjuk. Bár azt hiszem, nincs az a hidegvérű és kemény pennájú kritikus, aki el ne röhintené magát egy-egy derűsebb jeleneten, és ha egyáltalán nem kritikus szemmel nézi az ember, akkor talán még szórakoztató is - egy kicsit. Podmaniczky Szilárd © KÖZÉLETI NAPLÓ MA SZEMŐK ÁRPÁD, a 22-es választókerület képviselője 16.30-17.30 óra között fogadóórát tart a Garam utcai óvodában. PEDAGÓGUSOKNAK ingyenes jogi tanácsadást tartanak a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) megyei választmányának irodájában (Kálvária sgt. 14.), 15-17 óráig. MUNKAJOGI TANÁCSADÁST tart dr. Óvári Judit a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) megyei irodáján, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42., tel.: 432-578, 433-213), délután 5-6 óráig. HOLNAP MÉSZÁROS ATTILA, a 26-os választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 12.30-17 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton (Honfoglalás utca 73.). DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi utca 2. II. em. 204-es szobában. GILA FERENC, a 24-es választókerület (Baktó-Petőfitelep) önkormányzati képviselője 17 órától lakosság fórumot tart a Fó téri Általános Iskolában (Benczúr Gy. utca). A téma a telefonfejlesztés. Vendég: Ledniczky Péter, a Déltáv marketing igazgatója. DR. PIRI JÓZSEF önkormányzati képviselő 17 órától az algyői kirendeltségen (Kastélykert u. 40.) képviselői fogadóórát tart. • Rablás a Borbás utcában Lakodalomban bilincselték meg a násznagyot A lakásban beszélgettek, majd kimentek az udvaron álló kocsihoz, hogy az áruból mintát vegyenek. Ekkor jött az bizonyos meglepetés. A csomagtartóból egy símaszkos férfi pattant ki fegyverrel a kezében. A leütötték a vállalkozót, aki hadonászásával letépte ugyan támadója álarcát, ám nem ismerte azt. Széles ragasztószalaggal lábát, kezét összekötözték, a szájára is jutott a szalagból. Ezután 650 ezer forintot és 1800 német márkát zsákmányolva távozott a két korai vendég. A kirabolt férfinek „üzleti partnere" előzőleg elmesélte, hogy a rendőrök nem régen levették autója rendszámát. Ez volt a halvány nyom, amin elindulhattak - mondta a tegnap délutáni sajtótájékoztatón dr. Márton István őrnagy, városi kapitányhelyettes, fgy jutottak el a dunaújvárosi H. Gyula szegedi albérletébe. Ott egy valóságos teaházat találtak. Szokatlan időpont az üzletkötéshez az éjjel fél kettő. Ha azonban az üzletet konyakhamisításnak hívják, akkor nincs min meglepődni. Illetve ilyenkor is szerezhetnek egymásnak meglepetéseket a partnerek, mint esetünkből ez kiderül. A hatvani O. János vállalkozóként tette át székhelyét Szegedre. Hozzá, alsóvárosi albérletébe csöngettek be február 17-én a szokatlan időpontban. Az az illető állt a kapuban, aki 4500 liter tisztaszeszt kínált megvételre neki. Ennek értékét egyébként 1,5 millióban jelölte meg az eladó, akinek nevét nem tudta O., csupán látásból ismerte. Liptonból főzték a konyakot. Rengeteg jugoszláviai italcímkét és zárókupakot fedeztek fel. És egy nagyméretű teafőzőt. (Sajátos formája ez az alkoholizmus ellen folytatott harcnak.) Szombaton aztán összeállt a stáb, irány Dunaújváros. Az ottani rendőrökkel karöltve néhány órás munka eredményeként fülön csípték H. Gyulát, aki felsóhajtott a szegedi nyomozók láttán, mert ő már a székesfehérvári alvilágot „várta", ugyanis azt is átverte hamis konyakkal. Megteáztatta a maffiát. A 31 esztendős férfi megnevezte rablótársát, a sísapkás, 28 éves T. Csabát. Utóbbiról annyit, hogy megjárta az idegenlégiót, legutóbb egy bécsi cégnél testórködött. T. Csaba ekkor éppen egy lakodalomban vendégeskedett, sót násznagy volt. Tán éppen azt húzatta a cigánnyal, hogy „aszongya": - Én vagyok a falu rossza egyedül... Húsz rendőr környékezte meg a násznépet és vitte táncba a rablással gyanúsított fiatalembert. A pénznek a fele meglett, miként az az Opel is, amivel Szegedre jöttek. Kiderült, nem először, ugyanis már előző éjszaka jártak a Borbás utcában, csak akkor valami közbejött, ezért elhalasztották az akciót. A rablók csütörtökön reggel telefonon felhívták O. János főbérlőjét, hogy szabadítsa ki ót, ám ekkorra már ezt maga megtette. Amúgy is rendesek voltak vele, mert a támadáskor segítettek neki kifújni vérző orrát. A pisztolyt még keresik és természetesen a hiányzó pénzt is. Röszke környékén egy parkolóban rátaláltak arra az autóra, amelynek a rendszámát levették a rendőrök. Elképzelhető, hogy a dunaújvárosiaknak köze lehet egy másik rabláshoz is, amely 10 nappal korábban történt. Hasonló ragasztószalaggal kötözték meg akkor is a megtámadott felszolgálót. F. S. hbihbbi • A világ több országából érkeztek résztvevők arra a tudományos tanácskozásra, amelyet a JATE Osztrák Irodalom és Kultúra tanszéke, az Osztrák Művelődési Minisztérium, a MTA szegedi tagozata, a budapesti központú Osztrák Kulturális Intézet, az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány és Szeged város önkormányzata szervezett. Franz Werfel (1890-1945) osztrák költő és regényíró élete igen mozgalmas volt: a Prágában született művész Lipcsében és Berlinben tanult, az I. világháborúban az orosz fronton harcolt, ezt követően Bécsben telepedett le, 1938-ban pedig a fasiszták elól Párizsba emigrált. Onnan is tovább kellett „költöznie", mégpedig Amerikába. Beverly Hillsben élt 1940-től haláláig, 1945-ig. A SZAB Székházban tegnap kezdődött háromnapos tudományos összejövetelt dr. Burger Kálmán akadémikus, a József Attila Tudományegyetem rektorhelyettese és dr. Csűri Károly, a JATE Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék tanszékvezető tanára nyitotta meg. Mindketten hangsúlyozták e rendezvény jelentőségét, ismeretteijesztó és információtovábbító fontosságát és sok sikert kívántak a résztvevőknek a szegedi tanácskozáshoz. Bevezető előadást Karlheinz F. Auckenthaler, szegedi tanár tartott Werfel munkásságáról Werfel: a muzikális irodalmár A tegnap kezdődött konferencia résztvevői Karlheinz F. Auckenthaler nyitó előadását hallgatják. (Fotó: Schmidt Andrea) és a zenéhez való vonzódásáról, műveiben való felhasználásáról. Mindeközben külön kiemelte Werfelnek az 1924ben írt: Verdi. Román der Oper (Verdi. Az opera regénye, magyar fordításban 1970-ben megjelent) művét, amelyben az olasz zeneszerző életrajzát adja az olvasónak. Ugyanakkor ismeretes az is, hogy Verdi több operáját dolgozta át német színpadra és Wagner ellentéteként ábrázolta. A tudományos konferencián tegnap német, osztrák, cseh és magyar irodalmárok, zenetudósok szóltak hozzá a témához, ma pedig a hazaiakon kívül francia és amerikai szakemberek is tartanak előadást a SZAB Székházban. • Ma este 6 órakor a Virág Cukrászda Zöld Szalonjában kerül sor a Nemzetközi Werfel Társaság alakuló ülésére. K. F. • CHY-518-es rendszámtáblát talált G. T. (Torontál tér 3. telefon: 435-240), váija a tulajdonosa jelentkezését. • Réztáblával a nyakában elveszett Ditta, egy 9 éves zsemleszínű foxi-vizsla keverék kutya. A táblán a neve mellett a címe is szerepel: Tisza L. krt. 29. II. 6. Gazdája, Rózsahegyi lstvánné (315-921) várja a becsületes megtaláló jelentkezését. • T. T. szerint ha nincs pénz a zöldterületek karbantartására, akkor büntessék meg azokat, akik autójukkal ott parkolnak. Erre példa a Puskás utca, ahol van ugyan parkoló, de az autósok rendszeresen felhajtanak a zöldre, s tönkreteszik a pázsitot. • A Vasárnapi Hirek egyik sándorfalvi nyugdíjas előfizetője panaszolja, hogy nem kapta meg az 1994/52-es és az 1995/l-es lapszámot. A szegedi postán azt mondták neki. hogy visszakapja majd az árát, de azt azóta is hiába várja. Több olvasónk panaszolta, hogy vasárnap nem lehetett Szegeden Vasárnapi Híreket kapni, s ráadásul a többi vasárnapi lap is kora regC(C<?p»)))))) VVIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Hollósi Zsolttal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra között várjuk hívásaikat. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. gel elfogyott. Mint a posta illetékeseitől megtudtuk, karácsonykor és újév napján nem jelent meg a lap, azért nem kézbesíthették az említett számokat. Az elmúlt vasárnap pedig nyomdai géphiba miatt nem készült el időben a lap, ezért nem tudták leszállítani Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékbe. • F. G.-né mozgáskorlátozott olvasónknak a Tisza Lajos körúti fürdőbe kell járnia. A fürdő előtti parkolót egész napra elfoglalják a szomszédos ügyvédi irodák dolgozóinak Mercedesei, BMW-i. Olvasónk szeretné, ha a parkolóban 2-3 helyet útburkolati jellel kijelölnének a mozgáskorlátozottak számára. • Radics János, a Szegedi Közlekedési Társaság munkatársa felhívja olvasóink figyelmét arra, hogy az autóbuszokon, villamosokon, trolibuszokon csak a színes, fényképes, kitűzős igazolvánnyal rendelező ellenőrök jogosultak intézkedésre. Az utóbbi időben kétszer is előfordult, hogy egy ittasnak látszó személy valamilyen ősrégi igazolványt felmutatva ellenőrnek adta ki magát. • Móravárosban, a Szél utca környékén napok óta kóborol egy kan német juhászkutya. Nem hiányzik senkinek? - kérdi V. A.-né. • A Szegedi Vas- és Fémöntödébe tévedt egy körülbelül 4 éves kan snaucer kutya. Kérik a gazdáját, 7 és 14 óra között jelentkezzen a 310-444-es telefonon. • Balos, drapp szfnű, 13-as bőr gyermekcipőt veszítettek el a Centrum Áruház környékén, kérik a megtalálót, jelentkezzen a 492-638-as telefonon. • Rettegve megy iskolába a 329-936-ról telefonáló olvasónk 4. osztályos unokája, mert rendszeresen fekete pontot kap, amiért szülei nem tudják számára a földrajzi térképet beszerezni. A nagymama nem bírta nézni, hogy sírva jön haza az unokája, ezért már a város minden könyvesboltjában járt, de sajnos sehol sem kapott térképet. Új tűzoltóparancsnok A belügyminiszter hétfőn felmentette beosztásából Bukovics István tűzoltó vezérőrnagyot, a BM Tűz- és Polgári Védelmi Országos Parancsnokság vezetőjét, egyúttal február 21-ével Bleszity János tűzoltó ezredest, a BM Tűz- és Polgári Védelmi Intézet főigazgatóját kinevezte a szervezet új országos parancsnokának - jelentette be Kuncze Gábor, a belügyi tárca vezetője hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a személycserét elsődlegesen a feladatok változása indokolja, ugyanis a minisztérium, a mintegy négy éve hatályos, ám eddig végre nem hajtott 1991. évi hatásköri törvénynek érvényt kíván szerezni. Ennek megfelelően átadja a 112 helyi tűzoltóságot a települési önkormányzatoknak. Végre vegyük már sorsunkat kezünkbe! A ma emberét a politika és a különböző ideológiák gyötrik, félrevezetik és sokszor pusztítják. Az élet alapja csak a megújuló EMBER lehet. A KOZMIKUS ÚT emberközi-nemzetközi erkölcsi mozgalom (USA, Németország) új embert épít, ki sorsának irányítója akar lenni. Az alapító PETŐ FERENC (Houston, Texas) ma 17 órakor hívja a változni és változtatni akarókat a Bartók Béla Művelődési Házba, a mozgalom célkitűzéseinek megismerésére.