Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-11 / 36. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAQYARORSZÁQ SZOMBAT, 1995. FEBR. 11. • Micro-ker ügy: 17 vádlott lesz A17 ezer befizető is ráfizet A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmé­nyek elkövetésének alapos gyanúja miatt 1994. április 28­án megindult büntetőeljárás napjainkban a végéhez köze­ledik. Mint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ezen üggyel megbízott munkatár­sától, Zélity Lászlótól megtud­tuk, még e hónapban a Szeged Városi Ügyészségre kerülő vádemelési javaslatban várha­tóan / 7 gyanúsított neve szere­pel majd, minimum hétféle bűneset - csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, vesztegetés, or­gazdaság, jogosulatlan pénzin­tézeti tevékenység és deviza­bűncselekmény - kapcsán. Az alapos és szerteágazó nyomo­zás eredményei szerint többek között igazoltnak látszik az a korábbi feltevés, hogy a fel­sorolt bűnök zömének elköve­tésével K. A. (vásárhelyi) és dr. H-M. F.-né (szegedi) alapo­san gyanúsítható, inig a töb­biekkel szentben kevesebb vádpont fogalmazható meg. Kérdésünkre Zélity László el­mondta, hogy a jogosulatlan Az elmúlt év áprilisában adtunk hírt eló'ször a vásár­helyi székhelyű Micro-ker Kft. tevékenységével kapcso­latban felmerült gondokról. A piramis-elveken működő számítógépes „Magad uram..." rendszerekbűi hatalmas hozadékot remélő tagok panaszai azonban nem csak szerkesztőségünkbe jutottak el. hanem a rendőrségre is. így került sor 1994. április 20-án - egy országos akció keretében - a kft. bankszámláinak zárolására, a tulajdo­nosoknál tartott házkutatásokra, illetve az ezeket követő nyomozási eljárásra is. pénzintézeti tevékenység a vádemelési javaslatban - bár a Bankfelügyelet véleménye azt cáfolja - azért szerepel majd, mert ez olyan jogi kérdést is jelent, amelyben az ügyész és a bíró hivatott egyértelműen dönteni. A deviza-bűncselekmények elkövetése két ügy kapcsán is felmerült. Egyrészt az afrikai gyémántbánya megvételére kivitt 30 millió forint, másrészt külföldi bankszámlán elhelye­zett pénzre vonatkozó bejelen­tési kötelezettség elmulasztása miatt. Ez utóbbival K. A., K. M. vásárhelyi és T. L. miskolci lakos vádolható. A Frankfurt­ban váltott, összesen 270-280 ezer DM-értékről szóló három betétkönyv közül azonban egy a mai napig nem került elő, és az arra vonatkozó választ ed­dig annak tulajdonosa, K. M. megtagadta. A mintegy 700 milliót követelő 17 ezer kár­igénylő szempontjából azon­ban ez ma nem igazán lénye­ges, ugyanis - bár az össze­geket '93 decemberében és '94 februárjában fizették be - csak vélelmezhető, de egyelőre nem bizonyítható, hogy ezek a mil­liók a kft. pénzét képezték. A vádlottak egyébként a Magad uram II-III. rendszerekből be­folyt 1,7 milliárd forintból ho­zadékként csak 500 milliót, a rendszer leállása után pedig 50 milliót fizettek ki a tagoknak. Legális árbevételük mintegy Déltáv Rt.: jó esély Hétfőn lejár a határideje a helyi koncessziós telefontársa­ságok és a Matáv közötti szer­ződések megkötésének. Ameny­nyiben nent sikerül a Matávnak megállapodnia a társaságokkal, úgy a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fel­bontja a korábban kötött kon­cessziós szerződést. Pénteken és még hétfőn is zajlanak a megbeszélések három kon­cessziós társasággal a négy pri­mer körzetben március l-jével történő szolgáltatás átvételére. Minderről Hámori Ferenc, a Matáv osztályvezetője tájékoz­tatta az újságírókat a társaság pénteki háttérbeszélgetésén. Hámori Ferenc elmondta, hogy az elmúlt két és fél hó­napban hét társasággal kilenc primer körzet ügyében sikerült dűlőre jutniuk, és jó esélyt lát arra. hogy megállapodás szü­lessen a többi társasággal is. Az. egyik társaság a Déltáv Rt., amely Szeged és Szentes kör­nyékén 4 primer körzetben venné át hamarosan a szolgál­tatást. A Kelet-Nógrád-Com leendőbeli koncessziós telefon­társaság Salgótarjánban, a Jász-Tel Rt. Jászberényben kezdené meg a szolgáltatá­sokat. Szász Attila üzemviteli igazgatóhelyettes azt mondta el, hogy felméréseik szerint több tízmillió forint kárt okoz­tak 1993 óta a Matávnak a te­lefonkártya-hamisítók. Ez. a bevételhez képest még elenyé­sző, mindössze 1 százalék alatti veszteség. • Összesen több mint százezer schillingért (csaknem egymillió forintért) keltek el Ausztriában egy művészi hajlamokkal meg­áldott orangután festményei. A schönbrunni állatkert ügyes kezű lakójának képeit egy bécsi kiállításon bocsátották áruba. A Nonja névre hallgató embersza­bású majom gondozói szerint mindig nagy műgonddal, hosszas elmélkedés után vá­71 millió forint volt, de tény, hogy ennél sokkal többel gaz­dálkodtak. Megalapozottnak látszik bizonyos budapesti üz­letkötőknek a vásárhelyi iroda­vezető megvesztegetésére irá­nyuló kísérlete, továbbá a befi­zetési sorrendek szándékos manipulálása, amelynek követ­keztében jogtalanul vehette fel több vádott - nem is egyszer ­a / / millió forintot. Egyértel­mű még, hogy dr. T. A. (Bu­dapest) utalt át a rendszertagok pénzéből 250 milliót a Gyé­mánthíd Rt.-be, amely kimeríti például a hűtlen kezelés vádját. A bíróság majdani döntése egyébként példa értékú lesz, mivel hazánkban eddig nem került sor jogilag működtethető szerencsejátékba beültetett bűncselekmények tárgyalásá­ra. A károsultak pedig csak az ezt követő bírói ítélet jogerőre emelkedése után számíthatnak befizetett pénzük visszaszerzé­sére. Tudni kell azonban azt, hogy több százmilliós nagy­ságrendű az az összeg; amely­nek - a legnagyobb erőfeszítés ellenére - eddig nem tudott nyomára bukkanni a rendőr­ség. A lefoglalt, szintén több százmillió forint viszont nem fedezi a 17 ezer ember - 30 ezer belépés miatt fennálló ­700 milliós követelését. N. Rácz ludit Orangután­festmények lasztja ki, hogy ecsetével milyen színeket vigyen fel vászonra. Ha pedig a „művésznő" nem elé­gedett az elkészült festménnyel, akkor dühében darabokra szag­gatja azt. TISZTELT TERMELŐK! X A Szegedi INTERHŰTÖ KFT. 6728 Szeged. Budapesti u. 4. sz. (5-ös főút mellett, a tejüzemmel szemben) tel.: 361-692, 361-097 megkezdte az 1995. évi termésű zöldség-gyümölcs­félékre a szerződéskötéseket. A szerződhető cikkekre és feltételekre a fenti cfmen adunk felvilágosítást, és itt kötjük meg a szerződéseket is. Minden érdeklődő termelőt tisztelettel várunk! V INTERHŰTÖ KFT., Szeged^) STROHM Kereskedelmi KFT. Autóulkatrész-szaküzlet. Szeged. Ilona u. 4. Tel.: 62/476-146 (A rókusi víztorony mellett) SPfiNNROLLE SZÍJFESZÍTŐK ÉRKEZTEK Ny.: H-P.: 9-17-ig. Szo.: 8-12-ig Exkluzív Divatáru Nagykereskedés 1025 Budapest, Szépvölgyi u. 86/B Tel./fax: 06-1-168-72-78 Nyitva: H-Cs.: 7-14 óráig K„ Sz., P.: 8-14 óráig V.: 8-16 óráig Nyitás: 1995. febr. 15. A BÁV RT. Szegeden megrendezendő első kamaraaukciójára március 3-ig folyamatosan felvásárolunk ékszereket, festményeket, műtárgyakat, bútorokat a Szeged, Oroszlán u. 4. sz. Műtárgy-, ill. Ékszerboltjában. Február 21-22-23-án rendkívüli felvásárlási akció, központi becsüsök részvételével. BÁV RT., az értékek birodalma Kártyázzon, nyerhet! ,A nekem kematoxo előfizetés! Szegeden a lap! DÉLMAGYARORSZÁG ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA • Négygyermekes családnak Múl jött a falitükör Ezen a héten a Délmagyar­ország előfizetői klubbkártya­akciónk nyertese Dobos Jó­zsefné, aki a Diófánál lakik és szalámigyárban dolgozik cso­magolóként. Nyereménye egy gyönyörű falitükör, mely ­mint mondotta - nagyon jól jött a családnak. - Négy gyermekemmel élek együtt, több, mint tíz éve ­mondja a családanya. - Sze­rencsére már nagyok a gyere­kek Két lányom és két fltam van, kettő közülük keres, sze­rencsére biztos a munkahe­lyük. A másik kettó is most végzi el a szakmunkásképzőt, de hogy velük mi lesz, az a jö­vő titka. • Hogy értesült a sikerről? - Épp végeztem a munkám­mal, s rohantam fel az öltöző­be. A lányom jött elém a mun­kahelyemre. Azt hittem, va­lami baj van, kérdeztem, mi történt, aztán mondta, hogy nyertünk. Még soha életemben nem nyertem. • Hol lesz a tükör? m Február 13-án hétfőn 17 órától előzetes tájékoztatást tartanak az Arany János Álta­lános Iskolában azoknak a szü­lőknek, akiknek az 1995-96-os tanévben kezdi meg gyerme­kük az első osztályt. A tájékoz­tatón a szülők megismerked­hetnek az iskolában folyó ok­tató-nevelő munkával, nyelvta­nulási lehetőségekkel, az írás­olvasástanítás módszereivel. Az O.dessza II. számú Ál­talános Iskola felvételt hirdet az 1995-96-os tanévben testne­A Fotó: Révész Róbert - Az előszobában a falra akasztjuk. Nagyon nagy szük­ségünk van már rá, így leg­alább ez is megoldódott. • Mióta fizet elő a Délma­gyarországra? - Huszonkét éve, s általában mindent elolvasok. De főleg azt keresem, hogy hol lehet ol­csóbban vásárolni. El is me­gyek ezekbe az üzletekbe, s ál­talában az olcsó élelmiszert ke­resem. A.L. Iskolai hírek velés tagozatos osztályába. A felvételi február 15-16-án 16­18 óráig lesz. Pótfelvételit március 2-án 16-18 óráig tarta­nak. A testnevelés tagozatra je­lentkezőket kérik, hogy torna­felszerelést is hozzanak ma­gukkal. Az iskola iránt érdeklődő szülőket várják a február 23-án tartandó nyílt napon is, amikor 8-11 óra között látogathatják a tanítási órákat és ismerkedhet­nek az iskolával. Festék * Ciklon KH. ' Festék ' Ciklon KH. * Festék ' Ciklon KH. SZINKEVERES Autófényezési anyagok minden színben. Minden típusú autóhoz Autófényezőknek, nagyfelhasználóknak árkedvezmény ! Várja Önt az AKZO-SIKKENS szegedi márkaképviselete. Cím: Szeged. József Attila sgt. 28. Telefon. 313-384 AUTÓSZERVIZ KFT. Szeged, Sárosi u. 11. T.: 486-911, 493-368 AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Új AKCIÓ A SUZUKI-nál Tart: 95. 02. 11-95. 02. 28. Extra ajándék: 200 I MOL SUPF.R Szerviz ajánlata... majd Ön kiválassza ^ SUZUKI a mi autónk! Heti ajánlatunk ELF.GANT - hölgyeknek 1,6 Eutl extra - uraknak Szalonunk várja Önt: H-P 8-17 óráig, Sz.: 8-12 óráig NE HAGYJA KI! Ultrahangos vizsgálatok A hasi szervek, méli, petefészkek, prostatavizsgálatán kívül, az emlők, herék, pajzsmirigy, térdízületek, csecsemőcsípők ultrahangos diagnosztikáját is végzem. Rendel: dr. Ádám Edit, Szeged, Dózsa Gy. u. 14. 1/12. Rendelési idő: cs., p.: 16-18, szo.: 8-10 óráig Bejelentkezés: 62/327 108 rendelési időben, 62/487-088 esti órákban H) HONDA • Bankkártya ^ > Vállalkozói kártya • Munkabér­kártya i Junior kártya m u­Li N te ü 1­LU •> ír rv O N rq tn tn te <r UJ ír < t­Átutalás, betét, hitel BANKKARTYA HAVI KAMAT, HOZZÁFÉRHETŐSÉG, KONTROLL, A NAP 24 ÓRÁJÁBAN: Szegeden, az Oroszlán utcában POTBEIRAS JATE SZABAD EGYETEM PROGRESS NYELVISKOLÁJÁBA Nyelvvizsga-előkészítés (2x3 óra), általános.tagozat (2x2 óra), bcszédccntrikus nyelvvizsga előkészítés (angol, 2x2 óra). Kihelyezett munkahelyi iskolai tanfolyamok. Érdeklődés: 310 129. Tisza L. krt. 103. I. c. Beiratkozás: II. hó 13., 14. (hétfő, kedd), du. 15-18 óra között a fenti címen. HONDA-AUTÓTULAJDONOSOK ÉS HONDÁRA VÁGYÓK, FIGYELEM! Február 15-től megnyitjuk szervizünket Szalonunk típuskínálata: Honda Civic 1,3-1,5-1,6, Honda CRX, Honda Accord, Honda Prelude, Honda Legeno, Honda NSX, Részlet- és lízinglehetőség HONDA METCAR Márkakereskedés és Szerviz 6728 Szeged Algyői út 147. Tel./fax: 06/62/490-412 Ismét közelebb Önhöz! HONDA MOTOR C0, LTD, IAPAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom