Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-08 / 33. szám
SZERDA, 1995. FEBR. 8. SPORT 11 SZERDAI SZISZEGÉS METODIKA. Gyanítom, a módszerrel is baj volt. Nem csak a „ vállalkozó szellemmel". Persze, a levegő után kapkodónak botorság arról papolni, hogy ne a fülén, hanem inkább az orrán és a száján keresztül szippantsa be az oxigént. Szóval, a már jól bejáratott útvonalon. Elhiszem én, hogyne hinném, hogy a női kézilabdacsapat csupaszív szakosztályvezetője és edzője már minden létező, sőt talán még valamennyi ezután megszülető szponzorjelöltet is igyekezett meggyőzni arról, hogy a Szegedi ESK aranykezű lányait igenis érdemes támogatni. Abban sem kételkedem, hogy Barna Józsefben és Barát Jánosban számtalan kiábrándító pofon, sok-sok fájó csalódás után fogalmazódott meg a gondolat: Ha már egyszer a két Mohamed hiába megy el rendszeresen a hegy(ek)hez, el kellene érni, hogy (egyszer az életben) a magaslaton csücsülök sétáljanak el a kicsik birodalmába. Legalább egy hidegtálas uzsonna és egy tárgyszerű csevegés erejéig. Mondom, a szándék érthető, mi több, kifejezetten tiszteletre méltó, csakhogy... semmi köze sincs a valósághoz Az igazán nagy halak tudniillik csak a legritkább esetben lakomáznak együtt az apróbbakkal. Ők azt szeretik, ha udvarolnak nekik. Csakis nekik. Méghozzá kitartóan. Hiába, manapság a levegőnek is ára van. fÜtíL^Q-M^ Képviselők és polgármesterek a pályán Balogh Ferenc, Bordány polgármestere érdekes javaslattal állt elő: szervezzenek kispályás labdarúgó-tornát, s a csapatokban csak örkormányzati képviselők és polgármesterek játszanak. Az ötlethez kapcsolódott Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke is, aki egy szép serleget ajánlott fel a győztes együttesnek. Annyira tetszett az érdekelteknek az ötlet, hogy már el is határozták: hagyományosá teszik a tornát és minden esztendőben megrendezik azt. A négy meghívott együttes Csongrád Megyei Közgyűlés, Szeged városi Önkormányzat, Röszkei Önkormányzat és Bordányi Önkormányzat - 2x15 perces találkozókat játszik szombaton, 9 órai kezdettel a bordányi Sportcsarnokban. A képviselők és a polgármesterek focifesztiválját a Csominveszt és az Inter Európa Bank támogatja. A mérkőzésekre a rendezők ezúttal is szeretettel várnak minden érdeklődőt Bordányba. • Maradana visszatér A „gazembereknek" kíván válaszolni Diego Maradona azt mondta: eltiltásának lejárta után visszatér az aktív futball-életbe. Az argentin válogatott 34 éves középpályása, 1986 világbajnoka a tavalyi, az Egyesült Államokban lebonyolította vb-döntőben doppingolt, ezért 15 hónapra megvonták a játékjogát. A dél-amerikai labdarúgó azóta az edzői pályával kacérkodik; előbb a Deportivo Mandiyunál ténykedett, jelenleg pedig a Racing Clubbal érvényes egy szerződése. TV-riportereknek azt nyilatkozta, „meg kívánom mutatni azoknak a gazembereknek, akik gyűlölettel töltenek el, hogy minden mesterkedésük ellenére újra viszszatérek a válogatottba ". A Racing legutóbb gólnélküli döntetlent ért el a Ciudad de Mendoza Kupáért vívott mérkőzésen a bajnoki címvédő River Plate ellen. A 0-0 után kérték ki Maradona véleményét arról, vane még esély arra, hogy játékosként folytassa pályafutását a zöld gyepen. • Amióta a női kosárlabda sorsát (is) figyelemmel kísérem - ennek pedig több évtizede már -, talán még soha nem volt olyan kilátástalan helyzetben a Domokos Mihály vezetőedző által évek óta irányított Szeged TE, mint most. A szegediek az alapbajnokságban írd és mond! - a 22 mérkőzésből mindössze háromszor kerültek ki győztesen, tehát rózsásnak aligha mondható helyzetük... - Nem így terveztem, álmomban sem mertem arra gondolni, hogy ilyen szorult, elkeserítő szituációba kerülünk kesergett a vezetőedző, akit, ki tudja mióta, különös módon „üldöznek" a gondok, hiszen egyszer a vizsgaidőszak, máskor a példátlan (?) sérüléssorozat, a pénztelenség, hol pedig a játékosok távozása hátráltatják szakmai munkájának kiteljesülését. - Az ötödik fordulótól nem számíthattam a sérüléséből alighogy felépült, majd ismét a maródiak listájára került Csapóra, az orrcsonttörést szenvedett Radnótyra, akit hat meccsen voltam kénytelen nélkülözni. Hat-hét győzelmet vártam, csakhogy az általunk verhetőnek vélt csapatokkal pontosan abban az időszakban játszottunk, és éppen tőlük szenvedtünk hatszor vereséget, úgy, hogy mindig öt pont alatt volt a különbség. Nagyon hiányzott egy ponterős center, mert Tésits egyedül nem tudott megbirkózni a rá háruló, nagy feladattal. Mást ne mondjak, olyan eset is volt, amikor középjátékos nélkül játszottunk.."' • Ha nincs ez a hallatlan sérüléshullám, akkor ezzel a játékosállománnyal - ezt aláhúznám - a következő bajnokságban is az A csoportban szerepelhetne a Szeged TE? - Biztos, hogy a „felsőházban" maradunk! • Még úgy is, hogy se fazonja, se formája a csapatnak? - Ezt azért nem mondanám, mert amíg mindenki a rendelkezésemre állt, volt tartása a társaságnak. A nyáron számba• Nyolc mérkőzés - nyolc győzelem? • A „ felsőházi" tagság meghosszabbítása a tét n Az Ikarus az első elleniéi Vesszőfutás a túlélésért... meglevő kosarasokkal próbálunk megfelelni az elvárásoknak. • Ez nem sikerült, ezért aztán aligha túlzok, ha azt állítom, iszonyúan nehéz próbatétel vár az önbizalomtól éppenséggel nem duzzadó lányokra. - Megbotlanunk mégsem szabad, mert a túlélésben csak akkor reménykedhetünk, ha nyolc meccsből nyolcat nyerünk! És akkor is csak egy újabb lehetőséget kaptunk ahhoz, hogy folytathassuk a küzdelmet létünkért. • Drámai hangvételű reveláció, amit úgy is fogalmazhatnánk: vesszőfutás először a nyolc, majd a többi győzelemért... - Első ellenfelünk a play off-ban a B csoportbeli Ikarus, igaz idegenben, mégis reménykedem. A sikeres kezdés lendületet adhat, bizonyára ad is a lányoknak. Ami az előbbi kijelentésemet illeti, nem dúskálunk az anyagiakban, február közepéig talán kihúzzuk. Fő támogatónk az önkormányzat, segítséget elsősorban most is csak onnan várhatunk. Kisebbnagyobb összegeket, húsz-harmincezer forintokat ugyan kapunk egyéni felajánlóktól, de ezek a pénzek hosszútávon nem jelentenek megoldást.Várjuk a hathatós támogatást azért is, mert végre felépült a szakosztályi modell, hét fizetett edző - köztük a visszatért Láng Imre - foglalkozik az utánpótlással. Ezt nagyon nagy eredménynek tartom, hiszen csak akkor lehet jó és eredményes egy csapat, ha saját nevelésű játékosaira támaszkodhat... Gyürld Ernő A sokáig sérült, ponterős Radnóty (fehér mezben) hiányát igencsak megérezte a csapat. (Fotó: Gyenes Kálmán) A női kosárlabda NB I-ben ma kezdődik a rájátszás az A csoportban maradásért, illetve a minél jobb helyezésekért. A három körből álló sorozatban először a „felsőház" utolsó négy, és a B csoport első négy csapata találkozik, úgy, hogy viszik magukkal az egymás ellen alapszakaszban elért eredményeket. Az oda-visszavágó alapon ztyló csatározások után az első négy ismét megmérkőzik egymással, mégpedig három győzelemig, s a legjobb kettő marad az A csoportban, aminek létszáma a korábbi 16-ról 12-re csökken. vett kosarasokra építettem taktikánkat, ami a már említett sérülések miatt esett kútba, ezért aztán kénytelen voltam változtatni... Igazolhattunk volna idegenlégióst, csakhogy akkor már régen elfogyott volna a működésre szánt pénzünk. Összedugtuk a fejünket, és inkább arra voksoltunk, hogy a • Kézilabda Volán-győzelem A Tisza Volán SC ifjúsági kézilabdacsapata folytatta jó sorozatát, és Komlón is győzni tudott. Szoros első félidő után a második játékrészben a jó védekeznek, Prezenszky kapus és Tannev eredményes játékának köszönhetően biztosította győzelmét. Komló-Tisza Volán SC 21-25 (12-13). Gólszerzők: Tanner 7, Berta 5, Buknicz 4, Kohajda 3, Szabó L. 3, Szabó P. 1, Szabó T. E. 1, Lévai 1. • Napi kőt, néha három edzés m Három meccsen: két győzelem, egy döntetlen • Lóczi István dicséri a játékosok szorgalmát Szlovákiában töltődött az SZVSE akkumulátora A küldöttségben 17 játékos (Bagdi kölcsönben a Tápétól, Kispál, Kothencz, Kun, Nagy Sz, Pikó, Puskás, Révész, kölcsönben a Móravárostól, Sándor, Simon, Süli, Takács J., Tóth Á„ Tóth L, Turbucz, Várszegi N., Zámbori) Lóczi István edző, Nagy Zoltán szakosztályvezető és Kónya Zoltán technikai vezető vett részt. Iskolai elfoglaltsága miatt hiányzott a felkészülésről Demeter, Várszegi R. és Körmös. Hazaérkezésük után Lóczi István edzőt és Kónya Zoltán technikai vezetőt kérdeztük a tapasztalatokról. . - Nagyon hasznos volt az a pár nap, amit ott töltöttünk mondotta Lóczi István. - Kitűnő körülmények között dolgozhattunk a szabadban és a tornateremben egyaránt. Napi két, többször három edzést is végeztünk. • Mire fektette a fő hangsúlyt? Akárcsak az elmúlt esztendőben, az idén is a szlovákiai Abroncsoson (a tengerszínt felett 700 méterrel) alapozott a Szegedi VSE labdarúgó-csapata. A nyolc nap alatt, amit ott töltöttek, napi két, sőt nem egyszer három edzést végeztek, s három előkészületi mérkőzést játszottak a környék III. és IV. ligás csapataival. - Mindent labdával végeztünk, még az erőnléti gyakorlatokat is. Fokozatosan terheltem a társaságot, s így az edzések miatt nem történt sérülés sem. • Úgy tudom. Puskás nem nagyon bírta. - Sajnos, ő még nem volt teljesen rendben, de idejében visszafogta, így néhány nap múlva ő is harcképes lesz. • Ön csak január óta dolgozik a csapattal. Milyennek találta a keretét? - Nagyon jó szellemű gárdához kerültem. Mondhatom, hogy ritka az ilyen „mindenki egyért, egy mindenkiért" jelszóval dolgozó csapat. Egyelőre csak jót mondhatok tanítványaimról. • Hány mérkőzést játszottak és milyen eredmények születtek? - Háromszor léptünk pályára. Először Az FC Filakovo csapatával játszottunk egészen a 60. percig, sajnos ekkor a bíró a pálya használhatatlansága miatt véget vetett a küzdelemnek. Másodszor azzal a FC Losonccal vettük fel a harcot, amely a III. liga éllovasa. Győztünk 4-3-ra, úgy, hogy az első félidőben már 4—l-re vezettünk, amikor sok cserét hajtottam végre. Góljainkat Süli (2), Takács J. és Kispál szerezte. A harmadik találkozón 5-1re vertük Tóth Á. (2), Pikó és Simon góljával a Biskupice gárdáját. A legtöbbször ez a csapat játszott: Bagdi - Kothencz, Várszegi N., Nagy Sz. Kispál, Zámbori, Simon, Takács J., Pikó - Süli, Tóth Á. Csereként szóhoz jutott valamennyi ottlévő labdarúgó. • Mi újság még a csapat körül - kérdeztük Kónya Zoltántól. - Várszegi R. és Zámbori már a mi játékosunk. A többiek leigazolásáról még folynak a tárgyalások. Krajczár István (Szeged FC) szintén kinyilvánította szándékát, hogy nálunk szeretne játszani Ügyében, akárcsak a tőlünk eltávozni szándékozó Kiss Balázst illetően, tárgyalni fogunk az illetékesekkel. Megemlíteném, hogy az elkövetkező napokban 12 előkészületi találkozót vívunk még NB l-es, NB Il-es, NB Ill-as, valamint megyei csapatokkal. Végül szólnom kell arról, hogy a szlovákiai tartózkodást Buburi Lajos építkezési és Császár György kereskedelmi vállalkozó támogatta anyagilag, amiért ezúton is köszönetet mondunk nekik. P. Sándor József • A HLC-West-Radiál-Kiskunfélegyháza felkészülési labdarúgó- mérkőzésen „kettős eredmény" született. A vendégek, mire hazaértek, úgy gondolták: tulajdonképpen akár győzhettek is volna, de legalább a döntetlenre rászolgáltak. Ezt addig mondogatták, míg magukat is meggyőzték, fgy is volt. Az is rusnya dolog, hogy egy félegyházi játékos, Kiss Csaba becsúszó szerelése után ököllel vett elégtételt. Mire hazaértek, ez is megszépült. Az odavágás és előzménye a feledés jótékony homályába merült, csak Kis Peti közbelépésére nem emlékeztek, amikor testvére védelmére kelt. Ez utóbbi az első félidő vége előtt egy perccel történt. A játékvezetők a vétkes félegyházi és a testvére védelAz kiabál, akinek a háza ég mére kelt vásárhelyi játékost felkészülési mérőkézésen szokásos - büntetésben részesítették. A szünet után mindkét gárda teljes létszámban folytatta a mérkőzést, a kakaskodók pedig a tus alatt hűtötték le magukat. Mihály Jenő, a vásárhelyi játékvezető testület vezetője, aranysípos játékvezető aki jelen volt a mérkőzésen megerősítette: semmiféle botrány nem történt, a mérkőzés végeredménye 5—4 lett a HLCWest Radiál javára. Olasz • Táncsport Magyar bajnok a SzücsTörökgyörgy páros A versenytáncosok idei, junior magyar bajnokságát Budapesten rendezték. A versengésnek nem kisebb volt a tétje, mint az, hogy mely1 párosok kéviselik hazánkat standard és latin-amerikai táncokban a világbajnokságon. Mivel az első és második helyezettek nyerhették el ezt a jogot, érthetően nagy elánnal léptek parkettre a táncosok. A Pro-Art Táncstudió versenyzői nagyszerűen szerepeltek, hiszen latin-amerikai táncokban Szűcs Simon és Törökgyörgy Melinda (Kistelek) bajnok lett! Standardban a Kovács László, Rácz Jenny (Bordány) páros a második, latinban az ötödik helyen végzett. A közelmúltban Vásárhelyen rendezett versengésen a bordányi Veres Zsolt és Polyák Andrea (latin) a második helyet szerezte meg.