Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-28 / 24. szám

1995. JANUÁR 28., SZOMBAT mm mí h * / / / író. Sorozatban. Jó író. Es Szegedhez kötődő író. Erted? Ezt a szerkesztő kérdezi. Nagydarab fickó. Erős. Jobb, ha értem. Megtisztelő feladatok elől ne meneküljön az ember. • cinyci^* tisztvlvt • Acki dél&lcftt néni volt Intarzia mackónadrágban - Szóval? - magasodik fölém harminc centivel a szerkesztő. - Szóval! • Ttitb Béla — mondom. -Kezdjük rele! - Az más - enyhül meg a szerkesztő, máris kisebbnek látszik, nagyobbnak szerkesztői mivoltában. • Akkor megy veled a fotós is. És holnapra. Es jön a fotós is. És kattint, és elmegy. (A fotó látható.) A Bokor utca 1. vasajtajához Béla egy nyűtt mackónadrágban jó elő. • Te csöngettél? - Naná. Ncnt is A köszörűs kádi. Az csak köszörül, nem csönget. Szeged József Attila-díjas írójának, a jeles könyvtárigazgatónak a Kádi volt az első könyve. Mesés volt, dehogy meséskönyve-e, ma sem tudom eldönteni. Bölcs könyvekről szamárság bölcselkedni. 1977-lx.-n, istenem, milyen rég volt, milyen közel van mégis, Béla így kezdte a faggatásra: - Elütöttem az ötven évet. Nézem a régi IX-lmagyart, a régi képet. Béla kezében ott a gyalu. A gyalu fontos. Szerszám. De erről majd később. Béla most egy borosüveg dugójával bíbelődik. Egy óriási pukkanás után - a dugó elhagyja palackját - a hetvenéves Tóth Bélára koccintok vele. Az ember nem inackónadrághan képzel cl egy hetvenéves magyar írót. Az ember mackónadrágban ejtőzve is nehezen érti meg egy hetvenéves író örökös gyaluságát. (A gyaluság fogalmát, kérem, ne keressék a szótárban, nem fogják megtalálni. Az anyag tiszteletét Beszélgetés Tóth Bélával • „Az íróság narkózis. Nem lehet nélküle élni." jelenti, meg azt, hogy nem a szükségképp keletkező forgács a fontos, bár rossz korokban abból csinálnak díszeket a Sztálinok feje köré.) Tóth Béla forgácsgyártók között maradt meg tisztességes asztalosnak. Mondhatnók, könnyű volt neki, mert mester. Csakhát a kor. Akinek nincs fantáziája, el se képzelje: írónk azért került konfliktusba az akkori ostoba hatalommal, mert azt merészelte mondani, hogy aki délelőtt nem volt eb, nem lehet kutya az délután sem. Titóról mondta. Akkor. Egy olyan megyében, amelyikben ez megbélyegzendó véteknek minősült. Frontmegye volt. • Igazgató úr? - A műhelyben van. Intarziázik! • MM? A Közművelődési Palota portásnője lekezelő fölénnyel sajnált le. - Dolgozik, érti? Dolgozik. Akkoriban írta sorozatát a Tiszáról a Tiszatájban, igazgatta a város könyvtárát, akkoriban írta a Mi, janicsárokat, de a gyaluhoz akkor sem maradt hűtelen. Ma sem az. • írsz? Béla tölt egy pohárral. - Kikívánkozik belőlem. • Mint ez a rizling a palackból? - Úgy. Jó bor, ne maradjon benne. • Miket írsz? - Meséket. Háromszáz oldalnyi jött össze. F.ddig. • Lesz-e belőle könyv? - Előbb kiadó kéne. Tóth Béla mester úrnak majdnem tucatnyi könyve jelent meg az elmúlt évtizedekben. Szegedi lapban, szögedi olvasónak tán föl se kéne őket sorolni. Én mégis megteszem. A fiatalok miatt. Hátha újra felfedezi valaki a Gyaluvonásokat, Az anyám Baka István Nagyon közelié lett a távol. Már félig benne élek én; Mint felbontott palack nyakából, Csurog az. édes, égi fény Napjaim csorba poharába; S iszom, amíg tart, úgy iszom. Mint utolsó kancsó borát a Betyár, ha csendórtoll-iszony Ijesl az. órát ásítozva, — Mikor vezethet engemet Az udvarnégyszög - borzalomba, Ahol akasztófám mered? Nagyon közelié lett a távol; És végleges ítéletem: Csurog-csurog az ég nyakából Megromlott fényű életem. H fiait, vagy az Atya, Fiú, Szentlélek betűösvényeire lép. Eztán úgyis elolvassa a többit. • Szóval, dolgozol? - Az íróság narkózis. Nem lehet nélküle élni. • És az olvasósdg? - Az is narkózis. Az igazi olvasónak legalább is az. Telefon csirreg és Béla telefonálni megy. Nézgelődöm a Bokor utca egybeli szobában. Könyvtárszoba ez is. - Nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, megvan az a könyvtárosoknak is. A könyvcsináló író, a könyvkínáló könyvtáros maga is könyvek foglya. Tóth Béla Dombiratos szülötte, de egyike a legszögedibb szegedieknek, mondom a rizlingnek, aki otí fülel a karcsú pohárban. A rizling nem szereti az ilyen hosszú bekezdéseket, mi sem szeretjük, hogy nem szereti, Béla megjön a telefonálásból, s a rizlinget, bosszúból, eltüntetjük a pohárlxál. • Mire ittunk? - Dombiratosra. Az a könyv... Béla elhallgat, papírt vesz elő, ír. Ezt: „Dombiratos. Szülőfalum pusztában elimádkozott megéneklése, amit én tudok róla, ahogy én el tudtam dadogni nagy imádatomban." Béla szerintem, sokkal inkább szögedi már. Azon töprengek közben, mit fog írni a szögedi meséskönyv után egy másik papírlapra, ha lesz kiadó. Remélem, lesz. # Amúgy? - Amúgy jól vagyok. % A jövő? - Temető kapuja sarkig ki van tárva. • De nem mész. - Nem. 9 Menjen inkább a rizling. A rizling megy. Pctri Csathó Ferenc • Az élet problémái Az igazságtalanság Az életben nagyon sok igazságtalanság van, átlagosan egy ember naponta legalább kettővel találkozik. Egy nem átlagos ember ennél sokkal több igazságtalansággal is találkozhat, csak nem biztos, hogy észreveszi mind, mert vannak olyan igazságtalanságok, amelyeket nagyon jól álcáznak, vagy pedig úgy tüntetik föl az igazságtalanságot, hogy az szükségszerű, más mód nem ad kiutat. Általában az ilyen kiutak szülik a hazugságokat. Olyan idő soha el nem fog jönni, amikor nem lesz igazságtalanság, mert nagyon sok embernek párhuzamosan másban és másban van igaza, amelyek ellentmondanak egymásnak. Az igazságtalanság többnyire összekapcsolódik a hatalommal, de nem minden esetben. A hatalom megszerzése, az uralkodás vágya többnyire az En túlértékeléséből fakad, vagy éppen a kisebbségi komplexusok kiküszöböléséből. Az anyagi javak korlátozott számban állnak rendelkezésünkre, ezért már a helyzet alapanyaga azt a késztetést biztosítja, hogy a hatalom révén minél többet szerezhetünk meg önmagunknak, amely többlet a hatalmat erősíti. Ezt általában a rosszabb sorsban élők igazságtalannak tartják. A modern társadalmak az igazságtalanság érzetének fékentartására sokféle cselt eszeltek ki. de többnyire csak azért, hogy saját lelkiismeretüket megnyugtassák. Az ilyen lelkiismereti hazugság a legkörmönfontabh igazságtalanság. amelyről egyszer mindenkinek számot kell adnia. (manczy) Pályázat sörírásra • Ezután jön a 3000 leütés... A maláta ctmű sörirodalmi és korcsmakulturális folyóirat irodalmi és fotópályázatot hirdet a „Sör és derű" témakörben. A pályázatra egyperces (maximum 3000 leütés) novellákat valamint képeslap méretű fotókat várnak. A pályázatok első dija 6-6OOO, második díja 44000, harmadik d%a 2-2000 forint. Beküldési határidő: 1995. március 15. Eredményhirdetés 1995. április 22-én lesz. A pályázatokat a maláta címére kell küldeni: 1464 Budapest, Pf: 1226. úgy szikrázott rajta a fáradt szeptemberi napsütés. A japánszeletról krémes, sárga csíkban folyt alá a marcipánköteg; sűrű áradat magával sodort egy útjába bukó tésztaszigetet is, majd lehorgonyzott a szalvéta és a kistányér között. Alig voltak a szalonban. Jóformán minden asztalhoz jutott egy-egy pincér, akik viszont szívesebben diskuráltak a konyhán a szakáccsal (persze néhány korty jóféle, meg pár minyon társaságában), mint ahogy a nyakkendős és kevésbé nyakkendős vendégek körül legyeskedtek volna. A sarokban magányosan egy jókora cserepes száj meredt egy reszkető somlói galuskára. Szegény ijedtében oly kicsire húzta össze magát, hogy csak akkor lehetett érzéLegyező, avagy miként untassuk halálra a gyanútlan olvasót kelni létezését itt, az anyagi világban, mikor a nyolc nikotináztatta metszőfog gyilkos kattanással magába zárta. Utána halk csobbanás, a szóda sistergése hallatszott, majd minden újra beleolvadt a fagylaltkelyhek ázott eperillatába. A szomszéd asztalon még mindig érintetlenül árválkodott a japánszelet. Egyre laposabb pillantásokkal csalogatta gazdáját, akinek azonban más dolga akadt... A kíváncsi tekintetek kereszttüzében csaknem teljesen felolvadt a cukormáz. A csendet időről időre diszkrét újságcsattanások s a pletykás kávéházi legyek kompániája törte meg. Föl-le, föl-le: himbálózott a postászöld vászonzakó tulajdonosa, ahogy megpróbálta röptükben arrébb hessegetni a hívatlan asztaltársakat. Veszedelmes fegyvert csavart a lapból, s azzal támadt a zümmögő kis jövevényekre. Mindhiába. Mihelyt visszatelepedett a sütemény mellé, az apró jószágok már újra a tányér szélén dörzsölték szemtelenül vézna lábacskáikat. És így ment ez. egész délután. Vendégek mentek, vendégek jöttek, de a zöld vászonkabát mintha hozzánőtt volna a helyiség krizantémos tapétájához, s a lágy légyzene fülsiketítő dobpergésre váltott. A

japánszelet már rég lemondott arról, hogy valaha is megegyék. Árván és érintetlenül lapult az asztal szögletében. A zöld kabátos türelem viszont annál gyorsabban fogyott. A vörösen lüktető kuglifejból dühtől részegült szempár leste áldozatait. Szikrázott a levegő. A gyanútlan állatkák persze mindebből semmit sem sejthettek. Egészen addig, míg egy éles villanással földhöz nem szögezte őket a rémület, azazhogy a szárnyaikba fúródó ezüst tortavilla. És lassan helyére került a japánszelet is. Julesz Máté