Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-24 / 20. szám

KEDD, 1995. JAN. 24. SPORT 7 • Gyorssegély a Szeged FC-nek • Szakmai és pénzügyi koncepciót „kaucióként" u Jövőre már egy osztállyal feljebb? Négymilliót ad a város... Drámai hangvételű le­velet juttatott el dr. Sza­lay Istvánhoz, Szeged polgármesteréhez a hét végén Koha Róbert, a Szeged FC elnöke. Há­rom oldalnyi fejtegetésé­ben vázolta a város lab­darágásának siralmas helyzetét, azt, mennyire jogos az az elvárás, hogy Szegeden legyen élvonal­beli csapat. Természete­sen ennek anyagi vonza­tát is felvetette, hangsá­lyozva, a város vezetésé­nek sürgősen el kell dön­tenie, magáévá teszi-e a szegedi, sportszerető pol­gárokban megfogalma­zódott jogos igényt, haj­landó-e áldozni ezért, avagy maradjon az NB III... A polgármester űr a Szeged FC óhaját továbbította a Kultu­rális, Közművelődési és Sport­bizottság felé, melynek elnöke, dr. Szilvdsy László rendkívüli bizottsági ülést hívott össze tegnap délutánra. Az összejö­vetelen megtárgyalták a sür­gősségi támogatást kérő bead­ványban foglaltakat, amit ­Koha Róbert jelenlétében ­alaposan kivséztek. Az FC elnöke elmondta, az NB III-as szereplést még úgy­ahogy képesek finanszírozni, de ennél többre nem telik, te­hát jelenlegi körülményeik kö­zött értelmetlen álmodozni a másodosztályról. Amikor a kérdésekre válaszolva konkré­tan közölte, mennyi pénzt kér­nek az önkormányzattól, fel­hördültek a sportbizottságot al­kotó képviselők. (A június 30­ig szóló, hevenyészett „költség­vetés" szerint 6.5 millió forint szükséges a működéshez - bé­rek, játékosok igazolása, uta­zás, győzelmi prémium, stb. -, úgy, hogy a pálya fenntartási költségeit - a karbantartást, a víz- és a gázszámla kiegyenlí­tését a havi 2.5 millió forin­tot, az önkormányzat, illetve a sportigazgatóság fedezi.) Morgolódtak, mert a kért összeg kiutalása után sincs száz százalékos garancia arra (nem is lehet), hogy a csapat felkerül az NB II-be! Ha mégis - úgy legyen! ősszel ismét kuncsorgás következik (újabb 10 millió forintot kérnek), hiszen még szponzorokkal sem lehetséges, hogy városi támo­gatás nélkül életképes FC vág­jon neki a magasabb osztály­nak, s megfeleljen az ottani el­várásoknak. A felvetések után, szeren­. cséré, higgadtan csatáztak a ra­cionális érvek és ellenérvek, minek az lett a következmé­nye, hogy a bizottság zárt ülés keretében szavazott a miként­ről. Nem sokáig kellett várni, hogy „felszálljon a fehér füst", hogy dr. Szilvásy László kö­zölje döntésüket, állásfoglalá­sukat. Elmondta, amennyiben az FC 15 napon belül eljuttatja a sportbizottsághoz az 1995. de­cember 31-ig szóló részletes szakmai és pénzügyi tervét, azonkívül (mintegy „felügyelő biztosnak") az FC kooptálja elnökségébe Bagaméry László képviselőt - úgy az első fél évben négymillió forinttal tá­mogatja a klubot. Ezt az össze­get az idei sportalapra szánt, de még meg nem határozott (várhatóan 100 millió forint feletti) összegből utalja ki. Továbbá, nyilatkozat formá­jában, garanciát kér a sport­bizottság az FC-től arra is, amennyiben a csapat nem ke­rül fel a másodosztályba, tudo­másul veszi, hogy a második fél évben nem részesülhet tá­mogatásban, illetve a többi szegedi NB III-as csapattal egyenértékűként kezeli a városi önkormányzat. A korábban oly' sokat szi­dott önkormányzat, az oly' so­kat szapult sportbizottság meg­tette az első, nagy-nagy se­gítséget nyújtó, nagyon lé­nyeges lépését a szegedi foci megújhodásáért. Az összeg, ezt mindenki tudja, nem világren­gető nagyságú, mégis becsü­lendő! Azért is, mert ahhoz mindenképpen elegendő, hogy (az eddig rangrejtve háttérbe húzódó, ám bizonyos feltétetek­kel segítséget ajánló szponzo­rok támogatásával) „amatör" focistáink - ha tényleg annyira szeretik ezt a szép játékot, mint hangoztatják - zavartalanul készülhessenek a majdani, ma­gasabb osztályú feladatokra... Gyürki Ernő • Február 4-5-en Fina Kupa másodszor Az elmúlt évi nagy sikerére való tekintettel, immáron második al­kalommal rendezik meg, február első hétvégéjén a Fina Kupa terem­labdarúgó-kupa tornát Szegeden. A küzdelmeket a Lila Iskola torna­termében és az Etelka sori munkacsarnokban bonyolítják le. Nevezni január 31-ig lehet személyesen Somodi Imrénél (Szeged, Kemes utca 3/B, V. e. 29.) vagy a 470-544-es telefonszámon. Nevezési díj csapatonként 4000 forint. A sorsoláson csak a nevez­ési dijat befizetett csapatok vesznek részt. A kupadöntő résztvevői !T:2gaS pciizjútaiomban részesülnek. • Bizonyára, a cseljabinszkiek is kezdettől fogva két mérkő­zésre készültek, ugyanis Baju­szék ellen nem léphettek olyan magabiztossággal pályára, mint az első körben a törökök vagy a másodikban az osztrá­kok ellen. Persze, ha az első mérkőzés krónikájából kiragadunk né­hány percet - mondjuk azokat, amikor az oroszok elhúztak hét góllal - egyből kiderül, hogy a Cseljabinszk esetleg okozhat meglepetést is a szer­dán este hat órakor kezdődő találkozón. Mondom esetleg, hiszen, ha a találkozó egészét vesszük alapul - márpedig ez sokkal reálisabb -, akkor min­denképpen a Pick Szeged az esélyesebb. - Az első találkozó után azt mondom, hogy hetven száza­lék az esélyünk a továbbjutás­ra, s csakis magunkat hibáztat­hatjuk, ha a lehetőséget nem ragadjuk meg - mondta tegnap délután Kővári Árpád, a Pick Szeged vezetőedzője. Majd így folytatta: - Azt azért a szerdai meccsen sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az orosz kézilabda iskola a világon az egyik legjobb, s a cseljabinszki együttes is ezt követi. • A nem jelentős hátrá­nyon kívül, mi az, ami a Pick Szeged javára lendíti a mérleg nyelvét? - Talán az, hogy az ellenfe­lünk eddig nem léphetett ki nemzetközi porondra, mivel le­zárt, atomváros csapata volt. Nem lehet akkora a rutinjuk, s ráadásul, közönségünk láttán méginkább megszeppenhet. Igaz viszont az is, hogy az orosz játékosok nem nagyon ijedősek, könnyen alkalmaz­kodnak a körülményekhez. • Ami azt illeti, nekik vala­mivel könnyebb dolguk lesz Magyarországon, mint a Pick Szeged együttesének Oroszországban. Az első ta­lálkozó eredményéből vi­szont az derül ki, hogy já­tékosai félretették az előíté­leteket, s tették a dolgukat. - Számomra is kellemes meglepetés volt a játékosok Egy trükk, ami már nem új az oroszok számára sem. Bajusz Sándor Csavar Zoltánt meglovagolva lövi el a labdát. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Jegyek mér csak korJátozott számban kaphaták u Kézilabda EHF Kupa • Holnap, 18 árakor: Pick Szeged-Cseijabinszk A csapat kész a medvetáncoltatásra Volt már ennél nehezebb helyzetben a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Bizonyára a szerdai EHF Kupa­mérkőzés előtt tudják mire gondolok. A jelenlegi együt­tes ugyanis ledolgozott már tizenkét (!) gólos hátrányt is. Amiből talán következtetni lehetne arra, hogy a cselja­binszki két gólos vereség után a Pick Szeged már páholy­ban, azaz a legjobb négy között érezheti magát. Tényleg nagy az esélye a Tisza-parti gárdának, azonhan nem szabad elfelejteni egyik játékosnak sem azt az örömöt, amit az előző fordulóban éreztek Monpellierhen, ahol a három gólból csak kettőt sikerült a franciáknak lefaragni. Pedig, az első meccs után a Pick Szeged előnye sem volt megnyugtató... hozzáállása, felfogása. Elvisel­ték a háromszori fel- és leszál­lást, a megállóhelyeken a ká­oszt, azt hogy megmotozták őket, s elvették tőlük az egyik határon az evéshez használatos késeket, hogy a pilótákra mí­nusz 26 fokban kellett órákat várni. És még sorolhatnám azt a rengeteg tényezőt, amit egy nyilatkozta Kővári Árpád, aki beszélgetésünket nem éppen jó hírrel zárta. A Pick Szeged £gyik maghatározó embere, Bartók Csaba ugyanis további sérülést szedett össze Cselja­binszkben, s játéka kérdéses. Egyébként a Pick Szeged töb­bi játékosa egészséges, s a csa­pat a Forrás Hotelben készül a találkozóra. Az orosz gárda ma dél körül érkezik Szegedre, és este hat órakor, a szerdai mér­kőzés helyszínén, az újszegedi Sportcsarnokban tart edzést. Egyébként jegyek elővétel­ben már csak korlátozott szám­ban kaphatók az újszegedi Sportcsarnokban, ami azt je­lenti, hogy közvetlenül a mér­kőzés előtt belépőt már nem le­het kapni. A jó helyekre vágyó átlagember nem biztos, hogy ilyen gyorsan feldolgoz. • Az aklimatizálódással sem volt gond? - Úgy építettük fel a kon­cepciónkat, hogy a négy órás _ szurkolóknak pedig ajánljuk. időeltolódást ne vegyék észre a játékosok. Azaz, mindent ma­gyar idő szerint csináltunk. Azt hiszem, ez volt a kézenfekvő ­hogy már fél három után foglal­ják el helyüket, ekkor nyit ugyanis a küzdőtér... Cs. Gát I mmmmmmmm MHMMMMMMM Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 3. foga­dási heti totó és góltotó nyeremények a jövede­lemadó levonása után a következők: 13 plusz egy és 13 talá­latos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt plusz egy jutalom nyere­ményösszege nettó 2 millió 828 ezer 247 forint. 12 találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 500 ezer 835 forint, 11 találatos szelvény 289 darab, nyereményük egyenként 11 ezer 91 fo­rint, 10 találatos szelvény 2561 darab, nyereményük egyenként 2016 forint. • A góltotón első nyerő­osztályba sorolt szelvény nem volt. Az első nyerő­osztályban a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 4 millió 85 ezer 165 forint. A második nyerőosztály­ba sorolt szelvény nem volt. A második nyerőosztály­ban a következő hétre át­vitt nyeremény összege nettó 77 ezer 356 forint. A harmadik nyerőosz­tályba sorolt szelvény 50 darab nyereményük ösz­szege egyenként 1547 • Táncsport Dobogón a szegediek Pár hetes szünet után ismét parkettre léptek a szegedi ver­senytáncosok, Budapesten il­letve Szentesen bizonyították rátermettségüket a párok. A Papíron TK (oktatója Zsildk Zsuzsanna) táncosai kö­zül Hegedűs István és Hegedűs Erika (D osztály, jun. I. kres.) Budapesten érte el szép sikert, standardban első, latin-ameri­kai táncokban második volt. Szentesen a Gyémánt Norbert, Nagy Anett páros (E osztály, jun. II. kres.) standardban a harmadik helyen végzett. • A Probitas TSE (oktatója dr. Taródiné Tóth Erzsébet) E osz­tályos, junior I. korcsoportos táncosai ugyancsak kitettek magukért Szentesen. Kovács Tamás és Virág Regina (latin­amerikai táncok), Szász Gábor és Zabos Orsolya (standard) első; Taletovics Milán és Ko­vács Zsuzsa (standard) máso­dik; Szász Gábor és Zabos Or­solya (latin-amerikai) harma­dik volt. • A Pro-Art Táncstudió E osz­tályos, junior II. korcsoportos versenyzői Szentesen szintén figyelmet keltően, jól szere­peltek. Tóth Attila és Berta Andrea (standard és latin­amerikai, Szeged) első; Nagy Attila és Nagy Dolly (latin­amerikai, Bordány) második; Jenei Péter és Szabó Aliz (la­tin-amerikai, Bordány) harma­dik lett. • A Szeged TSK (oktatója Móczó János) párosa, Nagy Olivér és Juhász Ágnes (D osz­tály, standard) a második he­lyet szerezte meg a fővárosban. A közelmúltban Budapesten versenyt rendeztek a tánctaná­roknak, akik tanítványaik kö­zül választhattak párt. Móczó János jól választott, ugyanis Polgár Leonáva! valamennyi vetélytársukat maguk mögé utasították. • A nyolcaddöntő eddigi legna­gyobb meglepetését az amerikai Aaron Krickstein szolgáltatta. A 6. helyen kiemelt svéd Stefan Edber­get verte ki ötjátszmás találkozón. A férfi egyes nyolcaddöntő sem görgftett leküzdhetetlen akadályt az amerikai Andre Agassi elé. A második helyen kiemelt Las Ve­gas-i „divatdiktátor" meggyőző fö­lénnyel, sima háromjátszmás győ­zelemmel folytatta menetelését az ausztrál Patrick Rafter bánatára. A női egyes nyolcaddöntőjének legnagyobb meglepetését a har­madik helyen rangsorolt cseh Jana Novotna szolgáltatta azzal, hogy kétjátszmás vereséget szenvedett a mexikói Angelica Gavaldontól, s ezzel kiesett. A japán Naoko Sa­wamatsu újabb diadalt aratott, ez­úttal a 11. helyen kiemelt amerikai Mary-Joe Fernandez ellen nyert. Papírforma-győzelmet mondhat magáénak az 1. helyen kiemelt • Tenisz Australien Open Agassi tovább menetel spanyol Arantxa Sanchez-Vicario a szlovák Karina Habsudova ellen. Eredmények. Férfi egyes, nyolcaddöntő: Krickstein (ameri­kai)- Edberg (svéd, 6.) 6:7, 5:7, 6:4. 7:6, 6:4, Elringh (holland)-P. McEnroe (amerikai) 6:4, 6:4, 6:7, 5:7, 6:4, Kafelnyikov (orosz, 10.)-Martin (amerikai, 8.) 6:1, 6:4, 6:2, Agassi (amerikai, 2.)- Rafter (ausztrál) 6:3, 6:4, 6:0. Női egyes, nyolcaddöntő: Sanchez-Vicario (spanyol, 1.)­Habsudova (szlovák) 7:5, 6:0, Paulus (osztrák)-Werdel-Witme­yer (amerikai) 6:2, 6:3 Sawamatsu (japán)-M. J. Fernandez (amerikai, 11.) 6:4, 7:6, Gavaldon (mexikói)­Novotna (cseh, 3.) 7:5, 6:0. Pick Szeged-Cseljcbinsik férfi kézilabda EHF Kupa-mérközés Telin Tv, szerda, 21 óra Főszponzor: mcDiKCmm MEREY-JARMU Mérey u. 15. Széchenyi tér 17. Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alltatrészek Szeged, Mars tér 10-11. PALMA FOTÓ Moszkvai krt. 30. Bartók tár 6 Nagy J. u. 1. Nagyáruház emelete Kőbányai Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B DOMUS Dugonics tér 8-9. a vtvtrtz. csoport taüja E uroSport Szeged, Nagy J. u. 4. atqfáz AOtacsr4' S&T

Next

/
Oldalképek
Tartalom