Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-14 / 12. szám

1995. JANUÁR 14., SZOMBAT „Csak a buta ember nem tanul a kudarcból. Ha valaki nem tudná, kétféle edző létezik: az, aki már megbukott, és az, aki meg fog bukni..." • Húsz év után lett munkanélküli • Mostanában az unokáját viszi eázésre • Vásárhelyen történelmet irt 1 Beszéljük meg! Pataki: Dr. Rapcsák sem köszönte meg... - Tamás! Mintha kisimullak volna a vonásaid.. - Örülök, hogy ezt te is észrevetted Tudod, egy ideje semmiféle stresszhelyzetben nem voltam. Pedig azt sem mondhatom, hogy jelenleg nincs futball az életemben, hiszen Máté unokámat nap mint nap elviszem focizni a Tisza Volánba, ahol a kölyök Szalai Pistától tanulja a Iabdarúgás ábécéjét. - Elég régóta ismerlek már. nem tudsz becsapni: biztosan hiányzik az igazi edzői munka. - Hz ennyire látszik rajtam? Tényleg fújnám már a sípot, magyaráznék a játékosaimnak, bemutatnám a helyes lábtartást... De hát most ez van, ezt az állapotot kell „szeretni". Már húsz éve vallom magam profi edzőnek, hisz 1974 óta ebből élek. Közhelynek számit, de nekem tényleg a labdarúgás a mindenem. Az éltet, hogy mindig helyesen tudtam kezelni a sikert és a sikertelenséget is. Csak a buta ernlx'r nem tanul a kudarcból. Ha valaki nem tudná, kétféle edző létezik: az, aki már megbukott, és az, aki meg fog bukni... - Harminc éve élsz máiSzegeden. az itteni trénerek között a legsikeresebbnek számítasz. Ennek ellenére manapság egyetlen helyi együttesnél • Engem mindig a vezetők kerestek meg! (Eotó: Révész Róbert) Tavaly november óla Pataki Tamás munka nélküli labdarúgóedzőnek mondhatja magát. Vásárhelyen. a HLC-nél egyik napról a másikra „megköszönték" addigi fáradozását. Egy darabig a sajtóban állandó téma volt a menesztése, majd ő is lekerült a napirendről Mostanában mérhetetlenül nagy csend veszi körül. Épp ez adta az apropót, hogy egy kis beszélgetésre invitáljam. Várakozásommal ellentétben egy kiegyensúlyozottnak tűnő ember ült velem szemben az asztalnál sem került szóba a neved - Lehet, hogy meglepődsz azon, amit most mondok: ennek én csak örülni tudok, hiszen ez azt jelenti, hogy a csapatoknál dolgozó kollégákkal mindenhol meg vannak elégedve. De azt is tudom, a labda gömbölyű, azaz akadnak győztes, de vesztes meccsek is. Ha az utóbbiból lesz a több, gondolom, megcsörren a telefonom. Épp a napokban olvastam valahol, hogy pillanatnyilag százötven, oklevéllel rendelkező labdarúgóedző van munka nélkül. Hosszú pályafutásom során én csak most kerültem közéjük. Nem sok olyan embert ismerek, aki húsz évig egyfolytában tudott dolgozni. Hz elégedettséggel tölt el, mi több, büszke vagyok rá. Én még életemben nem jelentkeztem sehová, mindig a vezetők kerestek meg. Ettől a szokásomtól a jövőben sem fogok eltérni. — Anyagi problémád nem lehet, hiszen június 30-ig kapod a járandóságodat a HLC-tőL - Valóban ebben állapodtam meg Rostás Gyula elnökkel, csakhogy ez később megváltozott: a vásárhelyiek csak december 31-ig fizettek — Nagyon haragszol a volt klubodra? - Dehogy, én csakis a szépre emlékezem. Nem a nagyképűség mondatja velem, de a játékosokkal együtt történelmet írtunk. Ráadásul (kicsit paradox a helyzet) ezért Szegeden kaptam elismerést. Vásárhelyen valahogy elmaradt a köszönö szó, amit leginkább dr. Rapcsák András polgármester úrtól vártam volna. Ó a nyilvánosság előtt mindig elismeréssel Ireszelt a munkámról. — Rostás Gyuláról mi a véleményed? - A maga módján jószándékú ember, de manapság ez már nagyon kevés. Sem a város vezetésével, sem pedig a játékosokkal nem tudta magát elfogadtatni. Eddig tartott beszélgetésünk. Az olvasó feladata eldönteni: valóban egy kiegyensúlyozott ember nyilatkozott, vagy pedig egy mérhetetlenül csalódott... Szélpál László Kinek fújjam? M

ármint a papírtrombitát, amelyet szilveszterkor kell megszólaltatni. hogy klasszikus hangja megdobogtassa még az alvók szivét is. Nekem is van papírtrombitám. és egész évben fújom, de rá se rántanak! Még csak nem is legyintenek egyet. Pedig... Dacos makacssággal járom az országot, falvakat, városokat, településeket és lakótelepeket. Százszámra beszélek mindenféle korú emberrel és - erre külön gonddal ügyelek! — gyerekkel, és egyre szilárdabb a meggyőződésem, hogy olyan szituban élünk, amely egy régi angol slágert dúdoltat velem: This is the begining of the end, magyarul, ez a vég kezdete! Ha nem is szívesen teszem, s ha a nagyegyesület elnöke százszor is szememre veti, hogy a múltban élek, leírom, hogy amikor engem 12 éves koromban leigazoltak a nagyváradiak kedvenc klubjába, az ottani „Fradiba", a Törekvésbe (piros-fekete színekkel, a NAC volt zöld-fehér), akkor elnökünk, Sonnenwirth bácsi, egyszerű nyomdász volt, a focisták atyja, Mikló Béla, úri fodrász, intézőnk. Sütő bácsi, városi vámtiszt, szertárosunk pedig, Palatin Sebestyén, egymaga dolgozó cipész. Valamennyien fanatikusan szerették a Törit, és büszkék voltak, hogy minden szabadidejüket a klubnak áldozhatták fel. Rosszul fogalmazok! Számukra ez boldogság volt, és nem áldozat! Gondolhatja, tisztelt olvasó, hogy nemhiába megyek vissza a múltba, és nem csak diliből emlegetem a fenti neveket. Nem. Országjárásom minden egyes napján szilárdabbá válik a meggyőződésein. hogy nem csak az a baj, hogy nincs pénz, sőt. még azon is vitatkoznék. bogy ez a „fő baj"-e, hanem az, hogy elfogytak a sportot rajongva és önzetlenül szerető emberek. \kik most vannak, azok tartják a markukat. Nem bántom őket. így nőttek feli De a különbözőségbe belerokkan a magyar sport. Mindig tisztában voltam ezzel, már akkor Is, amikor Helsinkiben a 16 aranyat ünnepeltük. Ebben a 16 aranyban benne volt a sok névtelen, fanatikus sportvezető is. Az évszázad magyar sportját ők alapozták meg, és ők tették naggyá! H

a fújom a trombitát, azért fújom, mert országjárásom alatt egyre kevesebb a reményem, hogy viszontlássam őket! No persze, a gyerekek! Legtöbbjük elfordult a sporttól. Ki hozza őket vissza? Pesszimizmusom nőttön nő! Ezt már Atlantában is érzékelni fogjuk! 6 utána az özönvíz. Pedig, milyen sokan vannak, akik a sportból élnek! Csakhogy itt Heine jut eszembe: „Az a baj, hogy sok a pap, sok a katona, sok a bank és kevés az ember." Fújhatom! Barcs Sándor B

uday Ferenc, a Bp. Honvéd és a Tisza Volán SC egykori 119-szeres válogatott ke/italxiázója 44 éves kora ellenére kalandos életet mondhat magáénak. Két világbajnokságon. továbbá a montreali olimpián is viselte a címeres mezt, majd amikor rakoncátlankodó térde leparancsolta a pályáról, edzőként szolgálta tovább szeretett sportágát. A szakmát a Tisza Volánnál kezdte, majd az NB II-ből az élvonalba emelte a Hódikötöt. Később Olaszországban, Teramóban és a Gaetában is öregbítette a magyar kézilabdázás jó hírét. 1993 ősze és 1994 tavasza között a magyar férfi válogatott edzőjeként tevékenykedett, s Kovács László szövetségi kapitány lemondása után az ő kinevezését jövendölték a bennfentesek. - Mi döntötl a jelenlegi kapitány, Kató Sándor javára? - Sohasem tudom meg. Én ugyanis, a szövetség vezetőinek kérése ellenére, nem pályáztam. Be kellett látnom, hogy családi háttér nélkül nem tudnék eredményes munkát végezni. Érettségiző lányom és 14 éves fiam boldogulása mindennél fontosabb a számomra. - Fájó szívvel búcsúztál a válogatottól? - Vegyes érzésekkel köszöntem el a legjobbaktól. Sajnos, lépten-nyomon tapasztalnom kellett, hogy a maiak nem a címeres trikó igézetében élnek. Élesek ahelyett, hogy jó példával jártak volna elöl, visszafogták a tettrekész fiatalokat, megkérdőjelezték a céltudatos felkészülés szükségességét. A gutaütés kerülgetett, amikor ászaink az öltözőben lábtörlőnek használták a piros-fehér-zöld színű szerelést. • RéziYflftrföerfzó' - fakanállal • Unclay: Tartsuk szárazan a lőport! • Tiros-feb ér-zöld színű lábtörlő Élesék visszafogták a fiatalokat!" • Nekem a kézilabda az életem... (Fotó: Gyenes Kálmán) Modellt ülhetne a nyugalom szobrához. Más talán sopánkodna, ő — mosolyogva meséli: „...Amikor közel két évvel ezelőtt hazatértem Olaszországból a feleségem közölte velem, hogy időközben más férfit talált. Tavaly májusban elváltunk. Két gyerek velem maradt, a legkisebbet ő neveli. Hajnalban kelek; mosok, lakarítok, főzök, főállásban pedig a Tisza Volán utánpótláskorú kézilabdázóinak a tudását pallérozom..." - Bizonyára nem tőlem tudod: Kővári Árpád utódja után kutat... - Ha hív, örömmel segítek, ha másra gondold), akkor teszem tovább a dolgomat a gyerekeknél. Jól érzem magam közöttük, mert csillog a szemük, mert mindent zokszó nélkül végrehajtanak, mert tehetségesek. — Kikkel vagy leginkább elégedett? - Az ifiknél Nagy Péter, Berta Róbert és Szabó Levente a legnagyobb tehetség, míg a serdülőcsapatban Nagy László, Szabó Tönki Ernest meg Buday Dániel viszi a prímet. Most úgy érzem, köztük a helyem. Különösen, hogy mindig van egy következő tehetséges srác, akiért érdemes mindent bedobni. - Egyedül foglalkozol velük? - Nem. Gera Norbert, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola végzős hallgatója személyében lelkes kollégára leltem. Egykori társaim közül Fekete Róbert, Kiss Sándor és Tenke Endre is jelezték: szívesen segítenek. „—4 szövetségi kapitányságról mi a véleményed? - Óriási megtiszteltetés. Rengeteg minden kell, amíg (újra) odaér az ember. Reménység, elszántság, pici szerencse és rengeteg munka. Nézd, van egy életfilozófiám... - Várj, kitalálom! Egy régi admirális mondta: "Bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a lőport!" - Valami hasonló. Amit lényegesnek tartok: az örök maximumra törekvés, a teljes odaadás, a cél érdekében történő mindent vállalás. A kézilabda az életem, talán azért is hagyott el a feleségem... Thékes István • Sokat akar a szarka, cs el Ls bírja a... marka! • Ne találgassanak: ez a csinos hölgy nem más, mint a Csongrád Megyei Hírlap vásárhelyi szerkesztőségének munkatársa. Kakuja Eszter. Állítólag még Kaszparovot is elbűvölte... (Fotó: Tésik Attila)