Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-09 / 289. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. DEC. 9. Négy halálos Ítéletet hozott a minap a kínai Legfelsőbb Népi Bíróság a Peking­Moszkva nemzetközi gyors­vonaton fosztogató kínai rab­lóbandák bűnperében, és már ki is végezték a rabló­kat. Az egyszer biztos: a kínaiak, pestiesen szólva, nem lacafa­cáztak. Az elkövetett bűnre nem volt bocsánat. A „mezei" vonatfosztogatók az életükkel játszottak, amikor végigjárták 0 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Halál a fosztogatókra a hálókocsikat, s alvó utasok feje alól pénztárcát, bőröndök­ből értékes tárgyakat csentek ki. A népi bírák nem ismerték az enyhítő körülmény fogal­mát. Nem számított idős, beteg nagymama, gyermeklétszám, kora gyermekkori defektus. A kínai törvények kőkemény szigora nem ismert pardont. A fosztogatók ügyében nem volt enyhébb büntetés. Mondjuk MACSKAKÖRÖM Színészek mondják Felső szomszéd Az Atyaúristenről feltételezem, hogy valami befolyása mégiscsak van az esemé­nyekre. Darvas Iván Posztumusz A jó pap holtig, a színész még hamvasztás után is tanul. Raksányi deliért Ez a harc lesz a végső A haláltól nem félek, ám a módjától is. Sinkovits Imre Talányos Mindenki akkor fél, amikor rájön. tíálvölgyi János Hallomás Ez szadista szakma. Az, hogy én másokat meg tudok ríkatni, nekem örömet okoz. Hernádi Judit Nocsak Túlcsordulok a színpadon. Maiak Andrea AZ IFJÚSÁGI EAZBAM ma: 15 órakor Szerepjáték klub; holnap: 9-17 ór4ig Kará­csonyi játszóház. Benne: 9 óra: Alicc Csodaországban c. film vetítése; 11 óra: Fábián Éva és együttese elóadja Ünnepi han­gulatban című műsorát; 13 óra: Gulliver utazásai. 15 óra: Kin­cses sziget című filmek vetítése, valamint egész nap folyama­tosan kézműves foglalkozások. Antonio Violano olasz képzóművész kiállítása PROGRAMAJÁNLAT FENYVESI FÉLIX LAJOS hódmezővásárhelyi költővel találkozhatnak a gyerekek 8.30 órakor a Tiszaszigeti Művelő­dési Házban, 11 30-kor a Pit­varost Általános Iskolában, 15 órakor Szegeden, a Kolozsvári Téri Általános Iskolában. HOBBY-KLUB 15-17 órá­ig a Százszorszép Gyermek­házban. Várják a papírszal­vétát, bélyeget, képeslapot, te­lefonkártyát, ólomkatonát... gyűjtőket cserc-berérc, beszél­getésre. VIDEÓVETÍTÉS 15-17 óráig a Csillag téri (Kereszt­töltés u. 29.) fiókkönyvtárban. A LEGYÉL A BARÁTOM KLUBBAN (Kossuth Lajos sgt. 53.) Nalalia-est - a francia sanzon története, 17 órától. FANTÁZIA JÁTÉK KLUB középiskolásoknak, 17 órától, a BBMK Belvárosi Klubjában. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18 órától láto­gatható. HEGEDŰS ENDRE zongo­raművész. ad hangversenyt a Zeneművészeti Főiskola hangversenytermében, 18.30 órakor, az. Énektanár képzésért Alapítvány javára. Műsoron szerepelnek; Liszt-, Chopin-, Beethoven- és Schumann-mű­vek. A GARDEN ÉTTEREM­BEN, 19 órától, a vajdasági Nosztalgia együttes játszik. A FIJVÉSZ KLUBBAN 20 órától Önakt- és Abigél-kon ccrt. A JATE KLUBBAN 20 órakor Beszélgetés az élet ér­telméről. Vezeti: Csaba Ernő; 21 órakor Hóra táncház - kon­cert, tánctanftás, puliszkakós­tolás. HOLNAP A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 9-12 óráig a 7.-8. osztályosok vetélkedőjé­nek II. fordulóját rendezik meg Népek eledele címmel. MÚZEUMI MATINÉ. Ka­rácsonyi készülődés címmel lesz foglalkozás délelőtt 10 órától a Móra Ferenc Múzeum­ban. foglalkoz.ásvezetók: Balaton Kriszta, Kopasz. Kinga és Rácz Ildikó. MEDITÁCIÓS KLUB váija az. érdeklődőket 14.30 órától a BBMK Belvárosi Klubjában. KONCERT A VÁROSI ROCK KLUBBAN: a Juhász. Gyula Művelődési Központ­ban, 19 órától a Holdcore együttes játszik. A DALLAS BÁRBAN 19 órától Szaniszló János szóra­koztatja a vendégeket. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig Mi-csoda buli. Műsorve­zető: Mátrai Róbert. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Horváth Mihály u. 5.): Tóth Magdolna keramikusművész Tálak cfmű kiállítása; Darázs József és Sejben Lajos festőművészek tárlata; Hertay Mária grafikus­művész kiállítását Gyulay Endre szeged-csanádi megyés­püspök nyitja meg, ma, délután fél 5-kor az I. emeleti kiál­lítóteremben; A MÓRA FERENC MÚZE UMBAN: Gombavilág ­hazánk leggyakoribb ehető és mérgező gombáit bemutató kiállítása; A FEKETE-HÁZBAN Zsi dó egyházművészeti kincsek cfmű kiállítása; KÁLVÁRIA GALÉRIA (dr. Boross József u.) Csá­ki-Dienes-Nagy festőművé­szek kiállítása; A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty­körkép - bélyegterveket bemutató kiállítás; A B GALÉR1ABAN (a Bar­tók Béla Művelődési Központ­ban): Pataki Ferenc festőmű­vész Szfn-világ cfmű kiállítása; A HUNGALÉRIÁBAN (a felfüggesztett börtön. Vagy fogházban letöltendő néhány hónap/év, aztán jó maga­viselet, és szabadulás. Testüket sem csonkolták, mint nálunk volt pár száz évvel ezelőtt a tolvajok esetében, akiket ha rajtakaptak, levágták a kezü­ket. Számukra egy maradt: a halál. (És ekkor a kórus elhall­gatott. s a fosztogatók lelkei felkúsztak a felhőkbe.) Sx. C. Sx. Sátántangó és beszélgetés December 9-én délelőtt 10 órától a Belvárosi mozi kama­ratermében vetítik Tarr Béla 7 óra 10 perc terjedelmű ma­ratoni filmjét, a Krasznahorkai László regényéből készült Sá­tántangót. Este 7 órakor a Mó­ra Kollégiumban Tarr Béla és Krasznahorkai László jelenlé­tében beszélgetés kezdődik a filmről. Kábelgyár nagytermében): dél­alföldi művészek kiállítása; A GARDEN ÉTTERME­BEN: Vanko Basa Lenke, ko­lozsvári festőművész kiállítása; RÓZSASZÍN REPÜLŐ GALÉRIA (a Vidámparkban): Vidám valóság cfmmel (600 gyermek alkotása) a repülőben és a villamosokban; A SOMOGYI-KÖNYV­TÁRBAN: A várnai csata 550. éve - dokumentumok a kor hadtörténetéből; írások, képek a 80 éves Határ Győző költő születésnapjára; AZ IDŐSEK KLUBJÁBAN (Kereszttöltés u. 19/B.): Veres Sándor festményei láthatók; A JATE Ságvári Endre Gya­korló Általános Iskolájának Suli-galériájában: Máté Észter kiállítása; A JATE Egyetem utca 2-6. szám alatti tanszékén: Termé­szet-alkotta szobrok láthatók; A JATE AULÁJÁBAN: „Közvetlen" műtárgyak cfmű kiállítás látható: A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN: Nagy Károly festőművész tárlata; AZ OLAJIPARI DOLGO­ZÓK KLUBJÁBAN (Tisza Lajos körút 47.): Asztalos Fe­renc olajipar nyugdíjas, amatőr festő kiállítása. Az ALKOTÓHÁZ (Árbóc u. 1-3., nyitva 9-17 óráig) fog­lalkozásai: ma: holnap 14-18 óráig szövés, holnap: 9-18 óráig szövés. Megkaphat itt mindent, mi szem-szájnak ingere. Szeretettel várja a Dobó Csemege! Szeged, Szatymazi u. 5. Nyitva. H-Szo.: 6-20, V.: 7-12 gyobb zászló talán a szerb püspöki palotát disziti, a katholikus gyönyörű gótikus templomon a magyar zászló mellett ott díszeleg a német és az osztrák is. Az utcán já ró-kelők arca még ma is, Belgrád elfoglalásának ötö­dik napján, csak ugy ragyog a boldogságtól. A biztonság érzete ül az arcokon. Már rég nem volt olyan jó vasár napjuk az újvidékieknek (...) (1914. dec. 9.) MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYflRORSZAG 80 én Újvidéktől - Zimonyig (...) Az újvidékiek - per­sze a magyarokról és néme­tekről van szó - különöské­pen átérezték Belgrád eles­tének nagy fontosságát. Alig van ház, amelyen ne lenge­ne ott a trikolór, ünnepies kifejezéseként annak az örömteljes hangulatnak, amelyet Belgrád elfoglalása folytán éreznek a mieink. S a trikolór ott leng a magya­rok, németek és szerbek há­zain egyformán. A' legna­DTLMAGYAROBSZAFI 40 éve Nyolcvan kilométer Szeged alatt dig még nyílt árkokban gyűlik össze a szennyvíz. A nyflt árkok hossza megha­ladja a 200 kilométert is. De hagyjuk most a födetlen csa­tornákat: - szennyvizük bűze miatt úgy is dühöng­tünk már eleget. Induljunk inkább a 80 kilométeres úton, vágjunk neki a zárt csatornák útvesztőinek. Vezetőkben bizony nem igen válogathatunk, mert a 80 kilométer hosszú csa­torna gondozását, tisztítását, ellenőrzését mindössze négy ember végzi! (...) Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy itt is, ott is eldugul a csatorna. A Vízműveknek ­végső fokon pedig a tanács­nak - még a tél beállta előtt gondoskodni kell a csator­natisztítók létszámának fel­emeléséről és azok embe­ribb ellátásáról. (...) (för­geteg) (1954. dec. 9.) A föld fölött számtalan­szor végigjártuk már a vá­rost. Most az egyszer néz­zünk le a föld alá. pillant­sunk be a csatornák rejtett zugaiba, amit sokan találóan „patkányországnak" nevez­nek. Mielőtt azonban útra kelnénk, említsük meg: száz évvel ezelőtt építették Szegeden az első csatornát, téglából, tojásdad alakúra. Mégis az árvfz után, 1884­ben kezdődött csak meg a várost átfogó csatornaháló­zat építése. Immár 80 esz­tendősek a tégla-csatornák. Öregek és tegyük hozzá, szűkek. Némelyiknek átmé­rője 80, a másiké 110 centi­méter. Van azonban már olyan is, amelynek magas­sága és szélessége két mé­ter. Ezek már igazi nagyvá­rosi csatornák, De ebből még kevés van. A város külső részén pe­DÉLMAGYARORSZÁG 4 ÉVE Fidesz-kongresszus Szegeden Szegeden rendezték a hét végén a Fidesz országos kongresszusát. A Károlyi kollégiumban megtartott tanácskozás kezdetén Lippai Pál, Szeged polgármestere üdvözölte a több száz ifjú küldöttet, néhány szóban ecsetelve a kongresszus jelentőségét a Fidesz - és Szeged számára. Ezek után - az első nap lényegi eseményeként ­Kövér László, a Fidesz par­lamenti frakciójának tagja tartott vitaindftó, de politikai összefoglalónak is nevez­hető beszédet. Már az első napon, szom­baton - igaz, csak az esti órákban - sikerült megal­kotni a párt szervezeti és működési szabályzatát, va­gyis dönteni az egyik súly­ponti kérdésről. A választ­mány nem tudta keresztül­vinni azon szándékát, hogy a jövőben ez a testület csu­pán kilenc taggal működjön: az alapszabály továbbra is tizenhárom főt (r elő. Lén yeges eleme, hogy minden, tíz tagnál népesebb Fidesz­szervezet saját költségve­téssel, önállóan gazdálkod­hat. (ódor) (1990. dec. 9.) _ ..O II Pellini A kiváló minőségű PELLINI KAVE előállítója és forgalmazója, kávéfőző gépek üzemeltetője az. Krboris-Hungaria Kft., várja kis- és nagykereskedők, vendéglős üzleti partnerek jelentkezését. Szeged, Napos út 1-3, Pf.: 543. T./fax: 62/325 535 A jó kávé'. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS HA ÖN JÓL VÁLASZT, AKKOR NYER! AZ ÖTÖS FOGAT SIKEREMBEREIVEL - AGRÁRSZÖVETSÉG. NYUGDÍJASOK PÁRTJA. KONZERVATÍV PÁRT, KÖZTÁRSASÁG PÁRT, VÁLLALKOZÓK PÁRTJA ­ÖSSZEFOGTUNK, HOGY VELÜNK ÖN IS AZ ÖNKORMÁNYZATBAN LEGYEN! Felsőváros 1. vk. PITI JÁNOS vállalkozó Újszeged 6. vk. KÓNYA LÁSZLÓ kirendeltségvczető Belváros 10. vk. Dr. MAGYAROSSY JÓZSEE ügyvéd Belváros 18. vk. Dr. PÁSZTI ÁGNES ügyvéd Móra város 13. vk. MOLNÁR ALBERT agrármérnök, vállalkozó Kiskundorozsma 17. vk. BAKAITY BÉLA vállalkozó Alsóváros 14. vk. MÜLLER FERENC vállalkozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom