Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-05 / 285. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. DEC. 5. TÖRTÉNELMI KRÓNIKA december S. • Európa-csúcs Budapesten Megkezdődlek a megbeszélések A dokumentumok vita közben készülnek Vasárnap este a szakértők a Budapest Kongresszusi Központban folytatták az EBEÉ csúcskonferenciájáról kiadandó politikai nyilatkozat és egyéb állásfoglalások tervezetének előkészítését. Gyarmati István nagykövet, a konferencia végrehajtó titkára elmondta: a dokumentumok szöveg szerint jórészt elkészültek ugyan, de néhány politikai kérdést a csúcstalálkozó résztvevőinek, illetve a külügyminisztereknek kell még eldönteniük. Ezekre az elhatározásokra jórészt folyosói beszélgetéseken jutnak majd remélhetőleg a konferencia első (hétfői) munkanapján, így este újra összeülhetnek az illetékes tisztségviselők, hogy papírra vessék, formába öntsék a döntéseket mondta Gyarmati. „Nagy kérdések vannak még nyitva: alapvetően azok, amelyek a jövő felé mutatnak" fogalmazott. Felsorolása szerint ilyen nagy kérdés az EBEÉ névváltoztatása, a karabahi kérdés, az EBEÉ és az ENSZ viszonya, a biztonsági modellről szóló vita, valamint a délszláv térség ügye. Ez utóbbi vonatkozásban a résztvevők többsége egyfelől azt szeretné, ha „komoly, tartalmas" nyilatkozat születne a Bihács környéki helyzetről. Másfelől a résztvevők fel akarják vázolni az EBEÉ szerepvállalását a konfliktus rendezési folyamatában, illetve a rendezés utáni helyreállításban. Az általános politikai nyilatkozatnak is számos vonatkozása függ a magasabb szintű politikai döntésektől. Ami viszont az EBEÉ névváltoztatását illeti, ez annak függvénye, hogy elfogadják-e a politikai koncepciót, amely ezt indokolttá tenne. A szakértők a nap folyamán szinte folyamatosan üléseztek, hogy megtalálják a mindenki számára elfogadható megfogalmazásokat. Egyes szavakon órákig vitatkoztak, ami mögött azonban természetesen tartalmi nézeteltérések húzódnak. 1437. Zsigmond király a morvaországi Znaimban elfogatja és Pozsonyba viteti feleségét, Borbala királynét, mert az ellenzi V. Albert osztrák herceg trónutódlását. Borbala 1438-ban kiszabadul miután magyarországi birtokairól lemondott, és előbb Lengyelországba, majd Csehországba megy, ahol 1451-ben hal meg. 1484. VIII. Ince pápa, az augusztus 12-én elhunyt IV. Sixtus utódja kibocsátja a Boszorkánybullát, amely boszorkányüldözést és pereket vált ki. 1456. A szegedi vár királyi kézen van. 1560. A kiskorú II. Ferenc francia király halála után ugyancsak kiskorú fivére, IX. Károly lesz a király. 1709. Esterházy Antal gróf tábornagy, a dunántúli kuruc hadak főparancsnoka feladja a Dunántúlt, és a kuruc csapattöredékekkel Érsekújvár alá vonul. 1736. Rákóczi József herceg, az elhunyt II. Rákóczi Ferenc fejedelem fia (aki mindeddig Ausztriában volt internálva) Rodostóba érkezik és átveszi a kuruc emigráció vezetését. A boszniai szerbek és a velük szövetséges muzulmán szakadárok folytatják az északnyugat-boszniai Velika Kladusa ostromát és szinte teljes egészében körülvették a települést. Szerb katonai jelentések szerint a szerb egységek a Bihácshoz közeli Grabez-magaslaton áttörték a muzulmán védelmet, s előretörtek Boszanszka Krupa (Krupa na Haris Silajdzsics boszniai miniszterelnök elutasította a nemzetközi összekötő csoport Boszniával kapcsolatos legújabb javaslatát, amely lehetővé tenné a boszniai szerb állam és Jugoszlávia közötti konföderáció létrehozását. „A javaslat azt jelenti, hogy egy fasiszta rezsimnek ezüsttálcán átnyújtják Bosznia területének felét" - mondta Silajdzsics az Egyesült Államok egykori délszláv ügyekben illetékes megbízottjával, Charles Redmannal folytatott szarajevói tárgyalásain. „Nem lehet megváltoztatni egy olyan tervet, amelyet vagy csak teljes egészében elfogadni, vagy elutasítani lehet" - hangsú1794. I. Ferenc utasítja a Magyar királyi Kancelláriát, hogy szervezze meg 10 440 újonc országgyűlési megajánlás nélküli toborzását. 1868. A király általános tankötelezettséget vezet be 6-12 éves korig. 1878. A király megerősíti Tisza Kálmánt a miniszterelnöki tisztségben. 1903. Kossuth Ferenc a Függetlenségi Párt nevében beszünteti a képviselőházi obstrukciót, az Ugron-csoport és a Néppárt azonban tovább folytatja. 1919. Közzéteszik a belügyminiszter rendeletét az internálásról. Őrizetbe vehetők mindazok, akik az állam biztonságára vagy a közrendre és a közbiztonságra veszélyesek, valamint gazdasági okokból károsak. 1963. 11 egymást váltó kormány után a kereszténydemokrata Aldo Moro személyében olyan politikust választanak miniszterelnöknek, aki a szociáldemokratákkal, a republikánusokkal és a Nenni-féle szocialistákkal középbal kormányt alakít, amely az olasz viszonyok között hosszú ideig (1968-ig) marad hivatalban. Uni) irányába. A szarajevói ENSZ-parancsnokság megerősítette a szerb sikerekről szóló jelentéseket, s közölte: a szerb erók egy kilométerre vannak a város központjától. A kéksisakosok azt is elmondták, hogy a szerb előrenyomulás miatt veszélybe került a bihácsi muzulmán enklávé belseje felé vezető egyik, stratégiai jelentőségű útvonal is. lyozta a muzulmán politikus, majd emlékeztetett arra, hogy a szarajevói kormány már augusztusban igent mondott a béketerv eredeti változatára. Szarajevói értesülések szerint Bili Clinton amerikai elnök Alija Izetbegovics bosnyák elnöknek küldött levelében megerősítette, hogy Washington kiáll BoszniaHercegovina integritásának és területi egységének fenntartása mellett. A levelet, amelyet Charles Redman adott át a muzulmán vezetőknek, Clinton hangsúlyozta: az Egyesült Államok határozottan kitart a korábbi tárgyalásokon képviselt álláspontja mellett. • Tekintettel arra. hogy ezúttal egyszerre igen sok magas rangú vendéget vártak, csak kevesek elé ment ki a reptérre magyar politikus: a legtöbb érkezőt a Magyar Külügyminisztérium, illetve az adott ország budapesti követségeinek munkatársai fogadták. Vasárnap délután már gyors egymásutánban érkeztek a budapesti csúcsra a vendégeket hozó repülőgépek, de a legsűrűbb forgalom este volt: ekkor landolt egyebek között John Major brit kormányfő és Helmut Kohl német szövetségi kancellár különgépe is. • Borisz Jelcin, az Oroszországi Föderáció elnöke, valamint Andrej Kozirev orosz külügyminiszter vasárnap délután megérkezett Budapestre. Borisz Jelcint a repülőtéren Kuncze Gábor belügyminiszter fogadta. Az orosz államfőt és népes kíséretét TU-134-es különrepülőgép hozta Budapestre, amely Ferihegy I-en szállt le. Borisz Jelcin az EBEÉ csúcsértekezletének idején több kétoldalú találkozón is részt vesz: a magyar vezetőkön kívül előreláthatólag megbeszéléseket folytat többek között Francois Mitterrand francia és Michal Kovác szlovák államfővel, valamint John Major brit kormányfővel. Diplomáciai források szerint a hivatalos tervekben egyelőre nem szerepel, de egyáltalán nem kizárt, hogy találkozóra kerül sor Borisz Jelcin és Biti Clinton amerikai elnök között. Vasárnap délutáni nem hivatalos értesülések szerint Jelcin Budapesten találkozik Helmut Kohl német szövetségi kancellárral is. • Horn Gyula miniszterelnök vasárnap este tárgyalóasztalhoz ült Borisz Jelcin orosz elnökkel az Országházban. A magyar kormányfő és az orosz elnök megbeszélésén jelen volt Kovács László, a magyar és Andrej Kozirev, az orosz diplomácia irányítója. A késő esti Négynapi feszült mérlegelés után a Los Angeles-i bíróság esküdtszéke kerítés vádjában pénteken bűnösnek találta a Madám Hollywood gúnynéven közismertté vált huszonnyolc éves Heidi Fleisst, aki éveken át kiterjedt - és méregdrága call-girl-hálózatot futtatott az „angyalok városának" filmhfrességei és iparmágnásai számára. A középiskolából kimaradt fiatal nő tárgyalását végig nagy érdeklődés övezte. Az ügyészség egyebek között kerítéssel és kokainbirtoklással vádolta az utóbbi alól azonban az esküdtek felmentették. Madám Hollywood kezdettől fogva ártatlannak vallotta magát az ellene beterjesztett vádpontokban, és pénteken mély megrendüléssel fogadta az esküdtszék órákban Kovács László és Andrej Kozirev különmegbeszélést tartott, az orosz diplomata kezdeményezésére. • Horn Gyula miniszterelnök vasárnap este hivatalában megbeszélést folytatott Ion Iliescu román elnökkel, Teodor Melescanu román külügyminiszterrel, valamint az őket döntését. Az elítélt mögött gazdag életút áll. A hollywoodi film- és üzleti világ egyik legjobban menő „szórakoztató egységét" irányította. Fekete notesze állítólag kliensek hosszú sorát tartalmazza: filmsztároktól kezdve producereken át külföldi üzletemberekig bezárólag sok mindenki neve megtalálható benne. „Első osztályú" szolgáltatásainak azonban igencsak megkérte az árát: a tarifa ezerötszáz és tízezer dollár között mozgott egy-egy alkalomért. Lebukását egyébként egy álruhás rendőrnek köszönheti, aki tőrbe csalta: üzletembernek adta ki magát, aki japán ügyfeleinek keres hölgytársaságot. A madám természetesen készségesnek mutatkozott. kísérő delegáció tagjaival. Az érdemi tárgyalások megkezdése előtt, a sajtó jelenlétében a magyar miniszterelnök kijelentette: örül a találkozónak, hiszen a feleknek van miről beszélniük. • Vasárnap este az Országházban megkezdődött a magyar köztársasági elnök találummmmmmmmmmmmmmmmmmmm A brit zsidóság világi vezetője nyilvánosan emelte fel szavát a Spectator magazinban nemrég megjelent cikk miatt, amely szerint a hollywoodi filmipar „a zsidó klikk" kezébe került. A szerző - az egyik konzervatív parlamenti képviselő fia - egyebek mellett olyan kitételeknek adott helyet írásában, miszerint a „hollywoodi zsidók a társadalom vámszedői, a kultúra nihilistái... a megtestesült fehérzoknis középszerűség". Eldred Tabachnik, a Brit Zsidó Hitközségek Igazgatótanácsának elnöke levélben fordult a lap tulajdonosához, ízléstelennek és agresszívnek minősítve a cikket. A testület biztosítékokat kért arra is, hogy a hasonló megnyilvánulások kozóinak sorozata az EBEÉcsúcsra érkezett magas rangú politikusokkal. Göncz Árpád elsőként Leonyid Kucsma ukrán államfővel kezdett megbeszélést, ezen szóba került, hogy az EBEÉ csúcstalálkozón írják alá azt a dokumentumot, amelyben az USA, NagyBritannia és Oroszország biztonsági garanciákat nyújt Ukrajnának. Az ukrán elnök után Butrosz Gáli ENSZfőtitkárral találkozott a magyar államfő, majd Borisz Jelcin orosz elnök kereste fel Göncz Árpádot. A köztársasági elnök találkozói ma és kedden is folyttódnak. • Vasárnap 19 órától ónos eső esett a főváros térségében, emiatt 60 szórógéppel dolgozott a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat. Először is az EBEÉ miatt érintett útvonalakon és helyszíneken, majd ezt követően a tömegközlekedési útvonalakon dolgoztak a gépek folyamatosan. A meteorológiai szolgálat előrejelzése is azt mutatta, hogy a hajnali órákban is ónos eső, ónos szitálás várható. • Az EBEÉ konferenciára az előzetes információk szerint 1730 delegátust, 1666 újságírót várnak; a kísérőkkel együtt több mint ötezren kérték akkreditálásukat - értesült a hírügynökség a BKK-ban. Vasárnap 20 óráig Ferihegy L-re 31. Ferihegy 11.-re 29 delegáció érkezett meg - tudtuk meg repülőtéri forrásból. A kissé kedvezőtlen időjárási viszonyok, az ónos eső nem befolyásolták a repülőgépek le, illetve felszállását. nem válnak gyakorlattá. Ez utalás a magazin egyik korábbi interjújára, amelyben a nyilatkozó - egyébként egy brit lord - Sir Leon Brittanre, a brüszszeli EU-bizottság brit képviselőjére tett ízetlen megjegyzéseket, mondván: „ez a német zsidó akarja elmagyarázni nekünk az angol jogrendszert". f \ Lehetőleg üzletvezetői gyakorlattal rendelkező ÉRETTSÉGIZETT MUNKATÁRSAT KERESÜNK BELVÁROSI BOLT VEZETÉSÉRE Fizetés megegyezés szerint. Telefon: 312-989 . 9-18 óráig . m VANYAI m A KÖZÖS POLGÁRMESTERJELÖLT EGYÜTT A VÁROSÉRT -fim* 1? rvi i > b^ s ZEGED, DOROZSMAI ÚT 5-7. m | ELSŐ BETON C IZTOS ALAP, ÉPÍTHET RÁNK! Betoneladás: 326-858. Építőanyag-áruház: 326-735. Betonacél-értékesítés: 326-903. Betonelemek: 326-903. Szerb előretörés Boszniában az ötödik hadtest hátában A muszlimok nem nyúlnak ezüsttálcához Antiszemita sajtóbotrány POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS