Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-24 / 302. szám
16 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. DEC. 24. |ár december elején éreztem valamit, mert azt mondtam a gyerekeknek, nagyon óvatosak ,legyenek, amikor kiteszik az ablakba a cipőjüket. Rengeteg az ál Mikulás manapság. Ha nem vigyáznak, megjárhatják, s reggel, ahogy elhúzzák a függönyt, nemhogy ajándékuk, dc még cipőjük se lesz. A tárcáim azonban nem tud olyan vad agyszüleményt a világra hozni, amit a valóság ne múlna fölül akár ugyanabban a másodpercben. Hogyan is járhatta volna meg az eszem Mikuláskor, hogy a karácsonyt megelőző csütörtökön a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium is valami hasonlóról fog beszélni? Sajtótájékoztatót tartott a fővárosban Baja Ferenc környezetvédelmi miitiszlcr, s országvilág értesülhetett róla, hogy fenyőmaffiák hálózzák be söZelei Miklós A tűlevelű maffia téten és sejtelmesen a szeretet angyalhajas ünnepét, szúrós tűleveleket hullatva ott is, ahol nem kellene. Mostantól újra divatos szó lesz a feketevágás. Csakhogy már nem az. orozva leölt, és becsukott spaletták mögött titokban elnassolt sertésre vonatkozik, hanem a törvényellenesen, az éj leple alatt kivágottkiirtott fenyőültetvényekre. Fenyőhelyzet van tehát! Anomália a fenyőfronton ami föltétlenül érdemes a továbbgondolásra. Az orvfenyővágók, mondhatnók úgy is. • Európai rokonszenvtoplista Magyarokról nem esik szó A brüsszeli székhelyű nemzetközi kutatóintézet, az INRA felmérést végzett 16 országban arról, hogyan vélekednek az emberek a különböző nácinkról. Nem csupán a rokonszenvet firtatták, hanem azt is, hogyan ítélik meg az egyes népek, nemzetek gazdasági teljesítményét, becsületességét és az „élet minőségét". A must közzétett eredményből kitetszik, hogy változatlanul mély gyökerei vannak az előítéleteknek, a közhelyeknek. Feltűnő, hogy Európát határvonal választja déli és északi részre. A spanyoloknak, olaszoknak, portugáloknak és görögöknek igen jó a hírük. Barátságos, jó kedélyű népeknek tartják őket a megkérdezettek. Kiváló a konyhájuk, s aki öreg korára ezekben az országokban akar letelepedni, jól választ. Ami azonban szorgalmukat és szavahihetőségüket illeti, ezen a téren problémák vannak. A dél-európaiakkal leginkább a belgák és hollandok veszik fel a versenyt. Jóval kevesebb rokonszenvet ébreszte• Klubkártyanyertesünk: Ökrös József Maci a fotelban A 1 Jelmagyarország előfizető klubkártya játékának e heti nyertese Ökrös József, született szegedi, lapuk régi előfizetője. Ökrös úr elektroműszerész kisiparos, általában automata mosógépeket javít. • Mit nyert? - Egy nagy mackót nyertem, otthon van a fotelben, alig fért be a lakásba. Kellemes meglepetés volt, a szomszédok szóltak, hogy látták a nevemet az újságban. Azóta már sok hívás érkezett, az ismerősök gratuláltak. • Az automata mosógépekkel mi a leggyakoribb probléma? - A karbantartás hiánya. Végsőkig használják a készülékeket, s az egyik baj adja a másikat. Ebből adódnak a nagyobb javítások. Az előforduló hibák általában gondatlanságból származnak. • Sok dolga van? - Szét van osztva a munka a városban a műszerészek között, úgyhogy nekem nem sok. hogy a karácsonyfarapsicok származási bizonylat nélkül zúdítják fáikat a fenyőpiacra. Vagyis, egy ilyen nem éppen könnyű év után, mini amilyen mögöttünk maradt, a szeretet ünnepére ráadásul még orgazdák is lettünk. Lám, nekem is csak most, a rossz hír vételén jut eszembe, hogy nem tudok áfás számlát felmutatni szabadpiacon vásárolt ezüstfenyőnkről. Mert nem kaptam, nem követeltem. Meg is érdemlem majd, hogy szentestén ne az angyalka, hanem a parkőr csöngessen. A fát pedig, amit - végül is! - a Jézuska hozott, igaz számla nélkül, ő, a parkőr elvigye, és hátra sem nézve, tányérsapkáját a tarkójára lökve, távozásakor ne is köszönjön. Bár amilyen boszorkányos a magyar valóság, lehetséges, hogy a tűlevelű maffia fokozni fogja jelenlétét. Amikor odaállunk majd a fa köré, mi, egy boldog magyar család, lekvarcolt gyerekekkel, jövőben bízó jó anyával, meg velem, aki különben egy sátánfajzat vagyok, és énekelni kezdenénk, hogy pásztorok, a karácsonyfánk lerázza magáról tűlevélruháját, csúcsáról leröppen a diadém, és ott áll előttünk pisztolyt emelve a maffiózó, egy legújabb évjáratú dr. Sobri József, „pénzt vagy életet" kiáltja, s azután zsákmányával az ablakon kiröpülve távozik. JujSzuper nyeremény Valóságos aranytojást tojó tyúkot talált karácsonyra a Golán-fennsík egyik kibucának baromfitenyésztője: megnyerte az izraeli lottó történetének legnagyobb főnyereményét, hatmillió dollárt. A keddi húzás boldog nyertesének képét közölték a legnagyobb izraeli napilapok - igaz, arcát félig eltakarta a nevezetes lottószelvénnyel, hogy ne lehessen felismerni. Azt mindenesetre tudni róla, hogy a 40-es éveiben jár, elvált, s egy kisfia van. Mint elmondta, egyelőre folytatja munkáját a csirkefarmon. nck viszont a németek, s utánuk következnek a svájciak, a svédek, az angolok, az osztrákok és az amerikaiak. Nyugdíjasoknak mégis azt ajánlják, hogy a nyugodt, de kedélyes légkör miatt öreg éveikre válasszák Svájcot, Ausztriát vagy Franciaországot. A megkérdezettek körében ugyancsak kevesen szimpatizálnak a japánokkal, az oroszokkal és a skandinávokkal is. Nagyra értékelik a munkafeltételeket és az elért munkateljesítményt az alábbi országokban: Svájc, Németország, Anglia, Franciaország, Egyesült Államok. Viszont nem szívesen vállalnának munkát a felmérés alanyai Japánban, Oroszországban, Portugáliában, Görögországban és Norvégiában. Ami a szavahihetőséget illeti, a legjobb kép a japánokban él a megkérdezettekben. Ebből a szempontból a legkevésbé az olaszok megbízhatóak. A brüsszeli felmérésben nem esik szó a magyarokról, amit akár hízelgőnek is tekinthetünk. Se nem dicsérnek, se nem szidnak. Eszerint valahol az átlag körül lehel a helyünk. (FEB) csak annak, akinél elromlik a mosógép. • Bonyolultak ezek a szerkezetek? - Állandóan kapunk katalógusokat. a gyárak küldik a műszaki leírásokat, kapcsolási rajzokat, s azokból tanulunk. • Egyedül dolgozik? - Kisfiam is be szokott segíteni, ha szünet van az iskolában. Sokat tud segíteni, és közben ő is megtanul egy-két dolgot. A. L. Magyar Államkötvény 1996/K 2700% EVI FIX KAMAT 1998/D 30,96% VÁLTOZÓ ÉVES KAMAT •AZ RSÖ FÉliVW Jó kezekbe kerül.. ...a pénze, ha biztonságos és hosszú távon is előnyösen kamatozó befektetést keres. Államkötvény 1 'líKi/K A Magyar Államkötvény 1 996/K 2 éves futamidejű {1994. november 23.-1996. november 23.) értékpapír. A kötvény fix kamatozású, melynek mértéke évi 27%. A törlesztés névértéken történik 1996. november 23-án. Kamatfizetési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. Államkötvény 1 «H)«/I> A Magyar Államkötvény 1998/D 4 éves futamidejű (1994. november 23.-1998. november 23.) értékpapír. A kötvény változó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama + 1,75% kamatprémium. Első féléves kamata 30,96%. A tödesziés névértéken történik 1998. november 23-án. Kamatfizetési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. 1997. május 23. 1997. november 23. 1998. május 23. 1998. november 23. Kiemelt értékesítés A befektetők 1994. december 22. és december 30. között vásárolhatják meg a legújabb államkötvényeket. A kiemelt értékesítés keretében a kijelölt forgalmazók legfeljebb az 1994. december 14-én kialakult átlagárfolyam (az 1996/K esetében 94,08%, az 1998/D esetében 98,94%) + 0,2 százalékponttal és a kibocsátás napjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt értékén kínálják. A jelenleg hatályos adótörvények szerint a kötvény kamata után nem kell kamatadót fizetni. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Csongrád Megyei Igazgatósága Szeged, Deák F. u. 17. • OTP Bank Rt. Szeged, Csongrád, Hódmezővásárhely, Kistelek, Makó, Szentes • Pakett Bróker Rt. Szeged, Kossuth L sgt 10-12. • Postabank R». Szeged, Széchenyi tér 17. * TÖBBSZÖRÖS B I Z T O N S A G