Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-17 / 270. szám
CSÜTÖRTÖK, 1994. Nov. 17. A VÁROS 5 New York, New York E zzel a csak sóvárogva kimondható címmel láthattuk kedden a Magyar Televízió történetének egyik legnagyobb szabású produkcióját, tizenkét órás élő adást a tengerentúlról, a világ legizgalmasabb metropolisáról. New York a végletek városa, talán nincs is olyan ember, aki ne villanyozódna fel valamiért, ha róla hali Van akinek rögtön a blueskocsmás Greenwich Village vagy a Metropolitan Opera jut eszébe, másnak inkább Manhattan fekete-fehérben Woody AlleneL Vagy a közhelyek: a Szabadság-szobor, az Empire State Building, a China Town, a Uttle Italy vagy Wall Street. És persze a Harlem, meg hogy a bún városa, maga a földi pokol. New York egyre közelebb kerül hozzánk. Sokan havi fizetésükből is megtehetnék, hogy átruccanjanak egy hétre. Már közvetlen járat is indul Budapestről. A többség számára mégis álom maradt, nem elérhetetlen, megvalósíthatatlan, de mégiscsak az, Számu(n)kra volt kellemes ajándék a 12 órás tévés turistaút, főként a délutáni első három-négy óra. láng Tamás főszerkesztő és Sándor Pál főrendező csapata 42 millió forintos költségvetésből az utóbbi évek legérdekesebb, legtelevíziósabb műsorát készítette el. Vitray Tamás, Benda László, Petrányi Judit, Hardy Mihály, a kitűnő operatőrök - és a budapesti stúdióban ülő Horvát János - úgy mutatták be a világváros egy napját, ahogyan a legfelkészültebb idegenvezető sem tudná egy egész hét alatt. A megdöbbentő információtömeget nagyszerűen feldolgozva, könnyen emészthetően tálalták. Megtudhattuk például, hogy a 32 milliárd dolláros éves költségvetésű New Yorkban 40 ezer rendőr - köztük rengeteg nő - teljesít szolgálatot, és közülük az idén már harmincat tartóztattak le kábítószeres ügyleteik miatt; hogy csak ebben az évben 13500 AIDS megbetegedés történt a városban; hogy egy átlagos napon 5 gyilkosság, 9 nemi erőszak, 365 autólopás történik; hogy egy üzletember 25 millió dollárért megvette és szabadtéri hadtörténeti múzeummá alakíttatta a már a II. világháborúban szolgálatot teljesítő szétbontásra ítélt hatalmas Intrepid repülőgéphordozó anyahajót; hogy a Columbia Egyetem évi 250 milliót költ kutatásokra, 6,6 millió kötetes könyvtárral és 54 Nobel-díjassal büszkélkedhet... A stáb arról sem feledkezett meg, milyen jóleső bizsergést érez az itthoni néző, ha magyar vonatkozásokról értesülhet. Magyar szót hallhattunk Georges Patakitól, New York állam frissen megválasztott kormányzójától, Allén Hevesitől, a város főszámvevőjétől, találkozhattunk a Metben vendégszereplő Gregor Józseffel, az évtizedek óta kint élő Krencsey Mariannal, Salánki Hédivel és Carelli Gáborral, bepillanthattunk az alapítványi támoga-' tásból épült Szent István Iskola életébe. Az utca emberéről szóló riportok voltak a legjobbak. Kár, hogy ezeket nem este adták, így kevesen láthatták. A rendőrnőkről, az egyetemistákról, a kínaiakról, olaszokról, lengyelekről, a szovjet színésznőből lett orosz étteremtulajdonosról, a néger divatárusról, a néptánciskoláról álmodó, napi 12-16 órát dolgozó 52 éves taxisról, aki 2 millió dollár értékű taxiüzemeltetési engedéllyel rendelkezik, és az utcán épp forgató akciósztárról, Bruce Willysről. A forgatócsoport még a Red Square-t (Vörös teret) is megtalálta, ahová - egy 130 láb magas épület tetejére - jó humorú üzletemberek egyenesen Moszkvából hozattak egy óriási l^enin-szobrot. Van benne némi irónia, ahogyan a népvezér a World Trade Center felé integet. A járókelők többsége eddig észre sem vette, s ha rákérdeztek, Lenint Lennonnal keverték. Azonban akadt egy úr, aki a kamera előtt bevallotta: egy lábnyi eredeti Lenin-kötetet őriz az otthonában. Mint mondja, sokat tanult belőlük... Volt azonban egy kérése: a felvételt nehogy New Yorkban is bemutassák, mert még aznap kötelet hurkolnak a nyakára... Hollósi Zsolt • A tegnapi találkozó vendégeként a Társaság a Keleti Piacokért szervezet mutatkozott be, melynek főtitkára, az ismert (ró-költő Mezei András ismertette elképzeléseiket. Véleménye szerint Magyarország Európában elfoglalt földrajzi helyzetét tekintve központi szerepet kaphatna, s ezért rendkívül fontos, hogy Oroszország felé hogyan továbbíthatók a magyar és a Nyugatról érkező áruk. A társaság reményei szerint két-három hónap múlva a Kis-Jugoszlávia elleni embargó részleges feloldása várható, s ezért a két ország felé komoly szállítási lehetőségekkel számolhat a magyar vasút. Talán nem véletlen, hogy nemrég jelentkezett Kis-Jugoszlávia követségének kereskedelmi tanácsosa, hogy a közös lehetőséMAV-fuvaroztatók Szegeden A MÁV másfél éve alakította meg a Fuvaroztatók Klubját, amelynek soros ülését tegnap tartották Szegeden. A klub tagjai többnyire azok a nagyobb cégek, amelyek komoly megbízást adnak a vasútnak. geket együtt találják meg. Szóba került, hogy Záhony túlterhelt, ezért esetleg Szegeden (Csepelen kívül) különleges gazdasági övezetet hozzanak létre. A főtitkár úgy véli, hogy a jövő év elején keleti üzletemberek találkozóját lehetne megszervezni, mert készülni kell a közeljövő szállítási lehetőségeire. Ez különösen azért is fontos, mert a 900 millió dolláros orosz adósság fejében a magyar cégek üzletrészeket vásárolhatnak, s így megjelenhetnek az ottani piacokon. Ehhez pedig szükséges az orosz vasúttal való együttműködés, melynek módjait a Társaság a Keleti Piacokért intenzíven keresi. Ábrahám Lajos, a klub elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz cégekkel közel háromnegyed milliárd rubeles üzletre van lehetőség a közeljövőben, s erre kell készülnie a szegedi MÁV-nak is. Kérdésre válaszolva elhangzott az is, hogy az orosz gazdaság bizonytalansága miatt nehéz konkrét üzleteket kötni. Előfordul például, hogy a szállításra nincs elég orosz vagon. Vagy hogy mire hazaér egy magyar külkereskedő, addigra úgy leértékelik a rubelt, hogy a megkötött szerződés tárgytalanná válik. A Fuvaroztatók Klubjának rendezvénye egyébként sikeresnek bizonyult, hiszen az érintett felek sok közös témában állapodtak meg. Talán nem véletlen, hogy a találkozón részt vettek az osztrák és a német vasutak képviselői is. ¥. I. P. • A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz-Művészeti Tanszékének kétnapos, szakmai rendezvénysorozatában tegnap két kiállítás is nyílt a József Attila Tudományegyetem Aulájában (Dugonics tér 13.). Az egyiken a JGYTF Tudományos Diákköri Konferencia alkalmából meghirdetett pályázat anyagait, míg a másikon annak a nemzetközi vándorkiállításnak az alkotásait mutatták be, amely a „Művészetpedagógiai Álláspontok" címet viseli. Az utóbbi kiállítás anyagát eddig két városban, Bécsben és Pilsenben láthatta a közönség. A vándorkiállításon négy város: Bécs, Pilsen, Szeged és Győr pedagógusképző intézményeinek vizuális nevelési tanszékeinek hallgatói mutatkoznak be, iskolánként tíz-tíz tablóval - tudtuk meg Aranyi Sándortól, a Rajz-Művészeti Tanszék vezetőjétől. A kiállítás, szemben a „tédékás" tárlattal, inkább archív anyagokból áll össze - mondta a tanszékvezető. A szegediek és a pilseniek a művészeti nevelés módszertanát, míg a bécsiek és a győriek a tantárgypedagógiai módszert mutatják be tablóikon. Ma délelőtt 10 órától szakmai konferenciát rendeznek a tanárképző főiskola dísztermében. Michel Laxion angol professzor „A környezetkultúra tanítás helye az iskolában" címmel, dr. Balogh Tibor főiskolai tanár a „A művészet forrásairól szóló néhány elmélet summázata" címmel, dr. Nagy János főiskolai tanár „A szöveg fizikai megjelenése szemiotikai szempontból" címmel, Sántha Péter egyetemi adjunktus „Szemléletformálás, esztétika-etika a vizuális nevelés napi gyakorlatában" címmel, Hézső Ferenc főiskolai tanár „A karakter és személyiség értelmezése a vizuális nevelés szempontjából" címmel tart előadást. Sz. C. Sz. Bérlel a zeneiskoláért Kiadta 1994-95-ös hang versenybérletét a Szegedi Zeneiskoláért Alapítvány. A KirályKönig Péter Zeneiskola javára szervezett hangversenysorozat három előadásból áll majd; az első a Molnár Dixieland Mikulás-napi estje lesz a JATE aulájában december 6-án 19 órakor. A második hangversenyen a Konzervatórium nagytermében Weninger Richárd vezényletével a Weiner Kamarazenekar lép fel Dobos Márta és Kosztándi István hegedűművészek, valamint a finn Henry Sigfridsson zongoraművész közreműködésével; a hangversenyt 1995. február 24én 19 órakor tartják. A bérlet 1995. április 21-én 19 órakor Maria és Alessandro Gagliardi (Olaszország) kétzongorás és négykezes hangversenyével zárul a Konzervatórium nagytermében. A Szegedi Zeneiskoláért Alapítvány bérlete megvásárolható a Király-König Péter Zeneiskolában (Tábor utca 3.). • Előadás, tréning - környezetünkért Lánc-lánc-KÖRLÁNC SZEGED, STEFANIA 10., SAJTOHAZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! DfeLMAOYARORSZAO • Még mindig a Csillag téri piac. A 475-057-ről telefonált egy olvasó, panaszolta, hogy a Csillag téri zöldségelárusító-helyen lehetetlen állapotok uralkodnak. Olvasónk saját szemével látta, hogy számos „termelő" a Mars téren és a nagybani piacon vásárolja az árut, amit tíz forintos felárral ad tovább. Egy másik telefonáló szerint (481-535) a hatóságnak ellenőriznie kellene ki a kistermelő, és nem kellene a vidékieket kitiltani a kispiacokról, mert ők olcsóbban adják a zöldséget. Olvasónk szerint a rendelet a szegedi vásárlóknak nem kedvez. • Szemétügyek. Nyugdíjas, 92 éves olvasó panaszolja, hogy eddig lakása két helyisége után negyedévenként 165 forintot fizetett, most a Környezetgazdálkodási Kft. ezt az összeget 612 forintra növelte. Ebből csak az alapdíj 100 forint, a többi fizetni való pedig napi tizenöt liter szemétre számították ki. Olvasónk szerint ennyi szemétegy hét alatt gyűlik össze egy háztartásban. Vértói úti olvasónk panaszolja (476-592), hogy a környékre járó kukás autók nem minden kukát ürítenek ki. A telefonáló azt ((C®»))))l) \KIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Pacsika Emíliával oszthatják meg. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hívható. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. is nehezményezi, hogy a rókusi telefontorony előtti zebrán képtelenség átjutni, mert az autósok ott óriási sebességgel közlekednek. Valamilyen korlátozó táblát kellene ide elhelyezni. A telefonáló arra is kíváncsi lenne, hogy a márciusban kiadott ebrendelet mikor lép életbe, mert neki úgy tűnik, az abban megfogalmazottakat egyelőre egyetlen kutyatartó sem veszi komolyan. SzentmihályróJ telefonált az a hölgy, aki szomorúan figyeli, hogyan gyűlik a szemét a Gárdonyi Géza utca végében az óvoda és az iskola közelében. • A lámpák nem fölöslegesen világítottak. A Démász illetékesétől tudjuk. hogy a minap, a délelőtti órákban, a Gyöngyvirág utcában azért égtek az utcai lámpák, mert a hibás égőket cserélték a szakemberek. • Fáznak a lakók. A Hont Ferenc és a Tabán utcaiak panaszkodnak, hogy lakásaikban a minimális fűtés miatt előfordul, hogy a hőmérséklet 15-16 fokra csökken. A Hont Ferenc utcai 180 lakásos szalagházban lakó telefonáló szerint, (473-227) néhány nappal ezelőtt, 36 órán át voltak hidegek a radiátorok. • Nem folyik le a víz. A Szent Ferenc utcában a közúti vízlefolyókat betonozzák, e művelettel a lefolyók szintjét indokolatlanul megemelték, panaszolja az egyik olvasó (321-898). A változtatás miatt a Pálfy utca végében egy-egy nagy eső alkalmával összegyűlő esővíz nem tud lefolyni, hanem a kapubejáratokon keres magának utat. Az arra lakók kérik az illetékes építőket, javítókat, figyeljenek oda a problémára. • Táskát talált. Megtalálták Győri László, Cinke utca 5. szám alatti lakos kézitáskáját, az Olajbányász téri kispostánál. A táska iránt a 329-162-es számon lehet érdeklődni • Elvesztette. A Kárász utcán tegnap elvesztette orkán anyagból készült, kék színű, MAHASZ feliratos, tépőzáras pénztárcáját egy fiatalember. Kéri a megtalálót, hogy a tárcát Móra könyvesboltba adja be. Volent Zsolt barna, bőrből készült táskáját felejtette ott, valószínűleg a 1 l-es buszon, vagy a tarjáni víztorony és az Építők utca közötti útszakaszon, esetleg a közeli telefonfülkében. Kéri a megtalálót, hogy az iratain szereplő címre küldjék vissza táskáját. Kovács János autója rendszámtábláját szeretné megtalálni. Aki tud a EKF 477-es számú tábláról jelentkezzen a 314-064, vagy a 328-942-es telefonon. Az út eredményeként megállapodás született arra vonatkozóan, hogy washingtoni támogatással valósuljon meg az a magyarországi környezeti nevelési modell, amely a közép-kelet európai térség országai számára is mintaértékű. Az USA-Magyar Környezeti Nevelési Projekt szakmai vezetését egy meghívásos pályázaton dr. Havas Péter, az ELTE BTK Társadalom- és Neveléstudományi Tanszékének adjunktusa nyerte el, aki a modellnek a KÖRLÁNC nevet adta. 1992 óla több száz Körlánc munkacsoport alakult szerte az országban. A szegedi munkacsoport és a Csongrád megyei Természetvédő Egyesület pedagógiai szakosztálya nemrégiben „Menedzsertechnikák a környezeti nevelésben" címmel egész napos továbbképzést tartott a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Erre Szeged város oktatási intézményeinek igazgatóit hívták meg. A szervezők örömmel vették tudomásul, hogy a rendezvényen több mint hatvan óvodavezető és iskolaigazgató jelent meg. Dr. llosvay György főiskolai docens, a szegedi munkacsoport vezetője, a CSEMETE társelnöke lapunknak elmondta: szeretnék, ha a környezeti nevelés tartalmi és pedagógiai kérdéseivel nemcsak a pedagógusok ismerkednének meg, 1992-ben az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának meghívására magyar kormányzati és szakértői bizottság utazott a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumból az USA-ba, hogy tanulmányozza a környezeti nevelés egyesült államokbeli formáit, politikáját és szervezeti sajátosságait. hanem a közoktatás közvetlen irányítói és fenntartói is. A szegedi Körlánc munkacsoport egyébként ezzel a rendezvénnyel indította el hosszútávú programját. A továbbképzésen résztvevők a Körlánc projekt országos szakmai vezetőjének, dr. Havas Péternek az előadásában a környezeti nevelés modern stratégiájával, pedagógiai módszerével és filozófiájával ismerkedhettek meg. Dr. András Vera pszichológus vezetésével pedig olyan nagysikerű kiscsoportos tréningen vettek részt, amely nemcsak a kreativitást, de a kooperációt is fejlesztette. A dr. Havas Péterrel készült beszélgetésünket egy későbbi lapszámunkban olvashatják. Sz. C. Sz. KÖZÉLETI NAPLÓ A MUNKÁSPÁRT Szeged városi koordinációs bizottsága 14 órakor ülést tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban. HOLNAP AZ MDF székházban (Római krt. 31.) 17 órától dr. Varga László jogi tanácsadást tart. FALUFORUMOT tart a tápéi részönkormányzat 18 órakor a Heller Ödön Művelődési Házban. Napirenden: Telefonhálózat kiépítése Tápén; Beszámoló a tápéi részönkormányzat munkájáról. Meghívottak: Botka László országgyűlési képviselő és dr. Lednitzky Péter, a Déltáv Rt. igazgatója. DR. PIRI JÓZSEF, önkormányzati képviselő lakossági fórumot tart az algyői faluházban, 18 órakor, az önkormányzati munka négy évéről.