Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-05 / 260. szám
SZOMBAT, 1994. Nov. 5. • Újabb független polgáímesteijelölt A Koha-program kulcsszava: biztonság Koha Róbert MDF-es önkormányzati képviselő tegnap délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a helyhatósági választásokon független jelöltként indulni kfván a szegedi polgármesteri szék megszerzésért. Mint elmondta, az általa képviselt program és politikai felfogás nem talált támogatást a szegedi MDF-szfcrvezetben, ezért az egyik budapesti MDF-szervezetbe igazolt át, s Szegeden a konzervatív koalíció jelöltje ellenében is - független jelöltként száll ringbe. Ez azonban nem jelent a párttal és az eszmével való szembefordulást, csupán a várospolitikáról mások az elképzelései, mint a szegedi pártszervezetnek. Koha Róbert szerint a polgármester legfőbb feladata a város operatív irányítása, s akkor működik jól az önkormányzati testület, ha sokszínű, ha benne a társadalom minden csoportja képviselteti BELÜGYEINK 3 Koha Róbert négy éven át a város közbiztonsági tanácsnoka. (Fotó: Schmidt Andrea) magát. Ez lehet a garancia arra is, hogy ne szülessenek csoportérdekeket szolgáló döntések. Koha széles politikai palettában gondolkodik, s a civil szervezetek támogatására épít. Négy éven át a város közbiztonsági tanácsnokaként dolgozott, s úgy évei, elindult egy folyamat, amely néhány év múlva azt eredményezheti, hogy Szegednek olyan rendőrsége lesz, amilyennek lennie kell egy fejlett polgári demokráciában. A Koha-program kulcsszava: a biztonság. A köz biztonsága, a város erőforrásainak és javainak biztonsága, valamint a polgárok szociális biztonsága. Legfontosabb célkitűzése: a biztonságos és félelem nélküli város megteremtése, amit már elkezdett tevékenysége folytatásával kfván elérni. Konkrétumok is elhangzottak a Koha-programból: megválasztása esetén mindent elkövetne egy városi őrség felállításáért. A 200 fős fegyvertelen, egyenruhás szervezet a rendőrség szervezetébe integrálódna, és helyi önkormányzati rendeletek szabályoznák tevékenységét. Ez a munkanélküliséget is csökkentené, hiszen a testület érettségizett munkanélküli fiatalembereket alkalmazna, akik fizetésük egy részét a Munkaügyi Központtól, másik részét az önkormányzattól kapnák, s szolgálati idejük alatt a város átképzést is biztosítana számukra. A városatya úgy véli, az önkormányzat munkájában háttérbe kell szorulnia a pártpolitikának, épp ezért valamennyi szegedi polgár támogatására számít. H Zs. Műszaki munkanélküliség Több mint 500 ezer nyilvántartott munkanélküli van hazánkban, s közülük mintegy 7-8 ezer az egyetemet, illetve főiskolát végzett értelmiségi, aki állás nélkül van - hangzott el az Alapítvány a reálértelmiségért által a műszaki munkanélküliségről rendezett pénteki budapesti fórumon. Tizenegy tagú lesz az Alkotmánybíróság A kormány megtárgyalta és az Országgyűlés elé terjeszti az Alkotmány, illetve az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását. A két törvényjavaslat benyújtására a testület létszámának csökkentése miatt van szükség. Alaptörvényünk az Alkotmánybíróság tagjainak számát 15-ben határozza meg. Az eddigi működési tapasztalatok viszont arra utalnak, hogy a 11 tagú testület elegendő lenne a feladatok ellátására. Az alkotmánybírósági törvény módosítása kimondja azt is: a teljes ülés határozatképes«égéhez legalább 8 szavazásra jogosult alkotmánybíró jelenléte szükséges. A javasolt módosítással a parlamenti pártok egyetértenek. Választások előtt Vasárnapi ügyelet Az ajánlási fvek megnyithatósága érdekében vasárnap az ország minden polgármesteri hivatalában ügyeletet tartanak: Szegeden 8-tól 16 óráig. A választási névjegyzékeket hétfőtől függesztik ki, s készülnek a személyre szóló értesítések is arról: a polgárok hol, és mikor szavazhatnak. Ezt azon a pénteki belügyminisztériumi sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen a decemberi önkormányzati választás soron következő feladatai, valamint a vasárnap kezdődő, s november 21 -ig tartó jelöltajánló aláírásgyűjtő időszak ismertetése volt a téma. Jegyzők szövetsége Jegyzők Országos Szövetsége néven szakmai szervezet alakult Érden. Az egyesület az országban tevékenykedő több mint 2100 jegyző szakmai, anyagi és erkölcsi érdekeinek megfelelő képviseletét, valamint munkájuk színvonalának emelését tűzte célul Az egységes szervezet létrehozásának gondolata a csaknem három éve működő regionális jegyzőklubok és jegyzőszervezetek szeptemberi konferenciáján vetődött fel. Az egyesületnek tagja lehet valamennyi körjegyző és főjegyző - a későbbiek folyamán a kinevezett aljegyzők is -, aki elfogadja a szövetség alapszabályát. 1877 és 1944 között egyébként már működött hasonló szakmai szövetség Magyarországon Országos Jegyzői Egylet elnevezéssel. Ikernlhető a gyógyszeráremelés? QQQ „Nem tudja, csak teszi" a magyar vállalkozók többsége azt, amire pénzkereső tevékenységként rászánta magát. Ez volt az egyik legfőbb megállapítása annak a tanácskozásnak, amit a napokban tartottak a kisvállalkozásokról. Meg az, hogy a nem tudók többsége rengeteget kínlódik, mire tudóvá válik. Vagy tönkremegy meglehetős gyorsasággal - családostól, merthogy e vállalkozások jórészt családi, 1-2-3 fős. A jelenség mellett már csak azért sem lehel szó nélkül elmenni, mert idén szeptemberben (az APEH nyilvántartása szerint) 766 368 egyéni vállalkozó volt Magyarországon. Az aktív, a keresőképes népesség tekintélyes része próbál ilymódon megélni. S egyre többen: a tavalyi év végén az országban még csak 688 843 egyéni vállalkozási tartottak számon. Hogy közülük mennyi a hozzáértő, arról nem szólnak kimutatások. Arról sem, hogy aki végül feladja, aki visszaadja a vállalkozási engedélyét, az miért teszi. - S nincs adat arról sem - legfeljebb csak néhány „szenzációs" újságcikk -, hogy a „csak levők" miként, s mennyivel károsítják meg a velük kapcsolatba kerülőket (meg az államkasszát). Igaz, arra sem sok felmérőerő vesztegetódik, hogy kiderüljön, valtíjában miként is érvényesülnek azok, akik szaktudással kezdenek vállalkozásba, illetve mi minden nehezíti a dolgukat, vagy miként „kiskapuznak" a jogszabályok között... A gazdaságkutatóknak, a társadalmi mozgásokai figyelőknek pedig jobban oda kellene nézni-látni erre a rétegre, s megtenni javaslataikat a változtatásokra Hogy ne jogszabálydzsungelben vergődő, vegetáló, vagy éppen a szabályozókat kijátszva, mások rovására gazdagodó, vagy nem tudó, csak tevő „vállalkozások"-tól legyen terhelt az ország. Az ilyen terep ugyanis alkalmatlan arra, amit szeretnénk: hogy saját lábán álló, gazdaságos, tisztességes, szakértelmet nem nélkülöző vállalkozásokbál éljen meg többszázezer magyar család A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta azt az előterjesztést, amelynek alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár - az import gyógyszerek elmaradt áremelését kompenzálandó - összesen egymilliárd forintot utalhat át a nagykereskedőknek. Amennyiben az összeg felhasználását a parlament is engedélyezi, ebben az esztendőben várhatóan már nem emelkedik a külföldi patikaszerek ára . Az import gyógyszerek forgalmazásával foglalkozó nagykereskedők - mint ismeretes már az idei nyolc százalékos forintleértékelésnél jelezték: a leértékelés hatását nem tudják átvállalni a lakosságtól. Ennek ellenére sem ezt követően, sem az újabb forintleértékelés nyomán nem emeltek árat. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat tárgyalásba kezdett a helyzet megoldására. A konzultáció nyomán az egészségbiztosftó ígéretet tett a kereskedőknek az elmaradt bevétel kompenzálására, s ezzel mutatott rá az alelnök - lehetővé vált, hogy a csaknem 50 százalékos áremelkedés ne terhelje a lakosságot és a kórházakat. ÉKF Kft. SZEGED, Fonógyári út 24 Tel : 421-875 Tel./fax: 482-563 1 Épületbádogos munkák kivitelezését vállaljuk, Amerikából importált, korrózióálló, festéssel ellátott alumínium lemezből. Csak anyagvásárlás is lehetséges. Deficites a kereskedelmi mérleg A külkereskedelmi mérlegben a folyó fizetési mérleget is terhelő hiány az év végére elérheti a 2,8 milliárd dollárt. Szeptember végéig a deficit 2,13 milliárd dollárt ért el. Az export kilenc hónap alatt 7,36 milliárd dollárt tett ki, míg az import 10,1 milliárd dollár volt. Szeptember végéig 900 millió dollár értékű külföldi működő tőke érkezett készpénzben, és a tárgyi apport értéke 109 millió dollárra tehető. Erről tájékoztatta az újságírókat pénteken Dunai Imre, ipari és kereskedelmi államtitkár. Elkészült a névjegyzék Az 1994. évi települési és kisebbségi önkormányzati választás lebonyolításához elkészült a választók nyilvántartása (névjegyzék), amely megtekinthető november 7-től 17-ig - hétfőtől péntekig - a Széchenyi tér 10. alagsori helyiségében. A jegyzékből való kihagyás miatt kifogással november 17-ig lehet élni a jegyzőnél. A választójogi törvény értelmében november 6-án 8-16 óráig, november 7-étől 21-éig munkaidőben a Széchenyi tér 10. I. emelet 113-as szobájában lehet jelöltajánláshoz ajánlólvet igényelni. Ajánlótvet a jelölt, megbízottja, pártok, szervezetek megbízottai igényelhetnek. A megbízottak: pártok részéről hivatalos megbízással, azaz aláírással és bélyegzővel ellátva, független jelölt részéről a megbízás két tanú aláírásával érvényes. Jelöltet ajánlani titkosan is lehet a Polgármesteri Hivatalnál (Széchenyi tér 10. alagsori helyiség), egy alkalommal. A választópolgár az ajánlófven aláírásával egy vagy több jelöltet is támogathat, egy ajánlótvet azonban - mely ugyanazon jelöltre vonatkozik - csak egyszer írhat alá. A kitöltött ajánlófveket november 22-én 16 óráig kell a választási bizottsághoz (Széchenyi tér 10. I. emelet 113.) eljuttatni. A jelöltajánlásra, jelölt bejelentésére vonatkozó választási bizottsági tájékoztató plakátokon is olvasható. Dr. Tóth László Szeged jegyzője (x) • Az elmúlt héten az Udmurt Köztársaságban, a Volga és a Káma összefolyásánál, a magyar őshazában vett részt egy konferencián Botka László, szegedi szocialista országgyűlési képviselő. A találkozó központi témája az ezen a területen lakó finnugor ifjúság helyzete volt, de természetesen gazdasági és politikai kérdések is szerepet kaptak. • Milyen élményekkel tért haza? - Az orosz konföderációban nagy vitákat kiváltó alkotmányozási folyamat zajlik. A legproblémásabb kérdés az, hogy alakítsák át valódi konföderációvá az országot, tehát a regionális, vagy a nemezed elv érvényesüljön. Ebben a folyamatban felerősödött a kis finnugor népek szerepe is. Igaz, a huszonhárommillió finnugorból 15 millió magyar... Talán azért vagyunk ilyen abszolút többségben, mert soha nem tartoztunk a Szovjetunióhoz. Persze, ennek komoly történelmi okai vannak. A finnugor 0 KÉRDÉS A külügyi bizottság tagjához népeknél is elkezdődött az identitás keresése, s mi fontos politikai kihívásnak vagyunk kitéve, mivel elsőszámú partnerként tekintenek ránk. Oroszországban pedig a stabilitás kétséges, s ehhez társul egy gazdasági válság is. Másrészt lépéshátrányban vagyunk a finnekkel szemben, akik jelentős állami pénzekért tanítják a finn nyelvet Oroszország közepén, egy olyan területen, ahol egyébként számos értékes nyersanyag található. Én egyetlen magyarral találkoztam, aki a szegedi egyetem oktatója volt, s ösztöndíjjal ott magyar lektor. Azt tapasztaltam, hogy a központi kormány számára a finnugor magatartás példa4rtékű, hiszen nem irányul. senki ellen, s nem segélyre, hanem gazdasági, ifjúsági és oktatási programokra tartanak igényt. • Hallgatva ezeket, kísértetiesen hasonlít a helyzet a környező országokban lévő magyar kisebbségek sorsára. Gondolt erre ottléte alatt? - Nagyon sokat, anyai ágon magam is Erdélyből származók. Könnyen lehet hasonlóságot találni, habár meg kell mondani, hogy a kis finnugor népek helyzete még az erdélyi magyarokénál is keményebb volt, tömegével irtották őket, s még most is nagyon szűkek a lehetőségeik. A létükért küzdenek, s óriási energiával teszik ezt. Egy kis udmurt faluban voltam, ahol nagyon jól tudják, hogy ötezer kilométerre laknak a magyar rokonok. Udmurtul énekeltek egy népdalt arról, hogy valahol a távolban élnek a rokonaink Tisza-parti Szegeden... Botka I .ászló • Milyen tervekkel tért haza? - Felvetettem a lehetőséget a külügyi bizottságban, hogy a kérdés kezelésére egy albizottságot lehetne létrehozni. De bármiféle kapcsolat alapvető feltétele a bizalom megléte. Velünk szemben ez a bizalom megvan. A kongreszszuson úgy fogalmaztam, hogy a gyökereink közösek, a jelenünk különálló, a jövőnket pedig együtt tudjuk alakítani. Arató I