Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-19 / 272. szám

TÁRSASÁG • KULTÚRA • IFJÚSÁG • BŰNÜGY • SPORT Kutyabaj, macskajaj A Tisza-partról terjedhet a kór Ha róka jár az ártéren A városlakó nyugodt lehet, ha kutyáját annak rendje s módja szerint kötelező védőoltásban részesítette. Sajnos azonban biztos abban is, hogy emeletes házban élő macskája nem hurcolhatja haza a veszettség vírusát. Márpedig a lődörgő természetű cicák könnyen megfertőződhetnek. Az állatorvos elmondta: praxisában nem egy meglepetésben volt része. Előfordult, hogy az új híd lábánál lévő tízemeletesek egyikébe hívták egy veszett macskához. A Belváros szívében, az Oskola utcában, a második emeleti lakásból ki-kijáró cicamama és három kölyke egyszerre mutatott veszettségi tüneteket. Valószínű, hogy csellengései közben a Tiszapartról érkező rágcsálóval akadt össze, olyannal, amelyet viszont az ártéri erdőkben veszett rókával hozott össze a balsorsa. A körtöltés mentén, a Göndör soron lakók olykor szembe találják magukat egy-egy rókával. Nem árt ilyenkor gyanakodni, ugyanis erre az óvatos, rafinált állatra nem jellemző, hogy bemerészkedjen a városközeli ligetes területekre. Csak akkor szelídül meg látszólag, ha megveszett, ilyenkor azonban kiszámíthatatlan támadó. Harapása az áldozat életébe kerülhet. Nem csak állatvédelmi kérdés tehát, hogy hány utcára kitett vagy elbitangolt, gondozatlan, védőoltásban nem részesített kutya lézeng a városban, hanem közegészségügyi probléma is. A veszettség vírusa minden emlős állatot és embert megbetegít, amely vagy aki - akár a tünetek megjelenése előtt ürített nyállal vagy vizelettel kapcsolatba kerül. A kórokozó a vérés a nyirokereken keresztül, az idegek mentén jut el a közIlyen-olyan fertőzések, járványok réme járja be manapság az országot. Nem kis riadalmat keltett, különösen az állatbarátok között, a hír: két emberáldozatot is szedett nem régiben a veszettség. Miután Szegeden sem vagyunk szűkében a négylábúaknak, a Csörög tanúsága szerint a kóbor kutyáknak, macskáknak sem, megkérdeztem a szakembert, dr. Krajcsovics László állatorvost, az Állatorvosi Kamara szegedi választmányának vezetőjét: a Tisza-parti városban van-e okunk az aggodalomra, s miként előzhetjük meg ezt a végzetes betegséget. Anélkül persze, hogy élővilágbeli társaink iránt érzett ragaszkodásunkat föladnánk. ponti idegrendszerbe. Minél rövidebb a távolság a harapás és az agy között, annál rövidebb lesz a lappangási idő, amely 14-90 napig húzódhat. Tehát ha valakit az arcán harapott meg egy ismeretlen állat, akkor intenzívebb orvosi beavatkozásra van szükség, mintha a lábujját sértette volna meg. A szelíd vaddá válik, a vad megszelídül Miféle jelei vannak a veszettségnek? Amire a laikus embernek föl kell figyelnie az, ha az állat tulajdonságai gyökeresen megváltoznak. Ha a szelíd vaddá válik, a vad megszelídül, a kis házi kedvenc nem ismeri tök saját gazdáját, mi több, rá is támad. Minden egyéb, speciális tünet vizsgálata már az állatorvosra tartozik. A szakember kifejezetten kéri: soha senki ne várjon egyéb jellegzetes tünetek jelentkezésére, mert mire ezek kialakulnak, rengeteg idő eltelik, s közben állatok, emberek tömege fertőződhet meg, megnehezítve az orvosok nyomozó- gyógyító- és a betegség továbbterjedését megakadályozó munkáját. Az első gyanús jelek észlelése után az ismeretlen állatot tanácsos azonnal „befogni", furcsán viselkedő saját kutyánkat, macskánkat pedig, a higiéné tökéletes betartásával, el kell különítenünk, amíg megérkezik az állatorvos. Tudnunk kell: még ha nem is mart meg bennünket az ilyen állat, a kézen lévő mikrosérüléseken át is megfertőződhetünk. Ha pedig harapásával sérülést is okozott, azonnal orvoshoz kell fordulnunk. Agyonütni nem szabad! Az ÁNTSZ az állatorvos nyilatkozata alapján dönt a kezelésről. Mindez a gyanús állat megfigyelésének eredményétől függ: ha a harapás és az állat elhullása között 14 nap eltelik, beigazolódott a veszettség, s védőoltás-sorozatban részesítik a fertőzött embert. Agyonütni tehát semmiképp sem szabad a gyanús állatot: nélkülözhetetlen „kelléke" a diagnosztikának. Aki mondjuk mérgében lapáttal agyonüti a kertbe beosond rókát, földühödött kóbor kutyát vagy macskát, az az állatorvost - és önmagát, környezetét - fosztja meg a gyors és pontos diagnózis, a helyes kezelés lehetőségétől: a vizsgálati idő akkor ugyanis kettőről öt hétre nyúlik. Ha emberéletről van szó, ennyit nem lehet várni, tehát ha kell, ha nem, adagolni kezdik a vakcinát a föltehetően veszettséggel fertőzött személynek. Ami, ugye, egy esetleg egészséges szervezetnek azért nem kifejezetten hasznos... Mindezek alapján úgy tűnik: veszettség elleni biztos védelemben nálunk csak a rendszeresen oltott, lelkiismeretes gazdjval megáldott kutyák részesülnek. Pedig a vadászó, szívesen elcsavargó szobacicák is megkaphatják és terjeszthetik a kórt, ajánlott hát, ha ki-ki, saját családja egészségének érdekében, macskáját is védelemben részesítse. Amíg nem lesz annyi pénzünk, mint NyugatEurópa országainak vagy Magyarország nyugati határszélének, hogy a vadon élő állatokat a vírus gyengített formájával kezelt, helikopterről leszórt táplálékkal immunizáljuk, alighanem tartanunk kell efféle fertőzésektől. Különösen Szegeden és környékén, ahol hovatovább háború tör ki a gazdátlan, ebek harmincadjára hagyott, kóbor állatok miatt, amelyek előszeretettel bújnak meg a Tisza-parti bozótban, majd a meleg lépcsőházakban, pincékben... A járványokat megelőzendő támogatnia kellene az önkormányzatnak az önerőből kezdeményezett szegedi állatmenhely létrejöttét, és vissza kellene állítani a beteg állatok befogására, elszállítására hivatott sintérség intézményét. Megkívánná a köz egészsége. Chikán Ágnes A hét fotója FAYAD KAKA No comment. (Fotó: Enyedi Zoltán) A hét hírei Á whisky „veszélyes anyag"? A whisky csak akkor veszélyes, ha sokat isznak belőle, ezért ki kell vonni azoknak az áruknak a köréből, amelyek az Európai Unió készülő normái szerint veszélyes anyagnak minősülnének közúti szállítás esetén - hangoztatta csütörtökön az Európai Parlament egyik brit tagja. Brit és ír képviselők vihart kavartak azon szabályozás miatt, amely megtiltaná, hogy 250 literesnél nagyobb űrtartalmú hordókban szállítsanak whiskyt közúton. Brian Simpson brit munkáspárti képviselő, a brit whisky-lobby vezérszónoka, aki a hírügynökség megjegyzése szerint maga is ,,a jó nedűk odaadó híve", a vitában azzal érvelt, hogy a whisky nem szállításkor „veszélyes anyag", hanem csak akkor, ha valaki túlzott mértékben fogyasztja. Az Európai Unió közlekedési miniszterei valószínűleg hétfőn szavaznak az új közúti szállítási szabályokról. Betiltják a dollárt Az ukrán Nemzeti Bank csütörtöktől már nem ad ki engedélyt valutás árusításra a kereskedelmi cégeknek és a korábban kiadott engedélyek lejártát 1995. február 18-áig módosította. Az intézkedés célja, hogy orosz mintára - teljesen kiszorítsák a forgalomból a keményvalutákat. A döntés nyomán újabb valutaláz várható egész Ukrajnában. A kijevi valutatőzsdén ugyanezen a napon 85 ezerről 91 ezer 200-ra esett a karbovanyec árfolyama a dollárhoz képest, miközben a szabadpiacon 140-143 ezret adtak érte. A februári dátum lehet az új nemzeti valuta, a grivna bevezetésének a napja is, amit már régóta nyomnak Ukrajnában. Nagy Bandó András Madárijesztő N

emrégiben egy érdekes írást olvastam dr. Kriston Vízi József tollából Kis magyar ijesztés címmel az Élet és Tudományban, természetesen az írásom címében is nevezett madárijesztőkről. A madárijesztők nem tipikusan olyan „személyiségek", akikről tanulmányt szoktak írni, legtöbbször kiteszik a szűrüket a földekre vagy a veteményeskertekbe, s attól kezdve a kutya sem törődik velük. Ott állnak, szoborszerű mozdulatlanságban, végzik a rájuk bízott munkát: ijesztgetnek. A madarak természetesen már jó ismerősként szállnak a vállukra, kezükre, fejükre és botjukra, néha talán tojnak is a fejükre, de mindez a legkevésbé zavarja őket és munkaadó gazdáikat, ők csak állnak és ijesztgetnek, de legalábbis úgy tesznek, mint aki el tudja hessegetni a madarakat. A madárijesztők legtöbbször ócska, kidobott, kiselejtezett és ronggyá váló ruhákba öltöztetve tűrik az időjárás viszontagságait, ez így megy, amióta a világ világ, illetve amióta olyan a világ, amilyen. Miért is öltöztetnék őket elegáns ruhákba? Megteszi a ringy-rongy, a vicikvacak, amolyan koldusmaskara, a madarat nem különösebben érdekli, hogy díszes vadászegyenruhában, földművesgúnyában vagy polgári öltözékben díszeleg az a polgár, aki őt el akarja kergetni a földekről, vagy éppen a madárraj közepébe akar durrantani. Arról nem is beszélve, hogy azért a madarak sem hülyék, nekik is van szemük, úgyis észrevennék, hogy a föld tulajdonosánál elegánsabb cuccokban feszít az őket elhussogató madárijesztő, márpedig akkor viccként kezelnék ezt az egész ijesztgetést, s rá se tojnának a madárijesztőre. Ugyanis a madaraknak is van szemük, s tudják és látják, hogy hogyan öltözik egy mai földműves, ismerik a gumicsizmát, a kopottas nadrágot, a kék munkáskabátot, a kockás flanelinget, s a sok vihart megélt kalapot, őket nem lehet becsapni, pontosan tudják, hogy a madárijesztőkön ennél csak rosszabb gúnya lehet hiteles, jobb semmiképpen. A mai madárijesztők természetesen megfelelnek a madarak elvárásainak, ha lehet, még a régi békebeli madárijesztőknél is rosszabbul öltöznek, s a földművesek keserűen sóhajtanak föl láttukra: „Istenem, hol vannak már azok a régi, jól öltözött madárijesztők?!... Bizony, nagyot fordult a világ kereke, ma már a madárijesztők ruhájára sem jut úgy, mint régen!" Hogyan is jutna, amikor a földműves is arra kényszerült, hogy mindaddig viselje a megkopott ruháit, amíg le nem rohad róla? Madárijesztőre már csak olyan kacagányok kerülhetnek, melyek emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlanok. Olyanok, melyeket már csak szégyenkezve venne föl a szántóvető. Olyanok, amit a koldus is fitymálva utasítana vissza. A madárijesztők ruházata hű tükre az életnek, az ilyen rongyokból jó eséllyel következtethetünk a gazdák anyagi helyzetére, életkörülményeire, arra, hogy éppen hányadiknál tart a hét szűk esztendőből. Ezt valószínűleg tudják maguk a madarak is, éppen ezért két dologra következtethetünk: vagy azért kapirgálnak inkább a jobb öltözetű madárijesztők körül, mert úgy gondolják, ott több jut a gazda fazekába, vagy mert szolidarizálnak a rongyosabb madárijesztők gazdáival, legalább kárt ne tegyenek, ha már úgyis sújtja őket a sors. A madárijesztők természetesen képet adnak munkaadójuk eszességéről, találékonyságáról és fantáziáló kedvéről is. A jó gazda nagy műgonddal készíti el a madárijesztőt, valóságos szobrot alkot, kezébe botot ad, vagy bot nélkül emeli magasba a madárijesztő mindkét karját, nem elégedve meg a szokványos keresztre öltöztetett változattal. Ha ideje engedi, s ha van némi türelme, valóságos fejet készít, arcot varr vagy rajzol, kesztyűt húz a kezére, hogy az a kéz valóban kéz legyen, kendőt köt a fejére vagy kalapot tesz rá, hogy a kerti munkás a lehető leghitelesebben tudja képviselni a gazda érdekeit a madarak ellenében. Olvasom, olyan gazda is akadt, aki Sokol rádiót rejtett a madárijesztő fejét megtestesítő bádogedény alá, mely úgy felerősítette a rádió hangját, hogy még a betolakodó szarvasokat is elriasztotta. Igaz, az elem pénzbe került, de megvédte a veteményt. Ezt olvasva jutott eszembe hajdani emlékem, amikor is falusi gyermektársaimmal indultunk útnak, hogy apró görögdinnyét szedjünk a Maros partján lévő dinnyeföldeken, merthogy eljött a savanyítás ideje. Késő délután volt, félórai járás után érkeztünk a töltéshez, s hogy le ne bukjunk, hason kúszva közelítettük meg a töltés tetejét, s így izgatottan tekintgettünk át az árterületre, ahol nevezett földek voltak. Egy pillanatra megtorpantunk, s visszahőköltünk, ugyanis egy biciklit láttunk odalent a dinnyeföldön, egy vázára dobott kabáttal, s ebből természetszerűleg következett a gondolat: kint van a gazda, a francba, most aztán mi lesz? Letáboroztunk, s vártunk. Gondoltuk, túl hosszú ideje már nincs, lassan szürkült, éjszakára aligha marad kint, kunyhó nincs a földön, majd csak hazamegy, aztán lefutunk, s begyűjtjük az apró görögdinnyét. H

ol az egyikünk, hol a másikunk kukucskált át a töltés túloldalára, lesve, hogy előkerül-e, indul-e a mi emberünk, de sehol semmi mozgolódás, senki emberfia, mi pedig egyre izgatottabban ültünk, és persze a dinnyelopással együtt járó lelkiismeret-furdalással, mármár úgy voltunk, hogy feladjuk, visszavonulunk, s hazamegyünk dinnye nélkül, amikor vettem a bátorságot, s azt mondtam a többieknek, hogy lesz, ami lesz, én lemegyek, s legföljebb megkérdezem a tulajt, kaphatnánk-e egy kis savanyítani való apró dinynyét. Mikor leértem, és közelről megláttam a biciklit, kis híján szétestem a röhögéstől: nem volt annak se lánca, se fékje, de még gumikereke sem. Lecsupaszítva állt ott, egy rádobott, rossz kabáttal, ijesztésünkre.