Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-12 / 266. szám
SZOMBAT, 1994. Nov. 12. BELÜGYEINK 3 • Krajkó Gyula kitüntetés után A Munkáspárt jelöltje a régióért A szegedi polgármester-jelöltek sorában tegnap a Munkáspárt jelöltje, dr. Krajkó Gyula egyetemi tanár mutatkozott be a nyilvánosságnak, s ismertette elképzeléseit. Elöljáróban megtudtuk, hogy Krajkó Gyula a napokban vette át Debrecenben a Pro Regione Alföld-díjat, melyet a térség érdekében végzett kutatómunkájáért kapott. A Munkáspárt polgármester-jelöltje a szegedi tudományegyetem gazdaságföldrajzi tanszékének vezetőjeként évtizedeken keresztül foglalkozott a térség regionális fejlesztésével. Programjának egy része is kapcsolódik ezen ismereteihez, vagyis Krajkó Gyula a régió vezető szerepét szánja Szegednek. Véleménye szerint ugyanis hibás az a várospolitika, mely nem lát túl a körtöltésen. Kiemelte, hogy Szeged - közlekedési csomópont révén - jelentős átmenőforgalommal rendelkezik, melyből azonban kevés haszna van. Ugyanakkor ez a belső közlekedésben zavart okoz, nem beszélve a környezetszennyezésről . Krajkó Gyula bemutatkozik. (Fotó: Gyenes Kálmán) A jelölt úgy véli, hogy a következő önkormányzati testület helyzete nehezebb lesz, mint az előzőé volt. Nemcsak a leköszönő testület elmulasztott intézkedéseit kell majd pótolni, hanem számolni kell a kormány restriktív gazdaságpolitikájával is. Krajkó Gyula szerint gond az is, hogy Szeged kapcsolata rossz a megyével, holott a megye nem létezhet Szeged nélkül. Szorgalmazni kell Szeged rendezési és fejlesztési tervének összeállítását is, s ebben szerepelnie kell a külvárosi részek infrastrukturális bővítésének. A privatizálható és eladható lakásokat értékesíteni kell, s az ebből befolyó összegeket lakásépítésre kell fordítani. Szükséges az is, hogy lakosság számára nyitottá tegyék az önkormányzat működését, a testületi döntéseket pedig a polgárok számára is érthetővé kell tenni. Krajkó doktor többször említette azt a 12 és fél ezer értelmiségit, akik Szegeden dolgoznak, mégsincs kihasználva ez a szellemi potenciál. Az önkormányzat összetételében erősíteni kell a szakszerűséget, a szűk pártpolitika helyett a lakossági érdekeket kell előtérbe helyezni. Krajkó Gyula olyan várost szeretne, melyben a lakosok jól érzik magukat, ahol szívesen élnek és dolgoznak. Nem vidéki metropoliszra van szükség, hanem a csekély anyagi erőforrásokat úgy kell felhasználni, hogy a lakosokat közvetlenül érintő gondokon enyhíteni lehessen. Jelmondata szerint emberközpontú várospolitikát és szociálisan érzékeny önkormányzatot kell teremteni. Egy kérdésre válaszolva a Munkáspárt polgármester-jelöltje elmondta, hogy szerinte az ország mostani válsága mélyebb és súlyosabb, mint a 30as évekbeli. Csökkent ugyanis a versenyképesség és felborult a cserearány. Ehhez társultak a rendszerváltás hibái, a gazdasági struktúra rossz megválasztása. Krajkó Gyula ugyanis nem a kapitalizmus híve, hanem a vegyes tulajdont részesítené előnyben. Kijelentette: a mostani kormányprogram nem vezet ki a válságból, s nincs remény arra, hogy az ezredfordulóig akár az 1975-ös életszínvonalat elérjük. Arató j TJedves városka Mogiljov Belorussziában. Minszktől Liű úgy százötven kilométerre keletre - bár, ha az út minőségét vesszük számításba, van az háromszázötven is. Amekkora infláció ott van, azt remélem, mi itt soha nem fogjuk tudni még csak elképzelni se. Nagy felelőtlenség ilyen helyen pénzt váltani, valutát a helyi egységre, de olykor még a legrutinosabb utazó is rászorul, hogy bevásároljon. Bemegyek tehát a bankba, odaslattyogok a pénztárablakhoz, ahol a fordított irány ütközne nehézségekbe, vagyis az, ha a „belorubel"-t akarnám visszaváltani dollárra. Odafelé azonban bármennyit. Bármennyi azonban nem kelL Pár százezer, leveskére, erre-arra bőven elegendő. A pénz/áros le is számolja a markomba a százezreket, én meg beleszámolnám őket a zsebembe, de aggaszt, hogy akárhányszor számolom meg a pénzem, baj van a nagyságrenddel. Pontosan egy nullával adott kevesebbet annál, mint amennyit kellett volna, s mint amennyit egyébként is mondott. Az ember általában jó véleménnyel van önmagáról, és ez néha csalóka. Én se tudhatom, hogy miközben az énképemet csinositgatom, valójában mennyire látszom hülyének. De ennyire? a I tjs az az igazság, hogy tájékoztatom is erről a nézetem/ I ről a pénztárost, aki úgy néz rám, mint egy marslakóra, és a feje fölé, egy táblácskára mutat. Oda pedig ki van írva, hogy aznap minden bankjegy egy nullával többet ér annál, mint amennyi rá van nyomtatva. És a pénztáros tudományos magyarázatba fog: ,Azért csináljuk így, mert az infláció sebessége jóval nagyobb a nyomdagépekénél. Mire az új bankjegy elkészül, már nem ér annyit." Aha. Megint tanultam valamit. Ez lett a szabadversenyből, mire ideért. Ezen a földön már más eszmék is megjárták. •- Nálad van? - Igen. Én is csak akkor vagyok biztos a dolgomban, ha az előfizetői kártyám nálam van! • Fórum a Zsákutca a Világ Utcája? ÉKF Kft. SZEGED, Fonógyári út 24 Tel.: 421 875 Tel./fax: 482-5Ó3 2 Épületbádogos munkák kivitelezéséi vállaljuk, Amerikából importált, korrózióálló, festéssel ellátott alumínium lemezből. Csak anyagvásárlás is lehetséges. DÉLMAQYARORSZAQ Hirdetésfelvétel É SZEGED, msi •bkt Apró-Juhász János, a Világ Utcája Kft. ügyvezető igazgatója felvázolta, hogy a cég milyen elképzelésekkel rukkolt elő a város jövőjét illetően az elmúlt két esztendőben - kezdve az új városközpont kialakításának ötletétől a konkrét megvalósítási tervekig - és milyen önkormányzati falakba ütközött. Hiába a nagyszerű tervek, ha - bár minden szakmai fórum elismeréssel adózik, a bizottságok bólogatnak - a végső szót még senki nem mondta ki. Rengeteg pénzt és energiát öltek bele, mégsem született kézzel fogható eredmény. Dr. Csapó Balázs, a Polgárosuló Szegedért Egyesület A Világ Utcája program aktuális kérdései címmel lakossági fórumot tartottak tegnap este Szegeden a Tisza szálló nagytermében. A hatvanas évek hangulatát idéző zene hangjaira összesereglett érdeklűdóket a Polgárosuló Szegedért Egyesület elnöke, Dobos Katalin színművész köszöntötte. polgármesterjelöltje röviden ismertette programját. Elmondta, hogy a választási pártként is működd szervezet milyen elképzeléseket tűzött zászlajára, hogyan szeretnék a város és lakóinak „előremenetelését" szolgálni. Csupán néhány kulcsszó, amely elhangzott: polgárosodás, a távfűtési terhek könnyítése, közlekedés javítása. A fórumon bemutatkoztak az egyesület képviselőjelöltjei is. Közöttük a politikában és a közéletben már rutint szerzők éppúgy megjelentek, mint a teljesen kezdők. Zömmel értelmiségiek léptek a mikrofonhoz, néhány mondatban ismertették programjukat. Ezt követően a széksorokban ülők tettek fel kérdéseket a fórum szervezőinek. V. F. S. • A nyugellátások, a baleseti nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások visszamenőleges emelésének kifizetéséről tájékoztatta a közvéleményt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. A szeptember l-jétől megemelt öregségi, rokkantsági, baleseti és hozzátartozói nyugellátás 1994. január l-je és augusztus 3l-e közötti időre járó összegének kifizetését külön nyugdíjutalványon - már megkezdte a Posta. Az özvegyi és szülői nyugdíjakat, illetve az árvaellátást akkor is emelni kellett, ha azok megállapítására 1993. december 31-ét követően került sor. Ezeket szintén külön utalNyugdijak -visszamenőleg ványon, még november első felében kifizetik. Visszamenőleges, egyösszegű kiegészítés jár a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülőnek, ha szeptemberben emelésre jogosult. A rendszeres szociális járadék összege 1994 szeptemberében nem emelkedett. Ennek ellensúlyozására decemberben egyösszegű 3600 forintos kiegészítést kapnak azok a járadékosok, akik 1994-ben minden naptári hónapra jogosultak voltak. Mórahalmi irodanyitó IMI a szakképzéséit Esélyt kell adni a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik a saját erejükből, anyagi lehetőségeik híján nem tudnak megélhetést biztosító szakmához jutni. Ez az alapgondolat indította - a tanközelezettségből adódó feladatokat figyelembe véve - Mórahalmon a szakiskolai képzést, amely most további fejlesztési lehetőségeket kapott. Pénteken este nyitották meg a kisvárosban ( egyelőre a polgármesteri hivatalban, amíg a szakiskolai helyet ki nem alakítják) az Ifjúsági Munkahelyteremtő Iroda mórahalmi esélyjavító központját. A regionális szervezési feladatokra hivatott kistérségi központ a bécsi székhelyű, ENSZ támogatással létrehozott HOPE 87 nevű oktatásfejlesztési program keretében kezdi meg működését az Agrár és Falusi Ifjúság Szövetsége támogatásával. A mórahalmi IMI, mint ifjúsági munkahelyteremtő, hét környékbeli településsel munkálkodik a hátrányos helyzetű, szakképzésbe vonható fiatalok „felkutatásán" és beiskolázásán. A jelenleg csak kertészeti szakmai képzés a munkahelyteremtő iroda segítségével bővül, elsősorban a munkaerőpiaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodva. A szakiskola tevékenységéhez, tárgyi feltételeinek, működési körülményeinek javításához az újonnan létrehozott iroda keres támogatókat, pályázati lehetőségeket. A már Ígérkező fejlesztési források nyomán a tankert korszerűsítését, továbbá tankonyha és fém- valamint famegmunkáló műhely létrehozását tervezik. Az esélyjavító mórahalmi iroda (egyszemélyes) koordinátor vezetője Nógrádi Zoltán, aki e feladatokat díjazás nélkül végzi. B. P. • Fran^oise Allaire asszony, a Francia Nagykövetség kulturális, tudományos és együttműködési tanácsosa szegedi napjain ellátogatott a Móra Ferenc Múzeumba, a JATEra, részt vett a Magyar-Francia Baráti Egyesület összejövetelén, és együtt ebédelt Tűhegyi József alpolgármesterrel. A tanácsos asszony nem először teszi ezt, de a mostani látogatásnak különleges aktualitást ad, hogy a francia külügyminisztérium az utóbbi időben a magyar kapcsolatok dekoncentrálására törekszik, így jobb lehetőségekhez juthatnak a vidéki központok is. • Ön két nap alatt több szegedi kulturális intézményt, egyetemet keresett fel, látogatást tett a városházán is. Milyen célból? - A francia jelenlét szempontjából mi Szegedet Budapest után az ország legjelentősebb városának tartjuk, értve ezt mind gazdasági, mind kulturális, illetve tudományos szempontból. Az önök városában egészen kiváló egyetemek működnek, több francia érdekeltségű cég prosperál, tehát az érdeklődésünk érthető. Szeretnénk rögzíteni az eddig elért együtt0 KÉRDÉS A francia tanácsoshoz működést és lehetőleg tovább is lépni, hiszen decemberben, épp a magyar miniszterelnök párizsi látogatása után létrejön egy magyar-francia kulturális és műszaki-tudományos kormányközi bizottság, amelynek feladata lesz fejleszteni a kapcsolatokat. A mi céljaink tehát változatlanok: fejleszteni a Magyarországhoz fűződő, nagyon fejlődőképes viszonyunkat. • A francia kulturális miniszter a héten egy párizsi konferencián beszélt a Kelet-Közép -Európának nyújtandó kulturális segítség növeléséről. Többek között a francia kormányösztöndíjak emeléséről is szólt. Mikor lesz érezhető eredménye ennek? - A kormányösztöndíjak Juppé külügyminiszter hatáskörébe tartoznak, de Toubon kulturális miniszter bejelentése nyilván az egész francia kormány álláspontját tükrözi. Franciaország ösztöndíjpolitikája fejlesztésével is szeretne több segítséget nyújtani ezeknek az országoknak. Erről egyébként magyar kollégáinknak néhány napja már beszámoltunk, s azon az ülésen ott volt Szeged képviselője is. Együttműködési céljaink az egyetemi és a doktoranduszképzésben egybevágnak Magyarországnak az Európai Unióhoz való közeledésével. Ebből a kapcsolatból nemcsak a magyar fél, hanem mi is előnyhöz juthatunk. Azt hiszem a magyar tudományos élet szellemi tőkéjéről magáért beszél az a tény, hogy idén két Magyarországról elszármazott tudós is Nobel-díjat kapott. • Budapest néha kissé távol van Szegedtől Akár az östöndijak kapcsán is beszélhetünk-e a városunkról mint frankofil regionális központról? Fotó: Révész Róbert - Ismétlem: számunkra az önök városa Magyarország második legfontosabb pontja. A több mint száz hivatalosan kiküldött francia anyanyelvű oktatóból Budapest után itt dolgoznak a legtöbben. A regionális jelleget erősíti az is, amivel az önök lapja is foglalkozott már: a francia külügyminisztérium Denis Matté személyében igazgatót nevezett ki az Alliance Fran(j-aise élére, aki az egyesület szegedi szervezetével fog együtt dolgozni. P. J.