Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-11 / 265. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. NOV. 11. KÉSZ: a szegedi expo-károsult Tegnap reggelre sajtótájékoztatót hívott össze Varga Mihály, a kft. ügyvezető igazgatója a budai Rubin Szállóba. Elmondta, hogy az expo lemondásával kellemetlen helyzetbe került a KÉSZ. Nagy munkára készültek föl, aminek az elmaradása miatt nagy hátrányok érik őket. A KÉSZ Kft. 1981-től a vidék építőiparának jelentős középvállalkozójává nőtte ki magát. A gazdasági combosodás fontos állomása lett volna a 96os expo rendeléseinek kielégítése, hiszen - több hazai nagyvállalatot lekörözve - elnyerték a cirka negyvenezer négyzetméter alapterületű nemzetközi kiállítási csarnok utóhasznosítással történő megvalósítási jogát. A mintapavilont már elkészítették, a vállalt határidőre átadták. (Budapesti tudósítónktól.) A 96-os világkiállítás legnagyobb vállalkozási alapon közreműködő kivitelezője lett volna a szegedi Könnyűszerkezet Épttő és Szolgáltató Kft., a KÉSZ, ha az expót - immár parlamenti nemmel is megerősítve a llorn-kormány nem mondta volna le. KÉSZék most futnak az elmaradt szerződéseik, a pénzük után. A KÉSZ Kft. ügyvezető igazgatója. Varga Mihály azt állítja, hogy a már befektetett 440 millió forinton fölül, 2,1 milliárd forintos kár éri a cégüket. E több mint kétmilliárdos kárigényben benne vannak az elmaradt szerződések is. A megkötött szerződések értéke pedig 850 millió. Remélik, hogy - most már az expótól függetlenül - az ELTE emeletráépítését a szerződés szerint befejezhetik. Expo-munkáiba kezdve a szegedi KÉSZ Kft. komoly fejlesztéseket hajtott végre: növelték számítástechnikai hátterüket, fölújították szállítóeszközeiket, kamiont vásároltak, közös gyár alapításába kezdtek egy holland céggel... És csak október l-jén közölték velük, hogy függesszék fel a munkát. Varga Mihály azt mondta, abban bíznak, hogy a döntéshozók politikai döntésük gazdasági következményeit nem hárítják a vállalkozókra. A KÉSZ Kft. nem jogászkodni, nem perelni akar, hanem egyezséget. Kárigényüket átadták az expo által kijelölt szakértőnek, s úgy gondolják, lesznek tételek, amikben nem tudnak majd megállapodni, de remélik, hogy számos tételben viszont előnyös egyezségeket köthetnek. Végzetes tévedés Tévedésből a lányát ölte meg egy férfi Louisiana amerikai államban - közölte West Monroe rendőrségének szóvivője. A tragédia előzményéhez tartozott, hogy a 14 éves Matilda Kaye Crabtrec szombaton este egyik barátnőjét akarta meglátogatni. Mivel azonban azon az estén a szülei is elmentek hazulról, a lány úgy döntött, meghívja magához a barátnőjét. Amikor aztán a szülők éjnek idején hazajöttek, a két leány meg akarta őket ijeszteni. Nagy lármát csaptak és elrejtőztek egy szekrényben. Az apa, aki úgy tudta, hogy lánya a barátnőjénél van, betörőt gyanított, kirántotta a revolverét és lőtt. Az egyik golyó a nyakán találta el a saját lányát, s a szerencsétlen Matilda 12 órával később a kórházban belehalt sérüléséhe. „Szeretlek, papa" ezek voltak az utolsó szavai. A barátnő megúszta ijedtséggel. • Az IH szeptemberi szórólapján még az állt, hogy a szerzői esten fellép: Törőcsik Mari, Mikes Lilla, Faludy György és Koncz. Gábor. Az. intézmény novemberi műsorfüzetébe, illetve a plakátokra már más nevek kerültek. Maradt Mikes Lilla és Faludy György, s hozzájuk jött Bánffy György és Székhelyi József. Nos, tegnapelőtt Faludy György szerzői estjére több mint négyszáz, ember volt kíváncsi. Az idős mestert és verseit szeretők hosszú, tömött sorban álltak a pénztár előtt, s vásárolták a 200 forintos belépőt. Az. előadás első perceiben kiderült az, - amit a szegedi szervezők már november 9-én reggel pontosan tudtak -, hogy Faludy nem lesz. jelen szerzői estjén. Ezt az. esten Mikes Lilla jelentette be. Elmondta: sajnos a 84 éves mesternek be kellett vonulni a kórházba. A nézőknek azonban rögtön felajánlotta, hogy az. erre az estére váltott jegyekkel bemehetnek a november 21-én Budapesten, a Korona Cuk• Szerzői est - szerző nélkül Kiűzetés a „paradicsomból A Szegedi Ifjúsági Ház november 9-iki „Bestiák közt humanista" című, Faludy György szerzői estjeként meghirdetett előadás kezdete után kisebbfajta vita támadt Szerdahelyi Zoltán igazgató és néhány, az estre belépőjegyet vásárolt néző között. A vitás kérdés megoldása után az. igazgató határozottan felszólította az elégedetlenkedőket: azonnal hagyják el az. ifjúsági házat. rász.dában tartandó Faludy-estre. Mikes Lilla reményét fejezte ki. hogy akkorra Faludy is felépül. Majd elkezdődött a szerzői est a szerző nélkül. A bejelentést követően körülbelül húsz. ember állt fel a helyéről, s vonult le a pénztárba, hogy visszakérje a pénzét, mondván: ók nem felolvasó, hanem szerzői estre jöttek, s az élő legendát, Faludy Györgyöt szerették volna látni és hallani. Szerdahelyi Zoltán elismerte: hibázott, amikor nem tájékoztatta a jegyvásárlókat arról, amit már reggel tudott. Az igazgató ugyanakkor elmondta: akik délután vásároltak jegyet, s megkérdezték (!), hogy itt lesz-e Faludy, azokkal közölték, hogy nem. Este, amikor tömött sorokban várakoztak az érdeklődők a pénztár előtt, nem mehettek oda egyenként mindenkihez azzal, hogy nincs itt Faludy. No, ha nem, akkor mire való a papír, a ceruza meg a hangosbemondó? Ami a lényeg: Szerdahelyi Zoltán rövid purparlé után visszafizette a pénzt az elégedetlenkedőknek, majd határozottan felszólította őket, hogy érvényes jegy hiányában azonnal hagyják el az ifjúsági házat. Csak tájékoztatásul azoknak, akik felmennek Budapestre. hogy az említett cukrászdába körülbelül 130-an férnek be. És még valami: a november 21-iki előadás Ruttkai-bérletes, azaz a fővárosi bérlettulajdonosokkal is meg kell majdan küzdeniük az ülőhelyekért. És még egy adalék azoknak, akik vonattal utaznak: a teljesárú menetjegy (retűr) 1180, míg a félárú 598 forintba kerül. Sx. C. Sz. MIRŐL IRT A DM? DÉLMAQYARORSZAG 80 éve Szegedi baritonistából főpincér Az amúgy is tengődő magyar színészetet a háborús idők nehéz megpróbáltatás elé sodorták. Akadtak színészek, akik megpróbálkoztak más uton boldogulni. Az ügyes színész nemcsak a színpadon, hanem az életben is megállja a helyéi, hiszen az élet nem más (...) mint egy nagy színház. Ladiszlai József, a szegedi színtársulat volt baritonistája is bebizonyította ezt. Az operákban s az operettekben sokszor játszott grófot. katonatisztet, főpincérl (...). Most, hogy szerződés nélkül maradt, mint „gyakorlattal biró egyén" keresett magának valamilyen polgári foglalkozást Grófot csak a szinpadon könnyű játszani, mert ott nem kell pénz hozzá, tehát az életben nem lehetett. Katonatisztnek lenni most a háborúban nem egészséges foglalkozás, így főpincérnek csapott fel Ladiszlai. (1914. nov. 11.) DELMAGYAROBSZÁC 4Óéve William-Clayton Turner amerikai katona politikai menedékjogot kért és kapott a Szovjetunióban Bécs (TASZSZ) Az „Östcrreichische Zeitung" című osztrák lap november 9-i számában megjelent William-Clayton Turnernek, az amerikai hadsereg szakaszvezelőjének levele. Turner az ausztriai szovjet hatóságokhoz intézett levelében kérte, adjanak neki politikai menedékjogot a Szovjetunióban. Turner levelében többek között ezeket írja: „Nem akarom többé az Egyesült Államok mostani kormányát szolgálni, mert ez a kormány a fegyvergyárosok érdekében álló politikát folytat és mindenütt a fasisztákat támogatja. Világos, hogy az Egyesült Államok kormánya a nyugatnémetországi fasiszta klikkel együtt új agressziót készít elő. Harcoltam a fasiszták ellen, de nem akarok a fasisztákkal együtt agresszióban résztvenni. Elhatároztam, hogy elmegyek oda, ahol az egyszerű embernek valóban osztályrészül jut a szabadság. Kérem engedjék meg, hogy a Szovjetunióban élhessek és dolgozhassak". William-Clayton Turner politikai menedékjogot kapott a Szovjetunióban. (MTI). (1954. nov. 11.) DÉLMAGYARORSZÁG 4 ÉVE Kalugin-ügy Alperes: a szovjet miniszterelnök Ismét elhalasztotta a tárgyalást vasárnap a moszkvai városi bíróság abban a perben, amelyet Oleg Kalugin, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) egykori főtisztje indított még augusztusban Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök, illetve nem sokkal később Vlagyimir Krjucskov, a KGB elnöke ellen. Oleg Kalugin azért perelte be Rizskov miniszterelnököt, illetve a KGB vezérét, mert véleménye szerint ők tehetőek felelőssé azért, hogy megfosztották őt vezérómagyi rangjától és kiemelt katonai nyugdijától. Kalugin perét ezúttal a Szovjetunió helyettes főügyészének kérésére halasztották el. Janisz Dzcnitisz főügyészhelyettes ugyanis alkotmányellenesnek minősítette, hogy a moszkvai városi bíróság tárgyaljon olyan ügyet, amelyben az alperes a Szovjetunió miniszterelnöke. Dzcnitisz szerint a Szovjetunió kormányának döntéseit, jelen esetben Kalugin rangjától való megfosztását, csakis a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa minősítheti, illetve esetleg bírálhatja felül. (199(1. nov. 11.) I HÍR -1 KOMMENTÁR Blahaluminium Eltűnt Szentesen Klaha Lujza több mint félmillió forintot érő alumínium szobra. A tettestek) egyelőre ismeretlcn(ek). „A nemzet csalogányaiként számon tartott egykori kitűnő primadonna, az 1850-ben Rimaszombaton született (Reindl) Blaha Lujza hosszúra nyúlt élete során - 76 éves korában hunyt el Budapesten - számos szállal kötődött a kor vidéki színtársulataihoz. A hálás ütőkor ragaszkodása a nagy primadonna emlékéhez országosnak mondható. Blaha Lujza tagja volt egyebek között a szabadkai, a debreceni színháznak is. Csillogó pályájánakéletének méltóbb emlékül szolgálhatott volna tán Szentes városában egy bronzszobor, a bronz nem csak nemesebb, de jóval nagyobb a fajsúlya az alumíniuménál, nehezebb ellopni. Ugyanakkor igen tiszteKárpótlás Előreláthatólag november végéig elkészíti a hivatal a kárpótlási folyamatok jogi lezárását rendező törvényjavaslat tervezetét mondta Nagy Ferenc, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. letre méltó szándék megnyilvánulása, ha egy Szenteshez hasonló város ennyit is áldoz Balaha máig nem halványuló emlékének. Persze érthetetlen, hogy a köztéri Blaha-szobor eltulajdonítóinak mi "tehetett az igazi indítékuk, mely szokatlan, kegyeletsértő akciójuk elkövetésére sarkallta őket. Bizonyos helyi körökben -napvilágot látott találgatások szerint a szoborlopóknak csak az anyag kellett, a jó minőségű alumínium, nem maga Blaha. Mások azt vélik feltételezni, hogy esetleg műkincsrablók martalékává vált a Finum Rózsit, Török Bírónét nagyszerűen alakító primadonna szobra. - hollósvölgyi Eddig összesen 113 milliárd forintnyi kárpótlási jegy kiadásáról döntött a hivatal, és ezzel kapcsolatban Nagy Ferenc szorgalmazta, hogy mihamarabb teremtsék meg a megfelelő vagyonkínálatot. Folyik a második kárpótlási földalap kijelölése, amelyek árverései a jövő év második negyedévében kezdődhetnek el. AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 15 órától Szerepjáték klub kezdőknek, haladóknak és olyanoknak, akik még csak most szeretnék megismerni; 16.30-tól Robinson klub - japán teaház. ef Zámbó István festőművész kiállítása (DM PROGRAMAJÁNLAT MA HOBBY KLUB - képeslap, szalvéta, bélyeg, telefonkártya...- 15-17 óráig a Százszorszép Gyermekházban. VIDEÓVETÍTÉS 15-17 óráig a Csillag téri (Kereszttöltés utca 29.) fiókkönyvtárban. AZ ALGYŐI FALUHÁZBAN 16.45-től dr. Soproni Lajos diavetítéses élménybeszámolót tart Tunéziáról. A HALLÁSSÉRÜLTEK székházában (Bartók tér) 17 órakor évzáró taggyűlést tartanak. FANTÁZIA JÁTÉK KLUB középiskolásoknak, 17 órától, a BBMK Belvárosi Klubjában. A LEGYÉL A BARÁTOM KLUB Őszi randevú címmel rendez összejövetelt, 17 órától, a JGYMK nyugdíjas klubjában. A GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUBBAN (Indóház tér 2.) 18 órától Út a belső csendhez címmel Bornemisza Gergely klubvezető tart előadást. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18 órától látogatható. A GARDEN ÉTTEREMBEN 19 órától a vajdasági Nosztalgia együttes játszik. ' A JATE KLUBBAN 18 és 20.30 órakor videómozi: Az utolsó cserkész; 21-től a kávézóban a Rantbling Blues játszik. HOLNAP MÚZEUMI MATINÉ - népművészeti foglalkozást tart Rácz Ildikó és Balaton Kriszta A fáraók birodalmában címmel, délelőtt 10 órától, a Móra Ferenc Múzeumban. ROCK AND ROLL TÁNCVERSENYT rendez a Juhász. Gyula Művelődési Központ Sasfészek akrobatikus rock and roll tánccsoportja - II. Papagáj Markét Kupa néven, a Ságvári Általános Iskolában (Boldogasszony sugárút). Elődöntő 13, döntő 18 órától. Megnyitja: dr. Lippai Pál polgármester. MEDITÁCIÓS KLUB várja az érdeklődőket 14.30 órától a BBMK Belvárosi Klubjában. AZ ALGYŐI FALUHÁZBAN 10-18 óráig a Szépség napja. A VÁROSI ROCK KLUB BAN (Juhász Gyula Művelődési központ) 19 órától: „D" Amis, Blues Bell, Vajk és társai koncert. A DALLAS BÁRBAN (Tisza Lajos krt. 77.) 19 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig Mi-csoda buli. Házigazda: Mátrai Róbert. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZEUM KEPTÁRABAN (Horváth Mihály u. 5.): a Testvérműzsák. Nóvák István építész kiállítása (I. szint); a SZÖG-ART Művészeti Egyesület és KARSAI ILDIKÓ grafikusművész Fanaptár és Fa-abc cfmű kiállítása. A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN: Bortnyik, a grafikus és könyvművész című kiállítása; Gorzsa - ízelítő a 7000 éves újkőkori település feltárásának eredményeiből: A képíró üzenete - 50 éves lenne Zoltúnfy István festőművész - kiállítás az. első emeleti kiállítóteremben A FEKETE HÁZBAN Zsidó egyházművészeti kincsek című kiállítása KÁLVÁRIA GALÉRIA (dr. Boross József u.) Császár Attila kiállítása A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató kiállítás. AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.): Fréderic Fontonoy franci festőművész kiállítása A HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Fontos Sándor emlékkiállítás és Fontos Zoltán festményei. A GARDEN ÉTTEREMBEN: Vanko Basa Lenke, kolozsvári festőművész kiállítása. A DECORAMA STÚDIÓ GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.): Kiss Attila Etele grafikái, Ráthgéber Attila és Alfréd Nickels kisplasztikái AZ ÚJSÁGÍRÓK STEFÁNIA KLUBJÁBAN (Sajtóház): Sinkó János festőművész kiállítása. RÓZSASZÍN REPÜLŐ GALÉRIA (a Vidámparkban): Vidám valóság címmel (600 gyermek alkotása) a repülőben és a villamosokban A JATE AULÁJÁBAN Kozma Imre festőművész és Majzik Mária keramikus kiállítása A SOMOGYI KÖNYVTÁRBAN: A vúradi csata 550. éve dokumentumok a kor hadtörténetéből; írások, képek a 80 éves Határ Győző költő születésnapjára. A KÉPCSARNOK GULÁCSY TERMÉBEN: Czakó János festményeinek kiállítása. SZEGEDIERDÉLY-KÖRben (Kálvária sgt. 14.): Fekete Miklós festőművész kiállítása AZ ALK0TÓHAZBAN (Árbóc u. 1-3.) foglalkozásai: ma: 14— 18-ig szövés; holnap 9-17 óráig kézműves klubvezetői tanfolyam (I. évfolyam). TERVEZŐK! Műszaki, tervek, dokumentációk fénymásolása, A/5-A/0 méretig! DIÁKOK! Jegyzetek, tételek fénymásolása 20% kedvezménnyel! Copyright Kft. Szeged, Tisza L. krt. 47. Tel.: 314-324