Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-09 / 263. szám

SZERDA, 1994. Nov. 9. SPORT 7 Ökölvívás Elekes Tamás OB bronzérmes Az elmúlt héten Budapesten rendezték meg a felnőtt kor­csoportban az országos baj­nokságot. A kiemelt, négy­napos versenysorozaton 84 ökölvívó lépett a kötelek közé. Köztük volt a Szegedi Tigers Club favoritja, Elekes Tamás is, aki a 81 kg-os súlycsoport­ban indult. A selejtezők során Elekes az UTE sportolóját, Chladikot ütötte ki az első menetben. Az elődöntőben a nagy riválissal, Béres Zoltánnal, a Vasas ver­senyzőjével került össze, aki olimpiai bronzérmes. Vele szemben vitatható bírói íté­lettel, illetve gépi 14:13-as pontozással maradt alul Elekes Tamás, így csak a dobogó har­madik fokára állhatott fel. Felkészülésében a Móra Fe­renc DSK és a Kovács Fitness Center segítette. Edzói: Takács István és Becsey Károly. Birkózás Az SZVSE utánpótlása országos hatodik A diákkorcsoportú birkózó­csapatok országos döntőjét Bu­dapesten tartották. A fiatalok már korábban körzeti verse­nyeken döntötték el, hogy melyik együttesek szerepel­hetnek a fináléban. A legjob­bak vetélkedőjében, az ország 24 együttese közül, a Szegedi VSE az értékes hatodik helyet szerezte meg. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Miklós Károly edző a fővárosban - há­rom versenyző betegsége miatt - csak tartalékos együttessel tudott kiállni, továbbá, a sze­gedi csapat tagjainak három­negyed része még egy korcso­porttal fiatalabb, akkor ez az eredmény igencsak biztató lehet a jövőre nézve. Miklós Károly edző a kö­vetkező birkózókkal érte el a sikert: Rupp Attila, ifj. Miklós Károly, Dénes Róbert, Szél Tibor, Gyuris Gábor, Szabó Balázs, Makra Máté, Varjasi István, Dobó József, Krámli Krisztián. Süli István, Ma­rancsik Zoltán, Hodács Zoltán. • A vasutas előkészítő korcso­portú birkózói pedig Soltvad­kerten, a Szüreti Kupán léptek szőnyegre. A nemzetközi sza­badfogású versenyen 170 in­duló volt, s Kiss Ferenc, va­lamint Pál György edző tanít­ványai a következő eredményt érték el. 25 kg: 1. Lippai Zsolt. 28 kg: ...5. Hoffer Márk. 31 kg: ...2. Szögi Zoltán, ...5. Kerekes Tibor. 35 kg: 1. Nagy­pál Zoltán. • Ha november, akkor aero­bic... Legalábbis Szegeden, ahol szombaton immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Szeged Kupa nem­zetközi versenyt. - Két évvel ezelőtt, amikor megkeresett bennünket a bu­dapesti Jumping Jack Aerobic Club, nagyon jó ötletnek tar­tottuk a verseny meghonosí­tását - emlékezett a kezdeti időszakra Tamás Sándor, a városi sportigazgatóság he­lyettes vezetője, a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón. ­Már az első verseny után azon voltunk, hogy hagyományt teremtsünk. A gondolatok találkoztak és tavaly már a pesti egyesület és a sport­igazgatóság közösen szervezte a viadalt. Bizonyára, jó híre lett a versenynek, hiszen az idén a duóból trió lett, hiszen a Coca Cola Amatil Kft. Szegedi Értékesítési Központja is csatlakozott hozzánk, mint főszponzor. így tehát minden együtt van, hogy szombaton egy igazi nagy aerobic rendez­vényt tálalhassunk az érdek­• Nemzetközi aerobicverseny a Sportcsarnokban EB ezüst* és bronzérmesek a mezőnyben lődők elé - mondta Tamás Sándor, aki arról is tájékoztatta a jelenlevőket, hogy nemcsak egy versenyről van szó, hanem egésznapos programot aján­lanak. Reggel kilenctől tízig „kö­zönségtáncoltatás" lesz, azaz, akik a mozgás és az aerobic szerelmesei, parkettára léphet­nek az újszegedi Sportcsar­nokban. A színvonalról a Jumping Jack és a szegedi aerobic tanárok gondoskodnak. Nem sokkal később, vagyis fél 11-kor kezdődik a „B" kate­góriás viadal, aminek már van tétje, hiszen a legjobb öt indul­hat a délután egy órakor startoló nagy versenyen, ami természetesen a nap fő attrak­ciója. - Azt hiszem, ez a mostani lesz a legnagyobb, s egyben legrangosabb verseny is - nyi­latkozta Guczoghy György, a Jumping Jack Club képvise­lője, aki a versenytorna befeje­zése után az aerobic mellett kötelezte el magát. - Ráadásul a mostani versenyre több külföldi aerobicost is várunk, akik bizonyára érdekes gya­korlatokkal mutatkoznak be. A magyarok számára pedig nem mindegy, hogyan szerepelnek, ugyanis a szegedi megmé­rettetés ranglistaverseny , azaz pontokat lehet gyűjteni, ami alapján eldől, hogy ki indulhat az országos bajnokságon ­nyilatkozta az egykori kitűnő tornász, aki biztosra veszi, hogy színpadra lépnek az Eu­rópa bajnokság ezüstérmesei, Simkó Andrea és a Mészáros Réka-Bogár Szilvia-Bottyán Béla trió valamint a harmadik helyezettek, Körtvélyessy Akos, illetve a Katus Tamás­Katus Béla-Szentgyörgyi Ró­meó alkotta csapat. A Magyar Aerobic Szövet­ség képviseletében jelenlévő Szuha Csaba pedig megje­gyezte: - Nem tudni, mennyire lesz­nek vevők a versenyzők arra, hogy két viadalt egymásután rendezünk. Pénteken ugyanis Budapesten lesz egy nagy verseny. Remélem, kísérletünk beválik... - mondta. Természetesen a díjazásról is szó esett. A dobogós helye­zettek - mint Pannonhalmi Tamás, a Coca Cola szegedi képviselője elmondta - a cég meglepetés csomagjait kapják, valamint a városi sportigaz­gatóság érmeit. Ezenkívül ­szintén a főszponzor - felaján­lott egy tízezer forintos aján­dékkosarat a mezőny legszebb versenyzőnőjének... Cs. G. L. • Labdarúgás Drága lábak Nem bíz semmit a véletlenre a Borussia Dortmund labdarú­gó-csapatának vezetősége. A német klub nyáron 16.3 millió márkát költött játékosvásár­lásra, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a sárga­feketék jelenleg az élen állnak a Bundesligában és az UEFA Kupában is bejutottak a leg­jobb 16 közé. Most a vezetők úgy gondolták, ideje bebizto­sítani magukat, valamint a futballistákat és felkeresték a Lloyd's londoni irodáját. A hí­res biztosítótársaságnál 62.8 millió márkára kötöttek bizto­sítást a profi státuszban lévő játékosokra a dortmundiak. így Möller, Julio Cesar és társaik nyugodt lélekkel léphetnek pályára a jövőben, bármi is tör­ténjék, ott áll mögöttük a Lloyd's. ' •Ív? crrf+r •• , mmmm Mórahalmon folytatta felzárkózását a Csanytelek. (Fotó: Hárs László) • Visszapillantás a fordulóra Pontokat i ói rö gólok nyomában Foci... mindig van minek örülni! Ezt érezhette az a kétezerkétszáz megrögzött szurkoló is, aki a hét végi so­ros, azaz a tizenkettedik for­duló nyolc helyszínére kiláto­gatott, hogy megtekintse ked­venceinek játékát a megyei elsó osztályú labdarúgó-baj­nokságban. Volt, aki lógó orral térhetett haza, de szép szám­mal akadtak olyan rajongók is, akik a győzelem után meg­várták, amíg besötétedik... Csak a Mártély használta ki a hazai pálya nyújtotta lehe­tőségeket, két helyszínen dön­tetlenül végződött az össze­csapás, míg öt vendégcsapat örülhetett a teljes sikernek. A csatárok huszonnyolc alka­lommal köszöntek be a meg­lepett hálóőröknek, hogy fi­gyeljenek jobban a játékszer birtoklására. Nyolc hazai talá­latra, hússzor válaszoltak a vendégcsapatok gólfelelősei. A játékvezetőknek egyetlenegy esetben sem kellett piros lapot előhúzniuk, hiszen a renitens­kedő játékosok még „pihen­tek". Sárgából viszont 38 akadt, többsége szabálytalan becsúszó szerelésért. Az egyetlen megítélt büntetőt Széli Jani, a veterán szőregi old boy a Móraváros ellen kí­méletlenül értékesítette. Ezek után vessünk egy pil­lantást a helyszínekre. Már­télyon ezt a három pontot már bajnokság előtt hozzáadták a megszerezhető többihez. Antal Ferenc ez esetben jól kalkulált. A szentesi arénában a két csa­pat négy gólkirály-jelöltje felváltva mutatott be szabad­gyakorlatokat a tizenhatoson belüli (mű)esések tudomá­nyából, de Bodó Mihály játékvezetőt ez a legkevésbé érdekelte. Nem csoda ezek után a gólnélküli döntetlen. Kistelek beleszaladt hazai pályán egy olyan vereségbe, amely a gólkülönbségét nézve kissé túlzott. Ettől függetlenül kijelenthető, a tápéi játékos­garnitúra legjobb a megyében. Várszegi Norbert igazolásával valami nincs rendben, mert a Bordány megóvta legutóbbi vesztes meccsét jogosulatlan szerepeltetése miatt. És ha iga­zuk lesz? Norbert sok meccsen pályára lépett! Bordányban elpattant egy húr, pont akkor, amikor „szeretni kéne egymást gyerekek...". Sima hazai vereségüket csak Timotity Mi­lán, az elnök úr könnyezte meg. A Pajkó nélkül felálló Csongrád egyelőre félkezű óriás. A mindszentiek minden csapatrészükben jobbak voltak, kétség sem férhetett győzel­mükhöz. Mórahalmon a nézők nagyobbik felét a rendezők tették ki. Ugyan vereséget szenvedtek a csanyiaktól, de már az új edző, Tandari Zoltán szemléletváltozása látszott a csapat játékán. Az elmúlt évek sikeregyüttese több figyelmet érdemelne a várostól, mert ne feledjék, a sporton keresztül is egekbe lehet emelni egy kö­zösséget... A szőregiek ugyan csíptek egy pontot, de hatalmas szerencsével. Ha én lennék a móravárosiak edzője, valószí­nű megbüntetném a Hadár, Király csatárpárost, mert együtt az utóbbi fordulókban annyi helyzetet ügyetlenkedtek el, hogy azzal már rég a spic­cen lehetnének... Üllésen a hazaiak úgy diktálták az első félidőben az iramot a zákány­széki titánok ellen, mint általá­nos iskolában tanító néni a kis­dobosok hat pontját. A végén a zákányszéki Szita klasszis játékkal egyedül verte meg a korán ünneplésbe kezdő hazai­akat. Ezen a mérkőzésen bú­csúzott az aktív játékvezetéstől a kitűnő sípmester, Chmilofski Béla, aki harminchárom évvel ezelőtt tett vizsgát az azóta sem sokat változott szabályis­meretekből... Góllövőlista: 16 gólos: Djurics (Tápé). 12 gólos: Mucsi (Mindszent). 10 gólos: Fődi Zs. (Sán­dorfalva). 9 gólos: Juhász, Bóka (Szentes FC), Farkas Z. (Bordány). 8 gólos: Mádi (Tisza-Új), Szita (Zákány­szék.) 7 gólos: Hadár (Móra­város), Grezsa (Üllés), Pajkó (Csongrád), Tóth Cs. (Már­tély). Bokor Bála Tóth István első Az elmúlt hét végén Debrecenben rendezték meg a II. Ligh Contact fordulót, amelyen a Szegedi Combat „D" SC versenyzői is részt vet­tek, s ott a következő eredmé­nyeket érték el: Nők: 50 kg. ...2. Szalma Zsuzsanna, Férfiak: 57 kg: ...Horváth Gábor, 63 kg: ...3. Perneki Róbert, 4. Bozsó Zoltán, 69 kg: I. Tóth István. Tóth István, Szalma Zsu­zsanna és Pemeki Róbert meg­hívást kapott a november 13­án Hódmezővásárhelyen rendezendő döntőre, amelynek eredménye alapján jelölik ki a lisszaboni EB-re utazó magyar válogatott keretet. Sakk Megkezdődött a csapatbajnokság Megkezdődött Csongrád megye 1994-95-ös I. osztályú felnőtt és ifjúsági sakk­csapatbajnoksága. Mind a felnőtteknél, mind pedig az ifjúságiaknál szaporodott a résztvevő csapatok száma, mivel az újjáalakult Doma­széki SE is indított mindkét bajnokságban csapatot. Az első forduló eredményei: Domaszéki SE-Secotex SE 3:9 (ifjúsági: 0:3), Csongrádi Tisza B. SE-MSVSE II. 6:6 (ifi: 1:2), Hódmezővásárhelyi Sakk SE Il.-Szentesi Sp. SK II. 8.5:3.5 (ifi: 1:2), Portál SE-Maróczy SE 6:6 (A Ma­róczi SE nem indított itjűsági csapatot). A megyei II. osztályú csa­patbajnokságban már három forduló zajlott le. Eredmények: I. forduló: Secotex Il.-Mó­rahalom 4:1, Üllés-Polgár-fiúk 5:0. II. forduló: Domaszék II.­Sándorfalva I. 2.5:2.5, Polgár­fiúk-Kiskundorozsma 1:4, Secotex-Üllés 2:3. III. forduló: Üllés-Móra­halom 3:2, Kiskundorozs­ma-Secotex II. 2.5:2.5, Sándorfalva I.-Polgár-fiúk 5:0. Kosárlabda Százegy pontos győzelem Gyöngyösön A SZEDEÁK férfi csapata az NB Il-es kosárlabda bajnok­ság legutóbbi fordulójában Gyöngyösön vendégszerepelt, ahol a helyi Pallas volt az ellenfele. A két csapat között olyan nagy volt a különbség a szegediek javára, hogy csak az volt a kérdéses, hogy meglesz­e a 100 pontos különbség vagy sem. Meglett! Gyöngyösi Pallas-SZE­DEÁK 32-133(16-62). SZEDEÁK: PÁLFI (18), SZIL Sz. (25/3), Nyilas (10), PÁVLICZ (17), SZIL B. (20). Csere: Majoros (11), Pándi (5), ZSÍROS (5), RUDI (17/3), Klein (5/3). • Az NB l-es ifjúsági bajnok­ságban a Sz. Postás-SZEDE­ÁK csapata a fővárosban a MALÉV csapata ellen vette fel a küzdelmet. A szegedi ifjúsági csapat rossz kezdés után bizto­san nyerte a találkozót az eddig csak egy vereséget szenvedett pestiekkel szemben. MALÉV-Sz. Postás­SZEDEÁK 68-89 (28-46). SZEDEÁK: Zsíros (-), SZIL Sz. (12/6), Pálfi (2), NYILAS (14), PÁVLICZ (26) Csere: MAJOROS (10), Tornyos (8), Rádi (2), KLEIN (15/3), Öszterling (-) • A SZEDEÁK ma, 18.30 órakor a Deák Gimnáziumban Magyar Kupa mérkőzést ját­szik a Bajai Honvéd csapa­tával. • A Szegedi JGYTF két mér­kőzést is játszott az elmúlt hét végén a MOL Egyetemi Baj­nokság során. Mindkétszer nyíregyházi csapat volt a Tisza-partiak ellenfele. Először a Nyíregyházi MGF-el, majd a Nyíregyházi TKF-el vették.fel a szegediek a harcot. A mérleg: egy győzelem, egy vereség. JGYTF-Nyíregyházi MGF 69-86 (40^0). JGYTK: Mácsai (8), Balogh (2), Soós (21), Kádár (8/3), Bődi (17/6), Macsali (8), Hunya (15). JGYTF-Nyíregyházi TKF 92—42 (45-20). JGYTK: Szilágyi (3), Krizsán (5/3), Mácsai (14), Balogh (11/3), Kádár (21/9), Bödi (18/6), Káposzta (4), Hunya (10), Toronyi (6).

Next

/
Oldalképek
Tartalom