Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-04 / 232. szám

10 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. OKT. 4. Bratinka Vatikánban? Megírtuk: Szörényi László, Magyarország római nagykö­vete átnyújtotta Hajnal János Olaszországban élő magyar képzőművésznek (korunk leg­jelentősebb üvegfestőjéről van szó) a Képzőművészeti Fő­iskola tiszteletbeli mestere elmet jelképező elismerést. E hírből is ki lehet olvasni, hogy a kormányváltás ellenére ­minden egyéb szóbeszédet „romba döntve" - Szörényi László továbbra is megmaradt a posztján. Közben a Kossuth Rádió világgá kürtölte, hogy a vatikáni nagyköveti állomás­hely várományosa az ugyan­csak szegedi Bratinka József, akit előzőleg helyi mende­mondák „hírbe hoztak", mint lehetséges polgármesterjelöltet is. Nos, kérdésünkre a Kül­ügyminisztérium egy, magát megnevezni nem óhajtó tiszt­ségviselője így fogalmazott: „A számbajöhető személyek közül Bratinka úr pályázik a legnagyobb eséllyel a vatikáni DM CSEMEGE nagyköveti székre". A jelek szerint Bratinka József Stras­bourgban végzett érdekvédő munkája nem maradt észre­vétlen diplomáciai körökben; különben is. a Vatikánban ér­demi és valós képviseletet csak az láthat el, akiről a befogadó sem tételez fel egyebet. Puskás, az ötödik A huszonegy éves Puskás István, a Bécsi Rapid közép­pályása nyelvi nehézségekre panaszkodik: beilleszkedése a legnépszerűbb osztrák csapat­ba ezek szerint nem zökke­nőmentes. A Békéscsabán ke­resztül (ahol egyetlen bajnokin sem játszott) Szegedről Auszt­riába került középpályás a bajnokság első három forduló­jában pályára lépett ugyan, de kiszorították a versenytársak: rajta kívül még négy idegen­légióst szerződtetett a bécsi csapat, s ottani tétmeccseken csak hárman játszhatnak. Jó hír viszont, hogy a klub vezetői átérzik Puskás gondjait, s heti három, alkalommal „osztrákul" taníttatják... A német órák gyarapodásával bizonyára mindinkább tegező viszonyba kerül a labdával, s legkö­zelebb, reményeink szerint, a szőke gólvágó találatairól is beszámolhatunk. Habsburg József Árpád A Vitézi Lovagrend nagy­mestere a szegedi Fogadalmi Templomban került az érdek­lődés kereszttüzébe - több mint négyszáz vitézt avatott magyar földön, több mint negyven esztendő után. Az ellentmondásos értékelésektől eltekintve próbáljuk felvázolni a Habsburgok úgynevezett magyar ága családfőjének életútját. Ükapja, József nádor főherceg tekinthető „alapító­nak"; József Árpád nagyapja Horthy sikertelen kiugrási kísérlete után rossz lóra tett. hiszen a nyilasokkal együtt szózatban szólította fel a nem­zetet a további harcra; apja megjárta Kun Béla börtönét, s rossza tapasztalatai alapján a családot a második háboró végén a Rózsadombról a lehető legmesszebbre, Portugáliába menekítette. József Árpád Lisszabonban érettségizett, s 35 évesen. Svájcban dip­lomázott politikatudományból. München, New York (tőzsde!), majd Spanyolország után újra portugál földön él. A család a 12 ezer hektáros alcsúti bir­tokból 140 hektárt kapott vissza - ezt tízen öröklik. Hét gyermeke van, s azt tervezi, hogy hazatelepül képrestau­rátor feleségével (aki született hercegnő). P. S. wnunaanaaaHHHHSHasatartraasaaanasataaam Házasság Rácz Róbert és Farkas Julianna, dr. Sikovanyecz János és Pap Krisztina Rozália. Reseterits Lajos és Berta Piroska Mária. Horváth Péter és Katona Irén, Laczkó Endre és Vízvári Krisztina. Dabis Mihály József és Poitinger Andrea Krisztina, dr. Nikolé­nyi Gábor és Lantos Mária, Czinege Károly és Zsiday­Galgóczy Klára Ada, Zombori Tibor és Kertész Viktória, Lipták-Galó András és Bokor Katalin, Németh Dezső Ferenc és Bezzeg Edit. Lórincz Zsolt Kálmán és Losoncz Tímea, Miklós Sándor és Krajkó Gyöngyi, Kovács Sándor és Gyurik Ildikó Márta, Tamás Tibor és Haba Rozália, Kocsis Gábor Pál és Marunák Anna Mária, Sutus Mihály és Négy­ökrű Zsuzsanna Gizella. Ha­lász Dezső és Guzsvány Em­ma, Juhász Zoltán Lajos és Szabó-Battancs Ibolya Erika, Kiri Miklós György és Deák Julianna, Portörő László Ta­más és SZÍVÓS Ibolya, házas­ságot kötött. fy Születés CSALÁDI ESEMÉNYEK Az Szeretettel értesít minden kedves érdeklődőt, hogy az 1994-1995. őszi-tavaszi modelljei megérkeztek. Cím: Szeged, Tisza l­krt. 39. (Anna-kúl) ' Farkas Pálnak és Láda Erzsébet Máriának Alexandra. Farkas Pálnak és Láda Er­zsébet Máriának Szimonetta, Farkas Pálnak és Láda Er­zsébet Máriának Katalin, Kiss Lászlónak és Gyarmati Máriá­nak Andrea, Gyűrűsi Zol­tánnak és Beck Teréziának Pálma. Benyhe Lászlónak és Szűcs Ildikónak Mariann Márta, Fehér Róbert Józsefnek és Maróti Ildikó Juliannának Dávid, Havasi Gyula Jánosnak és Deli Évának Csenge, Ko­vács Jánosnak és Czombos Gizella Máriának Krisztina, Szász Lászlónak és Balogh Emesének Norbert, Reisinger Ferencnek és Kristóffy Zsu­zsannának Martin Benjámin, Harmath Józsefnek és Guba Erzsébetnek Krisztián, Tóth­mihály Istvánnak és Gárgyán Mónikának Domán. Makra Józsefnek és Baráth Tündének Olivér, Horváth Zoltánnak és Kiss Zsuzsannának Klaudia Angelina, Horváth-Zsikó Zsolt Miklósnak és Tápao Judit An­nának Dávid, Siskó Sándornak és Németh Ágnes Máriának Blanka, Kálmán Gábornak és Süli Erzsébetnek Gábor Bence, Nagy Lászlónak és Szarka Marian Tündének Viktória, Csikós Zsoltnak és Nemes Máriának Sáron Petra, Csikós Istvánnak és Piszker Ildikó Juliannának Nikolett Erzsébet, Pópity Jánosnak és Juhász Gabriellának Anna, Csúzi Istvánnak és Imre Anita Jusztinának Norbert István, Vancsura Balázs Sándornak és Jenovai Erikának Ábel, Kádár László Attilának és Szabó Anitának László, Bolba Pé­ternek és Szekeres Gyöngyi Arankának Cintia, Hargitai Tibornak és Kothencz Ágnes­nek Tímea, Zsigmond Bélának és Balogh Magdolnának Ri­chárd Béla, Katona András Péternek és Varga Évának Krisztián, Marinkov Csabának és Kádár Ágnes Andreának Örs, Csurák Istvánnak és Far­kas Andreának Ádám, Balla Tamás Gábornak és Rutai Dagmarnak Anita, Czáp József Attilának és Rácz Annamá­riának József Attila, Szűcs Kálmánnak és Balogh-Szabó Klárának Brigitta, Rudic Ró­bertnek és Kovács Évának Alexandra, Zina Lajosnak és Szűcs Anita Mártának Berna­dett, Óvári Sándor Józsefnek és Szűcs Gyöngyinek Tímea, Dancsik Jánosnak és Vidéki Beatrixnak Dorothy, Szántai Sándornak és Balogh Annak Etelkának Tibor Sándor, Varga Róbertnek és Kasler Zita Izabellának Petra, Varga Ró­bertnek és Kasler Zita Izabellának Patrik, Bodó János Antalnak és Lehóczky Iloná­nak Norbert, Molnár László­nak és Varga Erzsébet Ka­talinnak Bianka Piroska, Bús Miklósnak és Savanya Ka­talinnak Kitty, Farkas László­nak és Majoros Ágnesnek Barbara, Kápolnási Ferencnek és Kéri Gizellának Szilvia nevű gyermeke született. Halálozás Vincze Róbert József, Nagy Ferenc, Körmöndi Sándor, Bitó János, Fodor Antal, Terhes Ferencné Tóth Anna, Vörös Károly, Szalma Imre Balázsné Szögi Ilona, Vaskúti Jánosné Balogh Emma, Nagy Sándorné Kónya Klára. Rácz István Györgyné Márta Margit, Bánszki Pál János, Ézsiás József, Németh Mátyás, Pigniczki Mária, Császár Pál, Heller Ferenc, Iszák Tamás, Igaz József Lajos, Vízvári Róbert, Ördögh György Jánosné Tánczos Mária, Stefkó János, Markovics Ferencné Fórizs Matild, Császár Imre, Bakó Antalné Rádi Jolán, Rostás Miklósné Rostás Terézia, dr. Balogh Sándorné Krier Anna, Varga Mihály, Ördög István Lajosné Katona terézia, Both Árpádné Báló Anna Ilona, Pethő Károlyné Wohner Katalin, Farkas Sán­dor, Pokornyi Jánosné Széles Katalin, Börtsök Lászlóné Ördögh Dalma Irén, Farkas Mária Terézia, Olajos László­né Bagi Johanna, Felbáb Mi­hály, Ludvig Imre, Trabalka István, Széli Béláné Rácz Emília, Horváth Mihályné Csóti Erzsébet, Bogdán Imréné Gazsó Dorottya, Vasvári Pál, Kiss Lajos, Arucknecht László, Juhász István Imre, Matuszka Tamás Istvánná Vincze Ilona, Kun-Szabó Ferencné Tóth Rozália, Varga Károly meg­halt. • Tömegpusztító eszközök vannak terroristák és bűnözök kezében? HaSáS a laborból A nukleáris feketepiacon eddig nagyon szűk volt a kí­nálat, a Szovjetunió felbom­lásával azonban megváltozott a helyzet. Ezzel párhuzamosan a vevők is megjelentek: diktá­torok vezette államok, mint például Észak-Korea, Irak vagy Irán, melyek keletről származó hasadóanyagot igye­keznek beszerezni atomfegy­vereik készítéséhez. Mivel egyetlen gramm plu­tónium ára hetvenezer dollár, mindig lesznek, akiket meg­kísért a várható hatalmas haszon, s vállalkoznak a ha­sadóanyagok csempészésére. Az ellenük való harc szük­ségessé teszi, hogy a rendőri és titkosszolgálati szervek szoro­san együttműködve ellenőriz­zék a kutatóintézeteket, bizo­nyos ipari létesítményeket, s szükség esetén a vezetékes és vezeték nélküli telefonháló­zatot is. Mivel a rendőrség és a titkosszolgálatok szétválasz­tása a szabad jogállam egyik feltétele és ismérve, fennáll a veszély, hogy megvalósul Róbert Jungk atomkritikus tizenöt évvel ezelőtti rémálma: a plutóniumállam kénytelen rendőrállammá alakulni, mert másképp nem képes megvé­deni társadalmának biztonsá­gát. Ám nemcsak a drága és bonyolult atomfegyverek jelentenek új típusú fenye­getést. A sokkal olcsóbb és egyszerűbb technikát igénylő vegyi és biológiai fegyverek talán még veszélyesebbek, mert ezeket a hasadóanya­goknál is nehezebb felderíteni. A terrorizmust a múltban támogató Irán és Szíria, de még Pakisztán is képes bioló­giai tömegpusztító fegyvereket előállítani. Különböző jelek arra utal­nak, hogy például Damaszkusz botulin- és Anthracis-bacilus alapú biológiai harci anyagokat fejlesztett ki. Terrorizmus és zsarolás céljára ezeknél gono­szabbat el sem lehet képzelni. A botulin, a Clostridium botulinum-bacilus toxinja a leghatékonyabb méreg, amit az evolúció évmilliárdok alatt kifejlesztett: egyetlen grammja egymillió embert képes meg­ölni! Az Anthracis-bacilus viszont lépfenét okoz. Anglia Az elmúlt hetekben az újságok nagybetűs sorai­ban véletlenül egymás melle kerülő hírek meg­mutatták, hogy a világ­nak a fenyegetettség mi­lyen új dimenzióival kell szembenéznie. Carlost, a Szudánban elfogott terro­ristát nyolcvannál több gyilkossággal hozzák kapcsolatba. A Magyar­országon és Európában másutt is lefoglalt hasa­dóanyagokkal viszont egy nagyzási hóbortban szen­vedő állam, egy őrült milliárdos vagy egy nem­zetközi zsaroló banda emberek millióit sodor­hatja veszélybe, százez­reit pusztíthatja el. 1941-ben végzett kísérleteket ezzel a kórokozóval egy Skó­ciához közeli kis szigeten. Az ott lévő összes birka elpusztult (emberek nem éltek rajta), és a sziget negyvenöt éven át annyira fertőzött volt, hogy csak védőöltözetben lehetett földjére lépni. Az ENSZ szakértőinek szá­mításai szerint a Salmonella typhi-baktériumnak, a tífusz kórokozójának 500 gramm­jával ötmillió ember ivóvizét lehetne megfertőzni. A víztar­tályok elleni támadást azonban nem tartják valószínűnek, mert ezeket mindenhol őrzik, és az ivóvizet állandóan ellenőrzik. A levegőből jövó biológiai támadás ellen viszont még a technikailag fejlett társadalmak sem tudnak védekezni. Egy, Amerikában végzett kísérlet során ötszáz liter ártalmatlan baktériumoldatot permeteztek szét egy hajóról a part mentén, s a kedvezőtlen időjárás elle­nére 150 ezer négyzetkilométer terület fertőződött meg. A terroristák és a nagy bűnöző szervezetek mára a tömegpusztító fegyverek alkal­mazásának küszöbéig jutottak. Fennáll a veszély, hogy a nem túlságosan távoli jövőben át is találják lépni ezt a küszöböt. G. A. DÉLMAGYARORSZÁG NYEREMÉNYSZELVÉNYEK E heti tét: 25 000 Ft Hogyan töltse ki a szelvényt? A: születési év utolsó két száma, B: születési hónap száma, C: a születés napja, Dl a személyi igazolványa számának két utolsó számjegye Természetes, hogy a kisebb gyerekek­nek még nincs személyi igazolványuk. Ók az utolsó, D rubrikába a szülők bár­melyike igazolványának két utolsó szá­mát beírhatják. Természetesen a szelvé­nyek külön játszanak, egymás számaiból nem lehet kicsipegetni! • N! • NÉV: Mit tegyen, ha nyert? Csapja a hóna alá nyertes szelvényét, személyi igazolványát valamint a HDS & Délmadár a heti számát és jöjjön be szer­kesztőségünkbe, a Sajtóházba. (Szeged, Stefánia 10.) A nyertesek jelentkezését a nyerőszámok megjelenése utáni hét hét­főjén, 12 és 15 óra között várják munka­társaink. A megyében lakók a Délvilág városi szerkesztőségeiben: Vásárhe­lyen a Szőnyi u. 1., (Szeged Tourist), Makón, a Deák F. u. 2. (városi könyv­tár) és Szentesen, a Kossuth u. 8. sz. alatt is jelentkezhetnek. A pénzt vagy postán utaljuk ki, vagy személyesen ve­kető fel a nyeremény a Sajtóházban. A nyeremény nettó 25 ezer fo­rint. A nyereményadót a cég fizeti. Ha többen is szerencsések, akkor az összeg szétosztódik. Viszont, ha adott héten sen­ki sem nyer, akkor a pénz halmozódik, átmegy a következő hétre. Ugye megjegyezték, hogy nyerni csak akkor lehet, ha megvették a HDS & Délmadár a heti számát. Legyen szerencséje a HOROSZ ' -kal! NÉV: NÉV: NÉV: Az e heti 10 nyerőszámot a csütörtökön megjelenő HDS & Délmadár családi lapunkban találhatják! Előfizethető telefonon, a szegedi terjesztési csoportnál. Tel.; 62/481 -281, Németh Andreánál. Megvásárolható a megye összes településén a hírlapárusoknál, rikkancsoknál és az élelmiszerboltokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom