Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-14 / 241. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. OKT. 14. • Nem olyan nagy szám Tilosban a London Burger A nyár elején új színfolttal lett gazdagabb a város, egy szegedi fiatalember München­ben vásárolt egy emeletes piros buszt, amilyet a londoni utcá­kon látni. Átalakította hambur­geressé: tetemes költséggel fel­szerelte a legmodernebb német konyhai berendezésekkel, hű­tőkkel, légkondicionálóval. Az ÁNTSZ szigorú szakemberei nem is látták akadályát az en­gedély kiadásának. A Szegedi Nemzetközi Vásáron tartott jól sikerült premier után a tulajdo­nos, Sári Attila gondolt egyet, s a közterület-használati enge­dély iránti kérelme elutasítása ellenére üzembe helyezte a London Burgert a Roosevelt téri parkolóban. A fiatalok megszerették a buszt, s szíve­sen jártak oda. Nyáron, a Sze­gedi Szabadtéri Játékok idején is sok vendége volt, köztük a pécsi művelődési központ igazgatója, akinek annyira megtetszett, hogy a Pécsi Na­pok rendezvénysorozatára is meghívta, mondván, milyen kellemes színfolt lenne a ba­ranyai megyeszékhely belvá­rosában. Sári úrat kuriózumnak számító járgányával invitálták a tavaszi Szolnoki Ipari vásárra is. SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ISTI 7-10! * DélmaoyarorszAo 4JÍÍ''X . 1 /f \ MOST MEG MEGVEHETI Téli tárolásra alkalmas ALMÁJÁT és HAGYMÁJÁT 27 Ft/kg egységáron a Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ valamennyi boltjában Vásároljon mindenkor méltányos áron ! Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ J AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 15 órakor Szerepjáték klub kezdőknek, haladóknak és olyanoknak, akik még csak most szeretnék megismerni; 17-19 óráig Robinson klub ­Brazil (r.: Terrv Gilliam); 17-20 óráig Manta könnyűbúvár és természetfotós klub - Barlangi merülések, vidófilm; 18-23 óráig Dark New Wave Club; l)avid I). Spitzer jazzfotó kiállítása MA ŐSZI NAUTILUS NAPOK - gazdag felnőtt- és gyermek­programokkal, Kisteleken, a Rákóczi utca 6-ban (vasárna­pig). VIDEÓVETÍTÉS 15-17 óráig a Csillag téri fiókkönyv­tárban (Kereszttöltés u. 29.). FANTÁZIA-JÁTÉK KLUB középiskolásoknak, 17 órától, a BBMK Belvárosi Klubjában. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18 órától láto­gatható. A GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUBBAN, az Indóház tér 2. alatt 18 órától Az idő fogalma - előadás az álmodásról és éb­renlétről. Tartja: Bornemisza Gergely klubvezető. A TAMASI ARON KLUB­BAN este 8 órától: Gumimacik r'n'r-klub. A JATE KLUB kávézójá­ban 21 órától a Frnakie Látó Quartet játszik. HOLNAP A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 9-12 óráig Hörömpő Cirkusz világ­szám címmel cirkuszi játékok, bohóckészítés, papagáj-beszélő verseny; 10-12 óráig pedig Bűvész suli várja a gyerekeket - Salamon László bűvész ve­zetésével. Á BURDA ISKOLA nyflt napot rendez a Közép fasor 1-3. szám alatti Rendezvény­házban, délelőtt 10 órától. MÚZEUMI MATINÉ-dél­előtt 10 órától képzőművészeti foglalkozást tart Rácz Ildikó A barlangrajztól Picassoig II. A kőbaltás ember címmel, a Móra Ferenc Múzeumban. RF.1KI NYÍLTNAP a Hotel Petrolban (Kállay A. utca 6­10). 14 órától. Előadás - Be­szélgetés az éltető energiáról. MEDITÁCIÓS KLUB váija az érdeklődket 14.30 órától, a BBMK Belvárosi Klubjában. A VÁROSI ROCK KLUB­BAN, a Juhász Gyula Művelő­dési Központban, 19 órától a Pentagon, a Trink (Békéscsa­ba) együttesek koncerteznek. A DALLAS BÁRBAN (Ti­Fotó: Somogyi Károlyné Szegednek viszont nem kell. A városi hatóság 10 ezer forin­tos bírságot szabott ki park­rongálás és közterület engedély nélküli használata szabály­sértés elkövetése miatt, majd 9 ezer forintosat a jogerős hatá­rozatban elrendelt kötelezett­ség - a közterület-használat megszüntetése - nem megfelelő végrehajtása miatt. A határo­zatok ellen a tulajdonos felleb­bez, sőt szeretné megvásárolni a Roosevelt téri WC-t, amit ed­dig csak bérelt, s ahonnét a vi­zet, villanyt biztosítja. Sári At­tila úgy véli, ha Szegeden se­hol sem sikerül üzembe he­lyeznie a London Burgert, ak­kor két választása marad: vagy elmegy egy másik városba, vagy eladja a berendezésekkel körülbelül 2 millió forintot érő büfébuszt. Nagypál Miklós, a Polgár­mesteri Hivatal Műszaki Iro­dájának vezetője szerint nem olyan nagy szám ez a busz. A közterület-használati engedélyt azért nem adhatták ki, mert a hatályban lévő önkormányzati rendelet nem tette lehetővé. Amíg a rendeletet nem módo­sítják, nem is dönthetnek más­ként. Esetleg a közgyűlés tár­gyalhatná a London Burger ügyét, és adhatna felmentést a rendelet alól. A vállalkozó az önkényes akciójával durva hi­bát követett el, ezzel a mód­szerrel nem lehet kierőszakolni a hatóságtól a mindkét félnek megfelelő megoldást. H. Zs. 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Káromkodni veszélyes! A saját lakásán kívül senki nem káromkodhat büntetlenül - ezt a rendeletet szavazta meg egyhangúlag az amerikai New Jersey állam Karitani nevű kisvárosának önkormányzata. Aki mégis e rémtettre szánja magát, azt ötszáz dollár pénz­büntetést vagy három hónap börtönt kap jutalmul. Mielőtt bármiféle, messzeme­nő következtetésbe fognánk, megállapíthatjuk, ott aztán tud­ják a képviselők, mivel kell eltöl­teni az időt, s talán á kisvárost lázban tartó problémák körét is mérsékelten behatárolja a ren­delet témája. Egyébiránt ezzel a rendeletlel egy sor további kér­dés is fölmerül: hol húzható meg a határ, vagyis mi számít károm­kodásnak és mi nem? Milyen igazolvánnyal rendelkezzék majd az az illető, aki megállapíthatja a káromkodás tényét? Hogyan lehet rábizonyítani valakire, hogy káromkodott? Előmozdítja­e a rendelet egészen új káromko­dások kifejlesztését, amelyek hi­vatalosan még nem számítanak káromkodásnak? Vajon kialakul olyan egyezményes káromkodási „szakzsargon", amely megkerüli a rendeletet, s minden időkre megoldja a feszültségek szóban való levezetését? Kérdés, hogy a házon belüli káromkodás meny­nyiben járul hozzá a családi béke megőrzéséhez? És sorol­hatnánk tovább... A htr hazai értelmezése ter­mészetesen magában rejti azt a kérdést is, hogy hogyan fogadná csúfos eseteken pallérozott köz­véleményünk egy hasonló rende­let bevezetését, mondjuk Szege­den? A válasz tömör: valószínűleg mindenki szűkebb szókincsével mondana véleményt. P. Sz. PROGRAMAJÁNLAT sza Lajos krt. 77.) 19 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. A JATE KLUBBAN 21 órától Mi-csoda buli. Házi­gazda: Mátrai Róbert. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Horváth Mihály u. 5.): a Testvérmú­zsák. Nóvák István építész ki­állítása (I. szint); a SZÖG­ART Művészeti Egyesület és KARSAI ILDIKÓ grafikusmű­vész Fa-naptár és Fa-abc című kiállítása. A MÓRA FERENC MÚZE­UMBAN: Bortnyik, a grafikus és könyvművész című kiál­lítása; Gorzsa - ízelítő a 7000 éves újkőkori település feltárá­sának eredményeiből. A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János gra­fikái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató kiállítás. AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.): N. Szilamér va­rázs* és repülőszőnyegeinek kiállítása A HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Fontos Sán­dor emlékkiállítás és Fontos Zoltán festményei. A GARDEN ÉTTEREM­BEN: Vanko Basa Lenke, ko­lozsvári festőművész kiállítása. A KÁLVÁRIA GALÉRIÁ­BAN (dr. Boross J. u. 27.): Szegedi képzőművészek alko­tásai láthatók. A SOMOGYI-KÖNYV­TÁRBAN: Keresztury Dezső és Kozocsa Sándor 90, Péchy Blanka 100 éves lenne - a • kiállítás bemutatja életútjukat a könyvtár dokumentumai alapján. Az Szeretettel értesít minden kedves érdeklődőt, hogy az 1994-1995. őszi-tavaszi modelljei megérkeztek. Cím: Szeged, Tisza L. krt. 39. (Anna-kát) ' MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYARORSZAG 80 éve Az aktuálissá vált Napóleon A háború sok tekintetben tette aktuálissá I. Napoleont. Alább néhány mondása követ­kezik. (...) - Az erkölcsi erő dönti el a harcot és nem a szám. - Háborút nem lehet rózsavízzel viselni. ­Franciaországban csekélységek nagy dolgok, az ész nem jön számításba. - (...) Párizs maga Franciaország. - Az összes hatalmak közül Oroszországtól kell leginkább félni. - Egyiptom a föld legfontosabb országa. ­Akié Egyiptom, azé India is. ­A hazugság mulandó, az igazság állandó. - (...) Aki szerelmes az emberiességbe, és mindig csak az emberiességbe, az ne viseljen háborút. - A tömeg azt tiszteli és szereti, akitől fél. (1914. okt. 14.) DÉLMAGYARORSZAG 40 éve Védjük a köztulajdont, küzdjünk a pazarlás ellen (...) Még tarthatatlanabb a helyzet a köztulajdon elher­dálása terén. Sokan úgy garáz­dálkodnak, mintha Csáki-szal­mája lenne az állam, a nép va­gyona. A csalók és tolvajok óri­ási értékeket lopnak el a nép­gazdaságtól. Egyesek keresetki­egészítésnek veszik és fo­lyamatosan, szabadon űzik a lopásokat. Az a baj, elvtársak, hogy sok becsületes munkás, kommu­nista, műszaki vezető tud a lopásokról, ügyeskedő, élelmes embereknek tartja a tolvajokat. szemet huny disznóságaik felett és nem lép fel ellenük. Párt- és tömegszervezeteink feladata, hogy a becsületes dolgozókra támaszkodva politikailag felve­gyék a harcot a köztulajdon megdézsmálói, a tolvajok és csalók ellen. Politikai nevelő­munkával és egyéb adminiszt­ratív intézkedéssel olyan légkört kell teremlenünk, hogy a becsü­letes dolgozók ne tűrjék, hanem közösítsék ki maguk közül a tolvajokat, s mint sajátjukat, úgy védjék az állam, a nép tulaj­donát. (1954. okt. 14.) DÉLMAGYARORSZÁG 4 ÉVE Állati siker „Mildred Kerr Buch a nevem, és 1987. február 13 óta élek együtt a Bush családdal". ­így kezdődik az amerikai könyvpiac sikerkönyve, melyet egyetlen szóval lehet minő­síteni: állati. A 141 oldalas ön­életrajz eddigelé három kiadási ért meg rövid időn belül. A me­moárirodalomban is szokatlan példányszámban kapkodták el. jóllehet nem eredeti a vissza­emlékezés, „diktálás" nyomán született. Igaz, hogy a nevezett Millie - Mildred beceneve - a „first dog", Amerika első ku­tyája, aki a könyv szerint a first ladynek, Barbara Bushnak „mondta tollba" a művet. Nos, így születik a sikerkönyv, ese­tünkben a „Millie's Book", vagyis Millie könyve. Mivel is kezdhetné egy valamirevaló szerző, ha nem az ajánlással? Millie tehát Bamak - vagyis a becézően szólított Barbara és George Bushnak ajánlja élet­regényét. A több fejezetből álló emlékirat végigvezeti a nyájas olvasót az elnökválasztási küzdelmek kutyaperspektíváján a Fehér Házba jutás diadal­napjáig, sőt a mai szokásokig. Hány órakor ébred, mit eszik, milyen körülmények között lakik az elnöki palotában. Nem maradhat ki a sajtókapcsolat sem, hiszen a Life már 1989­ben első oldalon méltatta a first dogot. Talán mert a memoár­szerzők emlékezetét szereti megkérdőjelezni a kritika, Millie-kutya 136 dokumen­tumfotót is publikál, köztük olyanokat, amelyek a gazdi ma­gánéletébe engednek bepillan­tást. „Királyok és királynők, el­nökök és űrhajósok, kormány­zók és művészek, újságírók és egyéb nagyvadak jártak itt, és én ezeket mind ismerem" ­fejezi be emlékiratait Amerika első kutyája. (1990. okt. 14.) A POSZT-ART GALÉRIA STÚDIÓBAN: Atlasz Gábor és Szabó András festőművész kiállítása. A DECORAMA STÚDIÓ GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.): Kiss Attila Etele grafikái, Ráthgéber Attila és Alfréd Nickels kisplasztikái A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN (Kálvin tér 6.): A nap napja című UNI­CEF-pályázat gyermekrajz­kiállítása. AZ ÚJSÁGÍRÓK STEFÁ­NIA KLUBJÁBAN (Sajtóház) Schmidt Andrea fotókiállítása. A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN (Te­mesvári krt. 42.): Egy magyar szentember - emlékkiállítás Bálint Sándor születésének 90. évfordulója tiszteletére. AZ ARANY JÁNOS ÁL­TALÁNOS ISKOLABAN (Kukovecz Nana u. 4-6.): Donáth Béla Attila Tunéziai képeslapok című fotókiállítása. AZ ALKOTÓHÁZ (Árboc u. 1-3.) foglalkozásai: ma 14-^18 óráig szövés; holnap 9-11 óráig „Zalai fehérhím­zés" címmel néprajzi előadást tart dr. Kerecsényi Edit; 9-13­ig Játszóház; csipkeverés felnőtteknek; 9-15-ig origami, 9-17 óráig gyékényfonás és ­szövés. "" HÍDBETON BT. N Beton, házhoz szállítással Járdalap, gyephézagos járdalap. Sóderszállítás, alapásás és földmunkák Szeged, Napos út 10. Tel.: 62/325-335 3e^óKFTaián,ata Kristálycukor zsákos (50 kg/zsák) 72 Ft/kg Kristálycukor 1 kg 75 Ft/kg Cím: Szeged, Juhász Gy. u. 3. T.: 62/321-263 Nyitva tartás: H-P 8-20 óráig. Szombat 8-18 óráig. Vas.: 8-13 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom