Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-29 / 254. szám
Szegeden, a megyei biróság épületében összbfrói értekezletet tartottak tegnap délelőtt, amikor dr. Vastagh Pál igazságügyi miniszter tájékoztatóját hallgathatták meg a jelenlévők. leszögezte: hazánkban garantált a bfrák függetlensége. A szervezetre nagy társadalmi nyomás nehezedik, gyökeres válFotó: Schmidt Andrea toztatásokra azonban nem nagyon lehet számítani a közeljövőben. Az országban kétezer bírói státuszt jegyeznek, ennek tíz százaléka betöltetlen. A bérezésen sokat javítottak az elmúlt esztendőben, a szakma presztízsét szeretnék megőrizni. A témáról bővebben lapunk 5. oldalán olvashatnak. A főbiztos dr. Bárkányi Gábornál. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kecskeméten 1956. október 27-én honvédtisztek kivégeztek két elfogott felkelőt. A bűnügyben a Budapesti Katonai Ügyészség pénteken vádiratot nyújtott be K. Ferenc nyugállományú ezredes, G.-K. Sándor nyugállományú őrnagy és P. Mihály nyugállományú alezredes ellen emberiség elleni bűncselekmény miatt. A tragikus eseménnyel kapcsolatos elsődleges adatok a Szegedi tése, az ifjúsági és oktatási bizottság, valamint a közoktatási iroda nevében Lippai Pál polgármester azokat a pedagógusi díszokleveleket, amelyeket külön önkormányzati jutalommal - évente, a pedagógiai pályán 70, 65, 60 és 55 éve dolgozó idős tanárok és tanítók kapnak. Az ünnepségen egyben elbúcsúztatták az idén nyugalomba vonuló oktatási intézményvezetőket, és köszöntötték a pályára friss diplomával került fiatal pedagógusokat. (Információink a 6. oldalon.) (Fotó: Gyenes Kálmán) Katonai Ügyészség tényfeltáró vizsgálata során váltak ismertté. Ezt követően a nyomozást a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal október elején vádemelési javaslattal fejezte be. » A vádirat megállapításai szerint Kecskeméten 1956. október 27-én fegyveres harcok folytak. (Folytatás a 3. oldalon.) A térségben uralkodó migrációs helyzetről tájékozódott tegnap Szegeden Philippe Lnbreveux, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti vezetője, akit elkísértek legközelebbi munkatársai, a pécsi befogadó állomás vezetője, valamint a Vöröskereszt megyei és városi szervezetének és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szegedi tagozatának A Kincskereső gyermekirodalmi folyóirat 20. születésnapja alkalmából 1994. október 31-én, hétfőn 17 órakor a Kölyökidő részvételével zenésjátékos irodalmi gálaműsort rendeznek a Százszorszép Gyermekházban. Acél Réka, képviselői is. Az Országos Menekültügyi és Migrációs Hivatal szegedi részlegében dr. Bárkányi Gábor a Hivatal szegcdi vezetője tájékoztatta a vendégeket az 1989 óta lebonyolított ügyfélforgalomról, valamint a menekült státusz iránti kérelmekről, azok megadásáról és elutasításáról. (Információnk a 2. oldalon.) Lazsovszki Péter, Galambos Lilla, Karsai Erika, Korompay Márk, Kovács Róbert, Lass Bea, Schneider Viki, Schök Norbert és Szekeres Norbert a Kölyökidő vendégei és a Kincskereső nagy szeretettel várják a gyermekeket! • A szegedi ügyészség térta fel Vádirat 1956-os felkelők kivégzése miatt 20 éves a Kincskereső Zenés-játékos Irodalmi ünneplés Az igazságügyi miniszter Szegeden Szegeden a lap! MAGYARORSZÁG Díszoklevelek idős pedagógusoknak Szép ünnepségen adta át a szegedi önkormányzat vezeRendszert vált a Démász Rt. SZOMBAT, 1994. OKT. 29., 84/254. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 19,50 FT Tarkólövések Budapesten Budapesten, a III. kerületi Erdőalja utca 147. szám alatti lakásban pénteken este két halottat találtak a szomszédok. A • Azzal risztották a kazincbarcikai rendőrséget, hogy egy tízemeletes ház előtt halott nő fekszik. Az ügyeletes csoport megállapította: az elhunyt E. Gyuláné 38 éves kazincbarcikai lakos valószínűleg öngyilkossági szándékkel ugrott ki a ház kilencedik emeletéről. A helyszínre érkezett mentőrohamkocsi orvosa megállapította, hogy mindkét áldozatot tarkónlőtték. A hullajelenségek alapján pedig feltételezték, hogy csütörtökön az esti órákban állt be a halál. A rendőrségi vizsgálat eddigi eredménye szerint a két 30-35 év körüli férfi ukrán állampolgár volt. Családi baoédia vizsgálat során E. Gyuláné lányát, E. Judit 9 éves iskolai tanulót lakásán holtan találták. A vizsgálat állása szerint a kislányt édesanyja fojtotta meg, majd öngyilkos lett. Fotó: Révész Róbert Meglehetősen furcsa szerkezet, egy oldalán kihúzható kamion állta el tegnap Szegeden a Kárász utcát a Klauzál téri kereszteződésben; a/jiuroBus '94 Computer Technology Roadshow. Ez magyarul azt jelenti, hogy mozgó bemutatóterem, amely ezúttal az ICL legmodernebb keresés-gyorsítását, illetve az adatok biztonságát szolgáló Manager alkalmazásokat hozta el Szegedre. Ez a kamion nem jött volna a mi utcánkba, ha nincs a Démász Rt. - tudtuk meg Milcsák Emese marketingmenedzsertől. A kulcsszó a megbízhatóság, ezért is döntött a rendszer mellett az áramszolgáltató. (Folytatás az 5. oldalon.) Szeged, nov. 1. Microsoft körút 19 94 „Microsoft körút 1994" Szeged, megyeháza, Rákóczi tér, november 1., kedd, 10-16.30-ig További információ: Controllsoft-Szeged Kft., telefon: 62/321-689.