Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-25 / 250. szám
KEDD, 1994. OKT. 25. • Holnap, 18.30 órakor: Postás-Budatok Hazai pályán is bravúr? SPORT 9 Amint arról tegnapi lapszámunkban már beszámoltunk, a Szegedi Postás NB l-es férfi kosárlabda-csapata bravúros győzelmet aratott Miskolcon a jugoszláv és amerikai játékosokkal megerősített hazai csapat ellen. Különösen Búzás és Zogovics játszott nagyszerűen a postásoknál, hiszen az első 36, míg a második 29 ponttal járult hozzá a győzelemhez. Holnap hazai környezetben iép pályára a Postás bajnoki mérkőzésen. Ellenfele a Budafok csapata lesz, amelynek legyőzéséhez ugyancsak jó játék szükségeltetik. Valaczkay József edző és tanítványai tisztában vannak mindezzel, s egész biztosan mindent elkövetnek majd, hogy ezen a mérkőzésen is győzni tudjanak. A legutóbbi értesüléseink szerint mindenki egészséges a csapatban. A legjobb összetételű együttest küldheti Valaczkay edző a pályára, amely képes lehet hazai közönség előtt is egy újabb bravúros győzelemre. A találkozó, amelyre minél több szurkolót várnak, 18.30 órakor kezdődik az újszegedi Sportcsarnokban. NOB-küldöttség Budapesten Hétfő délután kétnapos látogatásra NOB-küldöttség érkezett Budapestre Francoise Zweifel főtitkárasszony vezetésével. A szakemberek a jövő évbéh Budapesten rendezendő 104. NOBülés előkészületeinek részleteiről tárgyalnak Aján Tamással, a MOB főtitkárával, a szervezőbizottság elnökével, valamint a bizottság további tagjaival. Megkezdődött a sportújságírók országos tanácskozása Hétfőn a balatonszéplaki Ezüstpart Szállóban 43 küldött részvételével megkezdődött a sportújságírók országos tanácskozása. A szerda délutánig tartó rendezvényen a szakma ügyes-bajos dolgairól esik szó. Kedden közgyűlés lesz soron, szerdán pedig az 1. Országos Sportfórum kfnál „kérdezz-felelek" lehetőséget, jelent hasznos eszmecserére esélyt, többek között a sportot felügyelő belügyminiszter, Kuncze Gábor vendégeskedésével. A hétfői munkanapon Novotny Zoltán, a Magyar Sportújságíró Szövetség (MSSZ) elnöke szólt bő egy év tapasztalatairól, eseménytörténetéről. Ismert, 1993 szeptembere óta tevékenykedik önálló szervezetként az MSSZ. Az elnök megemlítette: ez idő alatt fontos, hasznos együttműködési megállapodások születtek, többek között a Magyar Olimpiai Bizottsággal is, ennek előnyeit a sportújságírás élvezi. A tanácskozáson szó esett arról az elképzelésről, hogy a jövőben a munkavégzéshez nélkülözhetetlen OTSH-belépők használata helyett a sportújságíró szövetség rövidesen kibocsátandó tagsági könyvei egyben pályabelépőül is szolgálnának. Boskovics Jenő, az MSSZ főtitkára bejelentette, hogy a szövetség taglétszáma 300-ra nőtt. Az viszont kicsit furcsa húzta alá a főtitkár -, hogy mindössze 130-an fizették be éves tagdíjukat... A továbbiakban a két régió vezetője, Bodor Ferenc és Fábián István festett körképet a vidéki sportújságírás helyzetéről. Kedden az alapszabály módosítására is sor kerül, továbbá megválasztják az MSSZ Etikai Bizottságának tagjait. A délután folyamán érdekfeszítő vita várható „Mit tehet és mit nem tehet a sportújságíró?" címmel. • Ez a megállapodás, amelyet minden fél elnöke kézjegyével látott el, azóta is sok vitára, szóbeszédre ad okot. Egyesek jónak tartják, mondván, hogy a legjobbat támogassák, mások viszont tévesnek ítélik, mert nem fejezi ki hűen a körülményeket. A dorozsmaiak azonban sérelmezik, hogy őket kihagyták a „buliból"... Nem tisztünk eldönteni, hogy kinek van igaza, viszont annyit megállapíthatunk, hogy azóta bárhova megyünk, mindenütt csak ezt halljuk: célunk a legjobb szegedinek lenni... Erről és még számos más, ezzel kapcsolatos dologról beszélgettünk tegnap Nagylaki Kálmánnal, a Szeged FC fiatal edzőjével. A beszélgetést egy „kényesnek" ítélt dologgal kezdtük. • Igaz-e, hogy a Szeged FC, azért, hogy a legjobb szegedi csapat legyen még olyan eszközöktől sem riad vissza, mint a bundázás? A rossz nyelvek szerint, Kalocsán (de Orosházán is) ugyanis a csapat csak így tudott nyerni... - A leghatározottabban visszautasítom az ilyen feltételezéseket - felelt azonnal a vádra Nagylaki Kálmán. Nem tettünk és nem is teszünk ilyen dolgokat, meg egyébként sincs pénzünk az ilyesmire. Ez a vád ellenfeleink táborából származik... • Azt mondja, hogy nincs pénzük. Egyesek mégis azzal vádolják a klub vezetőségét, hogy sok pénzi költ el feleslegesen. Gondolok itt elsősorban az idegenlégiósok vásárlására. m Nem bundázott a Szeged FC! • Most a cál: ősszel az első szegedinek lenni u Szükség van az idegenlégiósokra Nagylaki Kálmán mái nem ígér biztos feljutást Az NB III-as labdarúgó-bajnokság őszi fordulójának megkezdése után néhány héttel megállapodás jött létre a három szegedi harmadosztályú csapat (Szeged FC, Szegedi Dózsa, Szegedi VSE, a dorozsmaiakat Fejes Ernő elnök szerint „elfelejtették" meghívni a tanácskozásra) vezetői és az önkormányzat illetékes bizottsága között, melynek értelmében az a csapat kapja a 4.5 millió forint önkormányzati támogatást, amely az őszi szezon befejezése után a Tisza-parti csapatok közül a legjobban áll a bajnoki táblázaton. - A három idegenlégiós, Csaban, Dorobantu és Vasziljev nem került olyan horibilis összegbe, hogy azt ne tudtuk volna kifizetni. Pletyka az, hogy csillagászati összegeket kaptak, s kapnak a mérkőzések után. Hogy csak egy példát mondja ennek cáfolatára: nem kapnak pénzt csak akkor, ha nyerünk. Akkor is csak annyit, mint a többiek. Vereség esetén nekik sem jár semmi. Nem igaz tehát, hogy számukra közömbös, milyen eredményt érünk el, mert ők előre kialkudott pénzt kapnak... • Sokan kétségbe vonják azt is, hogy ezek a játékosok megérték az értük adott (ha nem is sok) pénzt... Nem játszanak kiválóan, s elfoglalják a fiatal, tehetséges szegedi játékosok helyét a csapatban... - Ha megnézzük az NB IIIas együtteseket, akkor rájöhetünk, hogy a Szeged FC-ben van a legtöbb sajátnevelésű fiatal játékos. Tehát azok, akik megállják helyüket nem kerülnek a háttérbe. S hogy szükség van-e a három idegenlégiósra? Szerintem feltétlenül, mert mindhárman neves játékosok, olyanok, akik nemcsak hazájukban, hanem Magyarországon is bizonyítottak már. Csaban nem egy hazai meccsen góloknak látszó lövést védett, Dorobantu Kalocsán, mfg Vasziljevics Orosházán volt a csapat meghatározó egyénisége• Térjünk vissza kissé az önkormányzati támogatás odaítélésére. Ha történetesen Önök nyerik el, s a 4.5 millióhoz jön még a Békéscsabától a Puskásért járó hat millió, az már több mint 10 millió. Ennyi pénz elegendő lesz, hogy tavasszal eséllyel harcolhassanak a felkerülésért? - Ezek mind csak feltételezések, mert sem a támogatás, sem pedig a Puskásért járó összeg még nincs a kezünkben. De ha meglenne, akkor elsősorban még két játékost, egy jó középhátvédet és egy megfelelő középpályást kell szereznünk. Velük, meg a mostaniakkal már pályázhatnánk a felkerülésre. Ezért szeretnénk minden áron a legjobb szegedi csapat lenni... • Elégedett volt a dorozsmaiak ellen nyújtott játékkal? - Az eredménnyel igen, de a játékkal már- nem. Meggyőződésem, hogy csapatom sokkal többre!" képes. Sajnos itthon, hazai közönség előtt nem tudtunk eddig olyat produkálni, ami a közönségünknek is tettszett volna. Jó lenne már egyszer kitartó szurkolóinkat is „kielégíteni". Amtg azonban borotvaélen táncolunk minden pontért, addig örülünk, ha győztesen hagyjuk el a pályát... P. Sándor József Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 42. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 118 darab, nyereményük egyenként 52 199 forint, 13 találatos szelvény 22 darab, nyereményük egyenként 30 743 forint, 12 találatos szelvény 3086 darab, nyereményük egyenként 930 forint,11 találatos szelvény 24 502 darab, nyereményük egyenként 293 forint. A 10 találatos szelvények nyereményösszege a nettó 50 forintot nem érte el, ezért nyereményalapjuk a 11 találatosok között került felosztásra. • A Góltotón első nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 2 956 795 forint. A második nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 311 569 forint. A harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 20 darab, nyereményük összege nettó 2645 forint. • Kézilabda KB II. A Sándorfalva és a Tornádó az élen Hódmezővásárhelyi Narancs SETisza Volán-Emergé 22-39(12-17). Férfimérkőzés. Vásárhely, 200 néző. Vezette: Kiss S. Kiiment. Tisza Volán-Emergé: Nagy P. - Berta 8, Hajnal, Szabó N. 6, Vajas 6, Tóth 3, Szilágyi 7. Csere: Csörgő (kapus), Szabó L. 3, Buknicz 2, Vajda 2, Hovanyecz 2. Edző: Farkas József. Narancs SE: Bánfi - Olasz 6, Marton, Kocsis 5, Szántó, Oláh 1, Kapu 2, Osgyáni 3, Tábori 5, Vince. Edző: Vörös Bálint. A szegedi gárda végig magabiztos játékot mutatott. Tiszakécske-JGYTF DSE 30-32 (15-18). Férfimérkőzés. Tiszakécske, 100 néző. Tanárképző: Benke Herczku 3, Szabó 2, Nagy 7, Veress 3, Flórián 3, halcsák 6. Csere: Virághalmi (kapus), Szoboszlai 1, Held 2, Becz 5. Az őszi szezon leggyengébb teljesítményét nyújtották a főiskolások, de az utolsó öt percben küzdenitudásból jelesre vizsgáztak. Berettyóújfalu-Makó KC 26-33(11-18) Férfimérkőzés. BerettyóújA kézilabda NB II. hétvégi fordulójában kikapott az éllovas Sándorfalva Martfűn. A Makó viszont Berettyóújfaluban is győzni tudott méghozzá meggyőző fölénnyel. A női csapatok közül A KSzSE, a Tanárképző és a Tornádó együttese jobbnak bizonyult a helyi együttesnél. falu, 200 néző. Vezette: Kovács, Kardos. Makó: Lajkó - Gera 11, Fekete-Szabó 1, Szabó L. 7, Balogh 4, Kukucska 4, Szabó A. 3. Csere: Kurai László (kapus) Vincze 1, Gulácsi 2. Edző: Kander László. Rendkívül iramos mérkőzésen a Makó KC a lelkes hazai csapatot legyőzte. Martfű-Sándorfalva 23-21 (12-10). Férfimérkőzés. Martfű, 300 néző. Vezette: Nyári, Veizter. Sándorfalva: Pártos - Sándor 2, Tenke 7, Budát 6, Szabó R. 1, Száva 1, Csért 1. Csere: Szabó 1, Marancsik 2, Giricz II., Veszelovszki. Végig szoros és izgalmas mérkőzésen a hazai csapat némi szerencsével tudott nyerni. A döntetlen igazságosabb lett volna. További eredmények: Csaba Mirelit-Tiszaföldvári VSE 22-25 (10-12),Túrkevei VSEOrosházi MTK 28-26 (16-13). A bajnokság állása: 1. Sándorf. 10 8 - 2 298-248 16 2. Makó 10 8 - 2 299-262 16 3. Orosháza 10 8 - 2 243-229 16 4. Tisza Volán 10 7 - 3 249-189 14 5. Martfű 10 6 1 3 241-208 13 6. Tiszaíbldv. 10 5 1 4 250-244 11 7. Csaba 10 4 1 5 231-243 9 8. Túrkeve 10 4 - 6 212-235 8 9. Berettvó 10 4 - 6 229-266 8 10. JGYTK 10 3 - 7 220-261 6 11. Hmv.-hdy 10 1 - 9 227-274 2 12. Tiszák. 10 - t 9 209-249 1 Csorvás SE-KSZSE 18-19 (8-9) Női mérkőzés. Csorvás, 200 néző. Vezette: Gőg, Horváth. KSZSE: Csókási - Szigeti 4, Garzó, Börcsök, Vigh 2, Takács 5, Ohát 3. Csere: Nádasi B., Keserű, Kiss A. 5, Drahota, Kiss K. Edző: Toókos György, Vigh Anna. A szabadtéren lejátszott mérkőzésen az újonc KSzSE lányai a végén majdnem kiengedték a kezükből a már megnyert találkozót. Narancs SE-Tornádó " 22-25 (8-12). Női mérkőzés. Vásárhely, 200 néző. Vezette: Komár, Szűcs. Narancs SE: Kapuné Csökölyné 3, Zsákai 8, Nagy, Szenti 7, Kispál 2, Varga 1, Molnárné 1. Edző: Török Ferenc. Tornádó SE: Ottlikné Szalai, Tóth 7, Födi 4, Farkas 6, Ferencziné 3, Varga 5. Csere: Tibainé (kapus), Kothencz, Tajti, Dudás, Komáromi. A második félidőben a kezdeti remek dorozsmai játék után szorossá vált az eredmény. A vásárhelyi lányok megközelítették a Tomádó csapatát, de a vendégek ismét megszerezték a két pontot. Kétsoprony-JGYTF DSE 20-23(11-13). Női mérkőzés. Kétsoprony, 100 néző. Tanárképző: Karmacsi Veress 4, Beslin 3, Antal 2, Tóth 7, Kakötő, Dobra 3. Csere: Szabó 1, Mészáros 1, Magyar 1, Garas 1. Edző: Bartha Zsolt. A fiatal hazai játékosok nem tudták felvenni a versenyt a képzettebb vendégekkel. A tanárképzősök végig vezetve nyerték a mérkőzést. A bajnokság állása: • Labdarúgó NB I. Biztosan győzött az FTC Vasas - Ferencváros 2-4(0-3) Fáy utca, 8000 néző. Vezette: Vágner. Gólszerzők: Szekeres (20.), Albert (22.), Lipcsei (39. - 1 l-esből), Lipcsei (57.), Máriási (54.), Gricajuk (65.) Vasas: Sáfár - Galaschek Erős, Juhár - Mónos, Máriási, Geress, Simon A.( Gricajuk), Jessy - Földes, Claude (Borgulya). Edző: Tóth Bálint. Ferencváros: Balogh - Telek - Hrutka, Kuznyecov (Szűcs) - Simon T., Albert, Lipcsei, Lisztes, Szekeres Christiansen (Zavadszky), Neagoe. Edző: Nóvák Dezső. Az első félidőben a Ferencváros nyomasztó fölényben játszott, s tetszés szerint érte el góljait. Ebben a játékrészben Szekeres, Albert és Lipcsei 11esből volt eredményes. Szünet után a Ferencváros engedett az iramból, a Vasas cseréi valamit javítottak a csapat játékán, s először Máriási lőtt szabadrúgásból gólt, majd Gricajuk talált Balogh kapujába. Igaz a két gólt között Lipcsei nagy szóló után belőtte az FTC negyedik találatát. Aztán a mérkőzés végére nagyon elszürkült a játék, gólhelyzet már egyik kapu előtt sem adódott, s maradt az FTC biztos győzelme. Ezzel a zöld-fehérek felzárkóztak az UTE és a Kispest mögé szorosan a bajnoki táblázaton 2 + 1 Nincs nyertes Mint mindig, kedvelt 2+1 góltotó játékunkra megint nagyon sokan tippeltek, ám ezúttal nem volt telitalálatos szelvény. Ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a tippszelvényen szereplő meccsek számszerű végeredményére kell tippelni. Kérésünk, hogy a tippszelvényt LEVELEZŐLAPRA szíveskedjenek ragasztani. 1. Tornádó 1010 _ 235-159 20 2. Szeghalom 10 8 1 1 275-179 17 3. JGYTF 10 6 2 2 229-193 14 4. Narancs 10 6 1 3 185-176 13 5. Berettyó 10 5 1 4 168-155 11 6. KSZSE 10 4 1 5 202-211 9 7. Csorvás 10 4 -6 174-179 8 8. Szentes 10 4 -6 193-221 8 9. Medgyese. 10 3 1 6 184-203 7 10. Kétsopr. 10 2 1 7 175-219 5 II. Martfű 10 2 -8 160-203 4 12. Karcag 10 2 -8 158-240 4 1. Szegedi Dózsa-Gyula 2. Dorozsma-KTE +1 Békés-SZVSE Pótmérkőzés: KSC-Szeged FC Végeredmény X NEV: , LAKCÍM:. A beérkezés határideje: október 28., déli 12 óra. Címünk: Délmagyarország, 6740 Szeged, Stefánia 10. A levelezőlapra kérjük ráírni: 2+1, sportrovat.