Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-24 / 249. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. OKT. 24. Randevú a Kehelyben, avagy: Hasek Svejkje a Kamaraszínházban Bclányi György költő azt Irta a reklám-Svejk-szobor­avatóra, hogy a derék katona alakjában feltehetően itt kó­borol közöttünk a szerző, Jaroslav Hasek. Akit több ok­ból óvakodunk urazni, bárha megszólftástechnikánkat odáig vittük széles e volt Monar­chiában, hogy az. „Uram" szócskát a háborúból átmene­kült szerencsétleneknek is megadjuk. Ha mást nem... De hogy őmiattuk is hihető, miszerint a kóbor természetű cseh is errefelé mászkál - az biztos. Otthonosan érezheti magát miközöttünk. Ugyanúgy vagyunk itt, mint örökké és nem ok nélkül a bőrét féltő botcsinálta katonája, a félel­mében folyvást lamentáló, örökös csicskás, Svejk: sose tudhatjuk, mi jön ránk holnap. Alkalmazkodási és túlélési technikáink hasonlítanak Svejkéihez. így történhetett, hogy amikor a színházban ta­lálkoztunk, a ráismerés örö­mével, cinkosán mosolyog­tunk. Azon, hogy milyen jó kis álca, valóban, a túláradó loja­litás. Azon, hogy a veleszü­letett hülyeségre nem árt időnként rátenni egy lapáttal és egészen ütődöttnek látszani, amikor erre létszükség mutat­kozik. Azon, hogy beszélni kell. valóban, akármit; részint, mert akkor biztos, hogy még élünk, másrészt egy fecsegőtől menekül - az ellensége is; van Mindenek előtt egy-két mondat egy képzelt szegedi szinháztörténetből: 1959-ben egy fiatal színész szerződött Konior István főrendező társulatához. A neve: Király I a-ven te. Ugyanez év októberében a Kamaraszínházban bemutatták a cseh Jaroslav Hasek Svejk című művének színpadi változatát. A főszerepet a szinház kitűnő, fiatal művésze, Mentes József játszotta. 1994 októberében a Kamaraszínházban Pavcl Hckela rendezésében be­mutatták a Svejk című szatírát. A főszerepet a 35. szí­niévadját Szegeden töltő Király Levente játszotta. És még egy mondat, színháztörténeten kivül: mindannyiuknak a legjobbakat - akárhol Ls legyenek e pillanatban. esély, hogy odébbáll, s meg­maradunk. Király Levente olyan, mint Svejk. Pofoncsapta a szerep ­írják ilyenkor léha szleng­jükben a zsurnaliszták, s a velük egy nyelvet beszélők kasztjában tudni vélik, mi­csoda színházi mimikri-telje­sftmény tornyosul a profán mondat mögött. Nem lehet el­tekinteni attól, hogy a színész alkatilag is hasonlít képzelt Svejk-figuránkhoz; de tudni kell, hogy kellő átváltozási tapasztalat, esetleg rendezői kontroll nélkül épp ez az alkati megfelelőség nagyon is sok veszélyt rejt. A Svejket for­mázó színészen múlik, hogy bohózatba, netalán blődlibe billen át a szatíra végképp, vagy megtartódik a kényes egyensúly. Pavel Hekela ren­dezése úgy meg van terhelve ­önmagukban nagyon hatásos ­gegekkel, annyi nevettető játékötlet, elmés színpadi sziporka sorakozik benne, hogy az előadás több ponton roppant billenésveszélyes. Király Levente tartja egyen­súlyban, mint valami vaskos lábú színházi Atlasz. Még a színpadidegen svejki szenten­ciák, a brechtes dalkeretek és más idézőjcles „kintlévőségek" sem tudják megbontani a koherenciát; a masszív kötést a főszereplő biztosítja. Király Svejkje kompakt. Jakab Tamás így aztán gond nélkül lubickolhat Katz tisz­teletes (és fotográfus) hálás szerepében. Mutat is jó pár fo­tografálni érdemes, trükkös gimnasztikai és pantomimikus gyakorlatot. Részeges tábori lelkészként újabb figurával gyarapítja szépen gazdagodó panoptikumát, amelyben kü­lönb s különb alakok vannak megörökítve. Jelentékenyek, figyelni kell rájuk, sűrű a levegő körülöttük. Nagyon jó Rácz Tibor kackiás bajszú civil főhadnagya. Lukas; és nem­különben Sinka Károly ezre­dese. A játékötletek burjánzása következtében szinte mind­egyik apróbb feladat is hálás szereppé minősült - de azért Müller Júlia „kimutatta magát" a bordélylányok színes társasá­gából is, emlékezetesen serte­pertélt Müllernéként Szabó Mária és kacsázott bárónőként Fodor Zsóka. Egyszerű és nagyszerű Hja Hylas színpada. Telitalálat. Egyetlen elem, meglepően mozgékony részekkel. Kocs­ma, kórház, börtön, katona­vonat, tiszti lakosztály, bor­dély, hadszíntér - minden „bír lenni" egyszerre, az átállások zökkenőmentesek, az meg egyenesen frenetikus, ahogy a hadbíró-Flórián Antal és pap­lan alatt a szeretője kigördül­nek egy fiókjából. S mind­ezeket császári és királyi (nagyhatalmi) moccanatlan egykedvűséggel nézdegéli a fönti régiókból ama monar­chikus madár, mind a négy szemével... Lehet, hogy a toleranciáról szól a kamaraszínházi Svejk­bemutató; végtére jókat neve­tünk - magunkon. Az is lehet, hogy csak azt az igazságot mondja: így vagyunk itt, ebben a Kehelyhez címzett kelet­európai kocsmában. Az is lehet, másról szól; kinek-kinek. Tény, hogy míves színházi munka, s mint ilyen is megéri az árát. Solyak Üj üzlet a Mars téren! A „I>" PAVILONBAN Kristálycukor 1/1 75 Ft/kg Kristálycukor 50 kg-os 72 Ft/kg 2 l-es Coca-Cola 115 Ft 8 tek. eü. papír 106 Ft/csomag Fenti árainkkal a Juhász Gy. utcai üzletünkben is várjuk Önöket! Depó Kft. Reprezentatív svéd cég szegedi irodája Csongrád megyéből gépkocsival rendelkező 2-3 főállású fiatal férd üzletkötőket keres. Feltételünk: korrekt munkavégzés és jó megjelenés. Amit adunk: európai szintű képzésprogram és magas kereseti lehetőség. A munkával kapcsolatban elváljuk a személyes megjelenést. Időpont-egyeztetés a (62) 322-437-es telefonszámon 9-16 óráig^ Cím: LUX Hungary. Szeged. Béke u. 2/B Jobban jár. ...mert MEGEMELTÜK A KAMATOKAT! A sok lehetőség közül biztosan meg fogja találni a legmegfelelőbbet: El DUNA Értékjegy temubtóa vótó. fa kámaúuású. éves kamatút) 31 napra 20%. 91 napra 22.25%. a 1S3 napon 23,75% El DUNA Pénztárjegy névre szólö. In kamatozású, éves kamatún 2 hónapra 21%, 4 hónapra 23%. 1 hónapra 24% El DUNA Takarékjegy névre szóló, fu kamatozású, éves kamatUb sávosan 0-30 nap kózótt 12%, 31-60 nap kózött 20%. 61-90 nap között 25%. 91 120 nap között 26%. 121-150 nap UzM 32% * El DUNA Betétjegy névre SZÓM. fn kamatozású éves kanntUt) 31 napra 19%. 91 napra 21.75%. 1«3 napa 23.25%. 271 «pn 23,5%. 365 napa 23.75% EJ Prémium Letétijegy II. bemutal óra szóló. 2 éves tuBnvdeiO. negvedévente vMozó kamuwású. egy negyedév* érvényes kamatút) évi 20%. kamatli/etés negyedévente, toráraflux lel nem vett kamatok estMM 4% kamatprémium El Határidős forintbetét névre szóló, ta kamatozású, hitamrdere 7-365 nap El Magánbankszámla (magánszemélyek pénztorgákni hankszámUfl) induló beiéi mmimum 5000 R. kamata évi 10% El Folyószámla betéti kamat évi 7%. lorgalmi jutalék 02% (múl 1600 FVM) El Devizaszámla tóbbtéte devizanemben, a lekötéshez szükséges minimum összeg. 300 uso.ta kamatozás, heti kamatjegyzés • Hangversenykalauz Egyszerre két zenekar Utcai dallamok Bécsből ós Sevillából A koncert hazai zenekarát, a Weninger Richárd vezette Weiner Kamarazenekart nem kell bemutatni, hisz' lassan két évtizede állandó szereplője a város zenei életének. (Bár például a héten indulnak útnak rendszeres külhoni vendégsze­repléseik egyik színhelyére, Svájcba.) Annál kevésbé is­mert viszont a másik részt­vevő, a Failoni kamarazenekar, hisz' most szerepelnek először itt. Az Állami Operaház zene­karának tagjaiból alapította 1990-ben a művészeti vezető­koncertmester, Nagy Béla. A muzsikusok a budapesti opera legengás vezetőkarnagyának, az olasz születésű Sergio Faiioninak kívánják emlékét őrizni a névválasztással, aki 1928 és 1946 között működött a dalszínháznál, és hazánkban is temették el. A vendég­zenekarral eddig 23 mű CD­felvétele készült el a legkü­lönbözőbb stíluskorszakokból - ők meg olaszországi turnéra készülnek a jövő hónapban. Ők sem szerepeltek még más zenekarral közösen - így nekik is egyfajta premier lesz a Nemzeti Színházban fél 8-kor kezdődő filharmónai évad­nyitó, amelynek első műsor­száma Mozart 239-es Köchel­jegyzékszámot viselő szere­nádja. A salzburgi évek alatt komponált „éji muzsika" egy nagybőgő nélküli vonóskarra és egy cselló nélküli quintettre készült, hozzávéve még egy üstdobot. A húsz éve elhunyt svájci zeneszerző. Frank Martin 1945-ben ksézült el a csem­baló, hárfa, zongora és két vo­nószenekarra írt Petite sym­phonie concertante-tal. A kéttételes műben ötvöződnek a fiatalabb korában hozzá kö­zelálló impresszionista és a '30-as években általa tanulmá­nyozott schönbergi dodekafon hatások. A szólisták: Horváth Anikó, aki már húsz éve nagy­díjasa volt a párizsi nemzet­közi csembalóversenynek, valamint a két, gyakran kon­certező szegedi művésztanár, a hárfás Feletár Melinda és a zongorista Bódás Péter. A Carmen-szvitben Bizet népszerű (és most Szegeden éppen játszott) operájának melódiáit az 1932-ben született Rogyion Scsedrin szedte cso­korba, hangszerelte át, for­málta át egy nagyívű balett­zenei alkotássá huszonhét évvel ezelőtt. S hogy miért pont ilyenné formálta az új köntösbe öltöztetett dalla­mokat? A magyarázat egyszerű - a felesége volt Pliszeckája, a Bolsoj színház világhírű pri­mabalerinája. A Carmen szvit­ben, mintegy „harmadik zene­karként" közreműködik a Sik­lósi Gábor vezette Szegedi Ütősegyüttes is. Kutas János DUNABANK RT Rangjához méltó. A DELHIR Postai Hírlapkereskedelmi Részvénytársaság pályázatot hirdet számviteli vezetői állás betöltésére. FELTÉTELEK: - pénzügyi és számviteli főiskolai v. közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség, - - számviteli területen eltöltött gyakorlat, - naprakész jogszabályismeret, - felhasználói szintű számítástechnikai • alkalmazói készség. Az írásos pályázatokat 6701 Szeged, Pf.: 207-re kérjük. V EJ jKg-­Epítkezőknek! ön tudja-e, hogy a tégla bekerülési árának 40%-át az energiaköltség teszi ki? De azt már tudja, hogy energiaár emelés lesz! A Tisza Téglaipar ezért meghirdeti november 15-ig tartó akcióját! HA ÖN NOVEMBER 15-IG BEFIZETI A TÉGLA ÁRÁT, AKKOR: -régi áron vásárolhat, így pénzt takarít meg, -részt vesz az 1995. januárjában tartandó sorsoláson, ahol visszanyerheti a befizetett tégla árát! Vásárláskor hirdetésünket hozza magával! •IISZAH Szeged, Bajai út 2-4. SZEGED Tel.: 62/310-611,310-450 ^ TÉGLAJ_PAR_

Next

/
Oldalképek
Tartalom