Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-13 / 240. szám
CSÜTÖRTÖK, 1994. OKT. 13. Halló! Universitas? M z egyik klinikán X-szel szeretne beszélni az ember. A Mm telefonkönyvben Egyetemek címszó alatt - bármiféle kiemelés nélkül - végeláthatatlan sorban következnek egymás után az intézetek, klinikák adatai. Pár perces böngészde után, végre a negyedik hasáb alján megleli hősünk a keresett intézmény számát, tárcsáz is rögvest. Ilyenkor két eset van: vagy foglalt, vagy kicsöng. Ha rögtön bejelentkezik az Universitas - az óra innentől ketyeg -, kéri a hívó a klinikát. Ilyenkor is két eset van (a „nem veszik föl"-ről most nem beszélek): vagy foglalt, vagy végighallgathatja az ember a fülnek egyébként kellemes muzsikát, s utána megszólal a klinika telefonközpontosának hangja. Utóbbi esetben rögtön közölhető a keresett személy neve, lehetőleg a mellékének számával együtt. (Anyja neve és születési évszám nem szükséges.) Az sem túl nagy baj, ha nem adatott meg a mellékállomás kapcsolási számának ismerete, ekkor ugyanis az ember esélyes rá, hogy rossz helyre kapcsolják hívását. Ha mégsem, szintén két eset van: az illető nincs a helyén - ekkor 15 másodpercnél hosszabb kicsöngést nem tanácsos kivárni - , vagy mással beszél. (Az, hogy az illető a szobájában, a telefonja mellett ül, s nem is beszél mással, ritkán fordul elő, s így gyakorlatilag nem létezik.) Ekkor az esélyek ugyancsak kétfélék: vagy türelmedet vesztve helyére teszed a kagylót, s később újra próbálkozol, vagy - de csak ha megesett rajtad az alközpontos szíve! további mellékállomásokon tehetsz kísérletet a keresett személy megtalálására. A folyamatot innentől nem részletezzük tovább: az eredményesség érdekében jobb, ha a személyes találkozást, vagy a levélírást választod. Mindazok, akiknek a szegedi felsőoktatási intézmények valamelyikének dolgozójával akad megbeszélnivalójuk, türelemmel viselt, hosszú várakozásaikért jutalmul a telefonszámlájuk végösszegének hirtelen megugrását kapják. S ebben az a nagyszerű, hogy az ajándék teljesen független az esetleg mégis létrejött beszélgetések időtartamától. Nagyszerű találmány volt ez a közös telefonközpont! Az ember akár száz forintot is eltárcsázgathat, elvárakozgathat, eldallamhallgathat, mire megmondhatja orvosának: beugrana hozzá idegnyugtatóért... A VÁROS 5 Az Idősek Hónapja alkalmából szfnes műsorral és ízletes vacsorával látták vendégül a város háromszáz idős emberét tegnap, a Tarján bisztróban. A városi önkormányzat Területi Gondozási Intézménye az idősek klubjának tagjait, illetve a területi gondozásban részesülőket hívta meg a bensőséges rendezvényre. A finom és kiadós vacsora mellé egy-egy szál virágot is átnyújtottak a vendégeknek. Fotó: Révész Róbert • Nyomozás rendőrök ellen Saját zsebre dolgoztak Hivatali visszaélés bűncselekmény miatt négy rendőr ellen indított nyomozást a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal két különböző bűnügyben. Az egyikben U. Kálmán rendőr őrmester, a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottja - akit egy másik bűnügyben a bíróság a napokban próbára bocsátott katonai vétség miatt - szolgálatteljesítés során hamisított helyszínbírság-nyugtákat használt fel. A 100 forintos elismervényeket ezer forintosra írta át, és a megemelt összegeket vette el a megbírságoltaktól. A másik bűnügyben B. Ferenc rendőr főtörzsőrmester és Zs. Jenő, valamint M. János rendőr szakaszvezetők - valamennyien az V. Kerületi Rendőrkapitányság belvárosi rendőrörs beosztottjai - két. polgári személlyel együtt követték el a visszaéléseket. A hivatalos feladataik szerint gyalogos mozgóőrszemként szolgálatot teljesítő rendőrök a civil társaik személyautóit rendőrségi járőrgépkocsikként használták, és főleg külföldi járművek vezetőivel szemben intézkedtek. A leleplezésükig mintegy 150 ezer forint bírságot szedtek be saját zsebre. 8-12,14-17-ig: (Csak felárral és gyászköztemények) 7-15-ig: Várjuk hirdetését a fenti ^telefonszámokon! • Bizonyára a gépkocsilopások számának növekedésével és az illegális „magánexport" megakadályozásának igényével magyarázható, hogy mostanában szigorúbban ellenőrzik a határállomásokon a külföldre utazók okmányait, köztük a kocsipapírokat. Kellemetlen helyzetbe kerülhet hát, aki kölcsönkocsival lépné át a magyar határt, de nem rendelkezik a meghatalmazást igazoló, hiteAutóklubajánlat Kölcsönkocsivaj -es -külföldre les dokumentummal. A Magyar Autóklub segíteni szeretne a nem saját tulajdonú járművel utazóknak, ezért öt nyelvű formanyomtatványt készíttetett, melyet a klubirodákban a kölcsönadó és érvényes útlevéllel rendelkező meghatalmazottja együttes jelenlétében lehet kitölteni és a klub munkatársaival hitelesíttetni. Ilyen meghatalmazással aztán már nyugodtan útnak indulhat a kölcsönkocsi használója... • Német vendégekkel járt szombaton az IBUSZ Bank fiókjában Lázárné Kiss Krisztina olvasónk (488-208). Negatív tapasztalatait tette szóvá telefonján: a pénztárosnő nem akart a német ügyfél kérésére ezer forintosokat adni, a márkát többnyire ötezresekkel fizette ki. A biztonsági őr elküldte olvasónkat a pénzt váltó német mellől, pedig annak szüksége volt a tolmácsolásra, mert a pénztáros nem beszélte a nyelvet. Olvasónk a pénztáros és a biztonsági ór hangnemét egyaránt kifogásolja, s miután őket távozásra szólították fel, a szabályszerű kituszkolás nyomán még a névkártyáját se volt hajlandó megmutatni, hogy panaszt tehessen ellene. A Csörögben. Mert az IBUSZ Bank illetékeseinél ezt nem tette. A nevezett bank kirendeltség vezetőjének. Molnár Sándornak mi mondtuk el az esetet, s a panasz részleteit. Meghallgatva az alkalmazottakat a fiókvezető elmondta: a pénzváltás napján igen nagy volt a forgalom, s félő volt, hogy az ezerforintosokból kevés lesz. Igy a 750 márkás összegért ezres címletből csak ötöt adott a pénztáros, a többit ötezresekben fizette ki. A szűkCSÖRÖG A \l\leSTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Becsei Péterrel oszthatják meg. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Munkanapokon 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hívható. Fölhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. séges mértékben beszél németül, ugyanakkor a jelenlévők tanúsága szerint a pénzt váltani érkezett úr is kiválóan beszélte a magyar nyelvet, érkezésekor. Később a váltáskor már csak németül szólalt. A kíséretében lévő hölgy a pénzváltás mikéntjét és a biztonsági ór kérését hangoskodással, az ügyintézők szidalmazásával és az ország szapulásával reagálta le. A bank kirendeltség vezetője ennyivel egészítette ki az eset leírását, hozzátéve, hogy a biztonsági őr lökdösése és névkartonjának rángatása nem tartozik a bevett szokások közé seholsem. • A Szakolcai utca lakóinak nevében telefonált Jeneiné olvasónk: fél éve kérik már a polgármesteri hivatal műszaki irodájától és a városgondnokságtól, hogy a lakossági hozzájárulással elkezdett utcaburkolat védelmében helyezzenek el súlykorlátozást és sebességkorlátozást elrendelő táblát. Mindeddig hiába. • A Nagy Jenő utca 4. sz. alatti fehérneműüzletben vásárolt hétfőn délután 5 óra körül egy hölgy a férjével és a kisgyerekével. A vásárlás után ottfelejtettek egy nagy értékű dolgot, amit bizonnyal hiányolnak - legfeljebb nem gondolják, hogy ez a nevezett boltban maradt. Az üzletből erről szólt a telefon, figyelemfelhívásként. A Dorozsmai vásárok alkalmával az árusok előző este kövecskékkel „kijelölik maguknak a helyet". így a vásár napján már hajnali háromkor se lehet árushelyet találni. Pedig nem fizetnek helyfoglalási díjat. Hulman Ferenc a 474-727-ról kéri ennek a gyakorlatnak a megszüntetését az illetékesek részéről. • Az iskolákban sok helyen már nem nyolc órakor kezdődik a tanítás, a Tisza Volán mégsem igazodik ehhez a járatokkal. Vasné Prágai Mária arra hívja fel a figyelmet, hogy a 83-as busz például túlzsúfolt, hét órától fél 8 utánig szinte lehetetlen a Rókusi körúton fölfémi a befelé tartó kocsikra. Csuklós buszok beállításával, vagy egyéb módon segíteni kellene az áldatlan helyzeten. • A Tisza-parti általános iskola hátsó kapujában hiába van behajtani tilos tábla, sokan a lépcsőig autóznak a gyerekükkel reggelente, veszélyeztetve a gyalogló kisiskolásokat. K. M. újszegedi szülő kérné az autózó szülők reggeli önmérsékletét, vagy a kapu lezárását. • A Fekete sas utcai könyvesbolt vezetői tájékoztatták rovatunkat, hogy október 11-én éjszaka egy lámpabúra feszültségkülönbségből adódó robbanása működésbe hozta a riasztóberendezést. Ezúton kérnek elnézést a könyékbeli lakóktól, akiket több órán keresztül nem hagyott pihenni a bolt riasztója. • Belügyminiszteri rendelet Választási menetrend A jegyzők október 12-21. között kialakítják a választókerületeket és a szavazóköröket. A törvényben megjelölt 13 hazai kisebbség legkésőbb október 17-ig kezdeményezheti az ország több mint 3100 településén a helyi kisebbségi önkormányzati választást. A különböző szintű választási bizottságok tagjait október 21-ig, a szavazatszámláló bizottságokat pedig november 21-ig kell kiegészíteni, illetve megválasztani. A választási bizottságok november 4-ig közzéteszik a választással kapcsolatos tudnivalókat, az érvényes jelölés feltételeit. A jegyzők pedig ez ideig összeállítják a választók nyilvántartását, amelyen december 10-én 16 óráig lehet változtatni. A választók névjegyzékét november 7-17-ig közszemlére kifüggesztik. November 24-ig döntenek a listák és a jelöltek nyilvántartásba vételéről, egy nappal később pedig közzéteszik a képviselőés polgármester-jelöltek és támogatóik nevét, valamint elvégzik a listák sorsolását is. A választópolgárok, illetve a jelölőszervezetek november 6-tól 21-ig ajánlhatnak jelölteket, akiket legkésőbb november 22én 16 óráig kell bejelenteni a választási bizottságoknál. A kompenzációs fővárosi és megyei listát november 23-ig kell bejelenteni. Választási kampányt november 6-tól december 9-én 24 óráig lehet folytatni, a választásokat érintő közvéleménykutatás eredményét pedig deA Magyar Közlöny ez évi 100. számában megjelent az a belügyminiszteri rendelet, amely a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek december 11-i választásával összefüggő eljárási határidőket és határnapokat rögzíti. A rendelet október 12-től 1995. április 10-ig ismerteti a választási szervek létrehozásával, tevékenységével, a jelöléssel, a választási kampánnyal és a választók nyilvántartásával, illetve a kisebbségi önkormányzati választásokkal, valamint a szavazókörök kialakításával összefüggő időpontokat. cember 2-án 24 órától december 11-én 19 óráig nem lehet nyilvánosságra hozni. A helyi választási bizottságok 1995. január 5-ig tájékoztatják az Országos Választási Bizottságot a megválasztott kisebbségi képviselőkről, a szószólókról, február 9-re pedig összehívják a helyi elektort választó kisebbségi választógyűléseket. Az országos kisebbségi önkormányzatot választó elektorok gyűlését legkésőbb április 10-ig hívják össze. Végül a rendelet kitér a választási iratok megsemmisítésére is, s jelzi, hogy a jegyzőkönyvek első példányát március 13-án át kell adni az illetékes levéltáraknak. KÖZÉLETI NAPLÓ A MUNKÁSPÁRT 14 és 17 óra között ügyeletet tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban. ANNUS JÓZSEF, az l-es számú országgyűlési választókerület képviselője fogadóórát tart 16 órától a Móricz Zsigmond Általános Iskolában (Bérkert u. 8.). Önkormányzati ügyekben segítségére lesz Gyémánt Imre önkormányzati képviselő. BOTKA LÁSZLÓ, a 3-as számú országgyűlési választókerület képviselője fogadóórát tart 17 órától a Makkosházi Általános Iskolában. Házigazda: dr. Kozma József. HOLNAP A HELYI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK létrehozásának feltételeiről Szeged Megyei Jogú Város jegyzője 14 órai kezdettel tájékoztatót tart a városháza klubjában. SZEMŐK ÁRPÁD önkormányzati képviselő fórumot tart a közös képviselők részére a bérlakások üzemeltetéséről, a Csáky Utcai Általános Iskolában, 17 órától. BOTKA LÁSZLÓ, a 3-as számú országgyűlési választókerület képviselője és Básthy Gábor önkormányzati képviselő a petófitelepi házasok és nyugdíjasok klubjának fórumvendége lesz, 17 órától. A Pe-' tőfitelepi Művelődési Házban (Szántó Kovács János utca) megrendezésre kerülő fórum levezetője Gila Ferenc. A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT a Victor Hugó utcai székházban jogi tanácsadást tart 16-17 óráig. Ugyanaznap 17 órakor taggyűlés lesz. AZ MDF-székházban (Római krt. 31.) 17 órától dr. Varga László jogi tanácsadást tart.