Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-11 / 238. szám

4 INFORMÁCIÓ DÉLMAQYARORSZÁQ KEDD, 1994. OKT. 11. • Az ország minden részé­ben 48 tüdőgondozóban zaj­lik a dohányzásról történő leszokási program a Ciba Hungária Kft. támoga­tásával. A kísérletben min­tegy 1500 dohányos vesz részt, s részesül kedvez­ményesen a nikotinpótló ta­paszból. A győri Tüdőbeteg Gondozó Intézet ez irányú tapasztalatairól Puha Kata­lin főorvos elmondta: a ta­pasz cs a pszichés támogatás segítségével leküzdhető a dohányzási kényszer. A főor­vos rámutatott: a szenvedély­betegekhez hasonlóan kell kezelni a dohányosokat. A tapasz egyre csökkenő meny­nyisegű nikotint biztosít szer­vezetük számára, igy az elvo­nási tünetek kevésbé jelent­keznek. A programban ön­kéntesen részt vevő győriek mintegy fele tudott lemon­1 HÍR -1 KOMMENTÁR Leszokni - tapasszal dani teljesen a cigarettáról. A háromhónapos kúrához pszi­chológiai tréning is tartozott: orvosok igyekeztek erősíteni a betegek akaratát és abbéli szándékát, hogy felhagyja­nak a dohányzással. A prog­ram nyomán többen jelentő­sen csökkentették napi fo­gyasztásukat, csak a részt­vevők harmadánál nem hozott eredményt a kúra. Az Kuromonitor Intézet statisztikája szerint a világon Magyarország és Lengyel­ország lakosai dohányoznak a legtöbbet, a személyenkénti cigarettafogyasztás a vi­lágátlag több mint kétsze­rese. Viszont némi derűlátás­ra adhat okot, hogy a ma­gyar cigarettázok 63 száza­léka életében már megpró­bált szakítani szenvedélyével. Sokakat motiváltak anyagi indokok és kezelőorvosaik tanácsai. Nekik segíthet ez a program - mondotta a főor­vosasszony. A tapasz egyéb­ként receptköteles, és bizo­nyos betegségek esetén nem használható. • Először mindenképpen arra gondol az ember: szájtapasz... Aztán, tovább tanulmányozva a leírtakat, sőt, rövid körkérdést intézve dohányos és nemdo­hányos kollégákhoz, megálla­pítom, hogy ez bizony gyógy­tapasz. És azt is, hogy nagyon kell hozzá a pszihés támogatás, mert különben „kipingálhat­ják " az embert millió tapasszal is, ha nem hajlandó lemondani a kis büzrudacskáról. A dohányzás esküdt ellenző­jeként azonban csöppet sem nyugtat meg az a tény, hogy „a magyar cigarettázok 63 száza­léka életében már megpróbált szakítani szenvedélyével". Le­gyek boldog? Miért? Ha az áll­na a fenti mondatrész helyett, hogy „ a magyar cigarettázok 63 százaléka leszokott a do­hányzásról ", akkor az már je­lentene valamit, mitöbb, öröm­re is okol adna. Ettől azonban, sajnos, még igen távol va­gyunk K. F. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 17-18 óráig Természetbúvár Klub. A Déli-Kárpátok vadregényes világa (Ketyezát). Klőadó: Puskás János fotóművész (JGYTF); holnap: 16.30 órától dr. Szokol Márta jogi tanácsadást tart; 17-19 óráig videóklub - olasz filmek eredeti nyelven: II deserto dei tartario; ma és holnap: Dávid I). Spitzer jazzfotó kiállítása |DM PROGRAMAJÁNLAT ORGONAKURZUS, az alsóvárosi Ferences temp­lomban 13.30 órától, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola Szegedi Konzervatóriuma orgona tanszaka közremű­ködésével. Vezeti Lantos István a Zeneakadémia rektora. A műsoron J. S. Bach, M. Rcgcr, Liszt, CH. M. Widor, Gárdonyi Z., F. Mendelssohn művek szerepelnek. INGYFNFS JOGSEGÉLY­SZOLGÁLAT működik 14-16 óráig az. Ifjúsági Információs és Tanácsadó Szolgálatnál. (Arany J. u. 7., telefon: 310-310. KÉZMŰVES FOGLAL­KOZÁS - „falevél-montázs" készítés 14.30-16 óráig a Százszorszép Gyermekházban. VÁROSVÉDŐ VÁLLAL­KOZÓK KLUBJA 18.30 órától a BBMK Belvárosi Klubjában. Vezeti: Györkey László. A JATE KLUBBAN 18 és 20.30 órakor videómozi: Robin Williams-sorozat - Jó reggelt, Vietnám!; 19 órakor: Föld­rajzos estek. Házigazda: dr. Poór Zsolt, vendég: dr. Makra László, aki A Kelet gyöngy­szeme - Macau címmel tart diavetétéssel egybekötött útibeszámolót; 21 órától LGT teaház. Csupa Loksi zene a kávézóban. A TAMÁSI ÁRON KLUB­BAN: 20 órától a Café-Café együttes koncertjét hallhajták az érdeklődők. HOLNAP PSZICHOLÓGIAI TA­NÁCSADÁS 15-17 órától az Ifjúsági Irodában (Arany János u. 7.). ARCDIAGNOSZTIKA címmel, 18 órai kezdettel előadást tart Kövesdi Natália, a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében, az Egészségünkért Alapítvány szervezésében. AZ AURA Természet­gyógyász Klubban (Teleki utca 3.) 18.30 órától Titkos tanítás címmel Boros Imre klubvezető tart előadást. RÓKUSI ORGONAESTÉK - 19 órától a Musica Antiqua együttes (Debrecen) hangver­senyét rendezik nteg a rókusi katolikus templomban. A TAMÁSI ÁRON KLUB­BAN 20 órától a Prosectura együttes játszik. A JATE KLUBBAN 20 órától Pávatoll. Versek ­kuplék - bluesok. Hobo és Tóth János Rudolf estje. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚ­ZEUM KÉPTÁRÁBAN (Hor­váth Mihály u. 5.): a Test­vérmúzsák. Nóvák István építész kiállítása (I. szint); a SZÖG-ART Művészeti Egye­sület és KARSAI ILDIKÓ grafikusművész Fa-naptár és Fa-abc című kiállítása. A MÓRA FERENC MÚ­ZEUMBAN: „Az év termé­szetfotósa 1993." - a szegedi díjnyertesek tártala; Bortnyik, a grafikus és könyvművész című kiállítása; Gorzsa ­ízelítő a 7000 éves újkőkori település feltárásának eredmé­nyeiből. A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János gra­fikái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató­kiállítás. AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.): N. Szilamér varázs- és repülőszónyegeinek kiállítása A HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Fontos Sándor emlékkiállítás és Fontos Zoltán festményei. A GARDEN ÉTTE­REMBEN: Vanko Basa Lenke, kolozsvári festőművész kiáll­ítása. A KÁLVÁRIA GALÉRI­ÁBAN (dr. Boross J. u. 27.): Szegedi képzőművészek alkotásai láthatók. A SOMOGYI-KÖNYV­TÁRBAN: Keresztury Dezső és Kozocsa Sándor 90, Péchy Blanka 100 éves lenne - a kiállítás bemutatja életútjukat a könyvtár dokumentumai alap­ján. A POSZT-ART GALÉRIA STÚDIÓBAN: Atlasz Gábor és Szabó András festőművész kiállítása. A DECORAMA STÚDIÓ GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.): Kiss Attila Etele grafikái, Ráthgéber Attila és Alfréd Nickels kisplasztikái A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN (Kálvin tér 6.): A nap napja című UNICEF-pályázat gyermek­rajz-kiállítása. AZ ÚJSÁGÍRÓK STEFÁ­NIA KLUBJÁBAN (Sajtóház) Schmidt Andrea fotókiállítása. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Temesvári krt. 42.): Egy magyar szentember - emlékki­állítás Bálint Sándor szüle­tésének 90. évfordulója tisz­teletére. A SZEGEDI RENDŐR­KAPITÁNYSÁG (Párizsi krt. 16-22) előcsarnokában: Mi­holcsa József szobrai láthatók. AZ ARANY JÁNOS ÁL­TALÁNOS ISKOLÁBAN (Kukovecz Nana u. 4-6.): Donáth Béla Attila Tunéziai képeslapok című fotókiállítása. AZ ALKOTÓHÁZ (Árbóc u. 1-3.) foglalkozásai: holnap 15-18 óráig fazekas szakkör felnőtteknek, hímzés. MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYARORSZAG 80 éve Meghalt a román király Bukarestből ma délelőtt távirat érkezett a budapesti városházára, amely azt jelenti, hogy Károly román király ma reggel hét órakor régi gyomorbajában meg­halt. Á miniszterelnökségi sajtóiroda a király halálhírét megerősítette. (...) Komoly politikai kö­rökben, amelyekben a román viszonyokról hitelesen tá­jékoztatva vannak, az a meggyőződés, hogy az elhalt román király utódja Ferdi­nánd, az ó nagybátyjának politikáját fogja követni. Ferdinánd herceg abban a politikai iskolában nőtt föl, melyet elődje olyan komoly államférfiúi éleslátással kö­vetett és amely politika Ro­mániának a hármasszövet­séghez való benső és baráti viszonyában látja Románia boldogulásának útját. (...) (1914. okt. 11.) DELMAGYARORSZAG 40 éve Száztíz éves az újszegedi tanítóképző Felszabadulásunk tízéves évfordulója maga is tisz­teletet parancsoló ténye az idei tanévnek. Az újszegedi tanítóképzőbe járó tanulók szemében tükröződik is ennek a történelmi fordu­lónak a visszfénye. Tudják, hogy az ünneplés, a megem­lékezés csak támaszpontja annak a célkitűzésnek, hogy az idei tanévben különösen szép eredményeket érjenek el. A kitartó és áldozatos munka eredményeivel kí­vánják ünnepivé avatni az egész tanévet. Idős és fiatal kartársak egész sorának szivében meg­rezzen valami a tízéves felszabadulási emlék mellett is: száztlzéves az. ősi iskola, amely útba indította őket. Egybeesik a két évforduló: egyiknek a magasztosságát a másik még fokozza. (1954. okt. 11.) DÉLMAGYARORSZÁG *M Az önkormányzat ne legyen „cirkusz1 A legnépszerűbb politikai szervezet egyik legismer­tebb vezetője. Fodor Gábor, a jó hangulatú, a választáson való részvételre buzdító szegedi nagygyűlés után válaszolt kérdéseinkre. • Mi a Fidesz népsze­rűségének titka? Meddig fokozható a Fidesz si­kere? - Addig, amíg meg nem nyerjük a választásokat. Természetesen ez most ir­reális cél lenne. Bár bizo­nyos szempontból az önkor­mányzati választásoknak mi vagyunk a győztesei, mert nagyon megerősödtünk. Úgy gondolom, a következő választásokig még világo­sabb lesz a lakosság számá­ra, hogy a Fidesz politikusai felkészült fiatalemberek, akik szimpatikusabban gon­dolkodnak, mint az előttük lévő generációk, van el­képzelésük a jövőről. A Fidesz népszerűségének oka a felelősségteljes parlamenti szereplés. (...) • A Parlament műkö­dése nyilvános. Sokan úgy vélik, ami ott törté­nik: cirkusz- Az önkor­mányzatokban is ha­sonló vitákra számíta­nak, ezért maradtak távol a szavazástól. - Sok esetben valóban cirkuszhoz hasonlítható, a Parlament. De minden választópolgár szálljon ma­gába, s gondolkozzon el azon, kire szavazott, s az a képviselő mit csinál a Par­lamentben... Ezért mondja a Fidesz, hogy most el kell menni választani, jól kell szavazni. (1990. okt. 11.) P P1IIRCQSI&A Kozmetika — liposzómás kézkezelés Maria Galland - tartós fcstckheülti-tés Ny.: hétfő, szerda 13-20-ig. kedd-csütörtök-péntek ti-16-ig Szeged, Petresi u. 3. T.: 62/489-116 KEZELÉSEK DÉLMAGYARORSZÁG NYEREMÉNYSZELVÉNYEK NÉV: NÉV: Hogvan töltse ki a szelvényt? A: születési év utolsó két száma, B: születési hónap száma, C: a születés napja, Dl a személyi igazolványa számának két utolsó számjegye Természetes, hogy a kisebb gyerekek­nek még nincs személyi igazolványuk, ők az utolsó, D rubrikába a szülők bár­melyike igazolványának két utolsó szá­mát beírhatják. Természetesen a szelvé­nyek külön játszanak, egymás számaiból nem lehet kicsipegetni! Mit tegyen, ha nyert? Csapja a hóna alá nyertes szelvényét, személyi igazolványát valamint a HDS & Délmadár a heti számát és jöjjön be szer­kesztőségünkbe, a Sajtóházba. (Szeged, Stefánia 10.) A nyertesek jelentkezését a nyerőszámok meg|elenése utáni hét hét­fején, 1 2 és 15 óra között várják munka­társaink. A megyében lakók a Délvilág városi szerkesztőségeiben: Vásárhe­lyen a Szőnyi u. 1., (Szeged Tourist), Makón, a Deák F. u. 2. (városi könyv­tár) és Szentesen, a Kossuth u. 8. sz. alatt is jelentkezhetnek. A pénzt vagy postán utaljuk ki, vagy személyesen ve­hető fel a nyeremény a Sajtóházban. A nyeremény nettó 25 ezer fo­rint. A nyereményadót a cég fizeti. Ha többen is szerencsések, akkor az összeg szétosztódik. Viszont, ha adott héten sen­ki sem nyer, akkor a pénz halmozódik, átmegy a következő hétre. Ugye megjegyezték, hogy nyerni csak akkor lehet, na me gvették a HDS & Délmadár a heti számát. Legyen szerencséje a HOROSZ -kal! NÉV: NÉV: Az e heti 10 nyerőszámot a csütörtökön megjelenő HDS & Délmadár családi lapunkban találhatják! ^ Előfizethető telefonon, a szegedi terjesztési csoportnál. Tel.: 62/481 -281, Németh Andreánál. , 4t Megvásárolható a megye összes településén a hírlapárusoknál, rikkancsoknál fffl))*K - - l_ es az ele leli isze rboltokba

Next

/
Oldalképek
Tartalom