Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-10 / 237. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAQYARORSZÁQ HÉTFŐ, 1994. OKT. 10. ® sak a fénymásoló papírokat felejtet­tem otthon, üvöltötte a fullajtár dél­előtt fél kilenckor egy forgalmi dugó mellett a belvárosban, amely ponton pontosan az út felénél tartott, a két met­ró között, s ez a feleút úgy kizökkentette a fullajtárokra egyébként jellemző per­gően gyors ritmusból, hogy a legfonto­sabb akták kihulltak hóna alól a párás betonra, ő maga gyümölcsözően torz szoborrá változott, s ahogy egy érzékeny mérleghinta középen, úgy állt meg benne valami lebegő szomorúság, úgy terpesz­tett széles szárú vászon nadrágjában, akár egy lépéshiányban szenvedő kira­kati bábu. Egy fullajtárnak pedig ismernie kel­lett a legrövidebb utakat, ismernie kellett a távból és időből kiszabható tempót, a forgalmi rend bonyolult változásait, a legalkalmasabb csatlakozásokat, s min­denek előtt tudnia kellett helyesen dönte­ni. ha két munka keresztezte egymást. Csak egyetlen dolgot nem ismert a fullajtár, s ez az egy, ő maga volt, aki Podmaniczky Szilárd Ű\ smfflfa már harminc éve száguldozott utcáról utcára, közértből közértbe, állomástól a bankig. És hogy hogy' tehetett vele ilyet a sors, de megtette, ezen a reggelen, talán életében először, magával is kapcsolatba került abban a szoborszerű helyzetben, amely hosszú idők óta első mély kudar­cának ígérkezett. Alit a járdán a szét­szórt akták fölött és kapcsolatba került önmagával. Ezt persze nem értette, nem tudta, hogy mi történik vele, csupán annyit vett észre, hogy abban a pillanat­ban, amikor az akták kihullottak a hóna alól, a rohanó külvilág elcsendesedett, a színek összemosódtak, a felhők behullot­tak a házak közé, az ég langyosra vál­tott, a forgalom pedig úgy futott el mel­lette egyvégtében, mintha állna. Azon a ponton, ahol félúton megállt, nem léte­zett már helyes választás, minden cél egyenlő eséllyel esett latba, egyenlő tá­volságra volt tőle minden megoldás, minden cél egyenértékűvé vált, s így egy­beolvadt, elmosódott, s a fullajtár meg­szűnt munkájának létezni, minden erő, ami idáig mozgatta, kiegyenlítette egy­mást, csupán ő maradt meg központjuk­ban, csak magát érezte, amint nincs töb­bé. Lassan bealkonyult és szemerkélni kezdett az őszi eső, a neonok kigyúltak végig az utcán, s a forgalom is lejjebb adta magát. Első mozdulatait meg sem érezte, a kinyíló és bezáruló ujjak mint­ha lassú pumpálással keltették volna életre, szemét végre lehunyta, majd újra felnyitotta, s amikor az első lépést meg­tette oldalra, már halványan derülni kez­dett az arca is, és még nem mondta ki, de már tudta, hogy azt fogja mondani: juhéjj! Fotó: Révész Róbert A hétvégi szegedi kígyókiállításon a képen látható tigris­piton kölykét sorsolták ki vasárnap délután négy órakor. Bol­dog nyertesként a 2097-cs számú belépőjegy tulajdonosa ör­vendhet a kígyónak, melyet - mivel tegnap nem volt jelen a sorsoláson - hétköznap a kaposvári terráriumban, vagy egy hét múlva, a szolnoki kiállításon vehet át. A részletes tud­nivalók miatt érdemes felvennie a kapcsolatot a terrárium gazdájával. Pécsi Tiborral (tel: 82/ 424-460). • Közéleti Kávéház - a Virágban Új helyen, a Virág cukrász­da zöld szalonjában kezdi őszi évadját a Közéleti Kávéház ma, hétfőn délután 6 órakor. Az est házigazdája, Ivanics Nóra, ezúttal a Polgárosuló Szegedért Egyesület vezetőit faggatja tevékenységükről, el­képzeléseikről. • Ledöntött szobor Vásárhelyen szombatra vir­radó éjjel ismeretlen tettesek ledöntötték talpazatáról és összetörték Grezsa Ferenc mellszobrát. A neves iroda­lomtörténész, Németh László­kutató, a város díszpolgára szobrát csütörtökön ünnepé­lyes keretek között avatták fel a Tudós Sétányon. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ismeretlen vandálok után. • Tisztújítás a VMDK-ban Két évvel ezelőtt alakult meg Szegeden a Vajdasági Magyarok Demokratikus Kö­zösségének helyi tagozata. Az érdekvédelmi szervezetként működő tagozat holnap, ked­den este 7 órakor tartja tiszt-' újító közgyűlését a Bolyai utca 11. szám alatti kisebbségi székházban (az úgynevezett TETÓ alatt). • Továbbtanulási lehető­ségek a SZOFI Számítástech­nikai Oktatóközpontban - szá­mltógépkezelő; - számítógépes szaktitkárnő (alapfokú) - szoft­verüzemeltető (középfokú) ­rendszerprogramozó, - rend­szerszervező (felsőfokú) állami szakképesítést nyújtó tanfolya­mok. Telefon: 62/322-859. (x) LOTTÓSZÁMOK Hatos lottó 8,19, 20, 21, 22, 24, a pótszám: 5. 6 találatos sorsjegy nem volt (a következő hétre át­vitt nyereményösszeg 41 millió 302 ezer 768 forint). 5 plusz 1 találatos egy darab volt, nyereménye 2 millió 435 ezer 198 forint. Az 5 találatos sorsjegyekre 51 ezer 448. a négyesekre 2599, a hármasokra 183 forintot fize­tnek. Ötös lottó 7,12, 38, 54, 57, a jokerszám: 898156 5 találatos sorsjegy ezen a héten sem volt (a kö­vetkező hétre átvitt nyereményösszeg 115 millió 788 ezer 412 forint). A négyesek 159 ezer 608, a hármasok 2499, a kettesek 137 forintot érnek. A jokeren sem volt telitalálat, a következő hétre átvitt nyereményösszeg 26 millió 698 ezer 604 forint. Ausztrialottó 4,10,13,18,19, 21, a pótszám: 14 a jokerszám: 666 455 lobb a monogámia A terhesség alatt gyak­ran kialakuló magas vér­nyomás legjobb ellenszere a hűséges párkapcsolat ­erre a meglepő következte­tésre jutottak francia és amerikai kutatók. Ha a pár a gyermekválallalás előtt legalább egy évvel monogámiában él és kerüli a külső kapcsolatokat, a terhesség alatt az anya szá­mára csak negyedannyi a kockázat, mint például azoknál, akik a terhesség előtt csak négy vagy ennél kevesebb hónapot éltek együtt. Jelenleg a magas vér­nyomással és a szervezet folyadék-visszatartásával járó - akár életveszélyes ­állapotot aszpirinnel keze­lik, s a terhes asszonyok 10-20 százalékát érinti. A furcsa jelenség ma­gyarázata a kutatók sze­rint az lehet, hogy a női szervezetnek valószínűleg hosszabb időre van szüksé­ge, amíg immunrendszere „megszokja" az adott part­ner spermáját és nem ké­pez ellenreakciókat. Ezt tá­masztja alá az a megfigye­lés is, miszerint a koráb­ban óvszerrel védekezők körében a teherbeesést kö­vetően nagyobb arányban fordul elő ez a veszélyes ál­lapot, hiszen az óvszeres védekezés során a nő im­munrendszere nem szok­hatta meg a partnert. Egyébként egy másik amerikai tanulmány sze­rint is jobb a hűség: a vizs­gálat szerint ugyanis a tar­tós kapcsolatban élők, il­letve a házasok szexuális élete intenzívebb és minő­sége is jobb. Az amerikai házasok 41 százaléka hetente kétszer szeretkezik, míg az egyedül élők közül csak 23 százalék állíthatja ezt. Míg a meg­kérdezett, házasságban, vagy tartós kapcsolatban élő nők háromnegyede jut el mindig vagy rendszerint az orgazmusig, az egyedül élő és csak alkalmi partne­rekkel járó nőknek alig több mint 60 százaléka. MA SZÁMHÚZÁSSAL FOLYTATÓDIK CSALÁDI BINGÓJÁTÉKUNK! A játék ismertetőt a játékszelvényekkel a keddi lapunkban találják meg. A NYERŐSZÁMOKAT A CSÜTÖRTÖKÖN MEGJELENŐ HDS & DÉLMADÁRBAN! Környezetvádelmi napok: A Kossuth Lajos Általános Iskola környzetvédelmi napo­kat rendez Szőregen október 10-13.-áig. Októrber 10-én és 11-én a Makai út-Barázda u.-Temesvári u.-Nefelejcs u.-Újszőregi u. által határolt területen, október 12-én és 13­án a Makai út- Szerb u.-Ipoly sor-Vaspálya u.-Barázda u. ál­tal határolt területen, október 14-én és 15-én a Szerb u.­Nagybecskereki u.-Vágóhíd u.-Pálytér-Vaspálya u.-Ikon u. által határolt területen gyűj­tik össze és szállítják el a köz­területeken levő hulladékot. (Nem a háztartási hulladékot kell érteni.) A megjelölt napo­kon az iskola környezetvé­delmi szakköre és a Város­gondnokság hulladékgyűjtő zsákokat és konténereket biz­tosit és gondoskodik az össze­gyűjtött szemét elszállításáról. RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFDNDN: • Brutális várfürdő Vasárnap hajnalban lakásá­ban meggyilkolták Nyikolaj Perevoscsikovot, Udmurtföld belügyminiszter-helyettesét. Az ismeretlen személyek be­törték az ajtót, és automata fegyverrel oltották ki az alvó ezredes életét, meggyilkolták feleségét, idősebb fiát és lá­nyát. A vérfürdőt csak az ez­redes veje, kisebbik fia és uno­kája élte túl. Egyelőre nem tudni, hogy milyen indítékok alapján követték el a szörnyű tettet. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, | Önnek is szól!*' mindennap 16-18 takiuftli 94.9 Mll/en g (aDAM'RIUShuUanilimstfo) Hirdetésfelvétel. Szeged, Arany János u. 7.1. em. Tel.: 32.1-930, 480-166/127 Tel/Fax: 491-119 I • fl Dzsinnekkel az AIDS ellen ,490-490. 50 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! • Ellopott „Szakállas férfi" Ellopták Rembrandt egyik festményét vasárnapra virradó­ra az amszterdami Rembrandt Házból. A „Szakállas férfi" kisméretű olajfestményt 1647­ben festette a holland mester. A tolvaj betörte a múzem egyik ablakát és úgy jutott be az épületbe. A Rembrandt Házból nyáron is elloptak két festményt, Rembrandt tanító­mesterének, Pieter Lastmannak az alkotásait. • Földrengések A Richter-skála szerinti 7,3­es erősségű földrengés rázta meg vasárnap Hokkaido szige­tét. A rengés epicentruma a Csendes-óceán mélyén volt, nem messze a hét elején észlelt 7,9 erősségű földrengés közép­pontjától. Földrengés puszított vasárnap kora reggel Indoné­ziában is. A Dzsakartától két­ezer kilométerre északkeletre lévő Molukka szigetláncolat részét alkotó Halmahera köze­lében 6,3 erősségű földlökést jeleztek a műszerek. Az első jelentések szerint a szigeten húszan megsebesültek, közü­lük kilenc állapota súlyos. A hét eleji pusztító erejű földren­gés után tegnap újabb földlö­kések rázták meg a Kuril-szi­geteket is, de az újabb föld­mozgások nem követeltek ál­dozatokat. Naponta háromezer egyipto­mi keresi fel a Nílus deltájának egyik falujában azt a fiatal val­lásos muzulmán férfit, aki azt állítja magáról, hogy jó szelle­mek segítségével minden be­tegséget, beleértve az AIDS-t is, képes meggyógyítani. A pá­ciensek között színészek, tiszt­ségviselők, sót még orvosok is előfordulnak - írta legfrissebb számában az Ahbár Al-Hava­desz című hetilap. A terápiáról szólva a csoda­doktor elmondta, hogy „a tün­dérek országának királynője ál­tal irányított kétmilliárd dzsinn" tartja őt a kezében. ­Ők adják nekem a hatalmat ah­hoz, hogy két perc alatt és in­gyen minden betegséget meg­gyógyítsak, a migréntől az AIDS-ig _ állította. A hetilap szerint a hatóságok nem akadá­lyozzák meg, hogy a férfi pá­cienseket fogadjon. A Korán több helyen is megemlíti a dzsinneket, akiket Allah teremtett. Lehetnek rosszak és jók, s egyes prófé­ták kapcsolatba léphetnek ve­lük. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Í AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 támogatásával! Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig a több kevesebb napsütés mellett felhőátvonulások idején mindenütt számítani lehet kisebb esőre, záporra. A szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 10-15 fok között alakul. vSt. „Y,

Next

/
Oldalképek
Tartalom