Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-10 / 237. szám
4 lli"SPBHTJA 1994. október 10. Rángó negyedszer Ranga László és Büki Ernő az országos ralibajnokság vasárnapi, 6. futamán föltette a koronát idei sikeres szereplésére, győztesként fejezték be a pécsi erőpróbát. A 12 gyorsasági szakaszból álló rali nem úgy indult, hogy az abszolút magyar bajnoki clm védői örülhetnek a második nap végén, hiszen ifjabb Tóth János és Papp György a Toyota Celicával az első napon a 7. gyorsasági szakasz végéig 15 mp-es előnyre tett szert. Mégpedig olyképpen, hogy a hét különpróba közül ötször autózták a legjobb időt. A Ranga. Büki párosnak csak kétszer sikerült az első helyet megszereznie. A technika itj. Tóth Jánoson kifogott. Az utolsó gyorsasági szakasz rajtja előtt a Toyota Celica motorja nem indult be, (gy Tóth a rali föladására kényszerült. Kiesésével Ranga László - a hátralévő futam eredményétől függetlenül újabb magyar bajnoki címet szerzett. Abszolút sorrend: I. Ranga László. Büki Ernő (Marlboro Rallye Team, Lancia) 1:08:25 ó 2. Huberth István, Makra László (Mol Autósport, Ford Sierra) 1:12:57 3. Tóth Ferenc, Csökő Zoltán (Hitachi Juhász SE, Audi Coupé) 1:13:04 4. Horner Péter, Görög Péter (OSC, Lancia) 1:13:35 5. Dr. Konta Imre. Mészáros Sándor (Mol Autósport, Audi Coupé) 1:13:40 6. Vizin László, Gönczi László (Kopcsóker Vízügy SC, Lancia) 1:13:48 Totóeredmények 1.1. FC Köln-Dresden 1-2 2 2. Dortniund-Schalke 04 3-2 1 3. Duisburg-Kreiburg 1-2 2 4. VfB Stuttgart-Uerdingen 3-1 1 5. Andria-Como 4-0 1 6. Acireale-Atalanta 2-0 1 7. Ascoli-Cesena 0-0 X 8. Lecce-Cosenza 1-2 2 9. Lucchese-Vicenza 2-0 1 10. Perugia-Palermo 1-0 1 11. llacenza-Pescara 2-0 . 1 12. Salernitana-Chievo 0-1 2 13. Udinese-Ancona 2-2 X Pluszmérkőzés: 14. 1860 München-Bremen 1-2 2 Egy edzőváltás háttere Köztudomású, hogy az elmúlt napokban a Kiskundorozsma NK lll-as labdarúgó-csapatánál is edzőváltás történt. Mivel Ottlik Sándor, a volt edző bejelentette, hogy nem vállalja tovább a csapat szakmai irányítását, az elnökség úgy döntött, hogy Vágó Attilát bfzza meg az edzői teendők elvégzésével. Minderről beszámoltunk lapunkban, ami után felkeresett bennünket Fejes Ernő, a Kiskundorozsmai Egységes SE elnöke, s kérte, hogy az alábbiakkal bővítsük hírünket: - A szezon kezdete előtt az elnökségben egyöntetűen úgy döntöttünk, (heten mellette és senki ellene) hogy továbbra is Ottlik Sándor legyen a csapat edzője, mivel a megyei bajnokság megnyerésével bizonyította rátermettségét. Amikor azonban a csapat hazai pályán kikapott. Ottlik Sándor bedobta a törülközőt, felállt a kispadról és csak a játékosok kérésére volt hajlandó tovább folytatni a munkát. Egészen a Békés elleni újabb hazai vereségig, mert akkor bejelentette, hogy végleg abbahagyja... Nekünk lépnünk kellett, s ekkor kértük fel Vágó Attilát a csapat szakmai irányítására. Vele már a szezon elején tárgyaltunk, de abban a szellemben, hogy játszik a csapatban és az ifjúsági csapatunkat edzi majd. Ebbe ő nem ment bele, s akkor megszakadtak tárgyalásaink vele. Amikor Ottlik Sándor először mondott le. akkor jelentkezett Vágó Attila újra, hogy ő vállalná az első csapat szakmai irányítását. De mivel Ottlik hamar meggondolta magát, csak ekkor fordultunk, (most már mi) Vágóhoz, s így jött létre az egyezség. Mindezt azért mondtam el hangoztatta Fejes Ernő - mert mi elégedettek voltunk Ottlik Sándor munkájával, s nem akartuk már a szezon elején mással kicserélni... P. S. J. Az elmúlt hét végén Vásárhelyen, a zord idő ellenére, izgalmasan alakult a nemzetközi vízilabda-torna. A szombat délelőtt sláger-találkozója a házigazda HVSC és a Kontavill Szentes összecsapása volt. A rutinos első osztályú gárda két emberelőnyből szerzett vezetést, a hazaiak ugyanilyen helyzetből egyenlítettek, majd a szentesiek legeredményesebb játékosa. Berki szerzett előnyt. Lehmann a harmadik negyedben szép akció nyomán 6-5-re alakította a mérkőzést, de a szentesiek ezután sorozatban öt gólt dobtak, és egyet sem kaptak. így eldőlt a találkozó. Dr. Tóth Gyula együttesének azonban nem volt ez olyan sima mérkőzés, mint az eredmény mutatja (Nagyné Gyovai Piri például a mai napig is 8-8-nál tart, mert szerinte ennyi szabályos gól esett). A mérkőzés a torna egyik kiemelkedő összecsapása volt. HVSC-Szentesi Kontavill 8-11 (2-3,3-2,1-4,2-2) Vezette: Vajda, Juhász. HVSC: Csányi - Lakatos, Lehmann 2, Nagy 1, Kasza 1, Csányi Gy. 2, Hajdú Zs. 1. Csere: Király 1, Lukácsi, Mérai. Edző: ifj. Török Sándor. Kontavill: Kuna - Berki 4, Halápi 2, Tary 2, Piti 1, Szé- . nászky, Kajtár. Csere: Matajsz M.. Matajsz G„ Ibolya 1, Kiss 1. Dongó. Edző: dr. Tóth Gyula. A délutáni nyitómérkőzésen a „kis" Szentes igencsak megszorongatta a tornagyőzelemre kacsingató szolnoki gárdát. Az első negyed négygólos vezetése után a szolnokiak megelégedtek, nem így a Vasutas. A negyedik negyedben két remekakciógóllal szorossá tudták tenni« mérkőzést. A szombati eredmények: Szentesi Vasutas-PVK Becej 9-5 (3-3, 2-1, 3-1, 1-0), HVSC-Kontavill Szentes 8-11, Szolnok-Kranj 17-9 Nagy küzdelmet hozott a két szomszédvár (Kontavill-HVSC) összecsapása. (Fotó: Tésik Attila) • Caola Kupa nemzetközi vízilabdatorna 0 Kontavill Szántás veretlen maradt (5-3, 2-2, 4-2, 6-2), Szentesi Vasutas-Szolnok 7-8 (1-5, 2-0, 2-2, 2-1), Kontavill-Kranj 16-2 (3-1, 6-0, 3-1, 4-0), HVSC-Becej 11-8 (4-2, 2-2, 3-3, 2-1). Mire eljött az este, és a pára is sűrűsödött a víz felett, a mérkőzések kétharmadának lejátszása után már látható volt, hogy a Kontavill Szentes és a Szolnok gárdája dönti el az első két hely sorsát, a két külföldi gárda pedig az utolsó kettőét, míg a bronzéremért a HVSC-Szentesi VSC mérkőzés lesz. Vasárnap ebéd után a két külföldi gárda eldöntötte az utolsó két hely sorsát, a Becej került előrébb. A bronzéremért vívott mérkőzésen remek, tízgólos első negyed után a második játékrészben még ráerősített a hazai gárda, s biztosan szerezte meg a torna harmadik helyét. A sorsolás folytán utolsó mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa. A két nagymúltú vízipólóegyüttes összecsapása remek mérkőzést hozott, s fordulatokban sem volt hiány. Az első negyedben úgy tűnt - és ezt az eredmény jelezte hogy jobb a Szolnok. A Kontavill azonban káprázatos második negyedet produkálva megszerezte a végső győzelmet. Eredmények: PVK BecejKranj 13-10, HVSC-Szt. Vasutas 12-10, Szolnok-Szentesi Kontavill 10-13. Végeredmény: 1. Szentesi Kontavill 10, 2. Szolnok 8, 3. HVSC 6, 4. Szentesi VSC 3, 5. PVK Becej 2, 6. Kranj 1 pont. A torna legeredményesebb játékosa Mohi Zoltán (Szolnok) 19 góllal. Legjobb mezőnyjátékosa Halápi János (Kontavill Szentes). Legjobb kapus Csányi László (HVSC). Legjobb vásárhelyi játékos Kasza Attila. A Caola különdíját, mint legeredményesebb vásárhelyi játékos Lehmann István, a legjobb külföldi játékos címet pedig Krsztonosity Gorán (Becej) érdemelte ki. Török Sándor, a torna szervezője, a HVSC elnöke a rendezvény végén a következő szavakkal értékelt: - Úgy érzem, jól sikerült a torna, bár a hidegre nem számítottunk. Fiatal csapatunk tisztességesen helyt állt, és látszott a több mint héthónapos felkészülésbe fektetett munka. Szabóné Martinkó Eszter, a Caola ügyvezető alelnöke: Kevés pólómérkőzést láttam még, de örülök a vásárhelyi kitűnő rendezésnek. Bízom abban, hogy hagyományteremtő volt ez a torna. OLASZ LÁSZLÓ A szentesi Horváth Mihály Gimnázium sportköre az idén is megrendezi a 23 órás kerékpáros váltót az 1956-os forradalom tiszteletére. A rendezvény központja a Kossuth tér lesz, ahol katonai sátrakat állítanak fel. Pihenőhelyet a tér melletti tornateremben biztosítanak, gondoskodnak a résztvevők folyamatos ellátásáról (ennivaló, frissítő). A tekergés ideje: 1994. október 21-én 16 órától október 22-én 15 óráig. A csapatok létszáma maximum 10 fő (nemtől, kortól független összeállításban, akik tetszés szerinti időben, illetve ünnepi tekergés Szentesen kilométer után váltják egymást 23 órán keresztül). Csapatonként egyetlen kerékpárral is részt lehet venni. Az útvonal: Kossuth tér, Ady Endre u., Batthyány u., Rákóczi u„ Kossuth u., Kossuthé tér (kb. 3,7 km). A kerékpározás közben mindenkinek viselnie kell a rendezvény megkülönböztető, emblémázott és rajtszámmal ellátott pólóját. (Ennek nagy mérete lehetővé teszi, hogy hideg időben alá lehessen öltözni.) Éjszaka csak kivilágított kerékpárral lehet részt venni. Ennek elmulasztása a tekergésből való azonnali kizárást vonja maga után! Ugyancsak kizárják azokat a csapatokat, ahol nem folyamatos a váltás. A rendezvény központjában a dohányzás és az alkoholfogyasztás tilos! A csapatok között nem rendeznek versenyt, mert a belvárosi helyszín veszélyeztetné a kerékpárosok biztonságát is, viszont a csapatok eredményeit rögzítik. Az esemény végén a csapatok között ajándékokat sorsolnak ki, amit a támogatók ajánlottak fel. Nevezési határidő: október 14. Nevezési díj: csapattagonként 100 forint, amit postán fizethetnek be a rendezvény felelősének (Cseuz László 6600 Szentes, József A. u. 10., tel.: 63/313-420) vagy személyesen a gimnáziumban, délután 15-17 óra között, ill. a fenti címen, esténként 20 óra után. Nagyon jól rajtolt az NB Iben a Szegedi DRE női röplabda együttese, hiszen az elmúlt héten a békéscsabaiakat győzték le 3:0-ra, e hét végén pedig az ajkaiak ellen diadalmaskodtak ugyanilyen arányban. A szombati találkozón egy új játékos, a Moszkvai Dinamótól igazolt Szlivkó mutatkozott be a Tisza-parti együttesben, igen jól. Az irányítófeladót játszó orosz hölgy tagja volt a Dinamó orosz bajnokságot nyert együttesének, s igen hamar feltalálta magát a szegedi lányok között is. Jól irányított, adta fel a labdákat, indította u támadásokat. Úgy néz ki, hogy vele sokat nyert az SZDRE Az ajkaiak elleni találkozó Újra fölényes győzelem SZ DRE-Aj kai SE 3:0 W jjjj^^ Röplabda | NB 1. is úgy indult, mint a Békéscsabával egy héttel ezelőtt. A hazaiak már a kezdet kezdetén „tudatták" ellenfelükkel, hogy itt kevés keresnivalójuk van. Igaz, 2:0-ra a vendégek vezettek, de gyorsan érkezett az egyenlítés, s aztán 14-ig meg sem álltak a hazaiak. Ekkor kis megtorpanás következett, aminek két ajkai pont lett az eredménye, de jött B. Tóth leütése és máris térfelet cserélhettek a csapatok. A második szettben valamivel kiegyensúlyozottabb lett a küzdelem, azonban a hazaiak irányították a játékot. ll:3-ra, majd egy kis kiengedés után 14:10 vezettek, de a szettet biztosan nyerték. A harmadik és egyben befejező játszma hozta a legnagyobb küzdelmet. 4:3-ra az SZDRE vezetett, majd 6:4-re az ellenfél. 10:6-ra ismét Balázsikék következtek, majd 12:7re alakult az eredmény. De láss csodát: a vendégek 13:13-ra egyenlíteni tudtak. Ekkor Ducsai Géza edző pályára küldte Csókásit, ami jó cserének bizonyult, mert gyorsan meg lett a harmadik szett és a mérkőzés is 3:0-ra. SZDRE-Ajkai SE 3:0 (4, 10, 13). Arany János Általános Iskola tornaterme, 100 néző. Vezette: Szellér, Pelikán. SZDRE: HUFF, B. Tóth, Komáromi, SZLIVKÓ, Kancz, BALÁZSIK. Csere: Csókási, Kiss K. Edző: Ducsai Géza. NICOSIA-PICK SZEGED EHF Kupa kézilabda-mérkőzés TELIN TV, kedd 21 óra Főszponzor: I fllEDIKÉfMA Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Mars tér 10—11. ^ftMESM IJJL * JESJJ^EB jEuroSporí Szeged, Nagy J. u. 4. CpfNTfltf* Sxőreg, ATüDIA/ I Magyar FogduoM KFT 134. Bartók tér 6. PALM A Nagy J. u. 1. FOTÓ pÁffN3e6(;táI Kőbányai Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B Szabadkai út, W Markét a műjégpálya mellett! DOMUS Dugonics tér 8-9. Moszkvai krt. 30.