Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-08 / 236. szám

12 JAMBUS SZOMBAT, 1994. OKT. 8. Podmaniczky Szilárd A jó hallásról Akinek nagyon jó a hallása, az nagyon sokszor a szemével áll hadilábon. Mert a nagyon jó hallással rendelkező emberek többet használják a hallásukat, mint a látásukat, és ez még rá is tesz egy lapáttal a látásuk romlására. Szinte vakon közlekednek a jó hallásúak, és mivel lezárják maguk előtt a színekre zilált külvilágot, hallásukat okolják azért, hogy a tévé előtt ülve elalszanak. A némafilmek idején a jó hallásúak soha nem némafilmet néztek, mert a felhangosított belső zajokkal nagyon is jól aláfestették a filmet. Ma már minden némafilm archívumok zaját juttatja eszébe a jó hallású embereknek. Amikor mozgó autók között nagy magabiztossággal sétáló, átkelő embert pillantunk meg, aki látszólag elgondolkodott egy-két dolgon, akkor biztosak lehetünk benne, hogy csak felszínesen gondolkodott el, mert közben a megfontolt gondolkodáshoz szükséges energiának és koncentrációnak többszörösét fordítja hallásának csiszolására, s a látszólag elméjült arc inkább annak kifejezője, hogy az illető izgalmasan figyeli azt a közlekedési játékot, amelyben hallásával vesz részt. Ehhez a játékhoz legalább annyira szükség van a tökéletesen és olykor reflexmozdulatok sorozatán kifejlődött hallásra, mint a szerencsére. Hiszen akinek jó a hallása, az még tisztábban van azzal, hogy az érzékszervek sokszor íTiéiy csalódás okozói, mint az, aki látásában bízva halad előre. A hallási csalódás komoly tragédiához is vezethet, kéz- vagy lábtöréshez, s aki ezt elszenvedi, az a második ilyen esetben már nem a hallását fogja hibáztatni, hanem rátalál egy mélyebb összefüggésre, amely a világ és közte fönnálló viszony téves megítélésén, téves modellezésén nyugszik. Tehát a jó hallású emberek tragédiák sorozatának átélésén jutnak el a helyes megértésnek arra a fokára, ahová csak a hangok és zörejek folyamatos átértékelése vezetheti őket, s amely fokon túl már elenyészik az evilági erkölcstan, s átveszi helyét egy túlfűtött kondíciók nélküli világ, amelyben az első hatalom, az észrevétlen és szelíd önuralom. A jó hallású embereknek legnagyobb ellensége az úgynevezett Doppler-effektus. A Doppler-effektus lényegében azon alapszik, hogy egy mozgó test hangját egészen más hangnak hall még a jó hallású ember is, s az eközben bekövetkezett tragédia vagy tragédiák sorozata ugyan elgondolkodtatja a jó hallású embert, de az önmegismerés szakadatlan folyosóján nem ád kapaszkodót. Frank György Pópity Richárd Éji borostyánok Kapcsolatok (Olgának) Mint évmilliókig száguldott sugár az első pillantásig, vak szivem a létörvényből úgy nyílott ki, s ha dzsungel színeit suttogja a pánsíp, hideg hegyekre föl, úgy sóhajt bennem immár égi s földi erő, mert hiába minden hiába, s ha köd szirmába foszlik is a szerelem virága, alkony a vérnek nem parancsol. Salmon Ella katonadal káposztás belekben nyikorogva nyikkan a csöndes halál megtépázottan szalutálunk s fahasábokba botlunk közben érezzük torzsája a seggünkbe nyomakodik kalimpálva szaladunk recésen peckesen simitolnak a körmök agyalágyultan loccsanunk a ganéjban szitál az őrtorony homokja hajunk simára kopott az őszben mint egy bőrsimaságü görögdinnye amely meg is reccsen igen megreccsen a mozaikkockás bohócruhák fénytelen szövetein gatyásan matatunk a sikongató tányérsapkák műanyag betétjei /mögött katonai szerteszállók akarunk vágyunk /vakaródzgatunk lenni. Egyedül kezdetben mindent gondolni el epigonálni óvatlanul meghatva valakitől akinek már van tele szekrénye füzetekkel Pingpongozni a strandon meg központozni tudnék én is ha nem töröm össze a kezem még pingpongozni meg központozni rendesen Ezért csak és másmilyen vonalak futnak valami olyasmiről van szó amikor nincs hallgatás helyette nem lehet egyáltalán beszélni róla szavakkal néha Szépekkel mint például BODZA az illata meg felhők és pirostetős házak a távolban arra spontán lírai sorok amiktől megnyugszom Klisé felmegyünk a szobába bele kissé belegépelünk tiszta fehérbe papírba persze ha nem bírja tovább a kéz már Érzékien összefűzve a lapok megtelnek a Kapcsolattal ami már kezdettől lehetetlen Petri Vereb Gábor Mozi az egyik utcalámpa zümmög a sikátorban a sötétben egy fehérkesztyűs nemtudomki letesz egy bőröndöt talpig feketében ráncos tükörnyakkendőjében látod évtizedekkel később élő arcod nikotintól sárga vetítővászon koromsötét hirtelen felparázslik egy cigaretta vége Bányász J. István Hasmen Rakovics Klára rajza I

lyen nincs. Csak a moziban, valami francia vígjátékban. És ott marha jókat lehet röhögni, de itt élesben megy, sőt duplán élesben, úgyhogy semmi hangulatom vihorászni. Ugyanis firnyák módon csikar a hasam. Időnként önfeledten morajlik egy sort, s hozzá kísérőnek periodikusan zuborog. Aki evett már gyanútlanul romlott tartármártást, tudja, miről van szó. Persze ennyi még nem okozna különösebb problémát. Még az sem, hogy a városban, dolgaim intézése közben szállt rám a baj. Hisz valami megoldás mindig adódik. Az már viszont gond, hogy a postán érte el tetőfokát, ahová pénzt kivenni tértem be, aképpen tervezve és időzítve, hogy a zsozsót még bőven lesz időm fölvenni, utána pedig szép nyugodtan átbattyogok a szemközti közbudiba, lepengetem a néninek a belépőt, türelmesen, mint akinek nem sürgős, kidekkolom a nyugtát is, aztán magányomban teszem, amit tennem kell. De hát a baj akkor jön, ha már eleve van épp elég, és többre már igazán nem számit az ember, és míg a tervezés egy hasznos tevékenység, a végeredmény többnyire úgyis bizonytalan és folytathatnám, de minek. A lényeg, hogy éppen sorra kerültem volna, mikor a bejárati csapóajtó nyikkanva kivágódott és három álarcos alak toporzékolt be rajta (libasorban), egyik kezükben stukkert, a másikban pedig rikító, csicsás, egyszóval ízléstelen színű sporttáskát lóbálva. Elkezdtek hisztériázni meg ordibálni, hogy ne mozduljon senki, mert akkor nem lesz balhé, meg juteszükbe fel a kezekkel, meghogy elsősorba' ide a lóvét, meg efféléket. Tökre úgy csináltak, mint akik most itt frankón kipucolják a kasszát. Na ja, gondoltam, miközben sorstársaimmal együtt a falhoz csoszogtam egy erőteljes felszólítás nyomán, de meddig fog ez itten tartani? Egy csomó dolgom van még, arról nem is beszélve, hogy nekem záros határidőn belül, ami már percekben nehezen mérhető, a szemközti buliban kell lennem. Ki kéne kéredzkedni, agyaltam fürgén, mire a hasam egyetértően morrantott egy nótányjt, produkcióját néhány, vihar idején szokásos hul-' lámveréssel tetőzve. Csak a katarzissal várjál még kicsi bendő, gasztronóm élvezeteim legnemesebb erszénye, becézgettem kétségbeesve. V

állam fölött hátrapislantottam, s a helyzetet mérlegelve, bölcsen elvetettem a kéredzkedés lenge ötletét. A hasam rögvest tiltakozni kezdett, hogy szégyelljem magam, nem erről volt szó, hogy egy pitiáner szószegő vagyok, méla pipogya alak, bezzeg, amikor a romlott tartárt kellett beszlopálni, akkor bírt csattogni az ádámcsutkám, de nem baj, neki így is jó, vessek magamra, meg majd egy pillantást a Levi's nácim szárára úgy húsz másodperc múlva, ennyi időt ad, utána meg jöhet az özönakármi, de jobb lesz, ha minél előbb kitalálok valamit azzal a másodlagos szervemmel, ott fönn a fejemben, mert már csak tizenhét másodpercem maradt. Tutira vettem, hogy nem tréfál, az ilyesmit megérzi az ember, hát gondolkodás nélkül sarkon fordultam, s határozott, nyugodt léptekkel a kijárat felé indultam, híján egyéb valamirevaló ötletnek. Ahogy elhaladtam az őrködő bankrabló mellett, odaszóltam neki, hogy mindjárt jövök, csak elmegyek a klotyóra, és folytattam utam az ajtó felé. A bandita nagyszerűen meglepődhetett, mert nem szólt semmit, szinte láttam, ahogy utánam fordul és buta vonásai ostobává gyűrődnek, mint egy kukába pöccintett papírgalacsin. Már csak négy méterre volt az ajtó és tizenhárom a másodperc, mikor a zsivány magára lelt. Felüvöltött és ezzel egy időben egy elzúgó golyó szele lebegtette meg laska bal fülemet. Tizenegy másodperc, úgyhogy behúztam a nyakam, s mint egy csámpás jegyellenőr a bliccelő után, elkezdtem vágtázni, csak sokkal gyorsabban. A következő lövés a falióra belsejét tárta fel, a harmadik az ajtófélfából tépett ki jókora darabot. Na, rosszarcú, gondoltam, ha te olyan rosszul lődözöl, mint amilyen jól én most futok, akkor sehol nem leszel. Nem éppen komótosan loholtam tovább, kilenc másodperc, épp odaértem a csapóajtóhoz, mikor egy újabb lövés kivitte belőle az üveget, fene a kezedet, kancsi pernahajder, még a végén megvágom magamat. Kirúgtam az ajtót, hét másodperc, egy lövés a másik üveget is rapityára törte, le a lépcsőn, át egy babakocsi fölött, bele egy földre tett szatyorba, éppen el a villamos előtt, a másik oldalon replay, a vezető csörgetett, mint ahogy senki, ne csörögjé', kicsiny agyú, mert megsértelek, bazi magas a pad, a korlát és ez a trabcsi is, de nincs az az akadály, amit le ne győznék, hiszen három másodperc. Megállj, te pucok pocak, egy hónapig natúr szójával tömlek majd, így kibabrálni velem, szinte úszók a levegőben a virágtartók fölött, félre nyamvadt biciklisták, ráérősen sétálgató naplopók, mert jövök, hogy ne menjen el a hasam, röpülnek szana a nyugták, a wc-papirok, ahogy berontok az ajtón, két másodperc, bankrablás, lihegem a néninek, ez nem a bank, reagálja le kapásból, okosan, még jó, de ezt már bentről mondom, aztán magamra rántom az ajtót, egy másodpero, a továbbiakat nem részletezem, de nyugi, időn belül voltam. Fütyörészve mosom kezeim, cimpáimmal vígan kalimpálva ballagok kifelé, a néni sehol, semmi hivatás tudat, szögezem le, egy kis látnivalóért felelőtlenül elhagyja a posztját, bejnye, pénzt szórok a tálkájába, szolgáltatásért ennyire jogosan nem fizettem még soha. Kint nagy a tolongás, a járőrkocsik dögösen srégen, féloldalt fenn a járdán, hajszálra mint a filmekben, szerintem ezek gyakorolják ezt, de hát tőlem gyerekek azt csináltok, amit akartok. A

néni feltűnik az összecsődült tömegből, egy ciklámen színű wc-kefével kecsesen rámmutat, tucatnyi lukas elejű mordály fordul felém harciasan, másodjára tíz percen belül, sok lesz ez srácok, azonkívül kurtán elbaltáztátok az eksönt, mert a hunyó nem én vagyok, de erre nem kíváncsiak, fölemelem a kezeimet, ebből izomláz lesz, és meg kellett volna törölni a kezemet, mert a víz az ingem alá csurog, és azt nem szeretem. Többen rámvetik magukat, csattan a bilincs, én türelmes vagyok, és a hasam hálásan piheg, más meg nem számít, ártatlan sorsom oldalán úgyis győzedelmeskedik majd az igazság, csak budi legyen mindig a közelben. Épp betuszkolnának az egyik kocsiba, mikor végre megszólal a postán az a dög riasztó, mindenki arra fordul, a három betyár pont kikocog az épületből, dagadnak a pakkok, senki nem ért semmit, de ez már nem az én gondom, hát jó lenne, ha valaki lematatná a csuklómról ezt a vackot immár, köhécselem bele a szótlanságba a végszót, khm, khm.