Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-16 / 217. szám

4 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. SZEPT. 16. Vadásznap Ásotthalmon A vadászatot és a vadászok zárt világát a kívülrekedtek legtöbbször gyanakodva szem­lélik. Egy időben a hatalom, a rang velejárójaként is mérték e jogot, mostanság a pénz is je­lentős szerephez jutott. Néhány száz. puskás ember túlkapása 30 ezer vérbeli, tisztességes vadász becsületét tudta és tudja megkérdőjelezni. Ók azok, akik úgy érzik, ha széleskörű betekintést engednek e szép hivatásba, szakmába és hobbi­ba, akkor levetkőzhetik e zava­ró mellékzöngéket. Erre legal­kalmasabbnak az. 1945 előtt élt Hubertus napi megemlékezés újjáélesztését tartották. Ujabbkori időszámításunk első országos vadásznapját '92-ben rendezték meg, s ta­valy már az első megyei va­dásznapra is sor került. Az ideit vasárnap Ásotthalmon, a Bedő Albert Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézet terü­letén tartják meg. A megnyitót követően 9 órakor Hubertus misével indul a program, majd 10 órától kerítenek sort a trap­lövészetre, vadászkutya és vadászmadár, valamint a lo­vasbemutatóra. Közben délidő­ben az őzpörkölt-főzőverseny szakmai értékelése veszi át a főszerepet. A laikusoknak adott vásárlási lehetőség a közönség előtti megmérettetést teszi lehetővé. E vasárnap délelőtti prog­ramot szakmai és képzőművé­szeti kiállítások színesítik, s az ide látogató gyermekek szá­mára természetfilmekkel és légpuska-lövészettel kedves­kednek. Nagy az erdő, tágas az iskola kertje, parkolóhelyből, s vendégmarasztaló standból sem lesz hiány, minden kellék adott egy tartalmas szabadidős programhoz. T. Sz. I. Emberre lőttek Egy, a nagyvadak kilövésé­hez használatos puskával hátba lőttek egy 28 éves fiatalembert a Somogy megyei Kisasszond határában. Kiss László kisasszondi traktoros éppen az ebédjéért indult szerdán a magaslesre, amikor a találat érte. Annyi ereje még maradt, hogy leván­szorogjon a létráról, s ott összeesett. Órákkal később vérbe fagyva találtak rá. A kaposvári kórházban a négyórás műtét során egyik ve­séjét el kellett távolítani, súlyo­san megsérült a lépe és a belei is. Állapota a műtét után is válságos. • A magyar kormány jelentő­sen megváltoztatta Bukaresttel szembeni politikáját, anélkül azonban, hogy a romániai ma­gyarok szervezetének állásfog­lalását és magatartását rugal­masabbá tette volna - írja a Vocea Romaniei című román kormánylap, amely szerint az „erdélyi magyar elit" az, ame­lyik saját érdekei védelmében megnehezíti a magyar-román megegyezést. A vád nem új, de abban az értelemben meglepő, hogy a román kormányhoz közel álló 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Magyar elit Romániában? lapok csak most kezdtek el erdélyi magyar elitről cikkezni, ami az ő szóhasználatukban azt jelenti, hogy Magyarország gazdasági hatására a nyugati vidék vállalkozói magasabb életszínvonalat teremtettek ma­guknak, mint a csődtömegek­" AMERIKA í- AMERIKA, Az előző két úton az USA keleti partjának lehetőségei között válogattunk. Most, hi­szen a repülőgéppel ez már gyerekjáték, átruccanunk „Friscába", és ott kezdjük a Morton's „Vissza a természet­hez" fantázianevű túráiát. Te­hát San Francisco repülőterén vesszük fel az előre lefoglalt autónkat, és az első két napot Amerika legszebb fekvésű városában töltjük. Miután beteltünk a nyüzsgő nagy­várossal, a kínai és olasz ne­gyed csábító vendéglőivel, elindulunk az USA egyik legközkedveltebb nemzeti parkiába, a Yosemite-be. A Sziklás-hegység meredek sziklafalai és a róluk lezúduló kristálytiszta víz, a belőle összegyűlt hegyi tavak élmé­nye a Teremtő nagyságát di­csérik. Innen a következő 2 napban délre vesszük az irányt és a King's Canyon érintésével Death Valley siva tagán át érhetjük el Las Ve­gas mellett Amerika legcso­repülőről is ayönyörkedhe tünk. Miután kellőképpen el dálatosabb táját: Nevada ka­nyonjait és indián rezervátu­mait. A Bryce-kanyon majd utána Navajo indián rezervá­tum a westernfilmekből szer­zett televíziós „élményeinket" elsöpri: a valóság itt ugyanis emberi érzékekkel alig relfog­hatóan gyönyörű. A szél for­málta sziklaszobrok, a szédü­letes szintkülönbségek, a vö­rös színű táj a szelíd dom­bokhoz, és monoton alföldek­hez szokott hazánk fiának drámaian szép élményt ad. Igy érünk 10. nap utunk csúcspontjához a Grand­kanyonhoz. A lélegzetelállító természeti jelenségben séta­is gyönyö án kellőkéi ragadott bennünket a vadon, a természet áhítata, irány vissza a civilizációba: Las Ve­gas, ahol a technika, a giccs, a fény, a gazdagság olyan töményen zúdul ránk, amely - bár vegyes érzelmeket - de felejthetetlen élményt ad. A rákövetkező két napot az út kipihenésével tölthetjük Disney csodavilágába, ahol semmi nem lehetetlen (Ana­heim Disneyland). Az utolsó napot (14.) Los Angelesben, az angyalinak már egyálta­lán nem nevezhető, ae lát­ványnak frenetikus városban töltjük. A 10. nap érkezünk Budapestre. Részvételi díj: Ft-ban, személyenként, 4 ágyas szobában és autóval 1 fó 199 990 2 f ö 137 960 3 fő 117 930 4 fó 108 570 Indulási időpontok egész évben folyamatosan, a British Airways, a KLM, a Swissair járataival, Budapestről. (Folytatás a szombaton.) MORTON'S LÉGI UTAZÁSI IRODA SZEGED, PETŐFI S. SGT. 7. Tel.: 62/310-088 m kel küszködő túliparosított ke­let és dél. Ha Funar polgármes­ter legújabb kolozsvári bot­rányát is figyelembe vesszük ­állítólag a városi tanács jóvá­hagyása nélkül adott át építke­zési területeket a városban ­rájöhetünk, hogy a romániai MEGNYÍLT! Hő áruválasztékkal fWr; WS-HUS2AKI várjuk v^rlóinkat­U ,f f MINDENT S EGY HELYEN! Tel.: 62/323-694. Ny.: H-P: 7.30-17, Szo: 8-13. mORTOMS ex PAPRIKA DISZKONT Saged, Szövetkezeti út 1.. a Nagvállumáv mögött. Nyitva: H: 9-15 óráig. K-P: 9-17 óráig. Szombat: 9-13 óráig. • Pizzaszószok 300 g dobozban K4 Kt-tól • Boszorkány ételízesítő 250 g 99 Ft • Suvuiiyúsúgtartósftő 34 KI • Díszdobozos paprika ételkonzervek, tészták. viszonteladóknak kedvezménnyel. O Várjuk Önöket olcsó árainkkal. PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 10-08 óráig kaktusz kiállítás és vásár; 16-19 óráig Robinson klub. ma és holnap: Adriai- és Vörös-tengeri merülések című fotókiállítás. yiDAMPARK Újszeged, Liget Felnőtt és ifjúsági játékok, nyitva: nonstop Gyermekjátékok, nyitva: 10-20 óráig FÜVÉSZKERT Lövölde út Látogatható minden nap 10-18 óráig MA A KERTBARÁTOK a reg­gel 8 óra 30 perckor induló Volán busszal mennek a Mars térről a szentesi kiállításra. A CSILLAG TÉRI fiók­könyvtárban (Kereszttöltés u. 29.) 15-17 óra között videó­filmet vetítenek. FANTÁZIA-JÁTÉK KLUB középiskolásoknak. 17 órától, a BBMK Belvárosi Klubjában. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18 órától láto­gatható. A GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUBBAN, az Indóház tér 2. szám alatt Bornemisza Gergely Teremtéstörténet címmel tart előadást. 18 órakor. A JATE KLUBBAN 18 és 20.30 órakor videómozi ­Róbert de Niro-sorozat: Éjsza­kai rohanás: 21 órakor a Éran­kie Látó Quartett játszik a klub kávézóban. HOLNAP MÚZEUMI MATINÉ: 10 órától Rácz Ildikó Látogatóban a kóbaltás embernél címmel képzőművészeti foglalkozást tart a Móra Ferenc Múzeumban. MIRŐL IRT A DM? vadkapitalizmus elkezdi terem­ni első politikai jellegű gyü­mölcseit. Az RMDSZ által javasolt önrendelkezési formu­lák ellenzői, úgy tűnik, fel­hagytak az „irredenta magyar állam" rémének idézgetésével, és a gazdasági érdekek felől közelítve védelmezik édekei­ket, ezért titulálják az önren­delkezést rögeszmének, mely­nek egyetlen célja, hogy „az erdélyi magyar elit" uralmi és privilegizált helyzetének bizto­sítása. P. I. DÉLMAGYARORSZÁG 80 éve A Nobel-dijak és a háború Stockholmból jelentik: A világháború dacára az idén is ki­adják a Nobel-dijakat. Az idén a fizika, chémia, orvostudomány és irodalom dijait osztják ki. (...) Ezzel azt akarják megmutatni, hogy a háború alatt is van békés, kulturális munka. (...) Minden egyes dij százötvenezer márka. (...) Marner tanár ur, a Nobel­békebizottság tagja kijelentette, hogy a Nobel-békedijat az idén nem adják ki. Az ezidei békedij kiadása csak 1915-ben fog meg­történni. A megjutalmazandót azonban esetleg már ebben az évben kijelölik. (1914. szept. 16.) DÍLMAGYARORSZAG 40 éve Megnyílt Pekingben a Kínai Képköztársaság Peking (Uj-Klna). Szerdán délután három órakor a pompá­san feldíszített Huajzsentang­csarnokban megnyílt a Kínai Népköztársaság első országos népi gyűlésének első ülésszaka, amelynek fő feladata a Kínai Népköztársaság első alkotmá­nyának elfogadása. A megnyitó ülésen Mao Ce­tung, a központi népi kormány elnöke elnökölt. Megynyitó szavaiban Mao Ce-tung elnök a következőkben jelölte meg az ülésszak felada­tait: Az alkotmány elfogadása. Fontos törvények becikke­lyezése. A kormány munkájáról szóló jelentés jóváhagyása, az állam új vezetőinek megválasztása. „Legfőbb feladatunk az egész ország népének egyesítése, valamennyi országban élő min­den barátunk támogatásának el­nyerése. Arra törekszünk, hogy nagy szocialista államot épít­sünk ki és elősegítsük a világ békéjének megóvását és elő­mozdítsuk az emberi haladás ügyét" - mondotta többek kö­zött Mao Ce-tung, majd Így folytatta: - Erőnk magva, amely ügyünk elérésében vezérel ben­nünket. a Kínai Kommunista Párt. A gondolkodásunkat irányító elméleti alap a marxizmus­leninizmus. (...) (1954. szept. 16.) DÉLMAGYARORSZÁG 4 ÉVE Szaddam Húszéin márványpalotája - Az embargó ellenére négy tonna különleges minőségű por­tugál márvány érkezett repülő­gépen Bagdadba, hogy folyta­tódhasson az új iraki elnöki pa­lota dekorálása. A palota tera­szainak burkolásán kettőzött erővel dolgozik a két tucatnyi portugál márványrakó szakmun­kás. akiknek 1500 négyzetmé­ternyi márványt kell lerakniok. (199(1. szept. 16.) KULTURÁLIS PIAC a Du­gonics téren: 9-től este 8 óráig a Bálint Sándor Művelődési Ház standján széleskörű tájé­koztatással,valamint a Deszki Magyar Népdalkör és az Új­szegedi Kamarazenekar mini­koncertjeivel várják az érdek­lődőket: bemutatkozik a Száz­szorszép Gyermekház is ­10.30-tól 12 óráig gyermekmű­sorokat adnak elő a színpadon; a JATE előcsarnokában 11 óra­kor nyitják meg Korbely Vil­mos, tízéves hallássérült kisfiú első, bemutatkozó kiállítását. A BARTÓK BÉLA MŰ­VELŐDÉSI KÖZPONTBAN (Vörösmarty u. 3.) 14-től 20 óráig (vasárnap 9-18-ig) Har-^ madik szem meditációs klub­hétvége lesz. Vezeti: Pósa Ferenc. A DALLAS BÁRBAN (Ti­sza L. krt. 77.) 19 órától Sza­niszló János szórakoztatja a vendégeket. A JATE KLUBBAN 19 órakor a Prospero Bábegyüttes (Biatorbágy) árnyjátéka A rendíthetetlen ólomkatona cím­mel; 21-től hajnali 3-ig Mi­csoda buli. Házigazgda: Mátrai Róbert. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Horváth Mihály u. 5.): Szegedi Fesz­tivál tárlat - Táblaképfesté­szeti Triennálé A MÓRA FERENC MÚ­ZEUM I. emeleti kiállítóter­mében: „Az év természetfotósa 1993 " - a szegedi díjnyertesek tártala A MÓRA FERENC MÚZE­UM II. emeleti kiállító­termében Bortnyik, a grafikus és könyvművész című kiállítás A FEKETE-HAZBAN: „...mondhatatlan örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést... - emlékkiállítás Kossuth Lajos halálának 100. évfordulójára; Mérnökök, mér­nökök című kiállítás A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafi­kái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató ki­állítás AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.): N. Szilamér va­rázs- és repülőszőnyegeinek kiállítása A HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Vinkler­hagyaték és Sinkó János (Sze­ged), Erdélyi Tibor (Vásár­hely) kamaratárlata A SZEGEDI VADAS­PARKBAN, a Zooiskolában; Élet az őserdőben és az Andok vidékén - a dél-amerikai élő­világbemutatóhoz .kapcsoló­dóan az ott élő indiánok életé­nek bemutatója A GARDEN ÉTTEREM­BEN; Vanko Basa Lenke, ko­lozsvári fetsőművész kiállítása A KÁLVÁRIA GALÉRIÁ­BAN (dr. Boross J. u. 27.): Szegedi képzőművészek al­kotásai láthatók. A SOMOGYI-KÖNYV­TÁR földszintjén: Művészi könyvkötések című kiállítás látható A FORRÁS SZÁLLÓBAN: Hajas Ferenc festőművész kiál­lítása a Poszt-Art Galéria Stú­dió rendezésében A POSZT-ART GALÉRIA STÚDIÓBAN: Atlasz Gábor és Szabó András festőművész kiállítása A MEGYEHÁZÁN: „Élő művészet" címmel kortárs kép­zőművészeti kiállítás A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN (Kálvin tér 6.): Vasútmodell kiállítás és ver­seny - hétvégeken modellbörze; A nap napja című UNICEF­pályázat gyermekrajz-kiállítása A RÓKUSI FIÓKKÖNYV­TÁRBAN (Vértó u. 5.) az 1994-es Víz világnapjára ké­szült pályázati rajzok láthatók. A MARIKA PANZIÓBAN (Nyíl u. 45.) Kenéz István fest­ményei A SZEGEDI RENDŐRKA­PITÁNYSÁG (Párizsi krt. 16-22.) előcsarnokában: Mónus Sándor és Mónus Irén festményei AZ ALKOTÓHÁZ (Árbóc u. 1-3.) foglalkozásai: ma 14-18 óráig szövés; holnap: 9-13 óráig Játszóház. HIDBETON BT. Beton, házhoz szállítással Járdalap, gyephézagos járdalap. Sóderszállítás, alapásás és földmunkák Szeged, Napos út 10. Tel.: 62/325-335 Bádogosok! Építkezők! — Alumínium — Horganyzott — Vörösréz — Horgany — Lindab lemezek és g csatornarendszerek Színesfém Kereskedés Kálvária sgt. 52. Tel.: 322-361 Az Szeretettel értesít minden kedves érdeklődőt, hogy az 1994-1995. őszi-tavaszi modelljei megérkeztek. Cím:

Next

/
Oldalképek
Tartalom