Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-10 / 212. szám
Szegeden a lap! MAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. SZEPT. 10., 84/212. ALAPÍTVA: 1910-BEN ARA: 17 FT • A Pick Vásárhelyen is hasznos Jó mixből nem szalonna lesz • Hódmezővásárhelyen tegnap háromnapos nemzetközi kiállítás és vásár kezdődött a Hód-Mezőgazda Rt. Kutasi úti tanüzemében, melyet Kis Zoltán (képünkön), a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára nyitott meg. Az I. Alföldi Állattenyésztési Napok '94 szakmai találkozóit kulturális programok is színesítik. Céljuk, hogy itt fokozatosan olyan alföldi állattenyésztési centrumot hozzanak létre, amely rendszeres lehetőséget ad a tenyésztők bemutatkozására, a korszerű takarmányozás és állattartás eszközeinek felsorakoztatására és a piaci információk cseréjére. A gazdaság 30 millió forintos beruházással ennek érdekében épített fel egy vásárcsarnokot. A mostani seregszemlén a dél-alföldi térség torzsás ellenőrzött tenyészeteiből 300 állatot mutatnak be az érdeklődőknek. Az állattartáshoz kapcsolódó termelő és forgalmazó cégek közül hetvenen képviseltetik magukat. (Részletek a 3. oldalon.) Fotó: Tésik Attila Díszdoktoi lett a volt rektor Fodor Gábor professzor Szent-Györgyi Albert közvetlen munkatársa volt. (Fotó: Nagy László) • A pápalátogatás miatt Háromnapos kamionstop Magyarország és Horvátország között szeptember 9-én 14 órától közel három napon át, szeptember 12-én reggel 6 óráig szünetel a kamionforgalom II. János Pál pápa szeptember 11-i zágrábi látogatása miatt. A horvát területen várakozó kamionok is csak 12-én reggel indulhatnak el magyar területre. A Horvátországot csak tranzit útvonalként igénybe vevő teherjárművek Letenyénél áthaladhatnak, de Csernovecnél tovább kell menniük Szlovéniába. Nem érinti a korlátozás a személygépkocsival közlekedőket, de Zágrábba ők sem mehetnek be a jelzett három napon, s járműveiket a horvát fővároson kivül kell hagyniuk. A kerülőútra vállalkozó kamionosok szlovén területre Rédicsnél kelhetnek át, itt viszont jelenleg 12 órás a várakozási idő, ami tovább nőhet a következő napokban. • Doctor honoris causa, a József Attila Tudományegyetem díszdoktori cfmét adták át tegnap két neves professzornak a JATE egyetemi tanácsülésén a Dugonics téri épület aulájában. A díszdoktori oklevelet Fodor Gábor, a Nyugat-Virginiai Egyetem Kémia Tanszékének emeritus professzora és Charles Susanne professzor, a brüsszeli Free University Természettudományi Kara antropogenetikai laboratóriumának valamint Ökotechnikai Tanszékének vezetője vehették át. Fodor Gábor a Szegedi Egyetemen szerzett diplomát és doktorátust 1937-ben. Bruckner Győző tanítványaként kezdett el foglalkozni a természetes szénvegyületek kémiájával. (Folytatás az 5. oldalon) Udmurt urán A rendőrség három személyt letartóztatott: 100 kilogramm 238-as uránt próbáltak meg eladni az Oroszország középső részén lévő Udmurt Köztársaságban - jelentette ma az Interfax hírügynökség. A három személyt Glazov településen tartóztatták le, amint éppen el akarták adni a radioaktív anyagot. A román rendőrség Turnu-Severinnél letartóztatott két román állampolgárt, akik több „levegőföld" rakétát próbáltak átvinni az ország határán Szerbiába. A román rendőrség szóvivője nem közölt további részleteket az ügyről, viszont spekulációnak minősítette azokat a feltételezéseket, hogy a fegyvereket Boszniába szánták volna. Ez az első ilyen eset Romániában, amely napvilágra került. Kártyahiriink a 8. oldalon található! títl Szegeden a lap! MAGYARORSZÁG ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA T A nekem kamatosa előfizetés!" [ Szegeden a lap! MAGYARORSZÁG ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA T • Tegnap, a megnyitó napján Mégsem robbant bomba Pesten, a Hungexpón Megnyitó után, bombariadó előtt. (MTI - Telefotó) • Harminchat ország 1287 kiállítójának részvételével pénteken megnyílt a 98. Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek szakkiállítása. A kiállítókat és a vendégeket Pál László ipari és kereskedelmi miniszter köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: többről van szó, mint egy vásárról a sok közül, hiszen az immár csaknem 100. alkalommal megrendezett bemutató valójában az egész ország kirakata. A „telt ház" bizonyítja a hazai és külföldi kiállítók töretlen érdeklődését. Tükrözi azt is, hogy a vállalkozók a piacrajutás fontos fórumának tekintik a vásárt. A déli órákban ismeretlen telefonáló hívta fel a Hungexpót, hogy bombát helyezett el a vásár területén. A Hungexpo rendészete és a tűzoltóság alaposan átvizsgálta a D pavilont, de nem találtak bombát és a riadót lefújták. A pavilonban ebben az időben mintegy 10 ezer látogató tartózkodott. ÍiÉ| a piM Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz szélsőjobboldal vezetője egy percre sem hagyja a figyelem lankadását maga és pártja iránt. A botrányhős politikus ukázba adta, hogy jövőre a Orosz Liberális Demokrata Párt minden egyes területi szervezeténél legalább egy gyermeknek kell születnie az OLDP elnökétől, azaz tőle. A párt sajtószolgálatának erre vonatkozó közleménye Szerint az akció finanszírozását a pártkasszából fedezik. Alekszej Loszev szóvivő mindazonáltal elzárkózott a különös akció részleteinek felfedésétől, így attól, hogy egyszemélyes spermabankból biztosítják-e az akció sikerét, vagy Zsirinovszkj maga utazza körbe pártpénzen a regionális szervezeteket (kb. százat) a születések számának növelése érdekében. Zsirinovszkijt egyébként a jelek szerint fölöttébb foglalkoztatja a gyermekszületést megelőző procedúra. A politikus hfrhedt könyvében, „Az utolsó roham délre" című „alapműben" egész oldalt szentel annak, hogy miként tett tétova kísérletet a másik nem ifjú képviselőjének közelebbi megismerésére egy Fekete-tenger parti úttörőtáborban. Moszkvai rossznyelvek szerint Zsirinovszkij azóta sem veti meg a szebbik nemet. Aranyos magyar lányok - a vízből Jó napjuk volt a tegnap a magyar versenyzőknek az úszó-műúszó-, műugró- és vízilabda vb-n. Két arany és egy bronzérmet szereztek. A sort a női vízilabda válogatott nyitott, amely a döntőben nagyszerű játékkal 7-5-re legyőzte az örök riválist, a holland válogatottat, s ezzel megnyerte a világbajnokságot. Aztán jöttek az úszódöntők, ahol a 200 méteres mellúszásban két magyar is beverekedte magát a legjobb nyolc közé. Sőt, ott Rózsa Norbert megismételte a 100 méteren nyújtott teljesítményét: elsőnek ütött be a célba és világbajnok lett! Honfitársa, Güttler Károly a harmadik helyen végzett és bronzérmet szerzett. (Részletes beszámolónk lapunk 6. oldalán) Ami a férfi pólósoknak nem sikerült, a hölgyeknek igen. Vb-arannyal térhetnek haza. (MTI - Telefotó)