Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-09 / 211. szám

PÉNTEK, 1994. SZEPT. 9. SPORT 7 Teke A Szuper Ligára készülnek A Szegedi ESK női tekézői javában készülnek a Szuper Ligára. Ezért a bajnokcsapat több tornán is szerepelt. A Köfém kupát, amit Székesfe­hérváron rendeztek megnyer­ték, míg a BKV Előre tornáján, az Avanti, a Beszterczán kupán és az FTC által lebonyolított viadalon a második helyet szerezték meg. Egyéniben a felnőttek között elsősorban Török Marianna villogott, aki kétszer első, háromszor pedig harmadik lett. Az ifjúságiak közül Csiszér Emőke szerepelt a legjobban, ugyanis egy arany és egy ezüst érmet szerzett. • Labdarúgás, NB III. u Holnap, 15.30 órakor: SZVSE-Gyula Hazai pályán (is) győzni szerelnének Ha ide számítjuk az elmúlt bajnokság utolsó három és a mostani első két hazai mérkőzését, akkor megállapíthatjuk, hogy az SZVSE öt talál­kozón nem tudta érvé­nyesíteni pályaelőnyét és ennyiszer vonult le a já­téktérről nyeretlenül ha­zai környezetben. Igaz az is, hogy a csapat ide­genben viszont nagyon jól játszik, hiszen az el­múlt héten Mezőberény­ben 5-1-re valósággal kiütötte a helyi csapatot. - Nagyon szeretnénk már saját közönségünknek is örö­met szerezni azzal, hogy itthon is győzünk - mondotta dr. Tóth János a csapat edzője. Er­re holnap délután a gyulaiak ellen minden esélyünk meg­van. • Annyira biztos a siker­ben? - Az igaz, hogy n ncs előre lejátszott mérkőzés, ehát ne­künk is nagyon meg el! küz­denünk, ha sikerrel akarunk szerepelni, de úgy érzem, ideje lenne itthon is bekasszírozni a három pontot. Már csak azért is, mert hosszú idő után ismét a legjobb csapatot tudom a pályára küldeni. • Mi van a sérültekkel? - Kiss Péter már elkezdte az edzéseket, de rá még nem szá­míthatunk a holnapi találko­zón, mert nincs olyan erőben, hogy helytállhasson. Puskást megoperálták, ö otthon „lába­dozik", s még hosszú ideig nem állhat rendelkezésre. A többiek viszont harcra készek. • Mezőberényben a fiatal Tóth Lukács nem kevesebb mint négy góllal terhelte meg az ellenfél hálóját. Egy ilyen teljesítmény még egy tapasztalt, idősebb játékos­nak is dicsőségére válna. - így van. s nagyon örülök, hogy Lukács szépen fejlődik. Igaz, hogy nem vitt véghez egyéni bravúrokat a négy gól elérésénél, hiszen minden találat elsősorban a csapatmun­kát dicséri, de ahhoz, hogy a hálóba kerüljön a labda ott kell lenni a kapu előtt, s be kell ióni azt... Ő pedig ott volt és be­lőtte. Remélem maradt még a lábában a holnapi találkozóra is... • Milyen csapattal kez­denek? - Marad a Mezőberényben győztes együttes. Vagyis: De­meter - Süli. Hurguly, Ko­thencz, dr. Tóth - Tóth Á„ Pi­kó, Simon, Takács J. - dr. Ko­vács, Tóth L. Bevetésre készen áll Kispál, Nagy Sz., Vágó, Udvari és Köröm. P. S. I. • A Japánban rendezett világ­bajnokság után, a napokban EB-n vett részt Győri Ferenc a jelenlegi legjobb 100 kilo­méteres magyar futó. Elutazása előtt úgy nyilatkozott, hogy szeretné megjavítani egyéni csúcsát, s ha ez meglesz, akkor minden bizonnyal a legjobb tiz közé verekedheti magát. - A verseny előtt rettentően ideges voltam, s alig-alig alud­tam. hiszen nagy volt a tét ­kezdte beszámolóját a szegedi atléta. • Mennyire ment a futás? - A rajt után nem sokkal óriási felhőszakadás zavarta meg a versenyt, azonban nem állhattunk le, s jó ideig tocsog­tunk a vízben. A mezőny na­gyon erős volt, ugyanis több igen jó maratonista is indult. Ennek megfelelően az első tíz kilométeren harmincan nagyon elmentek a mezőnytől. Mivel iramfutó vagyok, a saját tem­pómmal az elején kicsjt lesza­kadtam, de aztán fokozatosan jöttem fel. • Végül is bevált a takti­kád? - Egészen féltávig négy per­ces ezreket futottam, amivel ötven kilométernél utolértem az élbolyt, azonban arra nem • Egyéni csúcs Winschotenben m Több mint húszezren szurkoltak a Következik a Bécs-Budapest-maratoni A hollandok Győri Ferencet is ünnepelték számítottam, hogy elkap a gyo­morgörcs, s ez kicsit vissza­vetett. Tudod, ha egyszer-két­szer lassabban futsz valami miatt, akkor szinte kárba megy az azelőtti erőlködésed. • Most mór kíváncsi va­gyok arra is, hogy hanyadik lettél? - Sikerült megismételnem a tavalyi helyezést, azaz most is heteddikként értem célba... • Nem mondtad valami nagy lelkesedéssel... - Nem vagyok elkeseredve, sót az időeredménynek - a 6:56.29-nek - különösen örü­lök, ugyanis egyéni csúcsomat megjavítottam három perccel. Ennyit kellett javulnom ahhoz, hogy az erős mezőnyben meg­tartsam a helyemet. Az első egyébként a lengyel Jaroslav Janicki lett fantasztikus 6 óra 33 perces idővel. Sajnos csa­patban nem szerepeltünk jól, ugyanis Bogár Jani feladta a versenyt hatvan kilométernél, Kiskó Pali pedig 71. lett. • Itthon még sokszor le­gyintenek, ha szóba kerül egy ilyen verseny. Mennyire volt népszerű Hollandiában a 100 kilométeres Európa bajnokság? - Először is, tizenöt ország 402 versenyzője indult. A pro­fikon kívül tehát amatőrök is rajthoz állhattak, hiszen kint a futásnak hagyománya van. Ezenkívül tíz kilométeren ke­resztül tömött sorokban álltak az emberek - lehettek vagy húszezren - és végig tapsoltak, biztatták a futókat. A sport­csarnokban pedig - itt vezetett az utunk minden kör után ­négyezren figyelték az ered­ményeket. Ennyit a népszerű­ségről és a verseny rangjáról. • Részt vettél az idén világ­és Európa bajnokságon. Ezután rajthoz állsz még valamelyik versenyen? - Természetesen indulok ismét a Bécs-Budapest marto­nin, ami október 19-től 23-ig tart. Erre is nagyon készülni, hiszen minden eddiginél erő­sebb mezőny jön össze. • Tavaly második voltál... És az idén? - Mondom, nagyon jó futók pályáznak az autóra, ami az első helyezettnek jár. Minden­esetre nem bánnám, ha új ko­csival jönnék haza... Cs. Gát László Szegedi úszók a Nagy Sándor-emlékversenyen Az elmúlt hét végén Oros­házán rendezték meg a Nagy Sándor-emlékversenyt, ame­lyen a szegedi úszók is részt vettek, s ott sikeresen szerepel­tek. Csöke Balázs elnyerte a legeredményesebb úszónak járó díjat, a szeniorok verse­nyében pedig Bánki Horváth Béla világbajnok most a gyors­úszásban bizonyult a legjobb­nak. A szegedi versenyzők ered­ményei: Lányok, béka, mell 50 m: ... 2. Jakab Time 3. Rábai Móni­ka. 100 m utánpótlás, mell: 1. Lukács Lilla, 2. Sódor Gabrie­lla, 3. Sóki Annamária. 50 m utánpótlás, gyors: I. Lukács Lilla. 4x50 m vegyes váltó: ... 2. Szegedi Uszó Egylet (Lukács Lilla, Sódor Gabriella, Sóki Annamária, Balai Mónika) Fiúk, 50 m mell: ... 3. Mol­nár Ákos. 100 béka, gyors: 1. Labancz Attila ... 3. Molnár Ákos, 50 m béka, pillangó: 1. Labancz Attila, 50 m delfin, gyors: 1. Csóké Balázs, 100 m delfin, mell: 1. Csóké Balázs, 50 m utánpótlás, gyors: 1. Szűcs Gábor, 4x50 vegyes váltó: ... 2. SZUE (Sávai Ta­más, Jakab Gergő, Bullás Imre, Csöke Balázs). Szenior 50 m gyors: 1. Bán­ki Horváth Béla ... 4. Balai Já­nos. A 86 éves Bökönyi György elnyerte a legidősebb verseny­zőnek járó tiszteletdíjat. Rögbi ártatlanok A bajnokság első forduló­jában a szegedi rögbicsapatnak azonnal rangadót kellett játsza­nia az NB I-ből csak fegyelmi okokból kiesett érdiekkel. A Gorillák már 10-0-ra és 20-14-re is vezettek, de a ruti­nosabb hazaiak mindig fordí­tani tudtak. A Mogorva Goril­lák csapata továbbra is a baj­noki cím megszerzéséért küzd, de az érdiekben kemény ellen­félre talált. Legközelebb a szegedi rögbizők szeptember 10-én Hódmezővásárhelyen lépnek pályára a városi stadionban. Az ellenfél a hazánkban tartóz­kodó Brit Királyi Zászlóalj csapata lesz. Érdi Ártatlanok-Szegedi Mogorva Gorillák 33-20 (14-13) Morgorva Gorillák: Mol­nár (Marosi T.), Marosi J., Papp, Vukoszavlyev, Nacsa, Erdei (Tihanyi), Jéga Szabó, dr. Ladányi, Palásti, Kárpáti, Németh, Tóth L„ Apró Juhász' (Veréb), Debreczeni, Nagy. Edző: Gyenge Balázs. Pontszerzők: dr. Ladányi (10), Palásti (5), Apró Juhász (5). Péntek Kézilabda NB II. Férfiak: Sándor­falva-JGYTK. Sándorfalva, 16. Szombat Kosárlabda NB I/B. Férfiak: Szegedi Postás-Battai KE, újszegedi Sportcsarnok, 11.30. Az ifjúságiak találkozóját 13.30 órakor a Deák Gimnáziumban játszák. NB I. Nők. A-csoport: Sze­gedi TE-SVSE-GYSEV, új­szegedi Sportcsarnok, 17. Előtte ifjúsági mérkőzés. Röplabda I. Medikémia Kupa férfi­torna, lila iskola tornaterme. Ünnepélyes megnyitó, 15.45. Cserkazov (ukrán)-Csepel SC,16. Medikémia Szeged -CZ Beográd (szerb). 18. Teke NB I. Szuper Liga. Nők: Szegedi Postás-KÖFÉM. Pos­tás pálya, 10.30. Tömegsport Rúzsai sportnap. Rúzsa, sporttelep, 8. Labdarúgás OB I. Nők: Szegedi Bo­Sportműsor szorkányok-Eger, Felső Tisza­parti stadion, 14, Somogyi. NB III. SZVSE-Gyula, Vasutas pálya 15.30, Tumó. Megyei II. osztály. Hódme­zővásárhelyi Astra-Tömör­kény, Hódmezővásárhely, Népkerti pálya, 16., Jéga­Szabó. Ferencszállás-Fábián­sebestyén, Ferencszállás, 16, Tóth A. Megyei III. osztály. IKV­Szőreg II. Szabadság tér, 16, Kormányos J. Sándorfalva II.-Kistelek II., Sándorfalva, 16, Dudogh. Vasárnap Kézilabda NB I. Férfiak: Pick Sze­ged-Elektromos, újszegedi Sportcsarnok, 17. NB II. Férfiak: Sándorfal­va-Naracs SE, Sándorfalva, 10.30. Tisza Volán Emer­gé-Tiszaföldvár, újszegedi Sportcsarnok, 15.15. Nők: Tor­nádó SE-Medgyesháza, Kis­kundorozsma, Széksósi út, 11. KSzSE Szeged-Hódmezővá­sárhelyi Narancs SE, újsze­gedi Sportcsarnok, 13. Röplabda I. Medikémia Kupa, férfi­torna, lila iskola tornaterme. Cz Beográd-Cserkazov, 9.30. Medikémia-Csepel SC, 11.30. Csepel SC-CZ Beográd, 15.30. Medikémia-Cserkazov, 17.30. Eredményhirdetés, 19. Labdarúgás NB III. Szeged FC-Mező­berény, Felső Tisza-parti stadion, 15.30, Kiss. Makó FC-Orosháza, Makó, 15.30, Ignácz. Megyei I. osztály. Szentes FC-Csanádpalota-Nagylak, Szentes, 16? Rácz. Bor­dány-Kistelek, Bordány, 16, Gera F. Üllés-Szőreg, Üllés, 16, Kovács. Csongrád-Móra­halom, Csongrád, 16, Gábor. Mindszent-Mártély, Mind­szent, 16, Kubatovics. Zákány­szék-Csanytelek, Kisstadion, 16, Pördi. Tisza-Új-Móravá­ros, Újszentiván, 16, Békés megyei jv. Sándorfalva-Tápé, Sándorfalva, 16, Békés megyei jv­Megyei II. osztály. Rösz­ke-Szatymaz, Röszke, 16, Lakatos. Algyő-Apátfalva, Al­győ, 16, Szeleczkei. Gyálarét­Papagáj Markett-Rúzsa, Gyá­larét, 16, Ludvig. Nagymá­gocs-Szentesi Bányai, Nagy­mágocs, 16, Tóth G. Kiszom­bor-Tanárképző, Kiszombor, 16, Magony. Földeák-UTC, Földeák, 16, Farkas. Megyei III. osztály. Baktó Szilánk-Tiszasziget, Baktó, 16, Lórik. Állategészségügyi Főiskola-Baktó Metál, 16, hmv-i jv. JATE-Ópusztaszer, Kertész utcai pálya, 16, Csóti. Pázsit SE-UTC II. Postás pálya, 16, Balogh. Doma­szék-Mórahalom II., Doma­szék, 16. Öttömös-Ásott­halom, Öttömös, 16. Balás­tya-Csengele. Balástya, 16, Szirmai. Pusztamérges-Zsom­bó. Pusztamérges, 16.00. Lacz­kó, Maroslele-Pitvaros, Ma­roslele, 16, vásárhelyi jv. De­rekegyháza-Ferencszállás II., Derekegyháza, 16, szentesi jv. Ambrózfalva-Szikáncs, Amb­rózfalva, 16, Avramut. Szeg­vár-Eperjes, Szegvár, 16, Pacskó. Királyhegyes-Székku­tas, Királyhegyes, 16, vásár­helyi jv. • Visszapillantás a lordulóra Hol a határ? Lássuk a forduló tényeit. Há­rom hazai mérkőzés végződött győzelemmel, míg négy hely­színről a vendégek hozták el a bajnoki pontokat. A Csanádpalo­ta-Tápé (1—l-es állásnál félbe­szakadt) mérkőzés nem szerepel a kimutatásban. A csatárok hu­szonnégy alkalommal „köszön­tek" be a tehetetlen kapusoknak, ami valamivel jobb mint hármas átlag, de ne feledjük a szentesiek remek statisztikát javító gólfesz­tiválját. Négyszer a piros, hat­vanszor a sárga lap villant a síp­mesterek kezében és négyszer mutattak a büntetőpontra. Á for­dulót ezernyolcszáz néző tekin­tette meg. A Móraváros gödör­ben van, pedig most sem játszot­tak rosszul a sándorfalviak ellen (1-2), de úgy látszik a két gólvá­gójuk. Deák és Tóth Gabi na­gyon hiányzik a csapatból. A Szőreg-Csongrád (0-2) találko­zón nem a vendégcsapat javult fel... Mártély nagy talány edző­jükkel egyetemben a nagyérde­műnek, otthon most is ötös (Zá­kányszék 5-0), de idegenből rendre nagyméretű „zakóval" ér­keznek haza, ráadásul viseltes hangszálakkal. Mórahalmon egyre többen járnak templomba a focistákért aggódok közül, s fohászkodnak az úrhoz, hogy szakadjon már meg ez az igen csúf sorozat (Mindszent 0-1). A csanyteleki klub alapítása óta még nem érezhette, hogy milyen felemelő érzés lehet egy megye­egyes győzelem, hiszen egy fél­időnyi jó játék édeskevés a bol­dogsághoz (Tisza-Új 1-3). A szentesiek örömfocit játszottak, hiszen minden labdaérintésükből a bordányi kapuba pattant a lab­da, de aki látta a mérkőzést (7-0) az elismeri, a Bogdán ta­nítványok egyáltalán nem ját­szottak alárendelt szerepet, s ha Őze (Csiszta) jobban összpon­tosít, akár 7-8 is lehetett voína a végeredmény. Kistelek ugyan nyert 2-0-ra Úllés ellen, de még van javítani való a csapatmunká­ban. Az újonc Üllés egyelőre még keresi önmagát, és azt a csatárt - amint megtudtuk Egri Zoltán elnöktől -, aki nem leve­lező tagozaton ismerkedett meg az ehhez szükséges ismeretek­Az elmúlt hét végén a harmadik fordulóval, s a lassan már megszokottá váló botránnyal, folytató­dott a megyei első osz­tályú labdarúgó-bajnok­ság. Ezúttal a határ men­tén, Csanádpalotán sza­badultak el a fékezhetet­len indulatok, mind a pályán s azon kívül is. Hogy ki ütött először, azt a vizsgálat fogja majd megállapítani, de az biz­tos, hogy ilyen jelenetek nem a futballpályára va­lók. Amennyiben csü­törtökön nem hoz példás ítéletet a megyei fegyelmi bízottság. úgy borítékolni tudnám a következő for­duló botránymeccsét Sze­gedtől tíz kilométerre. kel. Fizetés megegyezés sze­rint... Lássuk a mesterlövészeket, akik(még) hétről hétre tapsra ra­gadtatják a szurkolókat. Eddig nyolcvanhárom találaton osztoz­kodtak a csatárok. A sorrend pe­dig... 5 gólos: Mádi (Tisza-Új), Ju­hász (Szentes FC). 3 gólos: Bozó, Mucsi (Mind­szent), Kovács T„ Tóth Cs. (Má­rtély), Djurics (Tápé), Gulyás (Szentes FC), Fődi Zs. (Sándor­falva), Kovács (Csanytelek), Horváth A. (Kistelek) 2 gólos: Király, Hadár (Móra­város), Szita, Timár (Zákány­szék), Fazekas (Tápé), Grezsa (Üllés), Muhel (Kistelek). Bakó (Mindszent), Daraki (Mártély). 1 gólos: Simái (Üllés), Jemei (Szentes), Virágh (Kistelek), Gyovai (Mindszent), Széli J. (Szőreg), Vikor (Csanytelek), Bugyinszki, Sándor (Tápé). Kó­szó, Masa (Mórahalom), Gerecz, Bessenyei (Sándorfalva). Kiss, Sebők (Csanádpalota-Nagylak), Kovács, Pajkó, Fássy (Csong­rád), Csáki, Dobsa, Kandó (Má­rtély), Suhai, Guszton, Simon, Bajusz (Tisza-Új), Őze, Kádár, Farkas Z„ Dávid (Bordány). Bokoi Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom