Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-05 / 182. szám

A VÁROS 5 M z élet tartogat még meglepetéseket. Ebben nincs semmi mm kivetnivaló, mert a meglepetés akár kellemes is lehetne. Csak az a baj. hogy ez ritkán fordul elő. A halsejtelem kí­nozta már a város, azaz a Város, tehát a Szeged környéki települések vezetőit, hogy valami rossz lépés következik, a kis falvak, vagy a velük nagyságrendben majdnem egyenér­tékű kisvárosok szempontjából. Érthető ez alatt például Mó­rahalom, mint kistérségi kisváros. Várták ezek a telepü­lések. hogy Szeged lépni fog, mert a nagyváros önkormány­zata, valamint annak vezetői és természetszerűen hivatala szerint lépni kell. Mert ha nem lépnek, jőni kell a nagyszerű halálnak. Ezért a települések számítottak már valamiféle le­vélre, amely a községekből tanuló nebulókat fölrója a tele­püléseknek. Mondván, hogy a városidegen emberpalánták a középfokú oktatási intézményekben csak nyűg és teher a városnak. Mivel jókora plusz költséget jelent az iskoláz­tatásuk. Az állami fejkvóta ugyanis nem fedezi az oktatási költségeket, s erről szinte tételes kimutatást is kaptak a tele­pülések. A város és vidéke mindezek által ellenérdekeltek a kiművelt emberfők tekintetében. Ilyen fura helyzet kevés adódott még, mióta az ember igyekszik nem csupán az utca túloldalának messzeségéig gondolkodni. Forgatja, jog­végzett embereivel elemzi a szegedi polgármester által alá­írt levelet megannyi városkörnyéki település polgármestere. Nem tud hirtelenjében mit kezdeni a dologgal, mert a bosszúsággal vegyes elkeseredés szóhoz se juttatja. Elgon­dolkodik sorstárs községek vezetőivel egyetemben, hogy mi­lyen jövő várhat a „ vidéki " gyerekekre, községük utánpótló polgáraira. Az éppen jelenlévő parlamenti képviselő sűrű bólogatásokkal konstatálja a problémát: az állami fejkvóta mintegy ötven százalékát fedezi a valós költségeknek. Ámde mit tehet erről a kisközség, nagyközség, kisváros ? Most ak­kor fizessen a város követelése szerint? A szegedi polgár­mester levele nyomán, az óvatos fogalmazásban „megálla­podásra " törekvő értesítés például a mórahalmi, ásotthalmi nagyságrendű önkormányzattól 1994 első félévére, azaz a múlt tanítási év második felére közelesen kétmillió forint átutalását kéri. Hogy pontosabb példával éljek: Üllésen azt kapták kézhez, hogy a 19 gimnazista, 5 szakiskolás, 56 szakmunkásképzős tanuló és 49 szakközépiskolás után az elmúlt félévre 1 millió 644 ezer durva pénzek átutalását kér­né a szegedi önkormányzat. Alapos fejtörést okoz a város vidékének a fejkvótán fölüli összeg ilyetén burkolt kizsarolása. Mert ugyan lehel-e az elenyésző költségvetésű kistelepülés bármiképpen partnere a milliárdos „nagybácsi" városnak? Elkeseredtek igen ren­desen a várost övező települések. Azok a kertvárosok, ahol nyugati és tengerentúli példa nyomán egyre több szegedi él. Szegedi, mert bár odatértek házukkal, és telkeikkel, lelkük, munkahelyük, sőt az ebből befolyó adóforintok szerint is szegediek. Most akkor mi legyen - gondolkodik a flaszter elme. Megspékelhetjük azzal, hogy vajh kinek a zsebébe folyjék az iparűzési adó. a város nem csekély adóbevétele, ha a polgár magyar ingázó, vagy kétlaki. Egyáltalában lehet-e a város jószerével város, a környezete, a vidéke nélkül ? Becsei Péter Foto: Revesz Rollert • Mi mindent vizsgál a magánlaboratóriumában ? - Amit csak el lehet képzel­ni. Olajat, benzint, építő­anyagokat, habarcsot, betont, meszet és még számlálatlanul sorolhatnám. Mindenféle olyan anyag számításba jön, aminek az eredetisége, szabványos minősége kétségessé vált, vagy bizonyítani akarják szakértői vizsgálattal a manipulációt, illetve ellenkező esetben az eredetiségét, tiszta minőségét. Mondjuk az olajnál, amivel az utóbbi egy-két évben jócskán voltak kétségek és számos alkalommal bűnügyi problé­mák is, nos az olajnál alapvető fontosságú a szakértői vizsgá­lat. Ha a nagykereskedő, vagy a benzinkutas megkeres az olaj szabványossági vizsgálatáért, akkor a szakértői vélemény után már biztosan nyugodtan alhat, nem verték át. • Nyugodtan alhat, mond­juk a következő szállítmá­nyig. Úgy tűnik, a vegyész szakértőnek az anyagokkal való manipulációk idején virágzik az üzlete. - Talán kissé túlzó a fogal­mazás, de való igaz, hogy az emberi hanyagságtól, nemtö­rődömségtől a tudatos csalásig terjedő ténykedés ad nekem, mint vegyésznek, szakértőnek munkát. Valójában nem keve­• Ha ólmos set, vagyis nem panaszkodha­tom, hogy ne lenne elég tenni­valóm. Az építőanyag minő­ségi problémákkal kezdve az építés során el nem végzettt, illetve rosszul elvégzett építési munka vegyészeti vizsgálatáig, s azon túl az élet megannyi területén van megbízásom. • Szakember, többszö­rösen is, ugyanakkor ráa­dásul még igazságügyi szakértő. Ez a titulus mek­kora tekintélyt kölcsönöz ? - Rendesen ad tekintélyt a szakmai felkészültséghez, szó­val nagyobb az ember respekt­je ezáltal. Tavalyelőtt jelöltek ki igazságügyi szakértőnek, azóta olyan rettenetesen sok peres felkérésem nem volt, összesen négy ilyen ügyet kap­paprika tam. De a korábbi ismertsé­gem, szakmai felkészültségem mégis megerősítést kapott azáltal, hogy igazságügyi szak­értőként tartanak nyilván. Más­ként fogadhatja bárki a vizsgá­lati eredményt, amit a kezem­ből kiadok. Bár az alapvetés nálam mindenképpen a becsü­letes, mindenkor vállalható, megalapozott és hiteles véle­mény nyilvánítás, a vizsgála­tok nyomán. Én ebből a mun­kából akarok megélni még sok éven keresztül. • Szerteágazó a vizsgálan­dó anyagok és szakterületek köre. Hogy lehet otthonos az építőiparban és mondjuk az élelmiszerek között is egyaránt ? - Egyszerűen azért, mert a Délép vegyésze voltam a vál­lalat megszűnéséig. Élelmi­szerről szólva pedig, egy évet a paprikagyárban is dolgoztam. • Tehát a gyanús, nem gyári csomagolású paprika­őrleményt tényleg hajlandó megvizsgálni ingyenesen ? - Igen, tényleg megvizsgá­lom bárkinek a paprikaőrle­ményét, nehogy míniumos le­gyen, ólomtartalmú, vagy bár­mi mérgező anyagot tartalmaz­zon. Netán téglaporral elegyí­tett őrleményt egyen valaki. A Dorozsmai úton, a volt DÉLÉP területen, a portás útbaigazítá­sa alapján megtalálható a labo­ratóriumom. Fél óránál rö­videbb időt vesz igénybe a la­borvizsgálat. Nyugodtan for­dulhatnak hozzám ilyen jellegű megbízással, ezekben az ese­tekben díjmentesen. Sőt, ezen túlmenően az ivóvíz nitráttar­talmára vonatkozó vizsgálatot is elvégzem térítécmentesen. Ha már teljes vízminősítést kér valaki, az má."* dolog. Valami­ből meg is kell élni. Becsei Pétéi Magánvegyész - közérdekkel Keressük meg a vegyész urat. Pasinszki József szelle­mi szabadfoglalkozású kémikus a volt DÉLEP telep terü­letén, a Dorozsmai úton található. Nem mondom, hogy egyszerű megtalálni, de aki keresi, bizonnyal íolüeli. A bérelt helyiségben igazi méreg-szag uralkodik, a vegy­szerek olyan légkeveréke, amivel a folyton dolgozó ven­tillátor sem képes megbirkózni. Az udvari árnyékba ülünk szót váltani. Osztódik a szabadkai Hét Vigyázat! Parlagfüveszély! „Sejtosztódás" következett be a szabadkai Új Hét Nap cí­mű hetilapnál, s péntektől (au­gusztus 5-től) két, tartalmában majdnem azonos, de nevében is alig különböző családi heti­lap növeli a vajdasági magyar olvasó igencsak szegényes sajtóválasztékát. A november óta megjelenő Új Hét Napnál csak a laptu­• „A Csillag tér csak­ugyan életveszélyes!" — erősítette meg tegnapi ész­revételünket egy hölgy. Szerdán két baleset is tör­tént, s hívónk halálos gázo­lásra is emlékszik. „Mikor lesz végre közlekedési lám­pa itt is?" - kérdi olvasónk. • „Utazás előtt jobb, ha személyesen kimegyek az állomásra, mert telefonon úgysem érem el az infor­mációs szolgálatot..." ­mondta hívónk (nevét, tele­fonszámát is elárulta). Mint megtudtuk, majd két órán át hiába tárcsázta a MÁV-in­formációt (421-821), mert a telefon egyvégtében foglal­tat jelzett. Érdeklődésünkre a MÁV-igazgatóságon megtudtuk, hogy a nyáron megnövekedett utasfor­galom miatt igen sokan tu­dakozódnak a pontos me­netrend után, még az is elő­fordul, hogy akár fél óráig is eltart a csatlakozások ki­derítése. A vasutasok azt ajánlották, hogy reggel 6 és lajdonos maradt, a teljes szer­kesztőség és adminisztráció Dudás Károly főszerkesztővel létrehozta a most megjelent Szabad Hét Napot. Bár mind­két lap függetlenségre esküszik és a fél évszázados szabadkai hetilap tradícióját kívánja to­vábbvinni. El kell mondanunk, hogy az Új Hét Nap a Vaj­dasági Magyarok Demok­este 6 óra között a 310-136-os telefonszámon kérhetünk vas­úti információkat. • A tápéi palackozott italbolt védelmében többen is telefont ragadtak. Vass Csaba utcai fül­kéből hívott minket, s fölhábo­rítónak nevezte a Honfoglalás u. 2. szám alatti palackos bol­tot ért támadást. „Ebből semmi sem igaz!" - tudtuk meg ol­vasónktól. Egy hölgy (aki ígérete szerint még hív majd minket az italbolt ügyében) ugyancsak cáfolta, hogy az üzlet működése zavarná a Nap ratikus Közösségének Ágoston András elnök által fémjelzett irányvételéhez kötődik, az induló Szabad Hét Nap po­litikai attitűdje a Csoóri Sándor által képviselt magyarságkép táján körvonalazódik. A har­madik Hét Nap megjelenése a hónap végén vagy szeptem­berben várható: a hivatalos po­litika, melynek a Szerb Szo­(((<f>)))))m XNESTEL környéket, szerinte csak rossz­indulatú rágalmazó állíthat ilyesmit. • A Rókusi körúti víztorony közelében, a túloldalon, nagy területen burjánzik a gaz, s a gyomnövények között bizo­nyára sok az allergiakeltő. Erre L. A. olvasónk hívja föl az ille­tékesek figyelmét. A VGV zöldfelületgazdálkodási osztá­lyától megtudtuk, hogy a vá­rostól kapott megbízás, és pénz hiányában semmit sem tudnak tenni a nyakig érő bozótos ellen, amelyben többek között cialista Párt a meghatározó tényezője, pénzeszközöket hagyott jóvá a tavaly megszűnt állami támogatású elsődleges 7 Nap megjelentetésére. A tájé­koztatás pluralizmusához nem szokott vajdasági olvasók nagy része fejcsóválva fogadja a magyar lapok ilyetén való sza­porodását, pedig inkább gyara­podásnak tekinthető a lapok választékának bővülése. Garai László az ugyancsak ailergiakeitő fekete üröm is tenyészik. • Újszászi István (Teréz u. 12.) szomorúan tette föl a kérdést: neki mikor lesz telefonja? A környéken ugyanis már mindenkinek van, ám olvasónkat nem ke­csegtetik semmi jóval. Amint a telefonosoktól megtudtuk, ha nincs szabad érpár, akkor nem tudnak újabb állomásokat bekap­csolni. Rókus - pontosab­ban: a régi Rókus - hálózat­építése még hátra van, tehát várni kell még, sajnos. • A Gyálaréti utca egyet­len járdája járhatatlan: be­nőtte a gaz, ráhajolnak a fák. Emiatt a boltba, busz­megállóba igyekvő járóke­lők kénytelenek kimenni az úttestre, s ez - mondanunk sem kell — életveszélyes, különösen a kisgyerekkel, babakocsival járóknak. Ezt egy ottani anyuka mondta el nekünk, aki szeretné, ha valaki végre rendet tenne arrafelé. - A két világháború között a gabonaszállítmányokkal együtt került hazánkba, Dél-Somogy­ba. Onnan terjedt át szinte az ország egész területére. Rend­kívül agresszív, szívós növény, bárhol megél, a homok- és lörmelékkupacon is kinő. Meg­található a temetőkben, vízpar­tokon, utak mentén. Csak ahol az eredeti növényzetben nem tettek kárt - például erdőben, tisztásokon - ott nem hajt ki a magja. Viszonylag hosszú ide­ig, július végétől augusztus közepéig virágzik. • Miként okoz allergiát és milyen tünetei vannak? - A nagyon agresszív al­lergént tartalmazó pollenek a buzogányhoz hasonlóak. Ha bekerülnek a légutakba, ott megtapadnak. Az egyéb kör­nyezeti ártalmak miatt legyen­gült immunrendszer nehezen képes ellenállni. Az ózon és a nitrogén-oxid mellett - ami közlekedésből eredő szennye­ződés - kevesebb pollen is kiválthatja a szénanáthát, majd a kötőhártyagyulladást. Ké­sőbb, súlyosabb esetben, akár asztmát is. • Bárkinél jelentkezhet a szénanátha? Akár felnőtt­korban is? - Aki hajlamos rá. De függ a genetikai adottságoktól is. Megfigyelték, hogy a szőke hajúak, pl. a skandinávok kö­zött sokkal gyakoribb. Továb­bá a gyerekek, mert az ő im­munrendszerük egyensúlya A parlagfű évről évre egyre több embernek okoz allergiás panaszo­kat. A mostani száraz, szeles időjárás még in­kább segít elterjeszteni e gyomnövény virágpor­szemeit. A parlagfű nem őshonos növény Ma­gyarországon. Hogyan került hozzánk és hol fordul elő leginkább? ­kérdeztük dr. Farkas Il­dikótól, az Áiiami Népe­gészségügyi cs Tisztior­vosi Szolgálat Aerobio­lógiai Hálózatának főor­vosától. csak később áll be. Nagyon fontos, hogy aki észreveszi magán a tüneteket, keressen föl allergológus orvost. Az aller­giás szénanátha sajnos nem múlik el, nem nőhető ki, csu­pán megfelelő kezeléssel, gyógyszerrel tehető tünetmen­tessé. • Hogyan előzhető meg a parlagfű-allergia ? - Csakis rendszeres gyo­mirtással. Mivel egynyári növény, ha kihúzzuk, nem nő ki újra. Néhány nagyvárosban az önkormányzatok határozatot hoztak a kötelező gyomirtás­ról. Pénzbüntetést rónak ki arra, aki nem kaszálja le kert­jében vagy akörül ezt az igen veszélyes gyomnövényt. Albert Melinda CSOROG A Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Nyilas Péterrel oszthatják meg. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hfvható. Fölhív juk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont cimű rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom