Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-06 / 183. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. AUG. 6. G MACSKAKÖRÖM A Kádár-rendszerről mondják Sokra ment-e a sok kicsi? A Kádár-rendszer „kis" szabadságokkal helyettesítette az igazi szabadságot. Kosáry Domokos történész, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Konszenzus Volt egy rendszerünk, ami­nek a háta megett évtizedekig összekacsintott az ország. Arany Horváth Zsuzsa zalaegerszegi újságíró, a Zalai Hírlap főszerkesztő-helyettese Délvilág-Csongrád Megyei Hírlap, február 26. Gúzsba kötve... Aki tudomásul vette, hogy úgy kell táncolni, ahogy felül­ről fütyülnek, táncolhatott to­vább, aki ngm. az.legfeljebb brummoghatott. Obersovszky Gyula újságíró és költő, 1956 után halálraítélt Népszava, március 16. Be-ki A magyar nép a hetvenes években önként és dalolva lépett be a szocializmusba, mire a szocializmus megijedt és kilépett a társadalomból. Vág réti László újságíró 168 Óra, június 14. Csak tolt maradt utana 1989-ben a Kádár-rendszer elolvadt, mint vaj a napon. Szekeres Imre vegyészmérnök, a Szocialista Párt ügyvezető alelnöke Magyar Narancs, május 26. Helyzetelemzés Amit az MDF csinál, az két szempontból nem tetszik az embereknek: nekem azért, mert túlságosan hasonlít a kései Kádár-korszakra, másoknak meg azért, mert nem eléggé. Tamás Gáspár Miklós filozófus, az SZDSZ választmányának elnöke Délmagyarország, július 7. 1994 május A választók most megbo­csátották maguknak a Kádár­rendszert. Vágvölgyi B. László újságíró Magyar Narancs, június 2. Nosztalgia? Az emberek a biztonságra szavaztak, amit utoljára a Ká­dár-korszakban éltek meg. Szabó Iván mérnök-közgazdász, a Boross-kormány ipari, majd pénzügyminisztere 168 Óra. június 21. Római katolikus plébániák Belváros - szombaton. 7, 18 órakor: szentmise. Vasár­nap: 7.30, 10. 11.30, 18 óra­kor: szentmise. Hétköznap: 7, 18 órakor: szentmise. Gyulay Endre szeged-csa­nádi megyés püspök heti prog­ramjából - szombaton 8.30 órakor Elek (Békés megye) községben az elszármazottak világtalálkozóján nyitó mise; ugyanitt 10 órakor: emlékmű megáldása a temetőben; szom­baton Szeged-Alsóvároson 13 órakor: ebéd a ministráns gyer­mekekkel. Alsóváros - szombaton 14.30 órakor: gyermekek szentmiséje (Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püs­pök): 18.00: ünnepi szentmise (Fr. Várnai Jakab tartomány­főnök); 20.00: zsolozsma; 22.00: görög katolikus liturgia (Szaplonczay Miklós parókus); 24.00: szentmise a meghol­takért. Vasárnap 2.00 órakor: keresztúti ájtatosság; 5.00: zsolozsma; 7.00: szentmise; 9.00: szentmise és körmenet (Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök); 12.00: szent­mise: 15.00: litania: 17.00: új­SZERTARTÁSOK mise; 18.00: zsolozsma; 19.00: szentmise és Te Deum. Felsőváros - Szombaton 17.30 órakor: vecsernye. 18 órakor (piarista atyák): szent­mise. Vasárnap 7, 8.30, 11, 18 (piarista atyák) órakor: szent­mise. Hétköznap: 6.30, 7, 18 órakor: szentmise. 17.30 órakor: vecsernye. Rókus - Szombaton 6, 7, 8, 18 órakor: szentmise. Vasár­nap 6.30, 9, 11, 18 órakor: szentmise. Hétköznap: 6, 7, 8, 18 órakor: szentmise. Móraváros - Szombaton 7, 18 órakor: szentmise. Vasár­nap 7,9, 18 órakor: szentmise. 15 órakor a II. kórház kápol­nájában: szentmise. Hétköznap 7, 18 órakor: szentmise. Újszeged - szombaton. 7.30 és 18 órakor: szentmise. Vasárnap .7, 9. 11.30 és 18 órakor: szentmise. Hétköznap: 18 órakor: szentmise. Tarjánváros - szombaton 18 órakor: szentmise. Vasár­nap 9, 11. 18 órakor: szentmi­se. Hétköznap: 18 órakor: szentmise. Szent József jezsuita temp­lom (Dáni u. 3.) - Vasárnap 6, 8, 9, 11, 17.30, 19.30 (egye­temista ifjúság miséje) órakor: szentmise. Hétközben: 7.30 és 18.30 órakor: szentmise. Petőfitelep - vasárnap 7, 9 órakor: szentmise. Hétköznap: hétfő, kedd, szerda 8; csütör­tök, péntek, szombat 17 óra­kor: szentmise. Kiskundorozsma - va­sárnap 7, 9, 11.30, 18.30 óra­kor: szentmise. Hétköznap 7 ó­rakor szentmise. Görög katolikus egyház­község (Lechner tér) - szom­baton 17 órakor: vecsernye. 18 órakor: Szentliturgia. Vasár­nap 9 órakor: Szentliturgia. 10.30: gyermekmise. Református egyházközségek Kálvin tér - Vasárnap 8 órakor: istentisztelet a temp­lomban. Igét hirdet: Horváth Anikó segédlelkész. 10 órakor istentisztelet, úrvacsorával a templomban. Igét hirdet: De­• Szeptember 11-ig Battonya mentesíti Nagylakot A magyar és a román ille­tékesek megállapodása alapján szeptember 11-ig valamennyi hétvégén nyitva lesz a nem­zetközi utasforgalom számára a Battonya-Tornya határál­lomás. Az átkelőt pénteken, szombaton és vasárnap 7 és 20 óra között lehet igénybe venni. A határőrség reményei szerint ezzel az intézkedéssel sikerül csökkenteni a hosszú vára­kozási időt a magyar-román határállomásokon. meter János segédlelkész. Ágendázik Horváth Anikó segédlelkész. Honvéd tér - Vasárnap 8 órakor: istentisztelet. Igét hir­det: Czirokné Botár Éva segéd­lelkész. 11 órakor: istentisz­telet. Igét hirdet: Papp László lelkipásztor. 11 órakor: gyer­mekistentisztelet. Tartja: Czi­rokné Botár Éva segédlelkész. 18 órakor: istentisztelet. Igét hirdet: Czirokné Botár Eva segédlelkész. Petőfitelepen 9 órakor: istentisztelet. Igét hir­det Papp László lelkipásztor. Újszeged - szombaton 18 órakor: evangelizáció. Tartja: dr. Szabó Mihály. Vasárnap 9 órakor: istentisztelet. Igét hir­det: Sipos Ete Zoltán. 9 órakor: gyermekistentisztelet. Tartja: Sipos Ete Zoltánná. Sándor­falván 11, Deszken 3 (a római katolikus templomban), Kü­bekházán 4 órakor: istentisz­telet. Igét hirdet: Sipos Ete Zoltán lelkipásztor. Evangélikus egyházközság Tisza Lajos krt. 16 - Va­sárnap 10 órakor: istentisztelet. Igét hirdet: Tóth Attila lelkész. 6 I HÍR -1 KOMMENTÁR A regiszter csalfa tükre A Központi Statisztikai Hivatal szerint is tovább csökkent a második negyedévben a munkanélküliek száma. A lakossági felmérésnél használt, a nemzetközi gyakorlatban általánosan elfogadott kritériumrendszer szerinti munkanélküliek száma így 449 ezer volt, ami 34 ezerrel kevesebb, mint az előző ne­gyedévi érték és megközelíti a két évvel korábbi szintet. I Már a papagáj is tudja, hogy telefonon várjuk 381 981 (Csak felárral és hirdetését! 7-19-ig: 301'Z01 gyásiközlemények) 8-12, 14-17-ig: 318-999 DélhagyarorszAo 7-1 s-ig: jZ(J-ZJy MIRŐL IRT A DM? DELMAGYARORSZAG 80 éve Havi Boldogasszony Legenda járja, hogy rég időkben Péterváradon. e'napon hó esett s elnevezték „Mária­schuee"-nek, mert a lakosság előtt megjelent Mária. Most katonáink vannak e vidéken. ­az ünnepség hát idehaza is ki­sebb szabású. A Mátyás-temp­lomban ma úgyszólván csak asszonyok voltak és zsúfolásig megtöltötték a nagy templomot. A „fekete Mária" legendás képe s Mátyás király bíborpalástja ereklyekép őriztetik az alsó­városi templomban, melynek környéke ma ugyanazt a szint öltötte, mint más alkalmakkor (...) S egész nap tart a zarán­doklás a/ alsóvárosi templom­hoz s ma kétszeresen hivőbb a fohászuk, mind remeg hozzátar­tozójáért s az egész nemzetért. (1914. aug. 6.) DELMAGYARORSZAG 40 éve Szegeden is bemutatják „A rokkatol a textilkombinátig" című kiállítást A Társadalom és Termé­szettudományi Ismeretterjesztő Társulat és a Találmányi Hivatal közös rendezésében érdekes kiállítást nyitottak meg Buda­pesten. A kiállítás, mint a elme: „A rokkától a textilkombinátig" mutatja, megismerteti a nézővel a textilipar fejlődésének 20 ezer éves történetét. Szeptember hónapban a kiállítás anyagát Szegedre is lehozzák. Szeged köztudomá­súan az ország fontos textilipari központja s ezért itt emiatt is különös érdeklődésre tarthat számot. Bizonyára fokozza majd a kiállítás iránt megnyil­vánuló érdeklődést az a körül­mény is, hogy a szegedi üzemek helyi anyagokkal (modellekkel, termeivényekkei, fényképekkel stb.) s a felszabadulás óta eltelt 10 év alatti fejlődésünket doku­mentáló adatokkal bővítik a kiállítást. A szegedi látogató tehát áttekintést nyerhet majd Szeged legfontosabb textilipari üzemeinek (Délmagyarországi Rostkikészftő, Újszegedi Ken­der-Lenszövő, Szegedi Kender­fonógyár, Textilművek, Ruha­gyár) működéséről és fej­lődéséről. (...) (1954. aug. 6.) DÉLMAGYARORSZÁG 4 ÉVE Gazdag emberek ­kegyelemkenyéren Ha az ember a Szegedhez csatolt, ma városrészi cfmet birtokló, egykor önálló telepü­lések lakóit hallgatja, körülbelül ez a kép alakul ki benne, s ők maguk is így látják helyzetüket. A címbeli metaforánál maradva, olyan ez a jelenlegi állapot (amelyet a pártállam központo­sítási mániája alakftott ki. s amely tulajdonképpen egyenes következménye volt a rediszt­ribuciós, vagyis újraelosztási szisztémának), mint amikor egy jómódú ember vagyonát valaki hatalmi szóval a köz érdekében lefoglalja, s cserébe nagyon szerény életjáradékot biztosit ­na. és egy olcsó buszbérletet. (...) Persze, téved, aki azt hiszi, a (volt) gazdag emberek a vagyo­nukkal együtt az eszüket is el­vesztették annak idején, de akkor nem lehetett szembesze­gülni. Mostanra viszont megvál­tozott a helyzet. Felhagyva a lassanként allegóriává dagadó személyttgetéssel: a minap tör­vény született, ez pedig úgy szól. az emberek szabadságának sarokköve az, hogy önmagukat kormányozhassák, vagyis a demokrácia decentralizálásáról: ezentúl nem kétszázezer ember dönt majd arról, mi a legjobb annak a hat- vagy tizenkét­ezernek. hanem ők maguk. (En­nek felismerésére kellett ilyen sokat várni?) Ami a lényeg: a (volt) gazdag emberek a hovatovább már szervült kicsiny húst. a sajátjukat, elválaszt­hatják a nagy valakiétől - az egykor önálló települések lakói a törvény adta lehetőséggel élve, ezt a bizony nem fájdalom­mentes kockázatot is rejtő műtétet készülnek elvégezni, s noha most még csak az előzetes konzfliumot tartották meg (például Algyőn. egy viharos falugyűlést), a végrehajtás biz­tosnak látszik. S ha az operáció sikerrel jár. és visszatér a régi egészség, akkor a kegyelem­kenyeret is felválthatja a múlt­béli. de még nem teljesen elfe­lejtett léhér cipó. - Odor József (1996. aug. 6.) Erre mundjuk azt. hogy a fejlődés nem áll meg: ha a gaz­daság roszabh helyzetben van. mint négy évvel korábban, a munkanélküliség pedig csak a két esztendővel ezelőtti szintre sülyedt vissza, mégis csak van okunk némi optimizmusra. Vagy még sem? Kit is számít ma munkanélkülinek a statisz­tikai? Nos. kiderült, csak olya­nokat, akik a vizsgált héten egyetlen óra jövedelmet bizto­sító tevékenységet sem végez­lek. Igaz. sokan dolgoznak ma is „feketen", akik munkanélkü­lieknek számítanak. A képlet persze fordítva is megáll a lá­bán: a ..regisztrációbál" sokan kihullottak az elmúlt fél egy évben, amióta csökkenni lát­szik a munkanélküliség Miért csak látszik? Egyrészt az ILO. azaz az ENSZ munkanélkü­liekkel foglalkozó szervezete is jelentősen többre teszi a ma­gvarországi munkanélküliségét annál, amit hazai statisztikáink látni képesek, másrészt a helyzet még roszabh is lehet, mint a nagy, hétszázezres munkanélküliség idején. A munkanélküli járandóság lejárta után ugyanis kikerülnek az érintetjek a statisztika gór­csöve alól. De ugye abban azért egyetértünk, hogy a va­lóságban sokkal roszabb hely­zetbe kerülnek, mintha kapná­nak némi anyagi segítséget. Marad az. önkormányzatoktól igényelhető segély, persze adóemeléssel azoknak, akik még nem szorultak ki eddig a munkából. Mégis csak helytelen logika, amely azt feltételezi, hogy a gazdaság mélyrepülése mellett javulhat a munkanélküliek helyzete. A statisztikai bűvész­mutatvány - csirihu. csirihá ­mégis csak talál megoldást gondjainkra. R. G. VÁROSNÉZÉS PANORA­MA AUTÓBUSZON Indul a Klauzál térről minden nap 10 és 18 óra között óránként. VIDÁMPARK Újszeged, Liget Felnőtt és ifjúsági játékok, nyitva: nonstop Gyermekjátékok, nyitva: 10-20 óráig FÜVÉSZKERT Lövölde út Látogatható minden nap 10-18 óráig MA VIDEÓVETÍTÉS lesz 10.30­kor alsótagozatosoknak, 13.30 órától nagyoknak, a Somogyi­könyvtárban. HIROSIMAI ZENEI NA­POK: Shiori Wada orgonaestjét 20 órától a Fogadalmi templom­ban rendezik meg. Közreműködik: Masacu Tauchi. A DALLAS BÁRBAN (Tisza Lajos krt. 77.) 19 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. MI-CSODA BULI 22-04 óráig a JATE-klubban. Házigazda: Mátrai Róbert és Száraz Ferenc. PROGRAMAJÁNLAT HETFON A SOMOGYI-KÖNYVTÁR FIÓKKÖNYVTÁRAI augusztus 21-éig zárva tartanak KÖN YVRÖL-KÖNY VÉRT irodalmi vetélkedő lesz délután fél 3-kor a Somogyi-könyvtárban. A GYÓGYÍTÓ KÉZ Ter mészetgyógyász Klubban (Dáni utcai IKV-székház) 18.30-tól Hogyan gyógyítunk? címmel Becsei József tart előadást. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Horváth Mihály u. 5.): Szegedi Fesztivál Tárlat - Táblaképfestészeti Trien­nálé A MÓRA FERENC MÚZE­UMBAN: Bernhard Meyer grafikusművész (Darmstadt) kiál­lítása; a II. emeleti kiállító­teremben Dér István festőművész kiállítása A FEKETE-HÁZBAN: mondhatatlan örömmel szem­lélem Szeged népében a lelkesedést... - emlékkiállítás Kossuth Lajos halálának 100 évfordulójára; Mérnökök, mérnö­kök című kiállítás A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyeg­terveket bemutató kiállítás AZ IMPALA HÁZBAN (Zár­da u. 9.): Kopasz Tamás festő­művész tárlata A HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Vinkler-hagyaték és Sinkó János (Szeged). Erdélyi Tibor (Vásárhely) kamaratárlata A SZEGEDI VADASPARK­BAN, a Zooiskolában: Élet az őserdőben és az Andok vidékén ­a dél-amerikai élővilágbemutató­hoz kapcsolódóan az ott élő ihdiánok életének bemutatója A RÓKUSI FIÓKKÖNYV­TÁRBAN (Vértói út 5.): természetfotók és az Arany János Általános Iskola modellező szakkörének munkái láthatók A GARDEN ÉTTEREM­BEN: Vanko Basa Lenke, ko­lozsvári fetsőművész kiállítása A II. SZÁMÚ GONDOZÁSI KÖZPONTBAN (Kereszttöltés u. 29/B): Mehalka Béla festőművész kiállítása A KÁLVÁRIA GALÉRIÁ­BAN (dr. Boross J. u. 27.): a Plein-Air '94 nemzetközi alko­tótelep kiállítása A SOMOGYI-KÖNYVTÁR földszintjén: Művészi könyvkö­tések című kiállítás látható; az első emeleten: „Nyomdafestékkel" (1979-1994) címmel Nagy Károly Szegedhez kötődő tipográfiája látható A JUHÁSZ GYULA MŰ­VELŐDÉSI KÖZPONTBAN (Vörösmarthy utca 5.): Pósa Ede festőművész, killítása A POSZT-ART GALÉRIA­STÚDIÓBAN (Hajnóczy u. 5.) Fenesi Péter festőművész kiál­lítása A HELYŐRSÉGI KLUB Victor Hugó utcai kiállítótér mében a „G" Galéria festmény kiállítása á & sdóe ENERGOTHERM KFT. AKCIÓ! OTP-HITELVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG Rossz, használt Energomatját új Energolux. Whirlpool. Zanussi mosógép vételárába beszámítjuk. Vaillanl. Junkers. Nordgas. Stiebel, Kombi kazánok és klímaberendezések. Bemutatóterem, üzlet, szerviz, díjtalan házhoz szállítás. Szeded, Budapesti krt. 37. T/fax.: 485-650. Rádiólel.: 06-60-385-535

Next

/
Oldalképek
Tartalom