Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-01 / 178. szám

6 KULTÚRA DÉLMAQYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. AUG. 1. •tf* Az. álomelbeszélés. Szilágyi Károly (Jago) és (.ianfranco Cecrhde (Otellói. (Fotó: Nagy László) Evviva Otelló! Evviva Otelló! Kljén Otelló! Éneklik a ciprusiak, amikor a győztes mór hajója partot ér. Ugyanígy koszöntbetjük a szab adtéri idei oprraprodukeióját. Verdi ternekmúve me rheletlenül nehéz darab, különösen a két férfi főszerep* átél kíván rendkívüli kavalitást, de a zenekart éppúgy p róbára teszi, mint a kórost, vagy a díszlettervezőt és a rendezőt. Ezért ritkán mernek bemutaOperagála, legyezőkkel A darabot az őszi pesti premier előbemutatójaként Vámos László, az Operaház főrendezője állította színpadra. Igyekezett nemesen konzervatív, veretes előadást létrehozni. Ebben díszlettervezőként Csikós Attilában remek partnerre talált. Látványos, de nem hibátlan a szcenéria. A színpadot hatalmas, homokszínű bástyák fogják keretbe, az idén megépült forgószínpadra pedig két óriási, félköríves, reneszánsz falat emeltek. Ezek mozgatásával lehet megjeleníteni Otelló palotájának kertjét, fogadótermét és Desdemona kísérteties hálószobáját. A játéktér leszűkítésével azonban zsúfolttá teszik például a vihar-jelenetet. Az előadás legfőbb erénye a kitűnő szólisták szerepeltetése. Az Otellót éneklő Gianfranco Cecchele alakítása egy nagy énekesi pálya tapasztalatainak méltó összezése. Hangja harminc évnyi karrier után is töretlenül fényes, s már az Esultate diadalittas szárnyalása jelzi, hogy vérbeli hőstenort hallunk. Később a szerelmi duett lírai színeinél, majd a vég elcsukló hangjainál bizonyosodhatunk meg róla. hogy han gilag és szfnészileg tökéletesen harmonikus alakítást láthatunk. A pszichoanalitíkusok azt mondják, egy színházi előadás akkor jó, ha a pszichikus folyamatokat, állapotokat minél pontosabban tükrözi. Az operában ennek teljesítésében Verdi zsenialitása is segíti az előadókat. Cecchele - miként a másik két főszereplő is a saját szerepét - hűen rajzolja meg a féltékeny mór portréját, összeomlásának folyamatát. Tokody Hona Desdemonája a megtestesült színpadi költészet. Művészi érettség, mély muzikalitás, a személyiségének varázsa hatja át a figurát. Neki nincs szüksége a hagyományos külső eszközökre - szőke hajra, halovány ruhákra - ahhoz, hogy Desdemona légiességét megjelenítse. Vágó Nelly pazar díszítésű bordó-arany jelmezében is a tisztaság, a jóság és a szépség eszményi alakja. Minden színpadon töltött perce szfnészileg is intenzív jelenlét, éneklésének kifejezésgazdagsága, szövegmondásának és értelmezésének pontosmegformálása is nagyszerű, mindvégig pontos intonációval énekli a szólamot, hangja talán csak az együttesekben tűnik néhol erőtlennek, fáradtnak. De a Fűzfa-dal és az Ave Maria szívszorító, katartikus pillanatai után már nehéz megfelelő szavakat találni az elragadtatottság kifejezésére. Szimpatikus egyéniséget ismerhetett meg a közönség a Jagót játszó Szilágyi Károlyban. Operatörténeti közhely, hogy Verdi sokáig Jagót tekintette a darab címszereplőjének. Van is mit énekelnie, szinte mindig a színen van. Szilágyi Károly a Bordalban a joviális álarcot viselő, végtelenül önző Jagót mutatta meg, a Credóban a démonit, az Alom-elbeszélésben a gazembert. Hangja erős, zengő, sötét mélységű ugyanakkor biztos magasságú bariton. Jó lenne minél többször hallani Szegeden. A többi szereplő közül a Cassiót éneklő Berkes János stílusos játékát, biztos, könynyed tenorját és Erdélyi Erzsébet Emiliájának kidolgozott színpadi jelenlétét, kifejező énekét érdemes kiemelni. Roderigo szerepét Wendler Attila, Montanóét Szakály Péter jól megoldotta. Sajnos a Király Miklós alakította Lodovicót még káprázatos jelmeze mely olyan volt, mintha valamelyik észak-olasz reneszánsz festményről mintázták volna sem volt képes a jellegtelenségből kiemelni. Piergiorgio Morandi felkészültsége és szuggesztivitása megtermékenyítően hatott a Szeedi Fesztiválzenekarra, a karmester képes volt a zenei szerkezet belső összefüggéseit is megeleveníteni. A zenekari szövet teli volt feszültséggel, feszességgel, élettel, intenzitással, csodálatos fortissimókat, gyönyörű lírai színeket, karakterisztikus hangszerszólókat (például a nagybőgő a IV. felvonásban) hallhattunk. (Arra azonban vigyázni kell, hogy a jobb hangosítás minden parányi gikszert hallhatóvá nagyít.) Az. opera kórusbetétei rendkívül igényesek, nehezek, sokszínű karéneklést kívánnak. Szalay Miklós karigazgatónak sikerült az operaházi és a szegedi Vaszy Kórust összeolvasztani. Erőteljesen, szépen szólalt meg a vihar-kórus, s néhány apróbb ritmikai pontatlanságtól eltekintve ragyogó tűz-kórust hallhattunk. A premieren még akadtak üres széksorok, a második előadás már telt házzal ment. Aki tehette, kétszer is megnézte, mert ilyen nagyszerű produkció a szabadtérin is ritkaság. A plakátokon nemzetközinek hirdetett koncert szervezőműsorvezetője, Nikolényi István elnézést kért a publikumtól, amiért az Otelló két főszereplője, Gianfranco Cecchele és Tokody Ilona a szombati előadás sikere érdekében nem vállalta a fellépést. Azoknak, akik kifejezetten miattuk váltottak belépőt, felajánlotta, hogy jegyükért műsoros Cecchele-kazettát, vagy egy ingyenjegyet, kaphatnak a szombati esti Otelló-előadásra. A kárpótás gáláns volt, de ettől a rendezvény nem lett jobb. „Mily jól elérheted rejtett kis célod!" - énekelte (olaszul) Gyimesi Kálmán a koncertet nyitó Figaro-belépőjében. Produkcióját nagy tapssal jutalmazták. Majd odaszólt a zongorán kísérő Patkó Józsefnek: „No, Józsikám, vágjunk bele!" S az öreg Germont Desz-dúr áriája következett. Erről mondta egyszer Maria CaIlas:.#,Ha rajtam állna, ez az ária mindig kimaradna a Traviata előadásaiból!" Trivialitása ellenére (vagy talán épp azért?) az operairodalom egyik legnépszerűbb dallama. Gyimesi Kálmánnak régi, kipróbált szerepe, sikert is aratott vele. Szakály Pétertől nagy drámai erővel hallhatuk Fiesco kétségbeesett áriáját a Simon Boccanegrából, de A sevillai borbély híres Rágalomáriájánál már inkább a légzéstechnikára figyelt, mint arra, hogy a szólam finom, belső derűből fakadó humorát is megmutassa. Kár, hogy ragyogó orgánummal megáldott basszistánk nem építi nagyobb önfegyelemmel művészi pályáját. Az Otellóban Roderigót alakító Wendler Attila előzetest adott az őszi Carmenbői, hatalmas sikerrel, bár nem túl biztos magasságokkal énekelte a Virágáriát. Partnere lesz a darabban Erdélyi Erzsébet, aki a Seguidillát, és Cilea Adriana Lecouvreur címá operájából a hercegnő áriáját énekelte. A szegedi énekesnő bámulatosan sokat fejlődött hosszabb külföldi szereplései alatt, gyönyörű hangja kiegyenlítettebbé vált, rengeteg finom árnyalat megmutatására volt képes. Azt hiszem, remek Carmen-előadásokat hallhatunk majd a színházban. Némi túlzással akar azt is mondhatnánk, a péntek esti operagálán a Tisza Szálló fülledt nagytermében a legyezők játszották a főszrepet. Akadt, aki ovális bambuszkeretre feszített selyemlegyezó'vel, mások szokványos, harmonikaszerűén összecsukható legyezőkkel, a legtöbben pedig műsorfüzettel vagy a jegyükkel igyekeztek hűsíteni magukat. Király Miklós úgy énekelte Leporello Regiszteráriáját a Don Giovanniból és Fülöp király híres áriáját a Don Carlosból, mintha vizsgázó akadémista lenne. Leénekelte a kottát - sajnos nem épp tiszta intonációval - de az érzelmek, az áriák mélységeinek megmutatásával adós maradt. A műsorvezető nagy meglepetésként jelentette be Moldován Stefániát, akit a közönség tomboló tapssal, nagy szeretettel fogadott. Néhány felvételét ismerve nincs kétségem afelől, hogy a művésznő valamikor ragyogó szoprán volt. De a gálára hiba volt énekelni hívni, Manón Ekszeráriáját, Lauretta áriáját és Tosca imáját feszengve hallgatta a publikum. Közben Berdál Valéria jutott eszembe, aki okosan és intelligensen már nem enged a koncertdobogó csábításának, pedig azt mondják, az ő hangja még ma is intakt... Berkes János remek formában, nagy életkedvvel énekelte Nemorino románcát és De Curtis Non ti scordar di me (Ne felejtsetek el engem) című dalát. Ez utóbbit néhány éve Gyimesi Kálmán is énekelte a gálán, tőle megrendítőbbnek hatott. Az est fénypontja a Jagót alakító gyönyörű hangú bariton, Szilágyi Károly fellépése volt. Nem a legismertebb, de a legszebb áriák közül választott. Gerard monológját énekelte az Andrea Chénier-ből mély drámai átéléssel, megborzongatóan. H. Z. Simon Laqucdeem - Miske l.ás/ló Dom Pikkcndonkcr - Karczag Ferenc. (Fotó: Révész Róbert) Pokoli pompa a Kamarában • A Nyári Szünet Színház szombat esti Kamaraszínházbéli premierjén az egyetemes művészettörténet egyik legtöbbet vitatott festőjének, a németalföldi varázslónak, Hieronymus Boschnak a figurái elevenedtek meg a színpadon. A Szemán Béla rendezte Michael de Ghelderode „Pokoli pompa, avagy a püspök furcsa halála" című darabot Szegeden mutatták be először Közép-KeletEurópában. A történet - melynek szereplői egyházi emberek - a sötét középkorban. Flandria egyik mocsaras, lápos, félhomályos helyén játszódik. A levegőben tömjénfüst, a színen püspöki palota. Halotti torra gyűlnek a gnóm papok: a folyton zabálni akaró Carnibos káplán (Somló Gábor), a dadogós Duvelhond. a szent ereklyék őrzője (Kővári Csaba), a púpos püspöki helynök, Krakenbus (Jakab Tamás), a spíon tekintetű főesperes, Real-Tremblor (Janik László). a szarvasgomba szagú-vaddisznó pofájú plébános. Dom Pikkendonker (Karczag Ferenc). a beszari pápai követ. Sodornál• (Kancsór József) és a bélgázokkal küszködő Simon Laquedeem segédpüspök (Miske László). A gyászolók nem gyászolnak. A gyászolók isznak, zabálnak és szellentenek - nyamnvam. klutyi-klutyi és pú, majd a végén kaka-kaka. Nincs lehajtott fej, nincs ima, nincs alázat, nincs könny, nincs test mellett lógó kéz. Nincsenek személyiségek sem. Talán egyedül a hatalomra törő segédpüspök az, akire nagy jövő vár. A többiek? Hamisak, csalók, kígyófajzatok, köpönyegforgatók és képmutatók. Ők azok, akik „elzárják az égbe vezető utat, mert nemcsak hogy maguk nem juthatnak be oda, de másoknak sem engedik meg." „A tisztának minden tiszta" - írja Szent Pál Titusnak. Jan In Eremo, Lapideopolis halott püspökének palotájára ez úgy áll, hogy a mocskosnak minden trágya. Ghelderode darabja nem hit-, hanem egyházellenes. Az egyházon belül is a képmutatást leplezi le. Antiklerikális motívumaiban az egyház gonoszkodó kigúnyolása bukkan fel. A szereplőkről... A bálványdöntögető segédpüspököt alakító Miske László - aki egyébként három évig volt felszentelt pap Erdélyben, mielőtt színész lett volna - végig egyenletes teljesítményt nyújtott a színpadon. A püspök történetét rendkívül színesen és hatásosan mesélte el. Nagy monológjában jól váltott hangszínt és hangerőt, mesélt a kezével, a testével, egyszerre tudott félelmetes és érdekes lenni. Somló Gábor hitelesen alakította a folyton zabálásra gondoló káplán szerepét. A nyamnyam-man - aki a halottban is csak húst látott, semmi mást volt a palota mókamestere. A viccfi hozta formáját. Ha sokáig nem szólt, szinte hiányzott. A díszletekről, a jelmezekről, a zenéről... A díszlet Iszlay Zoltán, a jelmez pedig Füzér Annamária kezemunkáját dicséri. Kiválót alkottak! Kalap le. A zenei aláfestés „nejlonhangjai", úgy érzem, kissé csökkentették a mű hatását. A rendezésről... Szombaton átszállt Ghelderode szelleme a színpad fölött. Szemán Bélának sikerült megvalósítania azt, amiről öt éve álmodott. Sz. C. Sz.