Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-30 / 202. szám
Szegeden a lap! KEDD, 1994. AUG. 30., 84/202. ALAPÍTVA: 1910-BEN ARA: 17 FT A boszniai szerbek a béketerv ellen Szavaznak a szerb harcosok. (MTI - Telefotó) . A hét végén megtartott népszavazás első eredményei azt mutatják, hogy a boszniai szerbek több mint 90 százaléka a nemzetközi béketerv ellen foglalt állást. Erre az eredményre jutottak a szavazócédulák összeszámlálása alapján Banja Lukában és néhány más választási körzetben. Radoszlav Grujics, a Banja Luka-i választási bizottság elnöke szerint a leadott szavazatok 94 százaléka ellene volt a béketervnek, és a szavazóknak csak 4,8 százaléka helyeselte a tervet. Banja Lukában a választási részvétel 72 százalékos volt. Több más szomszédos választási körzetben a szavazók 96-98 százaléka utasította el a béketervet. A hivatalos végeredmény közzététele nem várható kedd délután előtt. Huszonötezer a tét! Fotó: Gyenes Kálmán Tegnap délután ismét kihúzták meghívott vendégeink a Horoszpók - a Délmagyarország, a Csongrád Megyei Hírlap valamint a HDS & Délmadár népszerű, családi bingójátéka - nyerőszámait. Mivel egy szerencsés HDSolvasó elvitte tőlünk az 50 ezer forintot, most újra az alapösszeg, azaz huszonötezer forint a tét. A nyerőszámokat ezúttal is csütörtökön megjelenő hetilapunk, a HDS & Délmadár közli. • Magyar az áldozat Emberrablás Olaszországban Olaszországban dolgozó koszovói vendégmunkások Udine környékén elraboltak és feltehetőleg prostitúcióra akartak kényszeríteni egy magyar fiatalasszonyt. A helyi rendőrök, akiket az elrabolt nó félje értesített a történtekről, vasárnap reggel az észak-olaszországi Arzignano buszpályaudvarán szabadították ki két koszovói fogságából a magyar asszonyt. Az olasz sajtó első információi szerint a 24 éves D. M. és 21 éves felesége, S. Gy. néhány nappal ezelőtt érkezett Olaszországba. Hivatalosan turistaútra indultak, de az olasz nyomozók arra gyanakodnak, hogy Itáliában akartak maradni, s - akár illegálisan is munkát szerettek volna vállalni. A házaspár az utazás előtt segítséget kért egy koszovói ismerősétói, Sami Lushakutól, aki már régebben Olaszországban dolgozott. Lushaku nagyon készségesnek bizonyult: felajánlotta, hogy saját gépkocsiján viszi ki a párt Olaszországba. Múlt csütörtökről péntekre virradó éjszaka Udine környékén Lushaka megállt a járművel, gázsprayvel lefűjta és kilökte a kocsiból a férjet, majd a feleséggel együtt elrobogott. A koszovói az asszonnyal együtt elrabolta a házaspár 15 ezer német márkáját is. melyet a magyarok az útra vittek magukkal. A férj húszórányi bolyongás és autóstoppozás után az Udinétől majd kétszáz kilométernyi távolságban lévő Valdagno csendőrségén jelentette a történteket. Az olasz hatóságok a bejelentést követően nem sokkal felkutatták Lushakut, akinek lakásában megtalálták a fiatalasszony okmányait és táskáját. Az elrabolt feleséget két másik koszovói éppen egy távolsági autóbuszra akarta feltuszkolni, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek. S. Gy. elmondása szerint Lushaku többször megerőszakolta őt, s társai is erőszakoskodtak vele. Az olasz hatóságok az ügy kapcsán összesen tíz koszovóit vettek őrizetbe. • Horn Gyula miniszterelnök jelenlétében megtartotta első ülését hétfőn a miniszterelnök tanácsadó testülete. Horn Gyula felkérésére a testület elnöke Medgyessy Péter lett, tagjai: Bánfalvy István, Bródy András, Gombár Csaba, Hetényi István, Inotai András, Kemenes Ernő, Lengyel LászA tizenegy tanáceadó ló, Petchnig Mária Zita, Tamás István, Vértes András. A testület ülésein állandó meghívottként részt vesz Surányi György. Szegeden szökül az olaj? A Vám- és Pénzügyőrség Borsod megyei Nyomozóhivatalának ellenőrei e hét végén a 3-as számú főúton, Mezőkövesd térségében megállítottak egy tartálykocsit, melyben 29 ezer liter szőkített olajat találtak. Erről a nyomozóhivatal illetékese tájékoztatta a sajtót. Mint elmondta: az olajhamisítási ügy szálai Szegedre vezetnek. A szállítmányt lefoglalták, az ügyben a vizsgálatot megkezdték. A legdrágább reptér Hétfőn hivatalosan is átadták a forgalomnak a világ legdrágábban felépített nemzetközi repülőterét, az oszakai Kanszait. A mesterséges szigetre telepített légikikötő beruházási költségei 50 százalékkal haladták meg az előzetes tervekben szereplő összeget, s elérték a 15 milliárd dollárt. Komoly bajok kísértették az építőket a munka során is: kiderült, hogy a tengerben emelt műsziget folyamatosan sülylyed, ezért rohamtempóban kellett megerősíteni az alapozást. Mindez másfél évi késedelemmel járt. Barta Károly 58 éves. Nehezen vallja be korát, mint a művészek általában. Mint mondja, nem iszik, nem dohányzik, vallásos ember. Alacsony, őszes-kopasz, sovány férfi, válla szinte nincs, rövid ujjain a körmök tövig rágva. Ideges, protézise van. Balett alapállásban tartja lábait, mozdulatai nőiesek, finomak. Amikor kijön a sodrából, szinte hisztizik; keveredik magatartásában a finom(kodó) kecses az erőszakossal, rámenőssel. Első fokon két év börtönbüntetést kapott szemérem elleni bűntettért a Szegcdi Városi Bíróságon, de most nem emiatt ül a Szegedi Rendőrkapitányság fogdájában. (Riportunk a 6. oldalon.) Pál leveleiről Szegeden Már tegnap megérkeztek annak a háromnapos biblikus konferenciának vendégei, amely ma kezdődik a Hittudományi Főiskolán. A szimpózium témája: Pál apostol Korinthoszi leveleinek elemzése. Gyenes Kálmán fotója tegnap este készült a résztvevőkről, a Hittudományi Főiskolán. (További információink a 7. oldalon.) Amikor „repül a jogsi..." Rohanó világunkban a közlekedés egyik legalapvetőbb eszköze a gépjármű, s ezt csak megfelelő vezetői engedély birtokában vezethetjük. Melyek azok a közlekedési vétségek, kihágások, egyszóval azok az esetek, amikor „repül a jogsi", azaz az intézkedő rendőr a helyszínen elveszi a gépjárművezetőtől a jogosítványt? Kovács Mihály rendőr őrnaggyal, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetőjével ezekről, az első pillanatban kézenfekvő, de mint a későbbiekben kiderül, nem is olyan egyszerű és mindenki által ismert dolgokról beszélgettünk. (Interjúnk a 10. oldalon.) Égig ér a diszkózaj a Belvárosban Meggyötörten tiltakozik a Szabados házaspár. (Fotó: Gyenes Kálmán) Nincs nyugalom a Deák Ferenc utcában, oda az éjszakai pihenés vágyálma. Legyen végre csend! - kiáltják a lakók a Juhász Gyula művelődési központ melletti utcából. Leginkább a Deák Ferenc utca 6. száma alattiak protestálnak. „Csináltunk mi már mindent, hogy elkerülhessük a hajnalig tartó dübörgést és duhajkodást. A diszkó a melegebb napokra a művelődési ház udvarára költözött, ettől aztán már füldugóval se lehet aludni mondja egyikük -, ez már tűrhetetlen. Volt, amikor az intézkedésre kért rendőr azt hagyta válaszul: mi van, talán ennyire nem szeretik a beat muzsikát? " (A témával foglalkozó írásunk az 5. oldalon olvasható.)