Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-29 / 201. szám

4 Ili! SPORTJA 1994. augusztus 29. Szerdán: HKK-Lovcsen visszavágó II. Balogh Imre kosárlabda emléktorna Montenegróba került a trófea Dr. Borbáth amellett, hogy eredményes volt, még küzdeni tudásból is kitűnőre vizsgázott. (Fotó: Gyenes Kálmán) Forma-1 Ismét Michael Schumacher nyert Nem született meglepetés Vásárhelyen a Hódtói Sport­csarnokban, a II. Balogh Imre férfi nemzetközi kosárlabda emléktornán, hiszen a jugo­szláv bajnokság egyik közép­csapata, a Lovcsen nyerte a trófeát. Tulajdonképpen a montenegrói együttest mind­össze a HKK tudta egy kicsit megijeszteni. Dr. Borbáthék­nak is a kupát eldöntő utolsó mérkőzésen, s csak a második félidőben sikerült tetemes hát­rányukból ledolgozni. Amíg a háromnapos torna mezőnye eljutott idáig volt, még négy összecsapás. A Lovcsen-Szegedi Postás mérkőzésen a montenegróiak az ifjúsági játékosaikat szere­peltették, s így mindössze négy ponttal maradt alul az NB I-re most edződő Tisza-parti gárda. A szegediek már nem tudtak ekkora ellenállást kifejteni a miskolci egyetemistákkal szemben, s 14 pontos vereséget szenvedtek a MEAFC-tól. A Nyíregyháza-Lovcsen talál­kozó a papírforma alapján feje­ződött be, nyertek a jugo­szlávok 94-73-ra. A nyírségi gárdának még egy összecsa­pása volt a szombati napon, a B-csoportos riválissal, a Mis­kolccal mérkőzött. Az előbbi­ek, óriási küzdelemben, bizo­nyultak jobbnak, s szerezték meg ezzel a torna harmadik helyét. Lovcsen- Szegedi Postás 81-77 (53-28) Postás: Vitaszek 6. Zogo­vics 7/3, CSOVICSKOVICS 18/6, Havasi 9/6. BÚZÁS 12/3. Csere: Czakó 6, Rónai 10, Lestár 9/9, Fekete. Edző: Valaczkay József. MEAFC-Postás 80-66 (41-27) Postás: Vitaszek 9, Zogo­vics 9, Csovicskovics 6, Hava­si 2, BÚZÁS 21/9. Csere: Ti­szai 2, Ország 6, Czakó 4, Ró­nai 1, Lestár 2, Antal 4. Nyíregyháza-Lovcsen 73-94 (39-52) A legjobb dobók: Klisura 32, ill. Ivanovics 24/18, Jabu­csanics 23. Nyíregyháza-MEAFC 88-80(47-40) A legjobb dobók: Klisura 33, Kozma 22, ill. Siska 18/6, Szőke 11. Mielőtt még a két veretlen a HKK és a Lovcsen pályára lé­pett volna, Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke, a volt tanítvány emlékezett a mesterre, Balogh Imrére. Be­szédében többek között kie­melte, hogy „Imsi tanár úr" előtt soha nem a mindenáron való eredményesség és győ­zelem lebegett, hanem az volt a pedagógiai elve, hogy sportot szerető és értő felnőtteket ne­veljen. Ezért pedig, a jó szán­dék által vezérelve, még ke­gyetlen is tudott lenni. Ugyan­akkor a szíve óriási volt, ami­ben minden tanulónak volt egy szeglete. A vásárhelyi kosár­labda kezdete 1946-ra, Balogh Imre hosszú pedagógusi mun­kájának a kezdetére datálódik. A megyei közgyűlés elnöke felhívta a vásárhelyiek figyel­mét, hogy az 1996-os eszten­dőt érdemes lenne a fél évszá­zados jubileum jegyében meg­rendezni. Ehhez pedig már most meg kell kezdeni a szer­vezést. Ilyen ráhangolás után kezdődött el a HKK-Lovcsen tornagyőzelmet eldöntő talál­kozó. Miközben a csapatok melegítettek, rossz hír érkezett a hazaiak térfeléről: Kocser­ginnek meghúzódott a dereka, s így nem vállalja a játékot. A két csapat a félidő elején fej fej mellett haladt - a 6. percben 8-7-re a vendégek vezettek -, majd a montenegróiak fokoza­tosan elhúztak. A HKK mind a támadásban, mind pedig a védekezésben sokat hibázott. A második játékrész elején már a közönség is elkönyvelte a vereséget, azonban Borbát­hék ezt másként gondolták, mert fokozatosan dolgozták le feljavult védekezésükkel és támadásbefejezésükkel a hátrányukat, s így elkerülték a súlyosabb vereséget. HKK-Lovcsen 79-86 (32-56) Vezette: Simó, Kovács. HKK: Parádi 8/6, Polányi 9/6, Dr. BORBÁTH 19/9, Jáhni 11, M1LATOVICS 29/9. Csere: Czuprák 3/3. Edző: Valaczkay Győző, Guóth Ár­pád. A tornagyőztes együttesnek ifj. Balogh Imre adta át a trófe­át. Különdíjat kapott a Servio Bt., a Papirusz Bt., a Szerel­vény-Plusz Kft., a Marker Kft., a B&B Autókereskedés és Kölcsönző, a vásárhelyi me­gyei jogú város önkormányzata és a megyei közgyűlés jóvol­tából a legeredményesebb játé­kos: Klisura (Nyíregyháza) 235 ponttal; a legjobb irányító: Radonjics (Lovcsen); a legjobb mezőnyjátékos: Ivanovics (Lovcsen); a legjobb center: Milatovics (HKK), a legjobb hazai játékos: Polányi Géza; a torna legjobb edzője: M. Mila­tovics (Lovcsen) és a legtehet­ségesebb fiatal kosaras: Bule­tics (Lovcsen). A HKK szerdán, 18.30 óra­kor ismét összeméri erejét a Hódtói Sportcsarnokban a Lovcsen együttesével. SÜLI JÓZSEF A Forma-l-es autós gyorsa­sági világbajnokság idei 11. fu­tamát, a Belga Nagydíjat a né­met Michael Schumacher nyerte, a Benetton-Ford csapat pilótája ebben a szezonban már nyolcadik diadalát könyvelhet­te el. A második helyen nagy riválisa, a brit Dámon Hill (Williams-Renault) végzett, míg a harmadik helyet a finn Mika Hakkinen (McLaren­Peugeot) szerezte meg. Eredmények: Belga Nagy­díj, 308.044 km: 1. Michael Schumacher (német, Benetton­Ford) 1:28:33.508 0 - 208.705 km/ó átlagsebesség 2. Dámon Hill (brit, Williams-Renault) 13.662 mp hátrány 3. Mika Hakkinen (finn, McLaren­Peugeot) 1:05.043 p h 4. Jos Verstappen (holland. Benetton­Ford) 1:24.115 p h 5. Dávid Coulthard (brit, Williams­Renault) 1:54.449 p h 6. Mark Blundell (brit, Tyrrell-Yama­ha) 1 kör h A vb-pontverseny élcso­portja a 11. futam után: pilóták: 1. Michael Schu­macher 86 pont 2. Dámon Hill 51 3. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 27 4. Jean Alesi (fran­cia, Ferrari) 19 5. Mika Hak­kinen 12 6. Rubens Barrichello (brazil, Jordan-Hart) 10 Schumacher már a rajt után elhúzott a mezőnytől, a Benet­ton-Ford pilótája nyugodtan róhatta köreit. Csak a kerék­cserék tették kicsit izgalmassá a küzdelmet. A boxutcába való kiállások után a második és a harmadik helyen autózó Hill­Coulthard páros (mindkettő Williams-Renault) 10 mp-re megközelítette a tarka-barka Benettont. Ennek valószínűleg az volt a magyarázata, hogy Schumacher a 18. körben meg is pördült igyekezetében. Egyébként a futamot a mű­szaki hibák sokasága is érde­kessé tette. Ennek legkevésbé a Ferrari versenyistálló örült, hi­szen két pilótájának, a francia Jean Alesinek és az osztrák Gerhard Bergernek az autója hamar felmondta a szolgálatot. Hasonló sorsa jutott még Martin Brundle (McLaren-Peugeot) járműve is. r Totóeredmények A totó 34. játékhetén szereplő mérkőzések ered­ményei: 1. Bremen-Bochum 2. Bayern München -Mönchengladbach 3. Karlsruhe-Duisburg 4. Sehalke 04-Hamburg 5. VfB Stuttgart-1. FC Köln 6. Uerdingen-1860 München 7. Hannover-Düsseldorf 8. FSV Frankfurt-FC Homburg 9. Wattenscheid-Chemnitz 10. Hertha BSC-Meppen 11. Zwickau-Wolfsburg 12. Luzern-Xamax 13. Basel-Grasshoppers Pluszmérkőzés: 14. Nürnberg-Leipzig 3-0 1 3-0 1 4-1 1 0-1 2 2-2 X l-l X 0-3 2 1-2 2 2-2 X 5-1 1 1-3 2 0-1 2 0-2 2 3-1 1 Ez volt a német Konstantin Krause győztes ugrása. (Fotó: Gyenes Kálmán) Adidas-Tisza Kupa távolugrógála Csak az utolsó sorozat döntött Labdarúgás fi törökök már keretet hirdettek A magyar labdarúgó válo­gatott szövetségi kapitánya, Mészöly Kálmán még nem hirdette ki keretét a szeptember 7-ei Európa-bajnoki selejtező­re, az ellenfél, a török nemzeti együttes szakvezetője viszont már megtette. Kollégája, Fatih Terin 20 meghívottja hétfőtől a macedóniai Skopjében gya­korol a népstadionbeli össze­csapásra, amelyen az olasz Pairetto lesz a játékvezető. Mészöly Kálmán kedden hozza nyilvánosságra a név­sort, a kerettagok szeptember l-jén kezdik meg közös fel­készülésüket. A török keret: kapusok: En­gin, Renber (mindkettő Fener­bahce) védők: Tayfur (Fener­bahce), Bülent (Galatasaray), Ogün (Trabzon), Fethi (Bursa), Gökhan, Re­cep (mindkettő Besiktas) középpályások: Abdullah (Trabzon), Ogüz, llker (mind­kettő Fenerbahce), Mehmet, Sergen (mindkettő Besiktas), Suat, Arif, Tugay (valamennyi Galatasaray) csatárok: Ertugrul (Besiktas), Ohran (Trabzon), Hakan, Saffet (mindkettő Ga­latasaray) Már jóval négy előtt gyüle­keztek azok a nézók a Tisza­parti szabadstrandon feállított távolugró pálya mellett, akik szemtanúi akartak lenni az Adidas-Tisza Kupa távolugró gálának, amelyet egy Szeged­ről elszármazott főiskolás fia­talember, név szerint Marik Balázs szervezett, s amelyre si­került igen erős mezőnyt összehoznia. Ott volt a rajtnál a német Konstantin Krause, aki két évvel ezelőtt Bolognában a fedettpályás Európa-bajnok­ságon ezüstérmet nyert, a há­romszoros magyar bajnok, Al­mási Csaba, az idei legjobb, Uzsoki János és még számos olyan távolugró, akinek ered­ményét már jegyzik. Mire megkezdődött a ver­seny, mintegy 200-an szur­koltak a nyolc atlétának, hogy minél távolabb röpüljenek az ugrógödörben. Az időjárás is kegyes volt a versenyzőkhöz, hiszen hol enyhe hát-, hol pe­dig oldalszél fújt, olyan, amely nem befolyásolta az ugrásokat. Az első sorozatban a német versenyző ugrott a legnagyob­bat, de teljesítménye messze elmaradt a megszokottnál. A másodikban azonban már sorra javítottak az ugrók. Kürtösi Zsolt már a hét méteren is túl­jutott, aztán többen is követték példáját. Uzsoki János már 7,37-nél tartott, amikor az utána következő Klause túltett rajta, hiszen ugrása után 7,48­at mértek a versenybírók. A harmadik sorozat nem hozott lényeges változást, de a negyedikben Almási Csaba 7,37-et teljesített, s az utolsó­nak ugró német vendég 7,53-ra „repült". Ekkor úgy nézett ki, hogy ezzel az ugrással végleg megnyerte a versenyt, ám ami­kor Uzsoki János 7,52-t ugrott, a német atlétának még volt ereje javítani, s 7,61-nél ért a homokba. De maradt izgalom az utolsó sorozatra is. Ez főleg a magyar bajnok Uzsoki Jánosnak köszönhető, aki utolsó ugrását 7,66-ra abszolválta, s ezzel újra átvette a vezetést Klause­tól. A német atléta - látván, hogy kicsúszhat kezéből a biztos elsó hely - hosszú kon­centrálás után, a közönség ütemes tapsa közepette nagy lendülettel rugaszkodott el, s a léctől távol ért földet. Sokan úgy látták, hogy belépett, a versenybíró is először a piros zászlót emelte fel, ami azt jelentette, hogy szabálytalan volt az ugrás, de aztán (nem tudni miért) a pirosat a sárgá­val cserélte fel, így már lemér­hették Klause ugrását. Az ered­mény: 7,69, ami azt jelentette, hogy ezzel a versenyt végle­gesen megnyerte. Tegyük hoz­zá: megérdemelten, hiszen ug­rásról ugrásra javított ered­ményén, s amikor a legna­gyobb szükség volt rá, akkor ugrott a legtávolabbra. De nincs mit szégyenkezniük a magyar ugróknak sem, hiszen a nem éppen ideális körül­mények között valamennyien hozták formájukat. Végül is a következő sorrend alakult ki: 1. Konstantin Klause (Bayern Leverkusen) 7,69 m, 2. Uzsoki János (UTE) 7,66 m, 3. Almási Zsolt (UTE) 7,52 m, 4. Hegedűs András (Testvé­riség) 7,28 m, 5. Ordina Tibor (UTE) 7,12 m, 6. Kürtösi Zsolt (UTE) 7,10 m, 7. Marik Balázs (TFS) 7,10 m, 8. Szabó András (TFS) 6,92 m. P. S. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom