Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-29 / 201. szám

HÉTFŐ, 1994. AUG. 29. A VÁROS 5 Arcradír mó fej vagyok. Nem dicsekvésképpen, inkább helyesbítő­3 leg mondom magamnak, amikor a postaládába gyömö­szölt nyereményröplap-csutakban egy fej árnyalak-rajzát pillantom meg, s alatta a nevem áll. A küldemény feladója, egy bizonyos hollandus, Bakker úr, akihez ugyan nem volt még szerencsém (és mint látszik: neki se hozzám), mégis pontosan ismeri a lakcímemet. A dolog természetesen 2 millió forintról szól, amiről különböző módon igyekeznek sugallni (csak úgy süvít a sok sugallattól), hogy én, és leg­inkább érr lehetek, aki ezt megnyeri; még a főnyeremény átadásának ceremóniája is pontokba van szedve, szépen névre és címre szólóan (10 órakor egy luxusautó megáll az X utca alatti címen, stb). Nem érdekli 2 millió forint? - te­szi fel a kérdést a kéretlen feladó, majd szemtelenül foly­tatja: „Ha nem küldi vissza nyereményszelvényét, kény­telen vagyok erre gondolni." Hősünk tehát gondolkodik. Sőt, kénytelen gondolkodni. Ha látszólag nem is ér el sem­mit ezzel a kis játékkal - hiszen a nyereményekhez nem kell árut rendelni - a tolakodó hírverésen kívül annyi haszna még van, hogy „törvényesíti" ki tudja honnan be­szerzett címjegyzékét. Aki a csalira visszapedz, nincs bebiz­tosítva az ellen, hogy neve és elme (beszerzésük immár tisztára mosva) nem kerül rá újabb és újabb házalólistákra - jobbik esetben. Szóval, fürkészem a nevemmel szignált árnyalakot, és azon töprengek, vajon minek néznek ezek? Mondjuk meg­érteném, ha az árnykép a pénzügyminisztert ábrázolná, el­végre Etienne de Silhouette, XV. Lajos főfinánca ugyan­így járt nadrágszíj-politikájával: a túltakarékos sziluett­rajzot nevezték el róla ellenségei; vagy megérteném, ha a feladó maga vonulna az árnyalak ismeretlenségébe (majd kijöhet, ha már a nyereményt küldi), de nem, a cégtulaj­donos kellemesen mosolyog prospektusa színes fényképei­ről. Am egy másik lapon három boldog nyertes arcképe társaságában keszeg vállú, busa fejű, arc nélküli sziluett, amolyan tucatforma alak gubbaszt, aláírva a nevem. Behelyettesíthető, pótolható, adható, vehető. Minek oda ábrázat, ugyebár, majd a kétmillió felkelti a bírvágyó képzeletet, és boldogan állhatok az árureklámok nyájas arcradírja elé. Panek Sándor • A Cserepes soron nem volt benzináremelés? u Roncsok, drágán • A dízelmotor már nem érdem • A nagy az olcsóbb • Suzuki „kiutalás99 negyvenezerért? • Most fog a „belga átok" SZEGED, STEFANIA 10., SAJTOHAZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! DÉLMAQYARORSZAQ KÖZÉLETI NAPLÓ MA A MUNKÁSPÁRT 14 és 17 óra között ügyeletet tart a Csap utca 62. szám alai i párt­házban. A SZOCIALISTA 1 ÁRT irodáján (Tisza Lajos krt. 2-4. I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanács­adást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. HOLNAP KATONA GYULA, a 13­as választókerület önkormány­zati képviselője 18-19 óráig fogadóórát tart a Kolozsvári Téri Altalános Iskolában. (Folytatás az 1. oldalról.) Az első kör után megálla­pítom magamban, azoknak nem is nagyon érdemes kijön­ni, akik olcsóbb keleti kocsit keresnek: csak néhány Lada, Trabant, vagy Dácia kelleti magát - legtöbbször irreális áron. • Mire mondja a jó öreg Ladát?- próbálkozom. - Négyszáztízezer, de csak hatvanháromezret futott. Igaz, közel ötesztendős, s a kilométeróra semmit sem szá­mít: legtöbb eladónál az óra­csavargatás, no meg a vikszo­lás a szombat délelőtti prog­ram. Az sem jár jobbafi, aki megelégedne egy négy-öt éves forma négyütemű Wartburg­gal. Míg a hazai „katalógus ára" - a valós értékvesztést is figyelembe véve - 190 ezer, addig a piacon 270-310 ezer forint között mozog. A leg­többen persze csak szellőztetni hozzák a keleti masinákat, ilyen irreális áron aligha cserél gazdát a négykerekű. - Mintha nem is lett volna benzináremelés! - dohog egy ismerősöm. - Még rá is dobtak egy lapáttal az árakra. Azt hi­szik, a forintleértékelés a ron­csok árát is emelte. A régi tétel azért ma is igaz: minél nagyobb és drágább egy autó, annál gyorsabban veszít az értékéből. Négy-ötszáz ezer forint között már kiváló Re­nault 25-öst lehet kapni, csak legyen, aki etesse. Amilyen ap­rócska, olyan mellbevágó a kis Polski ára: egy hatéves, már „deresedő" szürkéért 160 ezret kértek. Azt hinné az ember, a kisebb pénzűeknek marad a Lada. De a jó öreg „Gorba­csov Mercik" igencsak drágán kelletik magukat. Egy öté­vesért 350-400 ezret is elkér­nének. Akadt egyéves Szamara is a piacon: 665 ezerért ­mindössze 60-70 ezerrel ol­csóbban, mint az autósza­lonban. Igazából nézelődni, puhato­lózni járnak legtöbben a Cse­repes sorra. Végigsétálva a pia­con, bizony egy táska pénzzel sem tudtam volna autót venni. Talán egy négyéves Fiat Cro­ma volt az egyetlen, amin érdemes volt elgondolkodni. A Fotó: Schmidt Andrea Autópiac: eszkimónak a hűtőszekrényt? „full extrás" kocsiért 745 ezret kértek, szerintem kerek „hét­ért" is gazdát cserélt volna. Igaz, dízelmotorral - s ma már ez nem igazán előny a vásárló szemében. Továbbra is tartja magát idehaza a „német autó mánia": míg Renaultot, Fiatot. Suzukit árában is lehet kapni, a Volkswageneket elég, ha csak a festék tartja össze, máris négy-ötszázezret kérnek. - Ezzel a kocsival nem jár rosszul! - lép utánam egy hét­éves Lada gazdája. - Gáz van benne és csak kettőötvenért adom. Jobbnak látom olajra lépni. Néhány méterrel odébb végre feltűnik egy Trabant is, amo­lyan szaladgálnivaló roncsko­csi. Tizenkét éves és hatvan­ezret gondolt érte a gazdája. De akad a szomszédban tizen­éves Wartburg is - 88 ezerért. • Ennek már forgalmi helyett személyi igazolvány kellene - tréfálkozom. Siralmas képet mutat a sze­gedi autópiac. Mostanság üt vissza a három-négy éve még dühöngő magánimport. Tíz­tizenkét éves, lassan már idős korú nyugati „autócsodáktól" szeretnének szabadulni gaz­dáik. A belga olcsó autókból azonban aligha lehet kiszedni a pénzt. Két- és négyszázezer forint között a legmárkásabb kocsikat is meg lehetne kapni ­persze csak „veterán" kivitel­ben. A többségük azért ala­posan megfiatalodott: átfes­tették, sportkormányt kapott, felspoilerezték. Sejthető azon­ban, a púder alatt többségük csak ócskavas. A hangjuk is elárulja, százötven-kétszázezer kilométert tapostak már a mo­torba - éppen aktuális lenne egy felújítás. Az pedig akár a roncs árát is elérheti. Mit vegyen akkor a hazai autós, akinek nincs túl sok pénze? A nem sok persze öt­hatszázezernél kezdődik ma már. Ennyiért elfogadható és megbízható Fiatokat, Re­naultokat, Citroeneket és per­sze sokféle japán márkát ta­lálni - az autókereskedőknél. A piac drága, és a legtöbbször megbízhatatlan. A kereskedők viszont átnézik az autót, s jóval reálisabb árra beszélik rá az eladót, mint a szabadpiacon kialakult tarifák. Az igazi meglepetés mégis az autópiacról kifelé jövet ért: a nyolcéves nyúzott Ladán lévő 260 ezer forintos árcé­dulán még nem is csodálkoz­tam volna. A szélvédő mögött azonban hatalmas papíron Su­zuki elővételi jogot kínált az eladó: potom 40 ezer forintért. Igaz, hétfőn már elég lenne be­sétálni az egyik szalonba, ahol „kiutalás" nélkül, azonnal bele is ülhetne az ember. Ráadásul száz liter benzint, s talán még egy kávét is kapna, úgy megörülnének a kereskedők a vásárlónak. Hol élünk? Az autópiacból ítélve: messze Kelet-Euró­pában. Rafai Gábor • Rendeltetésszerűen. Re­tek utcai telefonálónk úgy érzi, hogy a lakótelep ren­eltetészerű használatát, vagyis a hétvégi pihenést zavarja a péntek óta ott állomásozó, külföldi hűtő­kamion. Ugyanis az időn­ként bekapcsoló dízelag­regátor zaja felerősödik a tízemeletesek közötti tér­ségben. Szerinte, ha a ma­gyar fuvarozók kötelesek kijelölt helyen, udvaron vagy telephelyen parkolni, akkor talán ilyen esetben is meg lehetne követelni a kamionparkoló vagy a vám­udvar igénybevételét. Fur­csának találta az intéz­kedésre felkért rendőrségi ügyelet elzárkózásának ma­gyarázatát, miszerint az agregátor működése rendel­tetésszerű. Azt tanácsolták, hogy a lakók lessék meg a vezetőt, s ők figyelmez­tessék ténykedése zavaró voltára. • Mutatványszám. A vá­rosunkban utasváró pavilo­nokat felállító Intermédia Kft. reagált arra a lakossági javaslatra, hogy többek között a Makkosházi körúti megállóba is indokolt lenne CSÖRÖG A |(((crp»))))))) MVlESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket az elmúlt héten Tóth Szeles Istvánnal oszthatták meg. Ezen a héten ügyeletes munkatársunk, j^OffmJ Kalocsai Katalin várja hívásaikat J^Dl munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap UW^ " pedig 14-tól 15 óráig. Mf" Rádiótelefonunk száma: | Mg 06-60-327-784. ^OU Felhívjuk olvasóink ^^^M... figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük ugyanitt tudassák velünk. ilyet telelepíteni. Elmondják, hogy '92 óta többször tettek ajánlatot az önkormányzatnak, hasonlóan Miskolchoz, ahol száz utasváróra kaptak megrendelést. Szegeden a város vezetőinek akarata ellenére, ingyen helyeztek el tíz darabot. Ma is bíznak abban, hogy eljön az az idő, amikor a polgáraiért fele­lősséget érző szegedi önkor­mányzat az egész városban ha­sonlókat állíttat fel. • Lelőhely. Két telefonálónk is felhívja a kutyájukat keresők figyelmét egy állandó lelő­helyre. A betört bejáratú, elha­nyagolt, régi zsinagógának mindig akad ilyen jóhiszemű. jogcím nélküli lakója. Most épp egy fekete hátú, vörhenyes színű farkaskutyát etetnek ott a környékbeliek. A napokban egy kölyök puli is oda csapó­dott. Számtalan, hasonló híflF sunk tanúsága szerint váro­sunkban megoldatlan a földön­futóvá lett jószágok sorsa (is). M. G. legalább a sajátjával sze­retné csökkenteni a gazdátlan kutyák számát. A Rókusi kőr­útnál elveszett vörös skót-ju­hászról a 470-254-en vár értesítést. • Vizes kifli. B. P.-né óriási meglepetésére az ABC-ben pénteken vásárolt, forró óri­áskifli felvágva belül jéghideg és vizes, vagyis ehetetlen volt. Ha már mélyhűtött pék­süteményt árulnak, legalább a vevő ne venné rajta észre. • A csillag négyágúsítása. N. F.-né, hivatásos gép­kocsivezető ötletét osztotta meg velünk a Csillag téri áldatlan közlekedési viszo­nyok megszüntetésére. Sze­rinte az öt útirányt kör­szigetes becsatlakozással le­hetne négyirányúsítani, s így már jelzőlámpa is elhe­lyezhető. • Kemény diók. T.F. a Diófa környékén szemébe ötlött rendellenségek meg­oldásában vár segítséget. Az ABC melletti szabad piac szabados működését a horribilis árak és a virágzó szesz kereskedelem példáz­za. Az újságos pavilonnál két éve beesett aknafedél pótlására szolgáló raklap tüneti kezelésként hat, s nem zárja ki a balesetve­szélyt. S amiben nem kü­lönbözik ez a hely a többi városrésztől: a kutyatu­lajdonosok az önkormány­zati rendeletre fittyethányva szájkosár nélkül engedik szabadjára jószágaikat. Budapesti kóstoló Szatymaz bemutatkozik A hétvégén, szeptember 3-4-én Budapesten a Vaj­dahunyad várban a szatymazi tájkörzet értékeivel ismer­kedhetnek meg a látogatók. A vásár­lási lehetőséggel egybekötött kiállí­tást a Magyar Me­zőgazdasági Múze­um támogatásával a Magyar Gazdakö­rök Országos Szö­vetsége és a Szaty­mazi Gazdakör ren­dezi. A zöldség­gyümölcs termesz­tésben jeleskedő szatymazi, és a kör­nyékbeli telepü­lések gazdái szinte valamennyi Ma­gyarországon e körben ismert terméket felvo­nultatnak. A híres szatymazi tájkörzet őszibarackja mellett a vendégek többek között meg­kóstolhatják a Fehér-tó melletti „Nagyfeketén" termett dinnyét, a mórahalmiak szebbnél szebb zöldségeit, a pusztamérgesi homok borait és a szatymazi körtét. A kiállítás egyben arra Fotó: Somogyi Károlyné is alkalmat ad a látogatóknak, hogy bepillantást nyerjenek Szatymaz és nagymúltú - az utóbbi években újraéledt ­gazdakörének történetébe, hét­köznapjaiba. Bemutatkoznak a gazdákat segítő vetőmagter­mesztők, -forgalmazók, nö­vényvédőszergyártók és kuta­tóintézetek is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom