Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-25 / 198. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. AUG. 25. MŰSOR 15 MAI DM HOROSZKÓP KOS: Ahogy a ma­gánéletében, úgy a hi­vatásában is önfejű. Elképze­léseibe nem enged beleszólást. y BIKA: Ma jobb lenne lazítani. A görcsösen végzett munka félsikert hoz. De Ön duplán elfárad. I IKREK: Az a szó, hogy szeretet, hiányzik ma a szótárakból. Inkább az kerül előtérbe, hogy „én úgy akarom"! és ez megöli az ér­zéseket. ra RAK: Most mindent összekever, mintha a világ összeesküdött volna Ön ellen, pedig nincs baj, csak Ön fáradt. Sl OROSZLÁN: Azok az "egyedülállók, akik a héten útrakelnek, idegenben megtalálják azt, aki mellett „letáborozhatnak". up SZŰZ: Felül kell vizs­gálni érzéseit, vajon szerelem az, amit érez? Ha nem, kár gyötörniük egy­mást. MERLEG: Legyen óvatos, mert partneré­ben fellobban a féltékenység, és még a nyomozástól sem riad vissza! ni SKORPIÓ: Nem fűlik a foga a munkához. Ha teheti, vegyen ki szabadsá­got, és ne kínozza önmagát. NYILAS: Igyekszik — több időt tölteni a sze­relmével. Ha viszont egye­dülálló, akkor most nehezeb­ben viseli a magányt. BAK: Hivatásában ap­róbb sikereket elér ugyan, de a nagy dicséret va­lami miatt mindig elmarad. VÍZÖNTŐ: Nem sza­bad erőltetni a sikert. Különösen most, amikor nem is igazán tudja megmutatni rátermettségét. X HALAK: Szerelmes, így aztán képtelen jó­zanul gondolkodni. Nem is kell! Ösztönei jó irányba ve­zetik. TEHERTAXI, KÖLTÖZTETÉS, VIDÉKI ÁRUSZÁLLÍTÁS AUTÓMENTŐ, A SZEMÉLYTAXI Ft ALAPDÍJJAL 480-480 Mozi SZEGED, KORZO: Végzetes ösztön. Színes, m. b. amerikai vígjáték. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Féktelenül. Színes, m. b. amerikai akció­film. Kezdés: délután fél 5, há­romnegyed 7 és este 9 órakor. KAMARATEREM (Belváro­si mozi) Örökmozgó - Szege­di Filmmúzeum: Az ártatlan­ság kora. Színes, amerikai film. Kezdés: délután három­negyed 6 és este 8 órakor. FAKLYA: Beverly Hills-i zsaru III. Színes, m. b. ame­rikai filmvígjáték. Kezdés: dél­után 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉ­KA (Belvárosi mozi): Rövid­re vágva. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 4, és este 7 órakor. KISKŐRÖSSY HALÁSZ­CSÁRDA: A három testőr. Színes, amerikai vígjáték. Kez­dés: este 9 órakor. KERT: Beck Beat - A ban­dából legenda lett. Színes an­gol zenésfilm. Kezdés: este 9 órakor. VÁSÁRHELY: Palira vet­tem a papát. Színes, amerikai filmvígjáték. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Ruby Cairo. Szí­nes. amerikai film. Kezdés: délután 6 órakor. Beverly Hills-i zsaru III. Színes, m. b. amerikai filmvígjáték. Kezdés: este 8 és 10 órakor. CSONGRÁD: Jég veled. Szí­nes, amerikai filmvígjáték. Kezdés: este fél 7 és fél 9 órakor. MAGYAR TV TV 1 6.00 Falutévé - KERT-ESZ, ipartippel. 6.20 Határtól hatá­rig. 6.30-9.00 Napkelte. Ben­ne: 7.00 Hírösszefoglaló. 9.00­12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra. Európai tévéfilmso­rozat. 10.30 Álomhajó. Német tévéfilmsorozat (ism.) 11.30 Játék. 12.00 Hfrek. 12.07 Déli üzlet. 15.10 Falutévé (ism.) 15.30 Kirakat. 16.00 Híradó. 16.12 Kirakat. 16.25 Telesport. 16.55 Az én dzsungel-köny­vem. Német ismeretterjesztő filmsorozat (ism.). 17.15 Mini klip-mix. 17.30 Külügyi szemek 2. - amerikai akció­film. 0.05 Emmanuelle 7. TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00 Happy End (ism.). 18.30 Képújság. 19.00 TV 4. TKTV 2 7.30 Képújság. 8.00 TV Plusz (ism.). VTV Szeged 00.00-9.00 Képújság. 14.00 Képújság. 17.00 HTV-30 film: rajzfilmsorozat. Cserepek (ma­gyar dráma). 20.00-24.00 Képújság. TELIN 5.00 Képújság. 19.00 TV 4. Benne: Nagy-Britannia belül­ről nézve. 19.55 Foglaljon he­lyet a Pallas Páholyban - Má­csai Pál. 20.00 Rock Tükör. 20.45 Fantasztikus pilóták ­amerikai krimi. 22.25 Auto­Motor. 23.00-3.00 Képújság. TELIN PLUSZ ­SZIVÁRVÁNY TV 19.00 ATV. Benne: Kacag a mozi - Gálvölgyi János műso­ra. 21.40 You again. 22.15 Dá­vid kapitány - riportfilm. VTV Vásárhely 17.00 Képújság. 19.00 Szív TV. 19.30 Fekete nyíl, 2. 20.30 Az ifjú Indiana Jones kalandja, 7. 23.00 Képújság. ügyek. Holland-kanadai film­sorozat. 18.00 Anyák. 18.25 Kölyökidő. 18.47 Zenelánc. 19.50 Diáksziget. 19.00 Fo­gadjunk! 19.27 Gyereksarok. 20.00 Híradó. 20.45 Sztá­ro(c)k. 21.15 Nagyvizit. A szem és a látászavarok. 22.20 Ashenden. Angol tévéfilmso­rozat, 3. 23.12 Átkelés Pári­zson. Francia film. 0.32 BBC­Híradó. 0.52 Képújság. TV 2 16.15 Műsorajánlat. 16.20 A jövőből jött lány. Ausztrál filmsorozat, 9. 16.45 Gyere­keknek. 17.10 Zöldpötty. 17.25 Egészséget mindenkinek! 18.00 Körzeti híradók. Szeged hívószáma: 480-524. 18.5<fJá­ték határok nélkül. Portugália 2. 18.55 A nyugati vijág művé­szete. Angol ismeretterjesztő filmsorozat, 2. 19.25 Miss Sai­gon. Rock-musical-bemutató. 19.40 Helló, Világ! 20.25 Dön­tés előtt. 21.00 Mindent vagy semmit! 21.33 Mini klip-mix. 21.45 Erről van szó. Szóvivői percek. 22.00 Híradó. 22.25 Kék percek. 22.30 24 óra. 22.55 Nádudvar, 1. 0.05 Üzlet -éjfél körül. DUNA 14.00 Lapozó. 14.15 Nekem ne lenne hazám? - Egy operatőr honismereti sorozata. 14.30 Helyszíni közvetítés az ÁV Rt. sajtótájékoztatójáról. 15.30 A tejesbőr. 16.00 Cape Rebel ­Száműzöttek balladája, 6. (ism.). 16.50 A múltnak kútja - ismeretterjesztő film. 17.15 Confolgans. Nemzetközi nép­táncfesztivál Franciaországban (ism.). 17.40 Kérem a követ­kezőt! Magyar rajzfilmsorozat. 18.00 Híradó. 18.15 Ahol sem­mi sem szent - amerikai vígjá­ték. 19.30 Kína - útifilm. Mandzsúria földjén. 19.50 Auguszta a mennyországban ­animációs kisfilm. 20.00 Vál­tó. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Gazdag pillana­tok. Töredékek Gaál Istvánról - magyar portréfilm. 22.10 Vámhatár - magyar tévéfilm. 23.20 Költők társaságában ­Györffy András. Kányádi Sán­dor: Kóbor kutya. HBO 17.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30 Huncutka - amerikai vígjáték. 19.20 Woodstock ­koncert dokumentum fi lm. 20.55 Angyalok utcája - ame­rikai akciófilm. 22.30 Éjszakai MŰHOLD RTL EUROSPORT 8.30 Aerobic. 9.00 Kerékpá­ros-vb. 9.30 30 km-es női egyéni. 11.30 40 km-es férfi egyéni. 13.00 Libertadores ku­pa. 15.00 Atlétikai Nagydíj. 17.00 Heti magazin. 18.00 Surf világkupa. 19.30 Eurosport-hí­rek. 21.00 Rallyraid vb. 22.00 Labdarúgó EK. 1.30 Euro­sport-hírek. SUPER CHANNEL 13.00 Mai témák. 13.30 Finan­cial Times magazin. 14.00 Mai témák. 14.30 Pénzkerék. 17.30 Financial Times. 18.00 Mai té­mák. 19.00 Hírek. 19.30 Ken­nedy kora 2. rész. 20.30 Most - csevegés. 21.30 Életmódma­gazin. 22.30 Jay Leno-show. 23.30 Talkshow. 24.00 Finan­cial Times. 0.20 Piacgazdaság. 1.00 Politikai magazin. 1.30 A rock aranykora. TV5 6.00 A Deschénes-ház. 6.30 Telereggel. 9.05 Kisfilmek Af­rikából. 11.00 Gasztronómiai magazin. 11.30 Kvízjáték. 12.05 Sanzonok. 13.00 Párizs felszabadulása. 13.30 Le az ál­arccal! 14.45 Magellán. 15.00 Kanadáról. 15.25 Főzőcske. 15.40 Micsoda történet! 16.25 40 fok árnyékban. 19.00 Párizs fényei. 20.00 Riportok. 20.30 Svájci magazin. 21.35 Tudo­mányos magazin. 22.55 Gyűj­tőszenvedélyek. 0.20 Éjszakai képek. SAT 1 5.30 Jó reggelt a SAT-1-gyei! 9.00 Superboy (ism.). 9.30 Szerelemhajó (ism.). 10.30 Szomszédok - sorozat. 11.00 Fiatal és nyugtalan. 11.55 Trükkös vetélkedő. 12.30 Kali­forniai nap alatt - sorozat. 13.30 Szerelemhajó. 14.30 Su­perboy - sorozat. 15.05 Bo­nanza - sorozat. 16.00 9-es számú űrállomás. 17.00 Trük­kös vetélkedő. 18.00 Mindent vagy semmit. 19.00 Hírek/ Sporthírek. 19.30 Szerencse­kerék. 20.15 Wolf körzete ­német bűnügyi sorozat. 21.15 Kegyetlen hősök. 23.15 Az el­nök emberei. 1.30 9. űrállo­más. 2.20 Kegyetlen hősök. 4.05 Szomszédok (ism.) 4.35 Wolf körzete (ism.). RÁDIÚ KOSSUTH PETŐFI BARTÓK SZEGED 5.30 Halló, Európa - Jó reggelt, Németország. 9.05 Vészhelyzet. 10.00 Gazdag és szép - sorozat. 10.30 Hétköz­napjaink - sorozat. 11.00 Forró nyeremény - játékshow. 11.30 Családi párbaj - játék. 12.00 Déli magazin. 12.30 A Spring­field-sztori - amerikai sorozat. 13.15 Kalifornia klán - ameri­kai sorozat. 14.10 Gyilkosság a hobbija - amerikai sorozat. 15.00 Ilona Christen - be­szélgetés. 16.00 Hans Meiser ­beszélgetés. 17.00 Ki itt a fő­nök? - amerikia sorozat. 17.30 Borzasztó kedves család ­amerikai sorozat. 18.00 Gaz­dag és szép (ism.). 18.30 Rob­banékony - magazin röviden. 18.45 Híradó. 19.10 Robba­nékony - politikai magazin. 19.40 Jó idők, rossz idők - né­met sorozat. 20.15 S. O. S. hí­vás. 21.15 Városi kórház. 22.10 A rendőrőrs - német so­rozat. 23.05 Éjszakai show. 24.00 RTL - éjszakai hírek. 0.30 Borzasztó kedves család. 1.00 Tracey Ullman-show. 1.30 Ki itt a főnök? 2.00 Rob­banékony. 2.30 Éjszakai hírek. 3.00 Hans Meiser. 4.00 Ilona Christen. 4.30-8.10 Reggeli Krónika. Benne: Félóránként hírek, óránként Krónika. Sport. 4.40: Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Törvénykönyv. 8.40­10.59 Napközben. 11.00 Hírek 11.05 Népdalkörök és citeraze­nekarok. 11.25 A Szabó csa­lád. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.00 Hírek. 13.05 Gyermekszemmel. 13.15 Tho­mas Tallis motettáiból. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.00 Hi­rek. 15.05 Válogatott perceink. 15.35 Fúvósmuzsika. 16.00 Délutáni Krónika. 16.10 Min­dennapi gazdaság. 16.20 Hege­dű-szó, 2. 16.44 Fiatalok mu­zsikálnak. 17.00 Hírek. 17.05 Önkormányzatok fóruma. 18.00 Esti Krónika. 19.00 Hí­rek. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.40 Ösz­szeállította Kapecz Zsuzsa. 20.00 Hírek. 20.05 Hagyo­mányápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Víz­kereszttől szilveszterig. 21.50 Heuréka. 22.00 Késő esti Kró­nika. 22.30 A műszaki fejlő­dés. 23.00 Hírek. URH: 6.30-6.45 A BBC reg­geli magyar műsora. 6.55-9.00 Körzeti információs magazi­nok. 17.00-18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. Benne: Félóránként hírek. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Ludvik Askenazy: Az ön számlájára ment. 11.14 A Ve­netoi Szólisták lemezeiből. 12.00 Hírek. 12.05 Hangver­seny délidőben. 13.28 Gluck operáiból. 14.00 Hírek. 14.05 Német nyelvlecke kezdőknek. 14.20 Pándy Lajos: Súgópél­dány, 4. 14.59 Felfedező úton Svájcban, a „muzsikusparadi­csomban". 15.34 Ernster De­zső operafelvételeiből. 16.00 Hírek. 16.05 Magyar zeneszer­zők műveiből. 17.00 Zenélő városaink. 17.50 Népzeneku­tatók műhelyében. 18.00 Hí­rek. 18.05 A Budapesti Rézfú­vós kvintett játszik. 19.05 Ope­rakettősök. 19.35 A Rotterda­mi Filharmonikus zenekar hangversenye. Közben: 20.13 Hírek. 20.18 Áprily Lajos versei. 21.18 Gustav Leonhardt csembalózik. 22.00 Hírek. 22.05 A zene üzenete., 22.20 Napjaink zenéje. 23.29 Éji mu­zsika. 24.00 Hírek. 0.05 Éjsza­kai jazz-klub. 2.00 Hírek. ' DEUTSCHE WELLE /f ==. Deutsche LJ aw ^JJ? Welle - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, gazdaság, politika és társadalom. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és szombaton 7.15. 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalom­ból: 5.55: Műsorismertetés, időjárásjelentés és útinform. 6.00: Reggeli Krónika (Kos­suth). 6.15: Tegnap történt. 6.25: Lapszemle az országos napilapokból. 6.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről. Programajánlat és lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth). 7.15: A nap eseményei. 7.25: Lapszemle az országos napila­pokból. 7.30: Hírek, tudósítá­sok a Dél-Alföldről. Lapszem­le. 7.45: Programajánlat. 8.00: Hírek, időjárás, útinform. 8.10: Hétfő: Sport, Szószóló. Kedd: Postaláda Szerda: Üzleti híradó, Pop-mix. Csütörtök: Hétközben. Péntek: Hétvége, Lemezmustra 16.00-18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor A hét minden napján: 94,9 MHz CSAK KÉT NAPIG Ruházati nagykereskedés szezon végi kiárusítást tart márkás pólókból, sortokból, nyári ingekből, női ruhákból az METESZ-székház nagytermében, aug. 25-26-án 9-18-ig MINŐSÉGET A LEGOLCSÓBBAN Agistri (dél-görög sziget) okt. elejéig Kréta, Korfu, Mallorca, Costa Brava, Izrael. Zarándoklat Lourdes-ba (repüló'vel) szept. 20-27. Extra ajánlatunk: Tunézia, francia-spanyol körút UTAZÁSI IRODA Szeged. Tisza I.. krt. 11. Nyitva: h-p.: 11-17. l el.: 62/4X4-531 • Munkabér­átutalás, t készpénzfelvétel éjjel-nappal, j • kedvezményes vásárlás a deszki Vörös és Lánya üzletházban • nettó évi 14% kamat, ; lekötés nélkül. BANK­KÁRTYÁJÁVAL Szegeden, az Oroszlán utcában Dél-magyarországi MEH Nyersanyaghasznosító Rt. tájékoztatója u nm Rfcvcu* Értesítjük tisztelt partnereinket, hogy A PAPÍRHULLADÉKOT EMELT ÁRON vásároljuk fel. A mennyiség függvényében szállítást is biztosítunk. Keresse kereskedelmi egységeinket, kérjen információt! 4.32 Hajnali kalendárium. Benne: Félóránként hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportreg­gel. 8.00 Hírek. 8.03 Útköz­ben. 8.10 Filmslágerek. 8.50 Helykereső. 9.00 Hírek. 9.03 Zöld telefon. 9.10 Zene-szó. 10.55 Öt perc tudomány. 11.00 Hírek. 11.03 Útközben. 11.05 Családi persely. 11.15 Tea hár­masban. 12.00 Nótaparádé. 13.00 Hírpercek. 13.10 Tele­fonparti. 13.27 Kvízpróba. 14.00 Kabarécsütörtök. Benne: 15.00 Hírek. 17.00 Hírek. 17.05 Gordiusz. 18.00 Észke­rék. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.05 Öt perc tudo­mány. 19.10 Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét Ben­kő Dániellel. 19.30 Dudelan­ge-Ferencváros KEK labdarú­gó-mérkőzés. 20.30 Új magyar jazz-felvételekből. 2Í.00 Hír­percek. 21.10 Daráló. 21.40 Vájtfül. 23.00 Hírek. 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. 0.15 Éjfél után. 4.03 Cigány­nóták. DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRK Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN, TANDI LAJOS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Rovatvezetők: KIS1MRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), GYÚRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (marketing), SURÁNYI TIBOR (nyomda), K1SPÁL ANTAL (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged. Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281*, titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460. sportrovat: 481-730, hirdetésfelvétel: 3I8-W9,320-230 Fax: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Szedés: Délmagvarország Kft. Nyomás: Nice Presse Invest, 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Igazgató: Surányi Tihor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gvimcsiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhír Rt. (ügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagvarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egv hónapra 375 Ft. ISSN 0133-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Szávay István

Next

/
Oldalképek
Tartalom