Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-19 / 194. szám

14 ÜNNEP DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK. 1994. AUG. 19. gógában, a veje elgyönyörködhet az aranyozott legyeződíszítésű bőrkötés fölött a Somogyi Könyvtárban, este pedig együtt mehetnek színházba... Miért jó ez nekünk? Látnivalóan költői a kérdés. A kulturális pezsgés gazdasági pezsgés is. Vagy fordítva. Ezek szerint van Szegeden gazdasági pezsgés is? Ez már nehezebb kérdés. Az őskori kabarészlogennel: valami van, de nem az igazi? Nos, szinte eszelős erőfeszítést kíván a létrehozóitól egy ilyen szfnesre-gazdagra sikeredett kulturális-művészetiszórakoztató nyári kínálati piac, mint amilyen az idei. Sok bajjal jár. Iszonyú energiákat emészt, ránézésre sokkal többet, mint amennyit ésszerűnek tetszik ráfordítani. Ha több lenne a pénz és könnyebb lenne megszerezni kultúrára, vagyis ha jól működne a gazdaság - nem kívánna ennyi személyes áldozatot ez az egész. Ám ha a megtérülés reménytelensége miatt bedobja a törülközőt és „normálisan" kezd viselkedni némely megszállott egyén, ha szűkül a város nyári kulturális-szórakoztató kínálata - végérvényesen „elalszik" itt minden. Ez belátás kérdése. A magam részérói mégsem a belátó gondolkodásban bízom elsősorban, inkább ama fátumos dologban, hogy tudniillik utolsó - olvasó, néző, hallgató - érző ember mindig lesz. És addig is ki-ki teszi a dolgát. Sulyok Erzsébet Népművészeti fesztivál: holland cukorkakészftők Nemzetközi néptánctalálkozó • A még véget sem ért idei fesztiválnyár jellemezhető sokféleképpen - minden attól függ, honnan nézzük. A tények egy része: a középpontban tartott szabadtéri 13 előadását új, korszerű, lebontható nézőtérről figyelhettük, amely a 35 esztendős vasmonstrumot váltotta fel. A színpadtechnikai beruházásokkal együtt az idei nyárra megvalósult tehát a rég áhított szabadtéri-rekonstrukció első szakasza. A dóm előtti színházi eseményeket két másik színművészeti organizáció eseményei kisérték. Egyik sem idei újdonság, de mintha most érett volna be Balog József négy éve indított alternatív színházi fesztiválja, s a tavalyinál gazdagabb kínálata volt a fíicskey Lukács által kezdeményezett, második éves Nyári Szünet Színháznak is. Mindkét rendezvénysorozat új nevet talált magának erre a szezonra, előbbit a TheAlter International-nek, utóbbit a TheaíRealnak hívták az idén ennyi baj legyen... Lényeg, hogy szinte zavarbejtően bőséges színházi kínálatból válogathattunk. Időzzünk el kicsinyég ennél a jellemzónél: különösen azoknak tűnt föl az idei szegedi nyár kulturális-művészeti bőségkosara, akik a hőség dacára is megórízték mozgékonyságukat és más városokban is megfordultak. Sehol másutt, még a fővárosban sem volt ekkora kínálat - mondják. Minek köszönhető a szegedi pezsgés? Lesz folytatása is, vagy arról van szó, hogy az idén itt jól jött ki a lépés? Kik azok, akiknek valóságos program, ami itt zajlott? Mekkora lehet - legalább saccra - a Mí volt itt? - avagy fesztiválnyár9 egyik nézetből közönség? Végtére: jó az nekünk, szegedi polgároknak, hogy nyáron át, a város különböző szegleteiben mindig történik valami? A lehetséges válaszok öszszefüggést mutatnak. Kezdjük egy számunkra hízelgő összehasonlítással: egy szegedi tévés kulturális magazin egyik riportjában fejtegette a pécsi polgármester, hogy a pénzszűkében csak olyan nyári művészeti-szórakoztató rendezvényekre érdemes áldozni, amelyekre van vevő; ha nincs közönség, nem szabad programot szervezni. Ebben a véleményben kimondatlanul is ott az előfeltevés: a mai világ nem az a világ, amelyben a kultúra érdekelné az embereket. Valljuk meg, hajlamosak vagyunk efféle előítéletességre, ilyenek a hétköznapi tapasztalataink. Nem baj, ha a büdzsére vigyázó polgármesternek ez a véleménye, az sem baj, ha sokaknak másoknak. Csak az a fontos, hogy a kulturális értékek „termelői" és a közvetítők tegyék a dolgukat, előítéletmentesen. Szegeden minden jel szerint ez történt. A programok létrehozói és szervezói-közvetftői még időben rádöbbentek, hogy a pénzt csorgató, presztízsszempontok miatt kultúratámogatónak mutatkozó állam bácsi nincs többé, kész vége, kimúlt; csakis a saját aktivitásukra, értékteremtő erőfeszítésükre, pénzlennének minden kulturális rendezvényen... Ez a tapasztalatilag igazolt ténye az idei szegedi nyárnak; egyszersmind az is igaz: elsősorban a műfajok „rajongói" adják a törzsközönséget. Jól körülírható csoportok, határozott érdeklődésű emberek mennek a vernisszázsokra (nem tudom, föltűnt-e. kedves szegediek, hogy a semmiből mára öt, azaz öt galéria termett elő a városban, ha nem is komoly konkurenciát teremtve a hagyományos nagy kiállítóhelyeknek, de választási lehetőséget nekünk!). Megvan a folklórprogramok állandó résztvevőinek köre. Korosztályok szerint válogatódik a szabadtéri-rendezte újszegedi szórakoztató események közönsége, de a (tényleg, vagy lélekben) fiatalok közül mások rajonganak Szandiért, mások Molnárék dixi muzsikájáért és megint mások mondjuk a Széchenyi-téri kamionos esküvővel egybekötött countryzenéért. Folytathatnánk. A régi álom mintha valósággá kezdene változni: a nyári egyetemen előadó professzor nyugodt, hogy amíg ő okosakat mond a gondolkodni kánikulában sem rest (furcsa) értelmiségi közönségének, a vele nyaralni rándult család hölgytagja éppen divatbemutatót nézhet az ipari vásárban, a fia evezősversenyt a Maty-éren, a lánya koncerten ülhet a zsinaszerző leleményességükre hagyatkozhatnak. Leegyszerűsítve az történt, hogy kitalálták, mivel kínálják a reménybeli közönséget, megszervezték a dolgot és megszerezték a lebonyolításhoz szükséges pénzt. Biztos nyerő lennék, ha fogadásokat köthetnék: a meg sem valósult programokra tutira nincs vevő (ez az idei „pécsi modell"), ellenben amit megcsinálnak egyszer, az mindig érdekel valakit (ez az idei szegedi példa). Ahogy Esterházy Péter mondta az idei könyvhéten: „utolsó olvasó mindig lesz"; ha nem több, egy utolsó néző minden megvalósult színielőadáson, kiállításon, egy utolsó hallgató egy koncerten - mindig lesz. De előbb: mintha egyre többen Apró örömök Ki i v I R M > •V G