Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-13 / 189. szám

Silló László a haranghinta járomfájával Demeter Katalin, aki tölgyfát „hímez' Csikófejek a forgóra • Annyira logikus és annyira egyszerű, amit a bevezetőben írtunk, majdnem-majdnem leírnunk is fölösleges, de ez csak látszat, ne dőljön be neki senki. Mert példa kell az iskolának is, hogy ekkora lépésre elszánja magát. El is mentek Makóra, csodateret látni, de azt is láthatták, amit tündéri kezek megalkottak a föntebb való években, azt kez­di elhanyagolni a megszokás. Na, ha mi csináltatunk ilyet, majd másként gondozzuk! Aztán ki kellett puhatolniok, honnan lehet mostanában ilyen földi hívságokra pénzt sze­rezniük. Megtudták, talán a megyei önkormányzat is adna rá, és más fajta alapítványok is léteznek a lehetséges támo­gatók sorában. Földi András tanár úr tagja a megyei ön­kormányzatnak, ő derítette föl a forrásokat, Kálmánná Szabó Erzsébet igazgatónő pedig, összefogva Török Ferenc pol­gármesterrel, sorozatban pá­lyázgatta a megpályázható lehetőségeket. Amikor már szemmel látható volt, hogy meglesz rá a pénz, akkor kezd­tek utánajárni, honnan hív­hatók a faragni tudó emberek. Makó volt itt a példa. Szügyi Lászlóhoz vezetett az útjuk, aki kereste a kapcsolatot Bándi Istvánnal Csíkszeredában, és a szegedi Tóth Bélával. Fod­rozódni kezdett odakint a víztükör azonnal, kiderült, Bándiék most nem tudnak jönni, sajnos, Varga Károly is meghalt nemrég, a faragásairól ismert egykori kaolinbányász Silló László azonban kész nekivágni most is. Eljött vele Demeter Katalin, Miholcsa József és Siklódi Károly Marosvásárhelyről, Csibi Sza­bolcs Mezősámsonról, Makkai Mihály Backamadarasról, Ábrahám Róbert Kézdivásár­helyről, és alkalmi csatlakozó­ként itt van időnként a megyei növényvédő állomásról ismert Surányi Róbert is. Helybéli gyerek is akad ezerszámra, akik örülnek, ha néhányat koppanthatnak legalább a véső fejére. A gyengébb nem iránti érdeklődésünk is oka lehet, hogy az egyetlen Katalinnal kezdtük a beszélgetésünket. Vésőközeiben nálunk ritkaság a nő, és ő még csak tizenkilenc éves, de megátalkodott hívője, és nagyszerű művelője vá­lasztott szakmájának. Most végzett a négyéves faragászati szakiskolában. • Ki verte erre a pályára? - Egészen kicsi koromban láttam egy temetést, ahol szé­pen faragott koporsóba tették a halottat. De szép ez a koporsó, azonnal mondtam édesanyám­nak, ha nagy leszek, ilyen szép koporsókat szeretnék csinálni én is. • Hányat faragott már? - Addig még nem jutottam "V" A HÓNAP Sr Információ és helyfoglalás: 6720 Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: 322-502 421-110 Fax.: 470-564 S /V IDEGENFORGALMI AJANLATAI COSTA DEL SOL augusztus 09. hetente 1 hét. repülővel, félpanzióval.""szállodában - 59 900 Ft/fő MALTA - GOLDEN BAY I hét, repüjővel, fépanzióval, *** apartmanhotel - 71 900 Ft/fő AKCIÓ! »** NECKERMANN *** AKCIÓ! TUNÉZIA - PORT EL KANTOUI I hét, repülővel, félpanzióval,*** szállodában - 49 900 Ft/fő OLASZORSZAG - LIDO Dl VOLANO szeptember 3-10-ig I hét. egyéni utazás, ellátás nélkül, apartmanban (5 főre) - 33 300 Ft/ap. íJ3t Ath asz UTAZÁSI Is (tttSUOMM KFT Információ és helyfoglalás: 6720 Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: 322-502 421-110 Fax.: 470-564 A HÓNAP REPÜLÖJEGYÁRAI London 24 200 Ft Madrid 33 (XX) Ft Helsinki 24 000 Ft Berlin 25 (XX) Ft München 20 000 Ft Frankfurt 24 800 Ft Hamburg, Amszterdam 30 000 Ft Köln, Düsseldorf, Stuttgart 28 (XX) Ft A repülőjegyek retűr értendők, de a TAX-ot nem tartalmazzák. el, de a faragászati osztályba már ez a vonzalom vitt el. A stílusos faragás a legkedvesebb előttem, madonnákat és egye­beket szeretek faragni. Iskolai versenyeken szerepeltem ed­dig, nem akarok dicsekedni, de tavaly országosan a második helyezett lettem. • Prózaibb kérdés: meg lehet élni belőle? - Azt hiszem, igen. Nálunk van keletje még ennek a szak­mának. • Es ez a meleg? Föntről fűt a Nap, alulról az udvar aszfaltja... - Belülről meg a munka­Mustrafaragás és alkotója. (Fotó: Enyedi Zoltán) A Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet, Forráskút a következő vagyontárgyakat értékesíti nyilvántartási értéken: 1. Ingatlanok: - Forráskút területén hűtőház + manipulátor. 30001 burgonyatároló, 20001 gabonatároló, 2,5 szobás, összkomfortos, kertes családi ház, irodaépület, - Üllés területén 151 fh-es szarvasmarhatelep 2. Gépek, berendezések (Bauer öntözőberendezés), alkatrészek 3. Göngyöleg, fogyóeszköz. Az értékesítést Tóth János végelszámoló végzi a forráskúti felvásárló­telepen 8 órától 12 óráig. Vételárfizetés a helyszínen. Érdeklődni a 62/382-377 sz. telefonon lehet. Szeretsz fiatalok között dolgozni? m Várunk mindenkit, aki egy jó csapatban kíván dolgozni. f J< McDonald's Lehet resz- es teljes munkaidőben is. Nagyszerű íz - minőség szeretet. Az első kettő ellen védekezhetnénk néminemű árnyékkal, ha ráérnénk, a harmadik ellen azonban nin­csen orvosság. Otthon egyéb­ként legföljebb huszonöt fokig megy föl a meleg, itt meg a negyvenet is meghaladja az aszfalt fölött, de azért nem állunk meg. Silló Imre régi ismerősünk. Mondják róla, kínozza a hon­vágy, és addig nagyon szen­vedett, amíg az orvostól föl nem hívhatta az otthoniakat. Beteg a lova, tudni akarta, most hogy van. Csikófejes forgóhintát farag, négy lófej adja a kapaszkodót, de az csak természetes, hogy mind a négy más. A középső bálványon, a főoszlopon is lovak táncolnak, két lábon. A kétosztatú ha­ranghinta fölső bálványán sasmadár ül, alá pedig a szak­mai tisztesség jeleként be van vésve az ő neve. • Föl van írva, de nem mindet Ön faragta. - A szárát például Siklódi Károlyék. • Van különbség a kettejük munkája között? - Nagyon jó faragás az övék, az biztos, de kiabál azért, hogy nem az enyém. Az én vé­sőnyomom más, mint a vá­sárhelyi legényeké. (Vigyázat: a vásárhelyi most Marosvásárhelyt jelenti!) • Miben más? - Hát nem látja? Én például meghagyom a vésőnyomokat minden kiemelkedő minta mel­lett. Tőle hallottam, a tölgyfa százötven év múlva is tölgyfa lehet, ha megfelelően kezelik. Megkérdeztem az igazgatónőt is, meg a matematika-fizika szakos tanár urat is, lesz-e ember rá százötven év múlva, hogy évenként legalább egy­szer átolajozza? Jól bele­gondoltak mindketten a vég­telenül messzinek tűnő örök­kévalóságba, tanakodtak is magukban szemmel láthatóan egy kicsit, de a végén rá­vágták: - Egy ember talán mindig akad rá. És egy éppen elég is. Jövőre folytatni szeretnék. Az óvodának is jó lenne hasonló, a templomuk is toronytalan még, és egy harangláb is kellene. Találtak egy lőrét - lóvontatású vasúti bódét, amellyel nyolc évig a gyerekeket szállították be az iskolába, és bcalmoltak alájuk, hogy a lábuk meg ne fázzon ­azt is jó lenne újra beborítani szép fával, és ide állítani az iskola udvarába. Beszédes emléknek. Egyszóval sokszo­rosan megjött az étvágyuk. A mai napra egyébként körömpörkölt az ebéd, cukor­borsó-levessel. Piroska néni főzte. Homth Dezső Szeged, Victor Hugó u. 6. Tel.: 321-750 / IPIICOCCDIL Grorai^riE)© Étterem Pizzéria — Olasz fagyizó Deák F. u. 24-26. Tel.: 312-734 Nyitva: hétfő-csütörtök és vasárnap 11 OO-23-ig péntek, szombat: /1.00-24-ig Rendezvények, lakodalmak lebonyolítása!

Next

/
Oldalképek
Tartalom