Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-16 / 165. szám

A hét híre Lopják a Samarákat A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lapunkhoz eljuttatott közleményében felhívja a Lada Samara személygépkocsival rendelkező tulajdonosok figyelmét arra, hogy az utóbbi időben a város területéről több ilyen típusú autót tulajdonítottak el ismeretlen tettesek. A lopások körülményei szervezettségre utalnak, a gépkocsikat feltehetően vidékre vagy külföldre szállítják. „A felderítés érdekében célszerű a KARC típusú készülék beszereltetése a személygépkocsikba" írja a közlemény. A kapitányság adatai szerint a megye más városaiban is lopják a Samarákat. B. A. Nagy Bandó András Túszdráma T

isztelt Olvasóm bizonyára kívülről fújja már a történetet - Pesten történt, amit most hallottunk (végre nem Szegeden történik mindig ilyen és ehhez hasonló történet!) -, mely szerint bizonyos Velkei István országos csúcsot futott az ámok kategóriában. Velkei - vállig fölfegyverezve - a Hűvösvölgyben - már akkor sejthető volt, hogy előbb-utóbb hűvösölni fog! - leintette Deák István taxiját, s végcélként a hármashatár-hegyi vitorlázór.epteret mondta be. Ám - átlagutastól szokatlan módon a sofőr fejéhez emelte Parabellum pisztolyát, s mindössze annyit kért, hogy lépjen kapcsolatba a rendőrséggel. Föltételezem, Deák magától is ezzel próbálkozott volna, amennyiben Velkei egészen mást kérve emelte volna a fejéhez a stukkert. Nos, a taxis eleget tett a kérésnek, ami abszolút természetes, és nincs benne semmi szégyellnivaló, a taxisok különben is harcedzett emberek, a Fővárosban személyszállító kisiparoskodni nem életbiztosítás. Én sem tettem volna másképp, sőt... (Aligha kell röstellkednem, amikor leírom, hogy én a reptér helyett - mit lehet tudni! - egy gyorstisztító szalonba hajtottam volna, első a tisztaság!) Mint azt a híradásokból megtudtuk, összejött a kapcsolat a rendőrséggel, sőt, az ámokfutást rendőri felügyelet és biztosítás mellett hajthatta végre, illetve amíg ámokfuthatott, rajta tartották a rendőrök a szemüket, aztán pedig az egyiket becsukták, a másikkal pedig a célzógömbbe néztek, aztán meghúzták a ravaszt. Veikeit kilőtték a Hegyalja út és a Sashegyi út kereszteződésénél, itt tehát megszakadt az ismerd meg Budapestet akció. A túszejtés és ámokfutás előzményét tudjuk: élettársát és kisgyermekét tanúként hallgatta ki a rendőrség, s Velkei mindössze annyit kért, hogy engedjék ki őket, mert ha nem, a fegyverét használja. Hülye helyzet, végtére is a tanúkat nem szokta bekaszlizni a rendőrség, legtöbbször úgy végzik, hogy megköszönik a fáradozásukat, aláíratják velük az általuk elmondottak jegyzőkönyvét, aztán mehetnek, szabadláb. Nekünk, akik nem ülhetünk ott személyesen a veikeik mellett, akik nem élhetjük át testközelből a fejhez tartott Parabellum hatását, akik soha nem állunk abban a bankban sort, ahol éppen fejüket harisnyával takaró gengszterek rabolnak, akik nem vagyunk részesei egy pénzszállító autó és kísérői kilövésének, akik véletlen sem utazunk a nagy vonatrablások álomvonatán, akik a sors szeszélye folytán soha nem lehetünk még csak tanúk sem egy apagyilkosságnál, egy darabolós emberölésnél, akik mindössze tévékrimiken keresztül kaphatjuk meg napi betevő izgalmunkat, szóval nekünk még élő és viruló - földi haladóknak valóságos csemege, csámcsognivalóan kellemes adalék volt eme túszdrámához az a magnófelvétel, melyet a Magyar Rádió közt szolgáló riportere, László Judit készített, beülve egy másik Főtaxi taxiba. Azóta a magnófelvétel már nyomtatásban is megjelent, de itt és most kell bocsánatot kérnem az újságolvasóktól, amiért valótlansággal traktálták őket. A magnófelvétel elkészült ugyan, s nagyjából stimmel az ámokfutás útvonala is, sőt, a beszélgetés is majdnem hogy igaz, mégis bocsánatot kell kérnem a sajtó nevében, mert alapvető tévedés történt a túszejtés okát illetően. A bocsánatkérés mellé most közlöm a magnófelvétel azon részeit, mely immár hitelesen - mutatja a túszejtés és lövöldözés igazi okát. Rendőr: Velkei, hall engem? Vételen vagyok. Velkei: Hallom hát! Én is vétlen vagyok! Rendőr: Azt kérjük öntől, szálljon ki a taxiból, fizesse ki a fuvardijat, kérjen számlát a VIII. kerületi Rendőrkapitányság nevére, hagyja az ülésen a fegyvert, a lőszert és a gránátokat, tolja be az ülés alá az ágyúkat, a rakétákat pedig tegyék be a csomagtartóba. Rovancsolják le a taxis kollégával, hogy utólag se lehessenek elszámolási gondjaik! Taxis: Biztos úr! Az a kérése a kedves utasnak, hogy azonnal álljanak le a minket követő rendőrkocsik, mert ha nem, akkor vagy egy járókelőt lő le, vagy a hozzá legközelebb eső taxisofőrt és az én vagyok. Rendőr: Jól értettem? Önöket rendőrautó követi? Kérem, Velkei úr, nyugodjon meg, azonnal intézkedek, s rádión megkeresik, ki az a hülye, már elnézést, ki az a hülye, aki önöket üldözi. Le fognak állni. Hallották amit mondtam? Vételen vagyok. Velkei: Igen, hallottuk, egyelőre vétlen vagyok én is. De ha nem teszik meg, amit kértem, nem sokáig maradok vétlen! Vagy megteszik amit mondtam, vagy azonnal lövöldözni kezdek! Rendőr: István, Pistám, ne cirkuszoljon már! Megtesszük, amit kért, csak szálljon már ki a taxiból! Legyen szíves megnyugodni, le fognak állni. Háromkor telefonálhat, s meglátja, minden úgy lesz, ahogy kérte! Velkei: Biztos? Nem csapnak be megint? Rendőr: Mérget vehet rá! Taxis: Az isten áldja meg magukat, hadd tudjam már meg én is, hogy mi ez, alkudozás?! Rendőr: Velkei úr azzal fenyegetőzik, hogy... (EKKOR LŐTTÉK LE VELKEIT, AKI MÉG BEFEJEZTE A RENDŐR MONDATÁT:) Velkei: ... lőni fogok, ha hazaengedik a feleségem!... A hét fotója Legel a szem f Ló nélkül a Lófara Ez egy szép párosítás. A föld gyümölcse odalentről, egy kis szénhidrogén, fentről a fű, tehénszájban. Ember egy szál se. Pedig minden a mi malmunkra hajtja a „vizet". Hát igen, még csak az hiányzik, hogy legyőzzük a természetet..., mert akkor mi magunk mehetünk legelni. (Fotó: Révész Róbert) P. Sz. TÁRSASÁG • KULTÚRA • IFJÚSÁG • BÚNÜGY • SPORT Hosszú útra indult a világháborús lovas szobor láthattuk, hogy eléggé megviselt állapotban van), majd újra bronzba öntik. Azt is megtudtuk, hogy mindez nem olcsó mulatság, az önkormányzat a költségvetésből vállalta a szobor felújítását, s erre a célra 1 millió 400 ezer forintot különített el, ám ez nem elegendő a teljes rendbe tételhez. Meg kell várni a következő költségvetési határozatot, amikor ismét áldozhatnak e célra a városi büdzséből. Addigra legalább elkészülnek a mesterek a legfontosabb felújítási munkálatokkal. Hogy mikor kerül vissza eredeti helyére a szobor? Ez elsősorban az anyagiak függvénye. A mostani számítások szerint - legkésőbb egy év múlva. K. F. Levegőben a lovas és paripája... (Fotó: Révész Róbert) Előbb csak kisebb csoportok figyelték a téren történteket, majd egyre nagyobb tömeg gyűlt össze, hogy szemtanuja legyen a „történelmi pillanatnak", ahogyan egy járókelő nevezte a lovasszobor eltávolítását. Több, mint ötven évig ugyanis nem „bántották" a világháborús emlékművet, s ez is lett a baj, mert az idő megtette a magáét... me láttára, 10.57-kor biztonságosan „landolt" a kis teherautón, amely Pestre szállította. Nagybaczoni Nagy Vilmos, akkori honvédelmi miniszter avatta fel Gách István és Turáni Kovács Imre alkotását 1943. május 9-én - az első világháborús lovas szobrot. A bronzszobor több, mint fél évszázadot posztolt a helyén és hirdette, hogy: „A m.kir. honvéd huszárezred, a m. kir. 3. népfelkelő huszárosztály és dicső halottainak emlékére". A szegediek számára viszont csak egyszerűen Lófara volt, ez a kifejezés, elnevezés ragadt meg a köztudatban, mint a város egyik jellegzetes helymeghatározó tere - a szoborral együtt. Tegnaptól tehát már csak a talpazat van a helyén, a lovas „elindult" hosszú útjára: Budapestre, Galambos Sándor bronzöntő mester műhelyébe, ah'ol restaurálják (tegnap közelebbről megszemlélve az alkotást, Nos, tegnap délelőtt úgy 10 óra tájban látott neki egy kis brigád, hogy az emelődaru számára lehetővé tegye a szobor leemelését. Nem volt könnyű, mert vastag drótköteleket kellett a bronztalpazat alá helyezni, s úgy „rákötni" a lóra és lovasara a csomót, hogy a leemelésnél ne történjék semmi malőr. Dicséretükre legyen mondva, az ott tüsténkedő munkások szinte rekordidő alatt elvégezték a munkát. Délelőtt 10.43-kor már az utolsó drótkötél is a helyére került, kezdődött az egyensúlyozás: ellenőrizték: jó helyre rakták-e a köteleket, nem billen-e ki a többmázsás bronzszobor. Mindent rendben találtak, így 10.54-kor megmozdult a huszár és lassan, többszáz szegedi kíváncsiskodó sze-